Nógrád Megyei Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-06 / 31. szám
1998. február 6., péntek Hazai Körkép 5. oldal Útlevélről - külföldre készülőknek Rendkívüli esetben 5 napon belül is kézhez kapható az úti okmány A Belügyminisztérium azt tanácsolja az első félévben érvényességét vesztő csaknem kétmillió útlevél tulajdonosainak, hogy lehetőleg a helyi önkormányzatnál, vagy postai úton kérjék úti okmányuk megújítását. Pap Márta, a BM főosztály- vezetője elmondta: a nagy ügyfélforgalom ellenére „normál eljárásban” 30 napon belül érvényesítik az útleveleket. Aki nem akar sorban állni az Adat- feldolgozó Hivatalban, jobb, ha a települési polgármesteri hivatalhoz viszi be az újfajta útlevélkérő lapot - két felragasztott fényképpel, 4000 forintos (18 év alatt és 70 év felett 1000 forintos) okmánybélyeggel, valamint a régi könyvecskével együtt, de a felnőttek postára is adhatják (a nyomtatványon szereplő címre) az iratcsomagot. Kiskorú kérvényező esetében mindkét szülőnek meg kell jelennie és aláírnia a nyomtatványt a hivatalban. (Válás vagy haláleset igazolásául bírói végzést, illetve halotti anyakönyvi kivonatot fogadnak el.) A 14 évesnél fiatalabb gyerekek útlevéligényéhez a születési anyakönyvi kivonatot is mellékelni kell. Akit valamilyen rendkívüli, halaszthatatlan ügy szólít külföldre, s ezt indokolni, dokumentálni is tudja, a megyei közigazgatási hivatalokhoz, illetve a BM Adatfeldolgozó Hivatalához benyújtott kérvény nyomán 5 napon belül is megkaphatja úti okmányát. Az érvényesített, biztonsági címkével ellátott útlevelek 5 évig érvényesek, így lejártukig együtt lesznek forgalomban a várhatóan kora ősszel kibocsátandó újakkal. A Külügyminisztérium konzuli főosztályáról kapott információnk szerint a szomszédos országok egy részébe útlevelük érvényességének időtartama alatt minden további nélkül beutazhatnak a magyar állampolgárok. Némelyik EU- országban nem fogadják el a csak rövid ideig érvényes úti okmányt, annak több hónapra „előre” is jónak kell lennie. Előírások az útlevél-érvényességre Ausztria a tervezett tartózkodás időtartama Belgium a belépéstől számított 3 hónap Dánia a tervezett tartózkodás időtartama + 2 hónap Finnország nincs törvényi előírás Franciaország a tervezett tartózkodás időtartama + 3 hónap Görögország legalább 3 hónap Hollandia a tervezett tartózkodás időtartama + 3 hónap Horvátország érvényes útlevél Írország legalább 6 hónap Nagy-Britannia belépéskor érvényes úti okmány Németország a beutazástól számított 3 hónap Olaszország a tervezett tartózkodás időtartama Románia érvényes útlevél Spanyolország ajánlott a 30 napi érvényesség, de minimum a tervezett tartózkodás ideje + 1 -2 nap Szlovákia érvényes útlevél Krisán Attila, a Határőrség szóvivője elmondta: a magyar határőröknek nincs joguk az érvényes útlevéllel rendelkező polgárok visszatartására, s nem kötelességük, hogy a külföldi előírásokról tájékoztatást adjanak. Táblázatunk ezt pótolja, de hosszabb utazás előtt érdemes érdeklődni az adott ország képviseletén is a beutazásokra vonatkozó esetleges újabb kikötésekről. Takács Mariann Egymillió vállalkozásra 500 ellenőr Feketemunkáért büntetések Bős: a kormány egy alsó duzzasztómű építése mellett Terv a fogyatékosok segítésére A Koalíciós Egyeztető Tanács összehívását kezdeményezte Kuncze Gábor belügyminiszter a tegnapi kormányülésen, miután a szabaddemokrata miniszterek nem szavazták meg a Duna ügyében küszöbön álló magyar-szlovák megállapodás fő elemeit tartalmazó előmegállapodást. Kiss Elemér államtitkár tegnap azt is elmondta, hogy mintegy egyórás vita után született meg a kabinetnek a keretszerződésre vonatkozó döntése. A tárgyaló delegáció által elérendő célok a következők:-A dunakiliti mű üzembe helyezése az eredeti terv szerint,-az Oreg-Duna medrének és az oldalágak ökológiai rendezése,- egy alsó duzzasztómű megépítése Pilismarót vagy Nagymaros térségében,- egységes monitoringrendszer létesítése,- a kártérítési igényről való kölcsönös lemondás. Ha sikerül is megállapodni a szlovákokkal, az államközi szerződés aláírása már az új kormány feladata lesz. Elfogadta a kabinet a fogyatékosok és egészségkárosodottak esélyegyenlőségéről szóló törvénytervezetet, amelyről Kökény Mihály népjóléti miniszter elmondta: egységes pénzügyi ellátás váltaná fel a mostani elaprózott támogatásokat. Az érintettek közlekedésének, orvosi kezelésének, foglalkoztatásának javítására jelentős összegeket kőkénének, hisz például az új fogyatékossági ellátórendszer működtetése évi 18-22 milli- árdba kerülne. A kabinet a gázár-kompenzáció előkészületeit áttekintve megállapította: az energiaalapítványhoz 398 ezer kérelem érkezett, az elosztható összeg 1 milliárd 300 millió forint. Döntés született a felsőfokú intézmények hallgatóinak tandíjhiteléről, amit a tervek szerint 10 (később 12) félévre lehetne felvenni, majd a végzést követő egyéves türelmi idő után 5-10 év alatt visszafizetni. -tama Egyesül a nyugdíjbiztosító és az OTP magánnyugdíjpénztára Kedvezmény tagnak, munkáltatónak A legnagyobb lakossági bank úgy döntött, hogy kiterjeszti magán-nyugdíjpénztári tevékenységét, s ezt az ágazatát ösz- szeolvasztotta a nyugdíjbiztosító hasonló tevékenységet folytató részével. Közös, egyelőre csak pár ezres tagságuk így várhatóan megtöbbszöröződik majd. Összesen 880 millió forint bírságot róttak ki a munkaügyi ellenőrök a munkáltatókra tavaly, különféle szabálytalanságok miatt. Nagy érdeklődés kíséri a munkaügyi ellenőrzésről szóló, 1996-ban hatályba lépett törvény első tapasztalatait, főként a „feketemunkások” foglalkoztatásának korlátozása miatt. A kormányzat, a munkavállalók és a munkáltatók képviselői tegnap az első esztendő mérlegét vonták meg. Héthy Lajos, a Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára kifejtette: egy év a gyökeres változáshoz kevés volt, változatlanul gond a munkavállalók illegális alkalmazása. Összességében azonban a törA tabletta és az infúzió mellett az idei évtől bőrtapasz formájában is hozzájuthatnak a szívbetegek egy nitro- glicerin tartalmú gyógyszerhez. A társadalombiztosító 70 százalékos támogatást ad rá. Az új gyógymód hazai bevezetésének tapasztalatairól rendeztek tegnap Budapesten szimpóziumot a szívgyógyászok. Dr. Jánosi András, a Szent János Kórház kardiológiai osztályának vezetője kedvezően nyilatkozott a medicináról.- Magyarországon évente 25 ezer új infarktusos beteget kezelnek a kórházakban, ami egy kisebb város lakosságával egyenlő - mondta. - Ennél jóvény hasznosnak bizonyult, ezt bizonyítja az ellenőrzések nyomán kiszabott bírságok viszonylag magas összege. Békés András, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke rámutatott, hogy a kiszabható bírság felső határa 3 millió forint, s ez már olyan összeg, ami - a tapasztalatok szerint - a nagyvállalkozók körében is hatásos, visszatartó erejű. Gond azonban, hogy a mintegy egymillió vállalkozásra csupán alig 500 ellenőr jut az országban. A szakszervezetek felvetették: a beszedett bírságból, az évi csaknem kilencszázmillió forintból azoknak is juttassanak valamennyit, akiknek a kárára a szabálysértést elkövették. Szalóky Eszter val többen szenvednek a szív vérellátási zavarai miatt. A nit- roglicerines bőrtapasz a súlyos tünetek megelőzésére és a tünetek megszüntetésére egyaránt jónak bizonyult. Alkalmazása azonban mindenképpen orvosi ellenőrzéshez kötött, hiszen például az infarktusok bizonyos típusánál, alacsony vérnyomásnál és nitrátérzékenység esetén nem alkalmazható. A szívspecialista hozzátette, hogy magas vérnyomásos betegeknél is fokozott orvosi felügyelet mellett használható a tapasz, aminek nagy előnye, hogy a test legkülönbözőbb részeire felhelyezhető, és a hatóanyag felszívódása egyenletes. N.Zs. Egyesül a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat és az OTP Bank Rt. magánnyugdíjpénztára -jelentette be csütörtökön Szeremi Lászlóné, a nyugdíj- biztosító elnöke és Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója. A néhány hónap múlva létrejövő egyesülést mindkét pénztár közgyűlése támogatta. Az OTP magánnyugdíjpénztárának jelenleg 25 ezer tagja van, míg az önkormányzat pénztára néhány ezer tagot számlál. Az együttműködésnek köszönhetően dinamikus taglétszámbővülésre és a piac több mint 20 százalékának birtoklására számítanak. Szereminé rámutatott: az egyesülés hatékonyabbá teszi a nyugdíjpénztár működését. Az OTP Banknak hagyományosan jó az együttműködése az önkormányzatokkal - mutatott rá Csányi Sándor. A vezérigazgató úgy vélte, az OTP pénztára a munkáltatóknak és a tagoknak is előnyös szolgáltatást nyújt. Amennyiben egy cégnél az alkalmazottak 70 százaléka az OTP ma- gánynyugdíjpénztámál köt szerződést, úgy az OTP vállalja, hogy a fennmaradó 30 százaléknyi alkalmazott adatait továbbítja a többi magánnyugdíjpénztár részére, így a munkáltatóknak elég egyetlen mágneslemezt készíteni. A pénztártagok kedvezményeket élvezhetnek, ha egyben lakossági folyószámlával is rendelkeznek a banknál. Egyebek között gyorsabban és olcsóbban juthatnak A-hitelhez. Szélsőséges jogvédők? Tabajdi Csaba nemzetiségi ügyekért felelős miniszterelnökségi államtitkár az MSZP békéscsabai kisebbségi vitanapján kijelentette: „Nem engedhetjük, hogy szélsőséges emberjogi szervezetek, amelyek rasszizmussal vádolják a miniszterelnököt, vakvágányra vigyék az ügyek kezelését.” Az államtitkár szerint a székesfehérvári romák ügyében a sajtó sem segítette az árnyalt megközelítést. Választási megállapodás. A Magyar Szocialista Párt nevében Hóm Gyula pártelnök, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének Szocialista-Szociáldemokrata , Platformja részéről pedig Paszternák László csütörtökön ünnepélyesen aláírta a két szervezet közötti választási együttműködési megállapodást. Cáfol az MDF. Nem igaz, hogy az utóbbi években jelentősen csökkent a munkanélküliek száma: a Hom-kormány sikerpropagandája mögött valótlan adatok állnak - mondta Kiss Gyula volt munkaügyi miniszter az MDF tegnapi tájékoztatóján. Véleménye szerint ma is ugyanannyi ember van munka nélkül, mint négy évvel ezelőtt, a kormányváltás idején. Vannak más kisgazdák is. Várhatóan 10-12 kisgazda politikust támogat a májusi ország- gyűlési választásokon az MDNP - közölte Raskó György, a Néppárt alelnöke. Mint ismeretes, a Kisgazda Szövetség egy másik szárnya a MIEP-pel közösen indul a vok- sok megszerzéséért. Bankprivatizációról szóló írás lett az első a Citibank nemzetközi sajtópályázatának magyarországi mezőnyében. A győztes Papp Ertíítla, a Világ- gazdaság munkatársa, részt vesz a Néw York-i Columbia Egyetem oktatási programjában, s felkeresi a vezető pénzügyi-gazdasági szervezeteket. Bosznia-Hercegovinában is használhatók már a Pannon GSM telefonjai. A most kötött megállapodás eredményeként immár 45 országból beszélhetnek saját készülékükön a Pannon előfizetői. Bolti sorozatgyilkosságok. A fegyverszakértők véleménye szerint ugyanazzal a fegyverrel, egy 6,35-ös kaliberű pisztollyal lőtték fejbe kedden Csepelen egy rövidáruüzlet két eladóját, mint másnap a Kinizsi utcai műszaki bolt alkalmazottját - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Január 17-én hasonló módszerrel, de egy másik fegyverrel gyilkolták meg a Rákóczi úti Budmil sportbolt tulajdonosát. Üjfajta gyógyír a szívbetegeknek Nitroglicerin bőrtapaszban Mozgáskorlátozottak támogatása A mozgáskorlátozottak életét ma már sok ügyes gép könnyíti meg. Ezek zöme azonban igen drága, az alacsony rokkantnyugdíjakból aligha vásárolhatók meg. Nekik nyújtott segítséget a Westel Rádiótelefon kft., amikor közérdekű kötelezettségvállalás formájában 3 millió forintot adományozott a Mozgáskorlátozottak Egyesületei Országos Szövetségének.- Ez az adomány lehetővé tette- mondta Rádai Sándor, a MEOSZ szakértője -, hogy a rászorulóknak olyan eszközök megvásárlásához adjunk támogatást, amelyek nem szerepelnek az orvos által felírhatok jegyzékében.-Mire és milyen mértékig lehetett támogatást igényelni?- Kereskedelmi forgalomban kapható, új vagy használt rehabilitációs eszközök beszerzését kívántuk támogatni, amelyek megkönnyítik a mindennapi életvitelt. Ilyenek például a speciális személyemelő szerkezetek, a beépített vagy hordozható rámpák, a WC-magasítók. Ezek viszonylag drágák, 2000- től 50 000 forintig segítettük a beszerzésüket. Támogattuk a kisebb értékű tárgyak, például különleges formájú evőeszközök, nagybillentyűs telefonok, kézi konyhafelszerelési tárgyak vásárlását is, ezek elsősorban a súlyos kézsérülteknek nyújthatnak segítséget. Ezekhez 1000-től 12 000 forintig terjedő hozzájárulást tudtunk adni. Támogatást bárki kaphatott, aki a pályázati feltételeknek megfelelt, tekintet nélkül arra, hogy tagja-e ME- OSZ-szervezetnek.-Az adományozó mennyire szólt bele a pályázatok elbírálásába?- Vele együtt dolgoztuk ki a pályázati felhívást, ezenkívül a bírálóbizottságban is képviseltette magát a társaság. Nehéz dolgunk volt, ugyanis kétezernél is több pályázat érkezett be, több mint 32 millió forintot igényelve. A rendelkezésre álló hárommillió forintból szerencsére így is több százan részesülhettek. Reméljük, hogy e nemes kezdeményezés követőkre talál és folytatni tudjuk az akciót azok javára, akik most - kényszerűségből - kimaradtak a támogatásból. R. P. JoAnn Ross: Életöröm JoAnn Ross regényeiben a végzetes érzelmek, a szerelem és a gyűlölet, valamint a sötét cselszövések játsszák a főszerepet. Roxanne az amerikai Dél megtestesítője, aki receptkönyvek és lak- berendezési képeslapok kiadójaként egész birodalmat épített fel. A szép Chelsea, Roxanne hivatalos életrajzírója, munkája során találkozik régi szerelmével. Megújult szenvedélyük igazi boldogsággal ajándékozhatná meg a lányt, ám Roxanne környezetében senki nem érezheti biztonságban magát...