Nógrád Megyei Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-06 / 31. szám
1998. február 6., péntek SporTTüköR 9. oldal SZIM-kupa teremfocitorna Karancslapujtőn Kétnapos show, bemutatókkal Kétnapos teremfocivarázs veszi kezdetét szombaton kora reggeltől a Karancsla- pujtői Általános Iskola tornatermében. Az ötlet gazdái a helyi szociáldemokrata ifjúsági mozgalom tagjai, akik alapos szervezőmunkát végeztek, melynek eredményeként tizenöt felnőtt- és négy gyermekcsapat méri majd össze tudását. A rendezők különböző műsorokkal is megpróbálják színesebbé tenni a programot, így szombaton a Karancsla- pujtői Általános Iskola néptánccsoportját, vasárnap pedig a Pásztói Szabadidő SE sportolóinak harcművészeti bemutatóját láthatják az érdeklődők. A SZIM-kupa döntőire előreláthatólag vasárnap a kora esti órákban kerül majd sor. Öregfiúk teremlabdarúgó-tornája, Romhány Legyőzhetetlenek a vádak A romhányi sportegyesület vezetői - élükön Leszák Istvánnal és Túri Istvánnal - igencsak kihasználják a település tornacsarnoka adta lehetőségeket. Az évek óta hagyományosan megrendezett éjszakai „Rotemo Kupa” mellett az idei télen már sikeres utánpótlástornákat is rendeztek. Az elmúlt hét szombatján azonban az öregfiúkat szólították a parkettre. A nyitómeccs mindjárt nagy rangadót, s óriási küzdelmet hozott a házigazdák és a váciak között - egy góllal a váciak bizonyultak jobbnak. Ezután az igencsak „öregekkel” érkező balassagyarmatiakat oktatták az érsekvadkertiek az 1+4 fős játék örömeire. A tartalékos gyarmatiak vesszőfutása folytatódott a házigazda Romhány ellen is egy újabb súlyos zakóval, míg a váci öregfiúk egy újabb szoros meccsen - ismét egy góllal - voltak jobbak az érsekvadkertieknél. Az utolsó fordulóra is maradt izgalom, hiszen ha a gyarmatiak legyőzik a váciakat, akkor a Romhány - Érsekvadkert meccs nyertese a tomagyőztes. Nos, utóbbi meccset a vadkerti öregek nyerték, míg a váciak némi szerencsével mentették ikszre az alaposan feljavult Balassagyarmat elleni mérkőzésüket, így az eredményhirdetéskor ők vehették át a vándorserleget. Egy biztos: a pályára lépő deres fejűek a kilátogató fiataloknak küzdeni tudásból, sport- szerűségből és főleg a sípmesterek iránti tiszteletből példát mutattak. (káef) Teremfocifarsangot rendeztek Mohorán Bátrabbak voltak a házigazdák Az elmúlt hét végén a moho- rai tornateremben hét kispályás labdarúgócsapat jelent meg, hogy megküzdjenek az Aramis-vándorserlegért. A csoportküzdelmek során kiderült, hogy a tavalyi győztes szügyiek a „futottak még” kategóriában végeznek, akárcsak a magyarnándori focigárda újraalakítását próbálgató fiatalok. Az elődöméibe a Balassagyarmati SE-Nógrád Volán két ifjúsági csapata, valamint a Mohora-Klikk és a Mate FC jutott be. Utóbbiakat a fiatalabb BSE-s társaság hatot rúgva, egyet sem kapva oktatta a labdarúgásra, s a góllövésre. A másik elődöntő hatalmas küzdelmet hozott, melynek vége 3-3-as döntetlen lett. A hetespárbaj idegölő küzdelmét Varga Ferenc ék, azaz a Klikk- esek bírták jobban és kapusuknak is köszönhetően ők jutottak a fináléba. A döntő előtt a harmadik helyért Jelenék tizenegyet rúgtak a Mate FC névre keresztelt mo- horai reménységeknek, míg a végső győzelemért zajló összecsapáson a rutin győzedelmeskedett a fiatalos lendület felett, s a BSE II bátortalansága hozzájárult a mohorai Klikk győzelméhez. A falu polgármestere által is dirigált mérkőzések jól szolgálták a különböző bajnoki osztályok találkozóira készülő csapatok téli felkészülését. * * * A végeredmény 1. Mohora-Klikk, 2. BSE- N.Volán II, 3. BSE-N.Volán I, 4. MATE FC, 5. Magyamándor Vailum, 6. Magyamándor SE, 7. Szügy SE. Különdíjak Legjobb kapus: Bagdal Attila (Mohora-Klikk). Legjobb mezőnyjátékos: Zolnyánszki Norbert (BSE II). A torna gólkirálya: Szilágyi Gábor (BSE I). K. F. Kosárlabda, rájátszás, B2-csoport - Esélyesként utaznak Fehérvárra a Sasok Folytatódik-e a sikerszéria ? A rájátszás első körének utolsó fordulójához érkeztek a B2- csoport csapatai. A Salgótarjáni Fekete Sasok KK gárdája ma este idegenben, a Fehérvár KC vendégeként lép parkettre. Nézzük, hogy szerepelt eddig Székesfehérvár második számú csapata! Az alapszakaszban A Sas-kapitány hét-hetes, ötvenszázalékos teljesítménnyel az ötödik helyen végzett a társulat. A rájátszást négy győzelemmel és két vereséggel kezdték el, de az első három fordulóban három zakót szedett össze a csapat. Ezzel az induláskor elfoglalt másodikról a hatodik helyre estek vissza a mostani házigazdák. Szerencsére a salgótarjániak sokkal jobban vitézkednek a rájátszásban: Tursicsék mindhárom eddigi találkozójukat megnyerték, méghozzá imponáló magabiztossággal! A mai ösz- szecsapásnak is a tarjániak az esélyesei (milyen jó ezt kimondani), de azért nem szabad félvállról venni a meccset, hiszen az megbosszulhatja magát. A két gárda egyébként eddig hatszor találkozott egymással, ebből a tarjániak négyszer nyertek (idegenben háromból kétszer). Reméljük, a mai derbin is salgótarjáni sikernek örülhetünk. A „csata” 18.30 órakor kezdődik, a Zsigmond, Fekete játékvezetői páros közreműködésével. 20 órától a 15-16. helyet eldöntő helyosztó odavágóján a juniorcsapatok is megmérkőznek. A salgótarjániak busza 14 órakor indul a távolsági autóbusz-megálló parkolójából. A 3. (9.) forduló még nem közölt eredményei: TFSE - Veszprém 76-89, Baja - Fehérvár KC 94—67, Tiszaújváros - Autó T. Szekszárd 93-77. * * * A B2-csoport állása 1. S. Fekete Sasok 2. Tiszaújváros 3. Bajai Honvéd 4. V1S Siófok 5. Veszprém 6. Fehérvár KC 7. TFSE 8. Autó T. Szekszárd 9 7 2 806:679 0.888 9 6 3 793:699 0.833 9 6 3 725:686 0.833 9 5 4 672:722 0.777 9 4 5 711:735 0.722 9 4 5 741:782 0.722 9 3 6 706:764 0.667 9 1 8 671:758 0.555 (kágé) Salgótarjáni téli teremlabdarúgó-torna a Toyota Kupáért Kik lesznek a végső befutók ? Utolsó két játéknapjához érkezett a salgótarjáni téli teremlabdarúgó-torna. A mai napon sorra kerülő nyolcaddöntő-mérkő- zések eldöntik, hogy szombaton mely két csapat játsszon döntőt, s ki hódítja el az első ízben kiírt Toyota Kupát. Nézzük, ki milyen esélyekkel lép parkettre a mindent eldöntő összecsapások során! Az A-csoportban úgy tűnik, sok minden eldőlt, hiszen a Coca-Cola-Salgótransz mindkét nehezebbnek tűnő ellenfelén túljutott, így az Ideál Standard elleni - vélhetően „papírforma” - győzelem már a fináléba kerülést jelentené Vára- diék számára. Ä kisdöntőbe jutásért is nagy harc várható az egykori kiváló labdarúgókból álló nagybátonyi Tip-Top és a kissé csalódottnak tűnő salakbajnok Club Gabi között. A másik ágon jóval bonyolultabb a helyzet, hiszen itt még három csapat reménykedhet a csoportelsőség kivívásában. Egy árnyalattal talán.az egykori stécések helyzete a legkedvezőbb, hiszen egy esetleges nagy gólarányú siker esetén már kényelmesen hátradőlve nézhetnék két riválisuk, a Szolgáltató és a Főiskola párharcát. A program 1998. február 6., péntek, 16 óra: Ideál Standard - Coca- Cola-Salgótransz. 16.50 óra: Tip-Top - Club Gabi. 17.40 óra: Petőfi 6. b - Karancsla- pujtő (a Szlivka-emléktoma 3-4. helyéért). 18.20 óra: Szilaj - SBTC. 19.10 óra: Főiskola - Szolgáltató. 1998. február 7., szombat, 15 óra: a 7-8. helyért. 15.50 óra: az 5-6. helyért., 16,.40 óra: Petőfi 6. a - Gagarin (Szlivka- döntő).-17.20 óra: Szlivka-emléktoma eredményhirdetés. 17.30 óra: a 3-4. helyért. 18.20 óra: döntő a Toyota Kupáért. 19.10 óra: eredményhirdetés. Befejeződött a téli amatőr teniszbajnokság a salgótarjáni főiskolán Két tarjáni, egy füleki győztes A közelmúltban befejeződött Salgótarján és környéke legjobb amatőr teniszezőinek téli bajnoksága, amelyet a PSZF tornacsarnokában rendeztek. A versenyzők három kategóriában indultak, ahol előbb körmérkőzésekkel, majd egyenes kieséssel döntötték el a bajnoki címeket és a helyezéseket. A győztesek és a helyezettek a Nógrád megyei sportági szak- szövetségek, a salgótarjáni ön- kormányzat, a Stenno Kft. valamint a Pénzügyi és Számviteli Főiskola díjait vehették át dr. Rozgonyi József igazgatótól és Répássy László sportigazgatótól. Eredmények Palóc Kupa (40 év alattiak): Elődöntők: Bencsik - Mar- siczki 6:1, 6:7, 6:1. Zadrobilek - Hajas 6:4, 2:6, 6:4. Döntő: Bencsik - Zadrobilek 7:6, 6:4. A végeredmény: 1. Bencsik Vilmos (Fülek), 2. Zadrobilek Gergő (Fülek), 3. Hajas Ervin (Mátramindszent). Salgó Kupa (40 év felettiek): Elődöntők: Bölcső - Papp 7:5, 6:1. Pintér - Fekete 4:6,6:4,7:5. Döntő: Bölcső - Pintér 7:6, 6:2. A végeredmény: 1. Bolcsó Pál (St. Petőfi), 2. Pintér András (Petőfi), 3. Papp Zoltán (Petőfi). Stenno Kupa (párosok): Elődöntők: Fekete, Pintér - Papp, Manusek 6:3, 3:6, 6:1. Fehér, Bencsik - Dvorszky Gy„ Dvorszky R. 6:1, 6:4. Döntő: Fekete, Pintér - Fehér, Bencsik 6:2, 6:2. A végeredmény: 1. Fekete Gyula, Pintér András (St. Petőfi); 2. Fehér András, Bencsik Vilmos (Fülek); 3. Papp Zoltán, Manusek Béla (Petőfi), (n. r.) Sportturmix Tájfutó-értekezlet Ma 17 órától, a salgótarjáni Jouleimpex-Domyay SE tá- jékozódásifutó-szakosztálya értekezletet tart a Beszterce- lakótelepi Általános Iskolában. A megbeszélésen a múlt évi ragyogó eredményekről, valamint az idei tervekről lesz szó, s elfogadják a szakosztály új működési szabályzatát. Maratoni hétpróba A Magyar Marathon Klub a népszerű versenyein kívül ismét egy újdonsággal kecsegteti a sportszerető és az egészséges életmód jegyében élő profi és amatőr sportolókat. A maratoni hétpróba 15 eseményből áll, amelyek mindegyike egy- egy önálló esemény. A hét- próbázók öt sportág (futás, úszás, gyalogtúra, kerékpározás, evezés) eseményein gyűjthetnek pontokat. Hatodik próbaként pluszpontok szerezhetők á Kék túra egyes szakaszainak legyőzésével, illetve hetediknek a Hungarofitt edzettségi méréssel. A legtöbb pontot gyűjtők díjazásban részesülnek. A nyitóversenyt, a hóvirágszedő téli gyalogos és futótúrát február 7-én, szombaton rendezi a Magyar Marathon Klub a Pilisben. Rajt- és célterület: Pi- lisborosjenő-Újtelepen a Bécsi út mellett, a 18-as autóbusz (mely az Árpád híd budai hídfőjétől, a Szentlélek térről indul) utolsó előtti megállója (a 10-es úton, a 12-es km) közelében kerül kialakításra. A futók 10 és 10.15 órakor, míg a gyalog- túrázók 10.30-tól 11.30-ig negyedóránként indulnak. Nevezés a rajthely melletti versenyközpontban 9.30 órától. Információ: 06- 1/367-32-34, 367-34-06. Csúcsverseny Varga Judit a legjobb magyar eredményt érte el a női 1000 méteres síkfutásban a németországi Erfurtban megrendezett nemzetközi fedettpályás atlétikai viadalon. Varga 2:41.61 perces idővel nyert, míg Tusai Brigitta harmadikként futott be. A férfitávolugrásban a kubai Ivan Pedroso 8.29 méteres teljesítményével a világ idei legjobb eredményét érte el, a cseh Daniela Bartová pedig új fedettpályás világcsúcsot állított fel női rúdugrásban. A cseh versenyzőnő 4,41 méterrel nyert, itt Szemerédy Eszter bronzérmes lett. III. Sziráki Rallye Kupa autós ügyességi verseny - Profi feltételeket biztosítanak a versenyben jártas házigazdák Szívesen látnak amatőr és profi volánpörgetőket a szirákiak A bálokkal egy újabb társadalmi esemény, az ez évi első autóverseny ideje is elérkezett Szirákra, ahol már a harmadik Szlalom Rallye Kupa startja előtt sorakoznak a versenyzők, ezúttal a farsang jegyében. Igaz, nem álarcban, hanem nagyon is valóságos formájukban, leplezetlen győzni akarással indulhatnak a kupáért az esélyes Trabantok, Ladák, Fiatok ... A versenysorozat fő támogatója és kezdeményezője ezúttal is a Sziráki Polgármesteri Hivatal volt, élén Mát is András polgármesterrel. A település hívja és várja az érdeklődőket, akiknek a már jól ismert vásártéren biztosítják az egyre népszerűbb sportág űzéséhez elengedhetetlen pályát. Persze azok sem járnak rosszul, akik nem versenyezni, hanem csak bámészkodni mennek Szirákra: egy tartalmas szombat délutánt tölthetnek el az utók terelőinek csodálása közben. A verseny főrendezői ezúttal is Bakonyi Tibor és Simák Tamás lesznek, mindketten szirákiak, s a rali harmadosztály versenyzői. Idén a Maruzsi Team színeiben versenyeznek, de a helybeli Bagi T. Auto Mobil Club „istállójának” pilótái, s a két előző versenyhez hasonlóan garantálják a szakszerű rendezést és a nézők megfelelő szórakoztatását. Már javában folyik a verseny szervezése, a versenytitkárok és a pálya felkészítése. A különböző kategóriájú futamokra saját felelősségére jelentkezhet bárki a saját autójával, amihez B kategóriás, saját névre szóló jogosítványt illik felmutatni. Az amatőrök mellett persze a licenced rendelkező hivatásos versenyzőket is szeretettel és megbecsüléssel várják a rendezők. Nevezni a helyszínen lehet a versenytitkárok asztalánál február 7-én, szombaton délelőtt 10 órától 11.45-ig, mialatt folyamatos edzési lehetőséget is biztosítanak a rendezők. Az első futam a déli harangszóra indul és délután négy óra körül a díjak átadásával zárul. A büfésátorban a forró üdítők élvezete közben a vendégek átlapozhatják a Sziráki Rallye Kupa 1998. évi versenynaptárát is, míg a szombati nap végére kellemes szórakozást ígér a „felső faluban” a tavalyi Fair Play-díjas most megnyílt Kuki korcsmája. A versennyel kapcsolatos egyéb részletekről szívesen tájékoztatja az érdeklődőket a 06- 20/565-051-es telefonon Simák Tamás, aki társaival együtt szeretettel várja a nézőket, indulókat egyaránt. Ez utóbbiaknál a farsangi álarc (kivéve: pléh- pofa) ezúttal nem kötelező...! Még egy gondolat a következő versenyről: legközelebb húsvétkor állhatnak rajthoz az autósport megszállottjai Szirá- kon a IV. Sziráki Rallye Kupáért. Mindenkit szeretettel vár Bakonyi Tibor és Simák Tamás rendező, illetve a két verseny- titkár: Huszár Rita és Somo- gyiné Vojtkó Cila. Ki tudja: egyszer még a nagymenők is ellátogathatnak Szirákra...