Nógrád Megyei Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-27 / 49. szám

1998. február 27., péntek Hazai Körkép 5. oldal Tarthatatlanul alacsony bérek az egészségügyben Horn lassú javulást ígér A kabinet kiemelt feladatá­nak tekinti az egészségügy rendbetételét - mondta Horn Gyula tegnap Budapesten, a Szent János Kórház fennállá­sának 100. évfordulója al­kalmából rendezett tudomá­nyos ülésen. A kormányfő úgy vélekedett: az egészségügy működése már ma is hatékonyabb, mint né­hány évvel ezelőtt volt. Az in­tézmények többségének hely­zete konszolidálódott, alig 10 százalékuk van krízishelyzet­ben. Ezért elfogadhatatlan az időnként tapasztalható, ezzel el­lentétes tartalmú pánik- és hisz­tériakeltés. A kormány feltett szándéka, hogy folyamatosan javítsa a gyógyító, megelőző ellátásban dolgozók bérviszonyait, és az elkövetkezendő években nö­velje a nagy jelentőségű beru­házásokra és fejlesztésekre, va­lamint a meglévő intézmények felújítására fordítható költség- vetési támogatás reálértékét. A kormányfő elismerte, hogy az egészségügyiek jelenlegi ke­reseti viszonyai tarthatatlanok. Ennek ellenére felelőtlen­ség lenne gyors javulást, 1998-1999-re jelentős előrelé­pést ígérni, mert ezt a rendelke­zésre álló források nem teszik lehetővé. Hóm azonban biztosí­totta az ágazat dolgozóit, hogy a kabinet napirenden tartja, s folyamatosan javítani kívánja bérhelyzetüket. A kormányfő végezetül hangsúlyozta: az egészségügy átalakításának folytatásában nem csupán a kormánynak, ha­nem az egészségbiztosítónak és a települési önkormányzatok­nak is van felelősségük. Internet a múzeumban. A budapesti Iparművészeti Múzeumban tegnap megnyílt az Internet Galaxis kiállítás. A legnagyobb számítógépes világcégek legkorszerűbb eszkö­zeiket mutatják be, amelyekben ezúttal nemcsak gyönyör­ködni lehet, hanem azokat ki is lehet próbáim. Szombatról vasárnapra virradó éjjel romantikus Internet-kalandozásra hívja a Matáv az érdeklődőket. A nagy érdeklődéssel várt kiállítás szerdáig tart nyitva. fotó: feb/diósi imre Mi az eljárási kegyelem? Az államfőnek nem kell indokolnia döntését Számviteli fegyelemsértés és hűtlen kezelés vádjával indult eljárás Farkas Flórián ellen, ám a mára kitűzött büntető­tárgyalás elmaradt. A Lungo Drom Országos Cigány Szö­vetség elnöke ugyanis ke­gyelmi kérvényt nyújtott be az eljárás megszüntetésére. A döntés a köztársasági elnök kezében van. A jog megkülönbözteti a köz­kegyelmet és az egyéni ke­gyelmet - mondja dr. Margitén Éva, az ELTE Büntetőjogi Tan­székének adjunktusa. - Előbbit az Országgyűlés, utóbbit a köz- társasági elnök gyakorolhatja. Attól függően, hogy a bünte­tőeljárás melyik szakaszában gyakorolják a kegyelmet, lehet szó eljárási, illetve végrehajtási kegyelemről. Az eljárási kégyelem kizárja, hogy az adott ügyben tovább folytassák a nyomozást, a bün­tetőeljárást. Ezzel szemben a végrehajtási kegyelem a bíró­ság által jogerős ítéletben ki­szabott büntetéstől mentesítheti az érintettet. A Büntető törvénykönyv egyébként kimondja, hogy az államfőnek az eljárási kegye­lemmel kapcsolatos döntését nem kell megindokolnia. Sz. E. Segítség 27 ezer családnak A kormány továbbra is őszre javasolja a kisebbségi választásokat A lakáshitel-tartozások rendezéséről, az állami gondozottak otthonalapításának támogatásáról döntött tegnapi ülésén a kormány. A kabinet állást foglalt arról is, hogy kitart a ki­sebbségi képviselő-választással kapcsolatos eredeti állás­pontja mellett. Kiss Elemér szóvivő az ülést követően elmondta: kormány­zati segítségre csak a valóban önhibájukon kívül kilátástalan helyzetbe került családok számíthatnak. Jelenleg mint­egy 500 ezer család görget maga előtt lakásrezsi, illetve ingatlanvásárlási hiteltartozást - közülük mintegy 170 ezret több mint fél év alatt fölgyü­lemlett adósság terhel. A kor­mány segélycsomagja mint­egy 27 ezer olyan családot érint, amely ellen a pénzinté­zetek már megindították vagy hamarosan megindítják a be­hajtási eljárást. A költségvetés tartalékából 2-3 milliárd forintot tudnak elkülöníteni a hiteltörlesztések támogatására. Ezt az összeget a helyi önkormányzatok saját forrásaikból egészítenék ki. Felmerült az az elgondolás is, hogy az állam átvállalja a hi­telt, így az adósok - a pénzin­tézeteknél „türelmesebb” - központi költségvetésnek tar­toznának. További változat, hogy az adósokat közmunká­kon foglalkoztatnák és a kere­setük 40-50 százalékát az ön- kormányzat átutalná a hitel törlesztésére. A kormány ápri­lis végéig eldönti, hogy me­lyik változatot terjeszti az Or­szággyűlés elé. Foglalkozott a kabinet a ki­sebbségi parlamenti képvise­lők megválasztásának idő­pontjával is. Mint ismeretes, az Országgyűlés kisebbségi bizottsága azt javasolta: má­jusban válasszák meg a ki­sebbségi képviselőket. A kor­mány azonban kitart eredeti javaslata mellett, amely sze­rint októberben kellene a vá­lasztásukat lebonyolítani. Szalóky Eszter A kisebbségek napjává nyilvánították december 18-át Méltóan ünnepelhetünk az idén Határozatot hozott a kormány a nemzeti és az állami ünne­pekről, kijelölte az országos jelentőségű rendezvényeket és döntött arról, hogy miből és mennyiért ünnepelünk az idén. A határozat szerint: március 15., az 1848^49. évi forrada­lom és szabadságharc 150. év­fordulója - állami ünnep. Au­gusztus 20. nemzeti ünnep, a Magyar Köztársaság állami ünnepe, államalapító Szent István ünnepe. Október 23., az 1956. évi forradalom és sza­badságharc kezdetének 42. év­fordulója, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiál­tásának napja - nemzeti ünnep. Az országos jelentőségű rendezvények programja a következő: június 16-a, az 1956. évi forradalom és sza­badságharc miniszterelnöké­nek, Nagy Imrének és mártír­társainak emléknapja. Október 6-a, az aradi vértanúk napja. November 4-e, az 1956. évi forradalom és szabadságharc áldozatairól való megemléke­zés napja. December 18-a, a kisebbségek napja. A kormány úgy döntött, hogy a Belügyminisztérium költségvetésében március 15. ünnepségeire 15 millió forin­tot, augusztus 20. rendezvé­nyeire 18 millió forintot, ok­tóber 23. ünnepi eseményeire 22 millió forintot biztosít. A kabinet március 15-e központi rendezvényeire és a kiegészítő programokra még külön 66 millió forintot juttat. Az augusztus 20-án meg­rendezésre kerülő ünnepi tűzi­játékhoz szükséges pénzt a Honvédelmi Minisztérium, a nemzeti és állami ünnepnek nem minősülő, de kiemelkedő fontosságú rendezvények központi eseményeire szánt keretet pedig a Külügyminisz­térium költségvetése tartal­mazza. A kisebbségek napjára a Miniszterelnökség biztosítja a költségek fedezetét. Zöldek a gát ellen. Képben és szóban, transzparensekkel és sajtótájékoztatón adták hírül tegnap környezetvédő szervezetek, hogy ellene vannak minden gátnak a Dunán. Ezt szombaton a parlament előtti tüntetéssel is nyomatékosítani kívánják, fotó: feb/kallus györgy Házbizottsági döntések. A Házbizottság elfogadta a már­cius 15-én délután fél ötkor kezdődő ünnepi ülés forgató- könyvét - jelentette be a testü­let csütörtöki ülését követően Gál Zoltán házelnök. Az MDF által kezdeményezett, a közbiz­tonság helyzetéről szóló politi­kai vitanapot március 9-én, hét­főn 13 órai kezdettel tartják. Fenyő-ügy: egy gyanúsított. A robbantásos, leszámolásos bűncselekmények nem jelentik egy újabb bűnözési hullám kezdetét - mondta Kiss Ernő rendőr dandártábornok, az ORFK főkapitány-helyettese, a KBI főigazgatója. Ehhez a hír­hez kapcsolódik, hogy tegnap előzetes letartóztatásba helyez­tek egy jugoszláv állampolgárt, akiről elképzelhető, hogy kap­csolatba hozható Fenyő János meggyilkolásával - közölte az ORFK sajtóosztálya. Orvosok készültségben. Be­fejeződött az iraki misszióra je­lentkező magyar orvosok és egészségügyiek egyhetes felké­szítése. Csütörtökön délután kihirdették annak a 35 katoná­nak a nevét, akit felvettek az ál­lományba - közölte Sajner Gyula honvédségi szóvivő. A kiválasztott húsz orvos és ti­zenöt ápoló visszautazik állo­máshelyére, de ha szükséges, azonnal riadóztathatók. Bős nem aktuális. Az FKGP felszólítja Horn Gyula minisz­terelnököt és a magyar kor­mányt, hogy ne kössön semmi­lyen szerződést Bős-Nagyma­rosról a szlovák féllel, mert an­nak minden káros következmé­nyét egy következő kormány­nak kellene viselnie - jelentette ki tegnap újságírók előtt Tor- gyán József pártelnök. Deutsch a taxisokért. Teljes az egyetértés a Fidesz és a taxi­sok között abban, hogy az Or­szággyűlés még ebben a parla­menti ciklusban fogadja el azt a törvényjavaslatot, amely foko­zott büntetőjogi védelemben részesítené a taxis vállalkozó­kat -jelentette ki Deutsch Ta­más, a párt alelnöke, miután megbeszélést folytatott egyes taxistársaságok képviselőivel. Nyílt láng. Ismeretlen tettesek szerdáról csütörtökre virradó éjszaka a vendégek szeme lát­tára felgyújtották a székesfe­hérvári Kadocsa éttermet. Sze­mélyi sérülés nem történt, de a helyiség teljesen kiégett. Tűztilalom. Mától kezdve az ország teljes területén az er­dőkben, valamint az erdőterüle­tek határától számított 200 mé­teren belül tűzgyújtási tilalmat rendelt el a földművelésügyi miniszter. A tilalom vonatkozik a közút és a vasút menti fásított területekre is. Megjelent a Kiskegyed Konyhája legújabb száma! A tartalomból: • Ennivaló-ábécé - Mit is főzzek ma? • Ha csak krumpli van • Édes helyek nyomában - Különleges cukrászdák Pest-Budán • Tavaszt ígérő saláták • Különleges palacsinták • Váratlan vendégeknek Valamint sok érdekesség a konyhából, játék és olvasnivaló! Kiskegyed Konyhája - igazi társ a főzésben! Már kapható a Csók és Könny című női magazin NŐk vallanak önmagukról... Igaz történetek: ** szerelemről, ^ bánatról, * boldogságról, valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a Csók és Könny című, most megjelent női lapban.

Next

/
Thumbnails
Contents