Nógrád Megyei Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-26 / 72. szám
2. oldal 1998. március 26., csütörtök Szécsény És Környéke Rendelő Litkén Orvosi rendelővé alakítják a volt pártházat a községben, a folyamatban lévő munkálatokhoz szükséges pénzt pályázaton nyerte az önkormányzat. Átadása, megnyitása a tervek szerint április végén lesz, egy időben azzal az ünnepséggel, amelyet az általános iskola fennállásának huszonötödik évfordulója alkalmából rendeznek. Pincékből, vermekből a figyelem középpontjába Lesz itt egy krumplifesztivál Mindennapi betevőnk, alapvető élelmiszerünk, a burgonya kér most egy kis figyelmet, nem mindennapi forma- tervezésben: a Szécsényben készülő - palócosan frappáns elnevezésű - krumplifesztivál címszó alatt. Ugyanis az történt, hogy a pincékben, vermekben vetésre váró, mit sem sejtő gumók termesztésének térnyerése, a krumplikultúra „megfogta” a művelődési otthon alkotókedvű fantáziáját. A következő eredménnyel: megszületett a rendezvénysorozat terve, melynek egyik erénye, hogy csaknem olyan sokoldalú, ahányfélekép- pen lehet a burgonyát elkészíteni. Lényege: a termelők és a képzés bevonásával, a helyi gazdakör támogatásával a közművelődési intézmény a híres szécsényi krumpli jelenét és jövőjét állítja az érdeklődés középpontjába. Az első rendezvényt akkor tartják, mire a burgonyatövek alatt megjelennek a kis gumók, tehát várhatóan júniusban. A szántóföldi ültetvényszemlére a fajták előállításában jeleskedő- ket, a helyi szakképző iskola, az Agrohelp Közhasznú Társaság képviselőit, s természetesen a termelőket várják. A látottakat, s minden időszerű kérdést a délutáni kerekasztal-beszélge- tésen vitatják meg szélesebb körben: a kereskedelemben, a feldolgozásban részt vevő szervek szakembereinek társaságában. Ezzel párhuzamosan kiállítás és árubemutató nyílik, ahol a növényvédelem és a szakiroda- lom is helyet fog kapni. A szabadföldi burgonyaszezon végén, októberben, szintén szakmai eseménnyel folytatódik a fesztivál. Ekkor egyrészt a megtermelt fajtákat vehetik majd szemügyre, de felsorakoztatják a burgonyából készült félkész és késztermékeket is. Az ezt követő beszélgetésnek pedig mi egyéb is lehetne a témája, mint a jövő termékskálája. Másnap kezdetét veszi a tényleges, szórakoztató krumpliünnep, toborzókkal, szabadtéri paprikáskrumpli-főző versennyel, délután krumplishow- műsorral, sok-sok vetélkedővel, esti bállal. A fentieken kívül gyerekrajz-kiállítás, valamint (a támogató gyógyszer- gyárak iránti figyelmesség jeleként) orvosi vény formátumú Szécsényi krumplisreceptek című kis kiadvány megjelentetése is részedesz »fesztiválnak. Nem elképzelhetetlen, hogy ebben az időszakban elindítják a szécsényi burgonya — mint márkanév - elfogadtatását, s a művelődési otthon szeretne egy krumplitörténeti feldolgozással is kiállni a nagyközönség elé. (mj) Vendégváró Rárós - Állami gondozottak is jönnek Április 1-jén nyit a tábor A budapesti, közgazdasági egyetem első évfolyamosainak mintegy nyolcvanfős csoportja lesz az idei első „vendégegyüttes” a ráróspusztai gyermek- és ifjúsági táborban, amely április elsején nyitja kapuit. Az egyetem legkisebbjeit a másod-, harmad-, negyedéves hallgatók táboroztatják, így segítve összekovácsolódásukat, beilleszkedésüket. Utánuk érkeznek az első - szintén pesti - erdei iskolások, akiknek a zöme már visszatérő táborozó. Székely Imre táborvezető az idei szezon kapcsán elújságolta, hogy ebben az évben is lesznek állami gondozott táborozóik: a Würth Szereléstechnika Kft. ugyanis folytatja a hagyományt, kétszer százfős csoportját Ráróson saját költségén fogja üdültetni. Ezekben a napokban folynak a nyitás előkészületei az erdei üdülőben: festenek, takarítanak, hogy a feltételek megfeleljenek az igényeknek. Akár a segítségnyújtás jelképe is lehetne a sertés Magyargécen Megetetik, amit termelnek Oláh József éknek kedvére való ez a munka fotó: rigó tibor Magyargécen akár a segítségnyújtás szimbóluma is lehetne a sertés. Annak idején ugyanis a korábbi faluvezetés karácsonyra kisorsolt szerencsemalaccal ösztönözte kitartó földművelésre a romacsaládokat. Most pedig a szociális földprogram- Én a két évvel ezelőtti találkozón nem voltam, de megbántam. Ezért is merem ajánlani minden falu-, és városvezetőnek: kár kihagyni az ilyen lehetőséget - jelentette ki Bélák Dezső. Nagylóc polgármestere.- Egyrészt, mert alkalom nyílik szót váltani, ismerkedni a határainkon kívüli - erdélyi, délvidéki, csallóközi és más - magyarok lakta települések polgármestereivel. A Szécsény környéki polgármestereknek a túrái, vagyis a Falvak jövője szekción módjuk nyílt a kitekintésre, arra, hogy a nagyközség fejlődéséhez képest hol tartanak „saját” falvaik a közművesítésben és sok másban. Választ kaptak arra is, a kistelepülések mit tehetnek fennmaradásukért? Bélák Dezső azzal zárta beszámolóját: már szervezik a polgármesterek egyesületét, melynek szeretnének tagjai lenni.- Most már tudom, a két évújmódi változatát honosítják meg: négyszázezer forintért nyolc anyasertést vásároltak, s ezzel megteremtették a lehetőségét annak, hogy a programban részt vevő nyolc család állattartással hasznosítsa szemes terményét, mentesülve ezzel az esetleg nehézkes értékesítéstől. vei ezelőtti találkozón való távolmaradásommal mit vesztettem. Sajnálom, hogy az kimaradt az életemből - fogalmazott Bárány Dénes, Varsány polgármestere, akit nagyon érdekeltek a túráival egy időben, más helyszíneken zajló rendezvények, de számára is leginkább a kistelepülések holnapja a legizgalmasabb kérdéskör.- Megragadó volt a határainkon túliak optimista felfogása, az, hogy számukra a legtermészetesebb a nálunk inkább csak sokat emlegetett alulról építkezés. Azt gondolom, ránk inkább jellemző a jó dolgok elvárása anélkül, hogy a jót tudatosan, közös erővel előmozdítanánk. S ez azért hátrány, mert rengeteg a helyi és általános probléma. Baj van a jogrendszerünkkel és - sokak szerint - a svéd típusú adórendszerünkkel is. Számos más vonatkozásban is elmondható: nagyon sok múlik azon, hogy a jövőben sikerül-e a helyi viszonyokhoz igazodó megS számolva a szaporulattal, nem kizárt, hogy a jövőben a többiek is kedvet kapnak majd a tartásra, és saját ellátásukra malacot vagy süldőt vásárolnak majd. Talán éppen Oláh Józsefék- töl, akiknek nagyon is tetszik ez a munka. oldásokat létrehoznunk és sikerrel alkalmaznunk.-Nagyon sokan régi ismerősként üdvözöltük egymást - újságolta Velki Róbert, Ma- gyargéc polgármestere, a Szécsény környéki „delegáció” negyedik tagja. - A túrái csoport ülésén sok szó esett a pályázatokról, melyek kapcsán többen annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a kistelepülések - főleg a forráshiányosak - elesnek ettől a támogatási lehetőségtől. - A napot a szennyvíz- tisztító telep megtekintésével zártuk. Ez számunkra azért volt különösen fontos, mert a közeljövőben mi is szeretnénk megvalósítani a csatornázást. A világméretű találkozó egyik különlegességét Beszkid Andor rimóci polgármesternek a külföldön élők magyarságtudatának mássága jelentette.- Számukra szinte mindennap kihívás magyarnak lenni. S ez persze más megvilágításba helyezi mindennapi gondjaikat. Többen hiányoltuk, hogy ezekről nem volt szó, csak az anyaország problémái kerültek terítékre - mondta a polgármester, egyike azoknak, akik hasznosítható szakmai információkkal, tapasztalatokkal tértek haza. (Mihalik) Imen-omm Példás véradók Varsány - Ez a község egyike azoknak a településeknek, ahol az átlagosnál rendszerint többen mennek el véradásra. így történt ez a legutóbbi véradónapon - a hét végén - is, amelyen 118 helybeli jelent meg. Rózsadombi út Nógrádszakál - Az önkormányzat egyik idei feladata a Rózsadomb falurész kőrútjának aszfaltozása, melynek költségeit - részben - pályázati pénzből fedezik. Pályázati sikerek Litke - Hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatására kétszázhetvenezer forintot nyert a közoktatási közalapítványtól a helyi általános iskola. Egy másik sikeres pályázatukat pedig négyszáznyolcezer forinttal támogatták, ezt a pénzt a diákönkormányzat feladatainak teljesítésére fordítják. Kiállítás Karancsság - Vargáné Kővári Krisztina óvónő festményeiből nyílt kiállítás a napokban az általános iskola galériájában. Az alkotásokat Tomkáné Balázs Mária, az iskola rajztanára ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Az alkotó pasztellképei április közepéig tekinthetők meg. Falutakarítás Endrefalva - Hat közmunkás foglalkoztatásával megkezdődött a közterületek tavaszi nagytakarítása a községben. A közhasznúak mindenekelőtt a szemetet, avart gyűjtik össze, ezt követően pedig, az időjárás függvényében, a buszmegállókat újítják fel: átfestik a pihenőpadokat és az esőbeállókat. / Életmód és bemutató Nógrádmegyer - Egészséges életmódra nevelésre és mentális foglalkoztatásra, vagyis a lelki egészség megtartására és erősítésére 186 ezer forintot nyert a Soros Alapítvány pályázatán a községi idősek otthona, amely bentlakásos és nappali ellátást is nyújt a helybelieknek. A nyereményből előadásokat, táplálkozási bemutatót és tréninget szerveznek. Az intézményben nemrégiben nyílt meg Maczák Tibomé- nak, az otthon egyik dolgozójának olajfestményeit bemutató kiállítás. Világméretű randevú nógrádi résztvevőkkel - Hogyan tovább, kistelepülések? Jó mester mesterektől tanul Ezerarcú településvezetés... Kis falvak a gondok tengerében... Milyen lesz a legkisebbek holnapja? S mit üzen a jövő azoknak, akik ott voltak kilenc ország magyar polgármestereinek gödöllői világtalálkozóján, melyet nemrégiben rendeztek meg, s amelyen nógrádiak is részt vettek. A „világi” randevún szerzett élményeikről, benyomásaikról, a hallottakról szólnak né- hányan az alábbiakban. Új, négy tantermes iskolarész épül Varsányban - A bővítés központi támogatással történik. Az építkezés összköltsége negyvenhét és fél millió forint. \/Xt Halló, halló, figyelem! - Futóverseny Sipeken Főnyeremény: az egészség A nógrádsipeki általános iskola 5-6. osztályos tanulói, a Vitaminok csapata, az Életrevaló Plusz országos program keretében kifejtett tevékenységükkel szinte az egész községet megmozgatják. A víz világnapja alkalmából az ivóvízzel való takarékosságra ösztönözték a családokat a gyerekek. Célul tűzték az egészséges táplálkozási szokások népszerűsítését is. Ennek érdekében a helyi élelmiszerüzletben és a vegyeskereskedésben egy kis, szív alakú emblémát helyeztek el egyes árucikkek mellett. így hívták fel a vásárlók figyelmét mindazokra a termékekre, melyek szerintük a korszerű táplálkozást szolgálják. Az önkormányzati képviselő-testület is egyetért következő, hamarosan indítandó akciójukkal, mely valójában egy versenymozgalom a Tiszta, virágos községért. Ennek során maguk a gyerekek mérik fel, majd értékelik a háromszáz lakóház környékének állapotát. Azt tervezik, hogy az eredményt - mind a követendő, mind az ellenpéldákkal - közhírré fogják tenni. Valamennyi „életrevaló” versenyző tisztában van azzal, hogy az egészséges életmód egyik alapfeltétele a rendszeres mozgás. Tavasz elején különösen jól jön egy kis izomtoma, ezért úgy határoztak, rendeznek egy futóversenyt. „Halló, halló, figyelem! Futóverseny Sipeken” - közölte a falu aprajának- nagyjának egyaránt szóló hírt az elmúlt napokban a hangoshíradó. Ezen kívül a falu különböző pontjain elhelyezett hirdetményeken is olvasható, hogy március 26-án, csütörtökön 13.15 órától három kilométeres távot tesznek meg a futók, óvodások, háziasszonyok, faluvezetők és mások.... A célnál valamennyiüket Plusz-tablettás frissítő várja. A résztvevőket lelkesítse a diákok ötletgazdagsága, kitartása, nem utolsósorban az a tudat, hogy az ilyen megmozduláson valóban csak nyerni lehet. Hiszen a legértékesebb főnyeremény nem más, mint az egészséges életmód. ...És minden egyes olyan futólépés, mely ehhez visz közelebb. (M.J.)