Nógrád Megyei Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-25 / 47. szám

február 25., szerda Szeretettel köszöntjük GÉZA nevű kedves olvasóinkat! A Géza ősmagyar név, je­lentése: hercegecske. A ka­tolikus liturgikus naptárban ez a nap hamvazószerda, a húsvétot megelőző böjti idő első napja. E napon hamut szentelnek, amelyet az előző évben szedett megszentelt barkából készítenek, s a hamuval a megjelölik a bűn­bánó hívők homlokát. A Nap kél: 6.33 órakor, nyugszik: 17.22 órakor. Í16YELETES RIPORTER Szabó G). Sándor : (32) 416 - 455 15 évvel ezelőtt, 1983. február 25-én hunyt el New Yorkban Tenesse Williams amerikai író (képünkön), a kortárs színház egyik legkie­melkedőbb alkotója. Az amerikai Dél nyugtalan, széthulló világát a mo­dem lélektan eszközei­vel, az erőszak és a ne­miség felvillantásával ábrázolta. Műveiben gyakran szerepeltetett lelkileg sérült, önmaguk elől menekülő embere­ket. Színdarabjait (A vágy villamosa - 1947, Macska a forró bádogte­tőn - 1955, Orpheus alá- száll - 1957. Az ifjúság édes madara - 1959) nálunk is nagy sikerrel mutatták be. Ma­gyar műveit Drámák (1964) címmel olvashatják. 180 éve, 1818-ban született Orosházán Képessy József vízimér­nök. Nevéhez fűződik a Temes és a Bega szabályozása. Széles körű volt szakirodalmi munkássága is (Javaslat Bánát közbenső vízhálózatának szabályozásairól - 1873). Életrajzát Sárközy Imre Régibb vízimémökeink című művében olvashatják. E napon született 1841-ben Auguste Renoire francia festő. Napos idő ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Az éjszaka átvonult hidegfront mö­gött ma kissé hűvösebb, de száraz le­vegő áramlik a megye fölé, ezért min­denütt csökken a felhőzet, sok nap­sütésre van kilátás. Csapadék nem várható. Az északi szél többfelé meg­élénkül. A hőmérséklet csúcsértéke 9, 10 fok körül alakul. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 9 Balassagyarmat: 9 Szécsény: 10 Bátonyterenye: 10 Pásztó: 10 Ipolytamóc: 10 Különleges tökfedő - Egy londoni bemutatón cso­dálhatta meg a közönség ezt a kalapnak nevezett valamit. ff MI VÁR MA ÖVRE ? Hírlap-horoszkóp * Halak (II. 21—III. 20.). A meglévő lehetőségeket nem hasz- nálja ki eléggé a saját javára. Arra vigyázzon, hogy szeren- # cséje mellett - amelyet az Uránusz teremt - ne menjen el. * Tegyen meg mindent párkapcsolata harmóniájáért. Kos (III. 21-IV. 20.). Váratlan változások, bonyodalmak * lehetnek a Merkúr és az Uránusz kellemetlen kapcsolata mi- * att. Főleg a közlekedésben és partneri kapcsolatok terén kell * óvatosabbnak lennie. Teremtsen egy kicsivel több szabad * időt saját maga számára. * Bika (IV. 21-V. 20.). A Jupiter és a Hold együttállása sze- * rencsés fejleményeket hoz anyagiak terén. Járjon nyitott * szemmel és lélekkel, hogy észrevegye a segítő aspektusokat, óf Magánéletében pozitív fejlemény van kialakulóban. Ikrek (V. 21-VI. 21.). Az emberekkel való viszonyban le- * gyen összeszedettebb és körültekintőbb, mert könnyen fél- * reértésekbe keveredhet. Az Uránusz váratlan akadályokat ' teremthet. A közlekedésben különösen legyen óvatos. Rák (VI. 22-VII. 22.). Anyagi gondjainak megoldását ké- ^ sőbbi időre kell halasztania. Ha jó beosztással él, ez nem is # jelent problémát. A szerelemben ma engedje át a kezdemé- # nyezést. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Egy fontos megbeszélése a * lehető legjobban sikerülhet. Szakmai tudása magasabb * szintű, mint azt képzelte. Az elismerés anyagilag is meg- * nyilvánul. Érzelmeit ne keverje bele az üzleti életbe. Szűz (VIII. 24-IX. 23.). Már megint morcosabb a kelleté- * nél. Ismét elragadják indulatai. A legnagyobb baj saját elé- * gedetlensége lesz. A szerelemben a biztonságra törekszik, * pedig kedvese kezdi unni már a kapcsolatukat. Mérleg (IX. 24—X. 23.). Egy különleges terv motoszkál a * fejében hivatásával kapcsolatban. Addig nem is nyugszik, ■¥■ amíg nem sikerül végére járnia az ötletnek. Szánja rá a mai •' napot, mert sokáig ebből fog élni! Skorpió (X. 24-XI. 22.). Önérzetesebb lesz délelőtt, mint * délután. A munkahelyén sem teheti azt, amit akar, emiatt * eleve egy kicsit felfokozottabb idegállapotba kerülhet. Es- * téré már a szerelemnek kedveznek a csillagok, csak éljen a ' lehetőséggel! * Nyilas (XI. 23-XII. 21.). Hajlamos kétségbe esni egy Ön- # höz közel álló ember sorsa miatt. Nem kellene mindent eny- * nyíre a szívére venni. Délután egy kicsit hajlamos elengedni * magát, kevésbé lesz merev, mint a délelőtti órákban. Bak (XII. 22-1. 20.). Rengeteget dolgozik és sok energiát # emészt fel, hogy előteremtse a megélhetéshez szükséges # anyagi javakat. Még többet akar biztosítani szeretteinek. Ezt * akkor is megteszi, ha saját igényeit átmenetileg visszafogja. * Vízöntő (I. 21-11. 20.). Kissé túlfűtött. Fontos kérdéseken ne döntsön, mert az érzelmei vannak előtérben, amikor észérvekkel kellene előállnia. Szerelmi életében a Vénusz sok-sok boldogságot jelez. * * * * * Holnapi Lapunkból Bátonyterenye és környéke A városban régi problémát je­lentett, hogy nem tudtak meg­felelő munkát adni a megvál­tozott munkaképességű em­bereknek. Ennek kiküszöbö­lésére döntött úgy tavaly az önkormányzat képviselő-tes- tülete, hogy rehabilitációs foglalkoztatóvá alakítják át a valamikori bányai kultúrházat Kisterenyén. A dorogházai Bakos Gás­pár az idén már a nyolcvan­ötödik évét tapossa, de még ma is gyakran a gyalupad mellett találják a napok. Hat szám - egy nyeremény! >, HÉT [* k rl in 1 NYEREMÉNY: vásárlási utalvány ]—1 A MÁI NY Ti 0 i EKO S2Á V kMr V Moziműsor saffifignf \pón&: raffiTOSeVMM] m&" ................. A lien 4 - Feltámad a halál. Amerikai sci-fi. Apolló Kamara 17.00 és 19.00 órától: A miniszter félrelép. Magyar filmvígjáték. Balassagyarmati Madách, 13.30 (kedv.) és 15.30 órától: A miniszter félrelép. Magyar filmvígjáték. 17.45 és 20.00 órától: Alien 4 - Feltámad a halai. Amerikai sci-fi. Kamaramozi, 16.00 és 20.00 órától: Álljon meg a nászmenet! Amerikai vígjáték. 18.00 órától: A miniszter félrelép. Magyar filmvígjáték. Pásztói Mátra mozi, 18.00 órától: Csillagközi invázió. Színes amerikai sci-fi. Pásztói városi mozi, 18.00 órától: Ponyvaregény. Színes, feliratos amerikai film. ^ Február 23-i rém) nyerőszámok Jf 8 10 15 17 18 20 23 29 35 36 37 38 39 50 51 53 62 65 77 Nincs drágább az életnél! Traffipax-mérések Február 25-én, szerdán, 14-től 22 óráig: Pásztón és környékén számíthatnak a közutakon gépkocsival köz­lekedők műszeres sebesség­ellenőrzésre. ©_________HaHoTa A kis okos Egy százlábú el­megy a cipészhez: - Egy pár cipőt szeretnék mester, mert nagyon fázik a lábam.- Melyik lábára kéri?-Ha én azt tudnám! De sebaj, legfeljebb majd cse­rélgetem! Bejelentés- Halló rendőrség?! Jöj­jenek azonnal a szomszé­domban mérges vipera van!- Miből gondolja?!- A gyerekek jajveszé- kelnek, az asszony zokog és sikoltozik, a férj pedig bor­gőzös hangon üvöltözi:- Sziszegj csak álnok vi­pera, már úgy sem sokáig teheted! Önkiszolgálás Gyuri horgászni volt, de a halak és a szerencse messze elkerülte. Hazafelé betért egy halkereskedésbe és ala­posan összetapogatott nyolc-tíz nagy halat.-Tessék parancsolni! Melyiket mérjem le uram?!-Köszönöm, de én már kiszolgáltam magam, ne­kem ugyanis csak halszag kellett, mert nem szeretek hazudni az asszonynak. Nem nehéz- Egy olyan nőt szeretnék feleségül venni, aki teljesen az én ellentétem - mondja a házasságközvetítőnek Géza.- Hát ez nem lesz nehéz. A világ tele van szép és in­telligens nőkkel... Rádió- és televízióműsor-ajánlat Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: déltől éjfélig KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika 4.40 Halárok nélkül. 5D0 Krónika Sport 538 Falu­rádió. 6.00,7.00, aOO Krónika Sport 117 Mindennapi tudomány. 8.37 Pa ragrafus. 8.45 Gyorsfénykép... 9.05 Napkörien. 11.05 Slágerfilmek. 1135 Szép remények. 12.00 Dél krónika 12.40 Ki nyer ma? 1250 Tör­vénykönyv. 1335 Vendég a háznál. 1320 Gyülekezeti énekek. 1330 Re­formátus félóra 14.05 Klasszikusok... 1435 Irodalmi figyelő. 1435 Első köz­lés. 1536 Beszéljük meg! 1535 98. Magyarország. 1630 Délutáni kró­nika 16.10 Mindennap! gazdaság. 1620 Hasznos tudnivalók. 1635 Há­zimuzsika 17.05 Magyarországról jövők. 18.00 Esi krónika 19.06 Sportvilág. 1925 Műsorismertetés. 1930 Jó éjszakát gyerekek! 19.40 Magyarországi küldetés. 20.05 Nép­dalkörök. 2030 Határok nélkül. 21.05 Kovács Andor gitározik. 21.25 Kos- sutWöub. 2135 Szóló. 2230 Késő esti krónika 2230 Mérleg. 2330 Hí­rek Kenő. 23.05 Nagy mesterek. PETŐFI 430 Hitek Időjárás. 433 Hajnali dal­lamok 530,530,6.00 Hírek Időjá­rás. 633 Reggeli csúcs. 630,730. 730 Hírek. Időjárás. 738 Sportreg- gel. 830 Petöfkfélelőtt. 8.05 Zene­zóna 930 Hírek. Időjárás. 9.04 Dél­előtti fetefere. 930 Apróosepró. 10.00 Hírek. 10.06 Gotdiusz plusz. 1130 Hírek 11.04 Sporthírek 11.07 Nosztalgiaparádé. 1132 Manapság. 1230 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírperoek 13.15 Zöld jelzés. 13.45 Korkérdés. 1430 Nosztalgiadél­után. 1530 Hírek. Időjárás. 15.04 Közlekedés. 16.00 Közlekedés. 16.40 Korhatár nélkül. 17.00 Hírek 17.03 Közlekedés. 17.04 PetőMéf- után. 1725 Citrom-rovat. 1830 Köz­lekedés. 18.01 Zenezóna 18.30 Kn- ztsvonal. 19.00 Hírek 19.03 Zene­zóna 1930 Kölyökrádió. 20.00 La­koma. 21.00 Hírek 21.03 Zenezóna. 21.30 Magyar dzsessz. 22.00 Szal­maszál. 22.30 Segítség! 23.00 Hír­percek. 23.15 Ennyi. á.™ I 5.30 Gazdatévé 5.50 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom (55.) 10.10 Új szeszélyes évszakok 11.10Második lehetőség (8.) Amikor a fehér feketé­nek látszik 12.00 Déli harangszó 14.00 StpsklEkran 14.25 Ecranul nostm 14.50 Hrvatska krónika 15.15 Műsorismertetés 15.25 Kalandok vára (8/3.) 16.00 Zöld kalap 16.30 A szerelem jogán (86.) 17.00 Pszichovonal 17.10 Életjel Segélyvonal: 269-5550 17.15 Körzeti magazinok 17.45 Körzeti híradók 17.55 Kommentár Bibliai történetek 18.15 Családi csetepaték A mama fél az egerektől 18.35 A pampák királya (71.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Csatárnak született (angol tévéfilm) 21.25 MM 21.30 Kenó 21.35 Hírek 21.40 Aktuális 22.05 Szabad verseny (gazdasági magazin) 22.35 Családi szennyes (amerikai film, 1991) 0.05 Szenes Andreával... 0.50 Híradó 5.50 Műsorismertetés 6.00 Híradó. Időjárás 6.15 Aktuális (ismétlés) 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó. Időjárás 7.15 Publikum (ismétlés) 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Kincsestár 11.00 Hites magyar könyvtárak 11.30 Mérföldkövek a magyar technikatörténetében 12.00 Hírére 13.00 Kettesben veled (sp. film, 1990) 14.25 Örökség 15.00 Repeta 17.30 Őszi erdők, őszi pusz­ták 18.00 A Tenkes kapitánya (8.) 18.30 Magyarország ma 18.55 Benedek Elek meséi Fele királyságom 19.20 Magyarok cselekedetei 19.30 Híradó. Sport Időjárás 20.00 Terra X (német sor.) 20.45 MTV+ 21.00 TS-extra 21.30 Disco, disco (ism.) 22.00 Utánanézünk A munkásosztály a francba ment (dok.-f.) 23.40 Időjárás 23.45 Topáz (am. film) 6.00 Nótaszó 6.25 Jelképkalendárium 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 6.39 Faluvilág 7.07 Középpont 7.15 Pénzvilág 7.37 Sport 8.30 Állásbörze 8.35 Orvosmeteorológia 8.37 TV2-doktor 9.00 Délelőtt a TV2-vel (életmódmagazin) 10.25 Egy kórház magánélete (am. sor. - 98.) 11.15 Marienhof (95.) 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Egy kórház magánélete (ismétlés - 74.) 13.30 Csupacsupa élet (96.) 13.55 Cápali és Cápeti 14.25 Nekem nyolc! 14.55 Csípsz 15.50 Organikus narancs (31.) 16.15 Remington Steele (57.) 17.05 Marienhof (96.) 17.30 Csupa-csupa élet (97.) 17.55 Az Acapulco-öböl (99.) 18.25 Szerencsekerék 19.00 Tények. Időjárás 19.30 Gazdagok és szépek (101.) 19.55 Kötelező táncok (ausztrál film, 1992) 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Zsarublues (20.) 23.45 Hajnaltól napestig 0.10 Jó estét, Magyarország! 14.25 Cracker(19.) 15.20 Egy jenki Artúr király udvarában (am. vígjá­ték) 17.15 Cinema 17.45 Hegylakó (81.) 18.45 Hrr3 19.15 Chicago Hope (18.) 20.15 A dumagép (4.) 20.45 Párbaj a városban (am. thriller, 1984) 22.40 Hír3 (ismétlés) 23.10 Trükkös halál (ism.) 0.55 Cinema (ismétlés) ^ DUNA TV 9.00 Képes krónika 10.45 Héthatár (ismétlés) 11.20 Gazdakör (ism.) 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó. Lapozó 12.20 Esti kérdés (ismétlés) 12.35 Kina történelmi városai 14.10 Acsalók 16.10 Váratlan utazás (10.) Felicity igazi lovagja 17.00(kis)Mamaklub 17.30 Babar: A rejtőzködő 17.55 Műsorajánlat 18.00 Hiradó 18.20 Szülőföldemen 19.15 Autonómia szigetek 19.55 Schubert: A pisztráng 20.05 Régiók 20.40 Esti kérdés 20.55 Műsorajánlat 21.00 Híradó. Sportpercek 21.35 Beszélgetés Pogány Gábor operatőrrel 22.00 A tiltott Krisztus (olasz film) 23.35 Híradó flí SZftfW 9.00 R.P.S.-News 10.00 Hívd Andreát! 11.00 City kulturális magazin 11.15 Kapásjelző 12.30 Szinház-tűznéző 13.00 Élet és designé 13.30 pH-érték 14.30Teenager-party 15.00 Zene essen beléd! 16.30 Tabuk nélkül 17.00 Őrangyalok (2.) Égből pottyant szerencse 19.00 Egészségmagazin 19.30 G.I.Joe 20.00 Celeste (28.) 21.00 Idegen eiő (am. sci-fi) 23.30 Tabuk nélkül 6.30 Vekker 8.30 Music Box 13.15 A hekus (42.) 14.15 Parti sétány. Ausztrália 14.45 Játszd újra... 15.30 Disco Top Ten 16.20 Boris és Natasha 18.00 Benny Hill 18.30 A hekus (43.) 19.30 Testvérháború (am. thr.) 21.20 Tolvajirtók '3.) 22.20 Gyilkos féltékenység (ism.) 6.30 Jó reggelt! 8.30100-ból egy (ism.) 9.00 A harm, ahol élünk (7.) 9.50 Klipklub (ism.) 10.15 Rajzfilmklub (ism.) 11.45 Sweet Valley (85.) 12.10 Knight Rider (36.) 12.55 Meri vagy nem meri? 13.00 Híradó 13.15 Receptklub 13.30 Falcon Crest (64.) 14.20 Klipklub 14.40 Rajzfilmklub 16.15 Sweet Valley (86.) 16.40 A farm, ahol élünk (8.) 17.30100-ból egy (játék) 18.00 Meri vagy nem meri? 18.05 Knight Rider (37.) 18.55 Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó 19.30 Fókusz 20.00 Zsaruzsenik (15.) 20.55 A szexcsapda 22.30 A szeretem gyikdhat (ism.) 24.00 Fókusz (ism.) TARJÁNI TV 17.32 Mese gyerekeknek 17.40 Hit Gyülekezet 18.10 Karancs-kilátó 19.30 Megyeházi magazin 20.30 Régi nyár (magy. film) SZLOVÁK 1 14.00 Jó tanácsok. 14.40 Csillagvizs­gáló. 1530 Gyerekeknek. 1730 Rajz­filmsorozat. 18.00 Szerencsekerék. 1835 Vetélkedő. 18.50 Főzőcske. 119.10 Esti mese. 19.30 Híradó, sport. 20.00 Wydiffe. 20.55 Sajtóklub. 21.35 Dokfilmek 22.45 Arts spectrum. 23.40 Híradók SZLOVÁK 2 16.45 Kultúra és egyház. 1730 Hal­lássérültek tévéklubja. 18.00 Helyi hí­rek 1835 Est mese. 1835 Edeta. 1930 H íradó. 20.00 Ballada a két fel akasztódról. 21.05 Publicisztika. 21.20 Aktuális témák. 21.30 Híradó. 22.15 Vetélkedő. 22.30 Autósport. ITA/in 1 Tv 'M. TTTTVT i y\ 32 Fgn Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. \j 1| jJ { íj R LI 1131 AD Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. ilv/VJlVíil/ megyei HAIVLjr\l Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416-455. Hirdetési és ***” --«•« °terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30)351-725, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30)534-088, Pásztó - Célvonal Kft, tel.: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3, Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, posta- utalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 10002704 sz. vagy az OTP Bank Rt. 11741000-20150107 sz. számlájára. Előfizetési dg egy hónapra 655 Ft, negyedévre 1965 Ft, fél évre 3930 Ft, egy évre 7860 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 0865-9095.

Next

/
Thumbnails
Contents