Nógrád Megyei Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-06 / 31. szám
1998. február 6., péntek SZÉCSÉNY Nógrád Megyei Hírlap Pádár András jegyzete Sínen vannak a zsaruk Tj'mlékszem még azokra az £1/időkre, amikor a vasútállomásokon, vonaton szolgálatot teljesítő rendőrökkel lehetett találkozni. Vigyázták a rendet, segítséget nyújtottak a kalauznak, ha ez szükségessé vált. A rendőrök azonban eltűntek a vonatokról, később a kalauzok száma is megcsappant. A pályaudvarokon, a vonatokon pedig nyomulni kezdtek a bűnözők. Kezdetben csak a jegy nélküli potyázókkal voltak bajok, később működni kezdtek a tolvajok és előfordultak rablások is. A vasutasok a megmondhatói, hogy annak idején mennyi problémával kellett szembenézniük a megyénkén át közlekedő Polonia expresz- szen. Előfordultak kifosztások, erőszakos cselekmények, verekedések. A hajnalban részegen hazatántorgó diszkósok is veszélyt jelentenek a vasúton: előfordult már, hogy egymást lökték ki a vagonból. De nemcsak a vonatokon terjedt el a bűnözés, tetten érhető ez a várótermekben, sőt a nyílt pályán is. Gyakorta számolt be lapunk is várótermi lopásokról, kirablásokról, részeg rongálásokról. Se szeri, se száma a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztető lopásoknak, az áruszállító vagonok fosztogatásának. Ezek a félelemkeltő, a gazdaságot pusztító jelenségek határozott lépéseket követeltek. A MÁV és a rendőrség egymásra találására, összefogására van szükség ahhoz, hogy újra megerősödjön a vasút több mint évszázados megbízhatósága, s a bűnözők kiszoruljanak a sínekről. Ezért van kiemelkedő jelentősége annak, hogy a vasúti utas- és szállítási biztonságot, a vasúti közösségi életterek biztonságát szolgáló kormányprogram végrehajtása folyik már egy éve. Ennek részeként történt meg a napokban megyénkben is négy város vasútállomásán a rendőri körzeti megbízotti szolgálati helyek kialakítása. Ezzel olyan vasúti rendőri szerveket hoztak létre, amelyeket nem valahonnan távoli központból irányítanak, hanem a területen működő városi rendőrkapitányságokról. A salgótarjáni, bátonytere- nyei, pásztói és balassagyarmati vasúti körzeti megbízottak szolgálatba állítása megtörtént, noha Nógrádban az előző évben „csupán” 200-300 bűncselekmény történt a vasúton. Ez a szám az összes elkövetett bűncselekményt tartalmazza, a színesfémlopásokat is. Ezért is volt szükség a biztonságot fokozó lépések megtételére. T^eméljük, hogy a MÁV és a rendőrség összefogása sikeres lesz. Úgy legyen. Az éves költségvetés egy szerény családi ház ára Egy apró falu gondjai, örömei (Folytatás á 3. öldalon) -Van egy 62 főt befogadó turistaszállásunk. Jelenleg vadászok lakják egy részét. A nagy kamat miatt az idősek nem vesznek fel OTP-kölcsönt két. Tetézi gondjainkat és bosz- szantja a helybelieket, hogy nálunk még kárpótlási árverés sem volt, mert az ittenieknek Tereske és Szátok határában jelölték ki a földeket. Ezt terméÁrpás Károly pusztaberki polgármester Megyei Körkép BATONYTERENYE RETSAG 3. oldal Bűnmegelőzés plakátokon - Felvételünk Salgótarjánban, a Balassi Bálint Könyvtárban készült, ahol hirdetőtáblán hívják fel a látogatók figyelmét a mindennapi életben fenyegető bűnügyi veszélyekre. A megye egyre több településén és intézményében helyeznek majd el ilyen táblákat, amelyekről mindenki megtudhatja, hogy milyen helyzeteket igyekezzen elkerülni, hogy a lehető legkisebb esélyt adja a bűnözőknek. gyurián tibor felvétele Közhasznú munkások Salgótarjánban - Az egészségügyi központ segítői (3.) ^ Mindent vagy még többet (Folytatás az 1. oldalról) 18 500 forint is, amit havonta kikapunk.- Gondol még a NAEV-ra?-Már nem mennék vissza. Itt igazi, emberi kontaktusokat építettem ki, az idősek sokszor már az ajtóban várnak, családtagként fogadnak. Majer Erzsébet Elvira hasonlóan tevékenykedik.-Az eredeti foglalkozásom férfiszabó, 21 évig dolgoztam a ruházati szövetkezetben, közben tíz évet kereskedőként is. Amíg gyes-en voltam, megszűnt a szövetkezet. Utána jött a munkanélküliség, majd a jövedelempótló támogatás. Legutóbb szociális segélyen éltem egyedül nevelt kislányommal.- Ön milyen városrészeket keres fel naponta?- A Pécskő utcában és a Kemerovo körúton öt-öt helyre hordom az ebédet, és segítek az idősek gondozásában.-Hol folytatná legszívesebben, ha lejár a szerződése?- Ha lehetne, a kereskedelemben helyezkednék el, bár itt is jól érzem magam. A házi (segéd)gondozók egész nap másokért dolgoznak, mérföldeket járnpk be hétméiföldes csizma nélkül, de olyan szívvel, amelyet egyik boltban sem lehet beszerezni. Otthon folytatják a munkát, de másnap ismét frissnek látják őket a gondozottak, mint az előző napon. Mindent vagy még többet - munkájukat és gondolkodásukat is ez jellemzi. Jó lenne, ha az átmeneti időszak után róluk is gondoskodna valaki - akárcsak azokról, akikkel riportsorozatunk előző részeiben ismerkedtünk meg. Benkő Mihály (Vége) Aláírták a létesítendő ipari park szerződéseit Balassagyarmaton Számos „szomszédra” számítanak (Folytatás az 1. oldalról) pályázott erre, Nógrádból öt város, így annál inkább figyelmet érdemlő, hogy Balassagyarmat bekerült ebbe a körbe. Smitnya Sándor a szerződést ugyan mint a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumának elnöke írta alá, de mint a megyei területfejlesztési tanács elnöke a területfejlesztés koncepciójának tükrében hangsúlyozta az ipari park fontosságát. Az NMTT támogatta a Salgótarján-Bá- tonyterenye vállalkozási övezet létrejöttét, Balassagyarmaton pedig szükségesnek látta az ipari park kialakítását. A decentralizált területfejlesztési célelőirányzat keretéből ezt az elvi döntést 12,5 millió forint vissza nem térítendő támogatással is megerősítették, melyről decemberben határozott a tanács. Hogy az ipari park hatékonyan működő gazdasági egység legyen, ennek érdekében önálló gazdasági társaságot hoztak létre, melyről Géczy Gyula ügyvezető igazgató elmondta: Egy balassagyarmati székhelyű, képzett, idegen nyelveket beszélő, marketingben jártas csapatot kell szervezzen, mely a beruházás kezdetétől menedzseli majd az ipari parkot, és az itt letelepedni szándékozó vállalkozásokat. A beruházás teljes költsége 250 millió forint körüli összeg, melyből az első ütem - 114 millió forint - az infrastruktúra kialakításának jelentős részére fedezetet jelenthet. Ennek a pénznek az elnyerésére több pályázati lehetőség folyamatban van. Ugyanakkor mind az alapítvány, mind a megyei közgyűlés, mind pedig a városi önkormányzat szervezi az ipari parkba a vállalkozásokat. Juhász Péter elmondta, hogy a gyarmati ipari parkba letelepülő kereskedők háromévi, a gyártó cégek pedig öt év helyi adómentességet kapnak az ön- kormányzattól. A polgármester fontos partnernek tekinti a kábelgyárat, örültek azon felvetéseknek, melyek a kábelgyár részéről érkeztek feléjük a kölcsönös előnyöket rejtő jó szomszédságra. Remélik, hogy a kábelgyár Siemens tulajdonosai, akár az ipari park miatt is, Gyarmaton újabb munkahelyeket teremtve bővítik eddig is sikeres vállalkozásukat. T. L. Hírek Vendégségben a polgári körben A Salgótarjáni Polgári Kör tagjai február 4-én lapunkat kerekasztal-beszélgetésre hívták meg a József Attila Művelődési Központba. A találkozó a polgári kör azon beszélgetéssorozatának részét képezte, amely során szeretnék megismerni a megyében működő médiák tevékenységét, Nógrád társadalmi, gazdasági, kulturális, valamint sportéletéről tükrözött nézeteit. A kör tagjainak kérdéseire - amelyek a Hírlap, Nógrádban betöltött szerepére, továbbá a megye sportéletére vonatkoztak - Kopka László felelős kiadó válaszolt. Előadás Komjáthyról Balassagyarmat - A Madách Imre Városi Könyvtár és a helyi honismereti kör február 10-én, kedden 17 órától dr. Szabó Károly irodalomtörténész Komjáthy Jenő, a kudarcok lovagja címmel tart előadást. Természetfotók Pásztó - Stadler Árpád természetfotóiból nyílt kiállítás tegnap (csütörtökön) a Gárdonyi Géza Általános Iskola galériájában. Támogatás óvodáknak Balassagyarmat - AIV. sz. Óvodáért Alapítvány Balassagyarmat számlájára az elmúlt évben az állampolgárok 1996. évi személyi jövedelemadójának egy százalékából 102 310 forint érkezett be, amelyet az alapítvány nevének megfelelően az óvodai nevelőmunka fejlesztésére használtak fel. Áz Ifjúság Úti Óvodás Gyermekekért Alapítvány javára az elmúlt évben 65 638 forint gyűlt össze a polgárok személyi jövedelemadójának egy százalékából. Az alapítványok köszönik a támogatást és a jövőben is számítanak az együttműködésre. Iskolagaléria Salgótarján - A Bolyai János Gimnázium Derkovits Gyula Iskolagalériájában február 11 -én, szerdán 10.30 órakor nyílik Sorki Dala Andor grafikusművész kiállítása. Megnyitóbeszédet mond: G. Lóránt Lujza művész-tanár. A tárlat március 10-ig látogatható. a falusi turizmus feltételeinek kialakítására. Nehezíti helyzetünket, hogy az 1990 óta nekünk juttatott kétmillió forint állami támogatás mára az infláció gyors üteme következtében teljesen elvesztette vásárlóértéMüködésének első éves értékelését tartotta meg a napokban a Szécsény és Vonzáskörzete Bűnmegelőzési és Köz- biztonsági Bizottság. A bizottság - amelynek elnöke Varga Tibor polgármester, társelnöke Nagy Imre rendőrkapitány - öt munkabizottságának vezetői olyan civil szakemberek és rendőrök, akik arra szövetkeztek, hogy a városban és vonzáskörzetében elősegítsék a Nógrád biztonságáért társadalmi program helyi céljainak elérését. szetesen nem fogadták el. Az évek óta tartó huzavona lezárása érdekében dr. Solt Páltól a Legfelsőbb Bíróság elnökétől kértem segítséget, hogy megszabaduljunk a törvény e csapdájából. V. K. Egy esztendő egy hosszú távú folyamatban rövid idő, ámde arra elegendő, hogy megállapíthatták, hogy elindult egy ígéretes folyamat a bűnmegelőzésben, a sértetté válás akadályozásában. Ebben szerepet játszott az, hogy a rendőrség ösz- szefogott az önkormányzatokkal, a társadalmi szervezetekkel, az egyházzal, minden állampolgárral, aki tenni hajlandó a bűnözés ellen. Kétszer is sikerrel pályáztak: 300-300 ezer forintot kaptak tevékenységük folytatásához. Rovatunk várja kedves olvasóink közérdekű vagy egyéni gondokkal kapcsolatos kíváncsiskodó kérdéseit, észrevételeit. A 416-455-ös telefonon naponta, 10-től 13 óráig kereshetik szerkesztőségünket, de személyesen és levélben is fordulhatnak hozzánk. A fenti számon, munkaidőn túl üzenetrögzítőnk is rendelkezésükre áll. Kéréseiket szíveskedjenek névvel, címmel, esetleg telefonszámmal közölni. Megkedvelte, hiányolja.. . ... a félbarna kenyeret Nagy Endre salgótarjáni olvasónk. Mint elmondta, a Plus élelmiszerdiszkontban egyebek mellett ez a sütőipari termék is kapható volt az üzlet megnyitásakor, sőt azután is. Egy darabig. Ugyanis az elmúlt hetekben már hiába kereste, s ezt nem csak az egyéni ízlése miatt sajnálja. Meggyőződése, hogy az effajta pékáruk indokolatlannak látszó „eltűnése” nem szolgálja az egészséges táplálkozási szokások kialakulását. Ráadásul a sütőipar a kért mennyiségben szállítja, szállítaná a félbarnát, ha a Plus rendelné ... A hiány nem végleges, az üzlet helyettes vezetőjének elmondása szerint rövid idő múlva ismét árusítják majd ezt a kenyérfélét. Forgalmazása átmeneti ideig központi utasításra szünetelt, nem hozták azonban a tarjáni egység vezetőinek tudomására a tényleges „miértet.” Maga az eset nem egyedj, más termékekkel is előfordul, hogy - véglegesen vagy időlegesen - kivonják a forgalmazható áruk listájáról. Árak és gyökerek Pádár József kisecseti levélírónk arra a kérdésre kért választ: kell-e fizetni foggyökerek eltávolításáért? Tisztelt Olvasónk kérdésére azért nehéz egyértelmű választ adni, mert levelében nincs arról szó, hogy fájdalom, gyulladás miatt vagy egyéb okból kellene eltávolítani a fogmaradványokat. A vonatkozó kormányrendelet szerint ugyanis fizetni a nem sürgősségi esetekben kell. Sürgősségi feladatnak minősül- HHH gyulladás miatt történő fogászati ellátás. Bátonyterenyei nyugdíjas olvasónk szintén fogászattal kapcsolatos kérdést tett fel. Válaszunk: amennyiben a saját körzetét keresi fel, a fogsor készítése kedvezményes, (csak a technikai díjat kell megfizetni). A korona készítésének azonban a teljes^ költségei a pácienst terhelik. Ára az anyagától függően tagonként négy-hétezer forint között mozog. Javasoljuk: a fizetéssel kapcsolatos kötelezőkről fogorvosuknál vagy az asz- szisztenseknél érdeklődjenek. Szécsényben értékelték az első év munkáját Szövetkeztek a bűnözés ellen KÍVÁNCSISKODÓ -ELÓVONAL Mihalik Júlia rovata-Telefon: 32-416-455 Félbarna, a kedvenc - Fogaink és bajaink