Nógrád Megyei Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-25 / 47. szám

I 8. oldal SportGyarmat 1998. február 25., szerda Szalai István harcos, ötletes játékot vár a BSE-Nógrád Volántól Először engedett a csábításnak Ez év január elsejétől új edző, Szalai István irányítja az újonc Balassagyarmati SE-Nógrád Volán NB III-as labda­rúgó csapatát. Az egykori NB I-es játékossal beszélgettünk. A tavaszi rajton a BSE - Szécsény találkozó „visszavágóját” rendezik- Mit kell tudnunk önről -for­dultunk az „újdonsült" szak­vezetőhöz.- 1953. október 21-én, He- rencsényben születtem. Nős vagyok, három gyermekem van: lányom 21, fiaim 17 és 10 évesek. Feleségem a Szügyi Általános Iskolában tanít, én pedig a Szondy György Szak­képző Középiskola tanáraként dolgozom.-Kérem, elevenítse fel játé­kos-pályafutása fontos állo­másait!- Szülőfalumban kezdtem el focizni 15 évesen, 17 éve­sen pedig már a Balassagyar­mati Volán felnőttcsapatában szerepeltem. Innen igazolt le megyénk első számú csapata, az SBTC. Innen vonultam be katonának, 1974 és 76 között Balassagyarmaton töltöttem a katonaidőmet a BSE NB III-as csapatában.-Ezután következett Diós­győr?- Igen, a sok Eszak-Ma- gyarországon lejátszott mécs­esén „kiszúrták” átlagon felüli gyorsaságomat és hetvenhat decemberében ajánlatot kap­tam Diósgyőrből. S bár akko­riban több NB I-es csapat, köztük az SBTC is hívott, 1977. januárjában az alapozást már Diósgyőrben kezdtem, odaköltöztünk feleségemmel és kislányommal.-így lett részese a Diós­győri arany korszaknak...-Kétszeres Magyar Kupa­győztesként, s a bajnokság harmadik helyezettjeként több európai országban, így például Skóciában, Spanyolországban, Jugoszláviában, Romániában játszhattunk mérkőzéseket. Összesen hetvenhat NB I-es találkozón szerepeltem kiváló játékosok társaságában, ami­nek különösen most örülök igazán. A diósgyőri négy év alatt elvégeztem az Egri Ta­nárképző Főiskolát, ennek kö­szönhetően nem jártam úgy, mint volt több játékostársam a pályafutásuk befejezése után.- Négy sikeres év után távo­zott Diósgyőrből. Miért?- Szüléink távol voltak, meguntuk a gyakori ingázást és bár volt több ajánlatom - hívtak többek között Nyíregy­házára és Veszprémbe, a Ba­konyi Vegyészhez is -, 1981- ben visszatértem a balassa­gyarmati NB Il-es csapathoz. Sajnáltam, hogy itt fél évig el­húzódó sérül'éáém hfiiátt nem tudtam segíteni a másodosz­tályból átszervezés miatt kieső csapaton. Ezután még több évig szerepeltem az NB III-as BSE-ben.- Van-e edzőideálja, ki az, akit kiemelne?-Több kiváló edzővel dol­goztam együtt, akik közül Szabó Gézát emelném ki. Gondolom, őt nem kell bemu­tatni a megyében. Kellemes, igen szép emlékeket őrzök róla, mint határozott egyéni­ségű, kemény, de komoly szakmai munkát végző edző­ről. Döntő érdemei voltak ab­ban, hogy vidéki csapatként Diósgyőrben ilyen sikereket értünk el.- Negyvenöt évesen vállalta az edzői megmérettetést. Miért éppen most?- Senkihez és semmihez nem kötődik, hogy éppen most vállaltam el a felkérést, mely­ből a korábbi években is akadt bőven. Mostanra jutot­tam el oda, hogy hi­ányzik a régi öltözői hangulat. A gyakor­latban és elméletben megszerzett ismeret- anyagot megpróbálom e tehetséges gyarmati csapatnál úgy kama­toztatni, hogy azzal a csapat szurkolótábora is elégedett legyen.- Bő hat hete készíti fel a csapatot. Megis­merve a játékosokat, mi a tavaszi terv?-Heti öt, általában kétórás edzéssel ké­szültünk, nagy meny- nyiségű futással, sok erőfejlesztő gyakorlat­tal, kevés játékkal. A srácok becsületesen dolgoztak, s hogy ez mire lesz elég, kiderül a bajnoki mérkő­zéseken. Harcos, ötletes játé­kot, s egy közönséget is szóra­koztató csapatot szeretnék vi­szontlátni a pályán. Ha nem jönnek közbe sérü­lések, akkor egy jó tavaszi szereplésben reménykedhe­tünk. Nem számolok azonban pontokban és helyezésben.-Milyen játékfelfogást ter­vez?-Ez egy hosszabb folya­mat. Úgy gondolom, hogy a meglévő embereket alapul véve kell kialakítani egy olyan játékfelfogást, mely az ő adottságaiknak a legjobban megfelel, természetesen úgy, hogy elsődleges cél kell le­gyen az igényes balassagyar­mati és környékbeli szurkolók kiszolgálása. ’ ' .....................- Van-e már kezdő csapata március hetedikére?- Formálódik, alakul a ke­ret, annak ellenére, hogy töb­ben, több irányból „övön aluli” ütések árán is megpró­báltak zavart okozni a fiatal já­tékosok fejeiben, még az utolsó pillanatban is. Kellemes gond, hogy több poszton azo­nos képességű játékos áll ren­delkezésemre - a választási lehetőség nem hátrány egy edző számára. A keret nem gyengült, s ezt óriási dolognak tartom. A hátralévő időszak­ban keresem az általam leg­jobbnak vélt megoldást, és remélem a legjobb kezdő ti­zenegyet küldhetem pályára Szécsényben, az első bajnoki mérkőzésünkön. Kanyó Ferenc Megyei gyorskorcsolya- és jégkorongbajnokság, Balassagyarmat Csak három iskolában van tél? Hiábavaló volt a szervezők minden igyekezete... A kö­zelmúltban Balassagyarma­ton, a Dózsa György Úti Álta­lános Iskola jégpályáján ren­dezett megyei gyorskorcso­lya- és jégkorongbajnokság küzdelmeiben a házigazdá­kon kívül csupán a helyi Kiss Árpád Általános Iskola és az Őrhalmi Általános Iskola képviselői vettek részt... Az ettől függetlenül jó hangu­latú versenyen Horváth Mihály megyei sportigazgató-helyettes és Tolnai Nándor, a diáksport­tanács titkára adta át az első he­lyezetteknek járó kupát. Eredmények, gyorskorcsolya 0. korcsoport, fiúk: 1. Ponyi Botond (Dózsa) 47,79 mp. Fel­készítő testnevelő tanára: Deli József; 2. Huszár Szilveszter (Őrhalom) 49,51 mp; 3. Faragó Máté (Dózsa) 50,48 mp. Lányok: 1. Bánfalvi Nikolett (Dózsa) 50,41 mp - Tillmann Rezső; 2. Sípos Adrienn (Dó­zsa) 51,03 mp; 3. Csábi Bettina (Őrhalom) 57,70 mp. I. korcsoport, fiúk: 1. Csábi Dávid (Orhalom) 1:02,87 p - Csábi Csaba; 2. Páris Attila (Dózsa) 1:07,07 p; 3. Csernyik Csaba (Őrhalom) 1:11,39 p. Lányok: 1. Sévó Ágnes (Dózsa) 1:04,86 p - Tillmann Rezső; 2. Bocz Nóra (Dózsa) 1:09,62 p; 3. Fábián Dalma (Őrhalom) 1:15,65 p. II. korcsoport, fiúk: 1. Benőcz Barnabás (Őrhálom) 1:01;59 p - Takács János; 2. Perjés Ádám (Dózsa) 1:02,03 p; 3. Ivanics Gábor (Dózsa) 1:05,62 p. Lányok: 1. Szilágyi Boglárka (Dózsa) 55,63 mp - Tillmann Rezső; 2. Tillmann Tímea (Dó­zsa) 1:01,04 p; 3. Fábián Réka (Őrhalom) 1:04,85 p. III. korcsoport, fiúk: 1. Palánki Dániel (Dózsa) 1:42,45 p - Deli József; 2. Kovács Béla (Dózsa) 1:50,37 p; 3. Kanyó András (Őrhalom) 2:06,27 p. Lányok: 1. Iványi Györgyi (Őr­halom) 2:02,26 p - Tillmann Rezső; 2. Kovács Zsanett (Dó­zsa) 2:05,33 p; 3. Oláh Bog­lárka (Őrhalom) 2:30,12 p. Jégkorong megyei döntő I. korcsoport: 1. őrhalom DSK (Csábi Csaba, Takács János), 2. Bgy. Dózsa DSE I (Deli József, Tillmann Rezső), 3. Bgy. Dó­zsa DSE II (Deli József, Till­mann Rezső). II. korcsoport: 1. Őrhalom DSK (Csábi Csaba, Takács Já­nos), 2. Bgy. Dózsa DSE (Deli József, Tillmann Rezső). (kanyó) IV. Fiat Kupa ifjúsági teremlabdarúgó-torna, Balassagyarmat Hazaiak kezében a vándorserleg A helyi Fiat-autószalon által alapított új vándorserlegért száll­tak harcba megyénk ifjúsági csapatai szombaton a balassa­gyarmati városi sportcsarnokban. A régi vándorserleget tavaly a gyarmati „csikók” - egymás után aratott harmadik győzel­mükkel - végleg hazavihették. Az előzetes esélylatolgatás so­rán az volt a fő kérdés, hogy új­ból a hazaiak, avagy először a Nógrád megyei ifjúsági váloga­tott, illetve a romhányi fiatalok vitrinjét díszíti-e az új trófea? A kör hamar leszűkült, hiszen az utóbbiaknak a válogatott ellen nem volt szerencséjük, így esé­lyük és kedvük is gyorsan el­szállt. A két esélyes csapat viszont magabiztosan haladt a döntő­beli megmérettetés felé. A finá­léban a hazaiak - új oldalukról bemutatkozva - remekül véde­keztek. Babcsán Zsolt „cimba- lomszögből” két ritkán látható nagy gólt lőtt, így a Balassa­gyarmati SE-Nógrád Volán csapatkapitánya, Kanyo Roland vehette át a vándorserleget Keskeny Balázstól, a Fiat Kes­keny Áutószalon tulajdonosá­tól. Eredmények Nagyoroszi - Őrhalom 0-4 (0-4). Gl.: Tornyos (2), Vida, Szandai. Nógrád megyei ifjúsági válo­gatott - Romhány 4-1 (1-1). Gl.: Pávelka, Birincsik, Mezei, Szűcs, ill. Sági B. BSE-Nógrád Volán I - Nagy­oroszi 4-2 (2-0). GL: Kanyó R. (3), Petrás, ill. Bogdány (2). Romhány - BSE-Nógrád Vo­lán II 1-3 (1-2). Gl.: Sági B„ ill. Kardos, Pólyák, Zol- nyánszki. BSE-Nógrád Volán I - őrha­lom 6-0 (1-0). Gl.: Kanyó, Szakái, Babcsán Zs., Pál, Ko­vács, Boros (öngól). Nógrád válogatott - BSE- Nógrád Volán II 6-1 (3-0). Gl.: Birincsik (3), Mezei, Cséki, Szabó (öngól), ill. Kar­dos J. Helyosztók Az 5-6. helyért Nagyoroszi - Romhány 8-3 (3-0) Vezette: Jónás István. Nagyoro­szi HBBSE: Petényi - Ordasi, Tóth T„ Kovács, Bogdány, Tóth Cs„ Kozsik, Varga, Far­kas, Ferenczi. Romhány: Peredi - Rottek, Kosik, Hegedűs Cs„ Túri, Kotrusz, Garamszegi, Sági. Gl.: Ordasi (3), Bogdány (3), Kovács, Farkas, ill. Sági, Rot­tek, Kosik. Meglepetésre a romhányi fia­talok negyven percig az ered­mény után futottak. A 3-4. helyért Őrhalom-Cserhát Takarék - BSE-Nógrád Volán II 0-8 (0-2) Vezette: Jónás Mihály. Orha- lom-Cs. T.: Hegedűs A. - Tor­nyos, Boros, Szolik, Szandai, Vida, Hegedűs Z„ Szép Z. BSE-N. V. II: Mezei - Rados M„ Oláh M„ Zolnyánszki, Szabó, Kardos, Pólyák, Varga, Tokodi, Benécs, Babcsán Á. Gl.: Pólyák (2), Zolnyánszki (3), Tokodi, Kardos, Rados. Harmadik meccsükre telje­sen elkészültek erejükkel az őr­halmi fiatalok. A döntőben Nógrád válogatott - BSE­Nógrád Volán 11-2 (1-2) Vezette: Jónás M„ Jónás I. Nóg­rád: Sztremi - Pavelka, Utasi, Tóth Z., Gál, Kanyó J., Sándor, Kecskés, Kovács L., Birincsik, Halmosi, Nagy G„ Mezei, Cséki, Szűcs, Hegedűs. BSE-N. V. I: Pálmán - Jelen, Pál, Bab­csán Zs„ Kanyó R., Szenog- rádi, Petrás, Kovács, Szakai. GL: Kovács L„ ill. Babcsán Zs. (2). Óriási küzdelem jellemezte a mindent eldöntő utolsó össze­csapást. Talán ha sorokat mer cserélni Gulyka mester, akkor eredményesebbek lehettek volna a megyeválogatottak, így viszont... Különdíjak A torna legjobb kapusának Pálmán Krisztiánt (BSE I) vá­lasztották, aki az MNG Ital és Élelmiszer Nagyker ajándékát vehette át. A Fiat Kupa gólkirá­lya Bogdány Csaba (Nagyoro­szi) lett hat góllal, ő a Kék ABC különdíját kapta. A torna leg­jobb mezőnyjátékosának Mezei Tamást, a Nógrád megyei válo­gatott tagját választotta a zsűri, aki a Kiss József vállalkozó ál­tal felajánlott különdíját vehette át. Kanvó Ferenc Balassagyarmati téli teremlabdarúgó-bajnokság, 13. forduló - Csak öt főből állt az Oázis-Kontakt, „eltűnt” a Dragon Boys Feladta volna a reményt a Vízmű első csapata? Határőrség - Barna Söröző Torosz 11-2 (4-2) Vezette: Juhász. Határőrség: Gólyán - Tedás, Csúzda, Sza- lánszki, Kelemen, Kalácska, Dombóvári, Andó, Magos. Barna Söröző-Torosz: Nagy Cs. - Ritt, Roza, Tóth J„ Du­dás, Naszály, Osztrozics. GL: Szalánszki (8), Kelemen (2), Csuzda, ill. Naszály (2). Szalánszkival csupán Na­szály tartotta a tempót - kár, hogy mindössze egy félidőn át. * * * Brazil - Nagyoroszi II 6-11 (2-7) Vezette: Mravik. Brazil: Pál - Puporka, Benécs, Kanyó, Pó­lyák, Kardos, Szakai. Nagyoro­szi II: Szántó - Csóka, Juhász, Ordasi, Németh, Szorcsik, Bogdány, Petró, Gregorcsok. GL: Puporka (3), Kanyó, Pál, Pólyák, ill. Bogdány (6), Né­meth (3), Szorcsik, Órdasi. A Brazil első sora a buda­Szalánszki Ferenc (Határőrség) pesti teremtornán szerepelt, he­lyetteseik ennyire voltak képe­sek. * * * FC Nyomdász - Babcsán Ju­nior 6-6 (2-2) Vezette: Mravik. Nyomdász: Szabados Á. - Szenográdi, Hu- gyecz, Mahót, Virág, Kovács, Magáth. Babcsán Junior: Szabó - Babcsán Zs., Babcsán T., Babcsán Á„ Terék, Szilá­gyi, Zolnyánszki. GL: Magáth (2), Virágh (2), Hugyecz, Mahót, ill. Babcsán T. (2), Szilágyi (2), Zol­nyánszki, Babcsán Zs. A hétmétereseket Babcsánék rúgták jobban... * * * Luft - Nagyoroszi I 2-2 (0-0) Vezette: Mravik. Luft: Oláh T. - Piaki, Hodászi L., Hodászi J„ Beke, Varga Z., Uram, Rados, ifj. Hodászi J. Nagyoroszi I: Brinyiczki - Varga, Berki, Makkai, Garazsi, Gál, Kovács, Szabó. GL: Hodászi L. (2), ill. Gál, Berki. A meccset követő büntetők­nek köszönhetően a Luft vo­nulhatott győztesen az öltö­zőbe. * * * Vízmű I - Cserhátprint 1-2 (1-1) Vezette: Jónás M. Vízmű I: Szatmári - Pintér I. I, Pintér I. II, Pintér Á., Koleszár, Oláh R., Kónya T., Varga, Borza. Cser­hátprint: Vizoviczki - Nagy ML, Varga V., Kmetti, Szolik, Bállá, Boros, Holes. GL: Oláh R„ ill. Varga V„ Holes. A vízművesek befejezték a bajnoki szezont? * * * Vízmű II - Oázis-Kontakt 12-5 (4-2) Vezette: Jónás M. Vízmű II: Vi- damusz - Szilfai, Széles, Erdé­lyi, Oláh J„ Vígh, Bera, Bóta G. Oázis-Kontakt: Oravecz - Kop- csányi, Keresztes, Szalai, Szé­les. GL: Bera (4), Szilfai (4), Vígh (2), Oláh J„ Erdélyi, ill. Kopcsányi (2), Keresztes, Szé­les, Szalai. Az Oázisból megjelent öt fő csak egy félidőn át tarthatta magát. * * * Unitim - Mohora 8-2 (2-2) Vezette: Mravik. Unitim: Csábi I. - Borda, Csábi Cs., Fekete, Katona, Kovács, Kelemen, Nyírjei, Szakács. Mohora: Du­dás - Varga, Juhász, Pálok, Róza, Takács, Czibulya, Rácz. GL: Fekete (2), Katona (2), Kovács, Kelemen, Nyírjei, Szakács, ill. Juhász, Pálok. * * * Notűz-Eyssen - Hörpi 6-3 (3-1) Vezette: Mravik. Notűz-Eyssen: Tresó J. - Fábri, Paumann, Nagy, Tományi, Eyssen, Kop- lányi, Gyurovics, Antal, Tresó G„ Jambrik. Hörpi: Géczi - Bállá, Homyák, Raczka, Szed- lák, Rob. Oláh Richárd (Vízmű I) GL: Tományi (2), Koplányi (2), Gyurovics, Eyssen, ill. Rob G. (3). Nem tudott cserélni, így csak veszíthetett a Hörpi. (káef)

Next

/
Thumbnails
Contents