Nógrád Megyei Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-17 / 40. szám
1998. február 17., kedd 5. oldal Hazai Körkép A Határőrség a jogszabályok szigorítását javasolja Embercsempészek ellen Mától nem tartozunk az IMF-nek A miniszterelnök szerint a közbiztonság nem koalíciós vitatéma Horn Gyula miniszterelnök a parlamentben bejelentette, hogy 1998. február 17-én a Magyar Köztársaság visszafizeti a Nemzetközi Valutaalappal szemben fennálló adósságát. Ez egy előrehozott törlesztés, aminek révén megszűnik országunk pénzügyi függősége a Nemzetközi Valutaalaptól. A Határőrség a jogszabályok szigorításával, a technikai eszközök fejlesztésével és mintegy 300 új útlevélkezelővel szeretné javítani a határ- ellenőrzést. Mint ismeretes, a kormány megbízta a belügyminisztert a határellenőrzés megszigorításával kapcsolatos koncepció gyors kidolgozásával. Krisán Attila ezredes, a Határőrség szóvivője elmondta, hogy mindenekelőtt az idegenrendészeti törvényt és a Büntető törvény- könyvet kell módosítani. Mindaddig nem léphet fel hatékonyabban a Határőrség az embercsempészek ellen, amíg azok többnyire pénzbírsággal megússzák. Nagyobb visszatartó erőt jelentene, ha a jövőben elkoboznák tőlük az elköDöntött az Energia Alapítvány a gázkompenzáció ösz- szegéről - jelentette be tegnap Kari Imre energetikai kormánymegbízott, az alapítvány kuratóriumának elnöke. A kuratórium a hét végén úgy határozott, hogy a jóváírás legkisebb összege 3 ezer forint lehet. Azok a rászorultak, akik rendszeres önkormányzati támogatásban is részesülnek, 3-7500 forint közötti egyszeri támogatást kaptak az alapítványtól. A kuratórium több mint 398 ezer igénylő támogatását tarA laboratóriumi tenyésztések eredményeként csak kedden derül ki, hogy mi okozta a Szlovákiából hazatért kisdiákok ételmérgezését - tudtuk meg dr. Mészner Zsófiától, a budapesti Szent László Kórház főorvosától. Szerencsére nagyobb volt a pánik, mint a tényleges baj, ugyanis a gyerekek többsége már jól van, hazaengedték őket a kórházból. Hétfőn délután a főorvosnő tájékoztatása szerint a negyvenöt 11-12 éves gyerek közül már csak öten szorultak kórházi kezelésre. A kis betegeket hányás, hasmenés, hasfájás és lázas állapot miatt a határtól mentővel szállították kórházba. A megbetegedett budapesti gyermekek a szlovákiai kiránduláson mindannyian sztrapacskát ettek, ezért a gyanú a juhtúróra terevetést segítő tárgyakat, például a gyakran használt mikrobuszokat. Szükség lenne a beutazási feltételek szigorítására is, mert jelenleg a hazánkba érkező külföldinek mindössze ezer forinttal kell rendelkeznie a belépéshez. A rendészeti munka feltételeinek javításához 300 új útlevélkezelő felvételére volna szükség - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy a létszámnövelésen túl a technikai feltételeket is fejleszteni kell. Korszerű számítógépeket is telepíteni kell a határokra, ha csatlakozni kívánunk a schengeni megállapodáshoz. Remélik, hogy a testület az orosz adósság terhére mielőbb megkapja az ígért 960 Niva terepjárót, mert kerékpárral ma már lehetetlen a zöldhatár ellenőrzése. tóttá jogosnak. Nem keveset, mintegy 35 ezer kérvényezőt elutasított a testület, mert nem tudták kellőképpen igazolni rászorultságukat. A gázkompenzációra egyébként 1 milliárd 250 millió forint állt rendelkezésre. Kari Imre elmondta, hogy az alapítvány döntéséről kedden adják át a szolgáltatóknak a dokumentumot, amelyek ennek alapján folyamatosan írják jóvá a gázszámlán a kompenzációt. Az alapítványnál keresik a módját annak, hogy miként lehetne az energiakompenzációs rendszert továbbfejleszteni. lődött. Ha a vizsgálatok lezárulnak, az egészségügyi szakhatóságok értesítést küldenek a szlovák félnek is a szükséges intézkedések megtétele végett. Dr. Straub Ilona, az Országos Epidemiológiai Intézet megbízott főigazgatója szerkesztőségünknek elmondta:- Többször is előfordult már túró okozta tömeges ételmérgezés. A hetvenes évek végén Veszprém és Zala megyében több mint ezer gyermek betegedett meg túrós tésztától. 1982-ben egy káptalanfüredi táborban a szlovák juhtúróval készített körözött miatt négyszáz gyermek kapott súlyos vérhast. A nyolcvanas évek közepén a Jászságban okozott több mint ezer embert érintő vérhasfertőzést a nem megfelelően hőkezelt, tárolt és feldolgozott tehéntúró. Németh Zsuzsa Felszólalása második részében a közbiztonság helyzetével foglalkozott. Megállapította, hogy a rendszerváltás hozta magával a helyzet rosszabbodását, s az elmúlt hét évben a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás nem tartott lépést a bűnözés terjedésével. A kormány azonban ezt nem hagyja annyiban, közölte. A szükséges intézkedések megtétele nem koalíciós vitatéma, egy ötpontos cselekvési programot el is fogadott a kormány. A frakcióvezetők, akik leheA határozatnak az a része, amely az elhunyt házastárs nyugdíjának 20 százalékát, mint az özvegynek a törvény szerint január 1-jétől járó nyugdíjrészt tünteti fel, általában mindenki számára érthető. Sokaknak probléma viszont a tavalyi nyugdíj 19 százalékos emelése, mert eltér a saját számításoktól. Forgó Györgyné, a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetője elmondta: az esetek túltőséget kaptak a válaszra, kivétel nélkül csak a közbiztonsággal foglalkoztak. Torgyán Józsefi FKGP) ismét sürgette a halálbüntetés visszaállítását. Pokorni Zoltán (Fidesz) szerint ebben az országban bárki felháborodhat azon, hogy nincs közbiztonság, kivéve a kormány vezetőjét. Szent-Ivá- nyi István (SZDSZ) javaslatokat sorolt, például az illegális fegyvertartás büntetésének szigorítását sürgette. Boross Péter (MDF) azt hallotta ki Hóm Gyula szavaiból, hogy a nyomó részében valószínűleg nincs tévedés. Az értetlenséget egy félreértés okozhatja. A nyugdíjasok a tavalyi nyugdíj- szelvényen szereplő összeget szorozhatják fel 19 százalékkal, holott az nagyon sok esetben nem csak a saját nyugdíjat tartalmazta. Magában foglalhatta például - a korábbi rendelkezések szerint - az elhunyt házastárs nyugdíjának egy részét vagy más pótlékot is. Nem lehet tehát azt automaBelügyminisztériumot gyámság alá vonják, és csodálkozott, hogy az SZDSZ szónoka ezt szó nélkül hagyta. Szabó Iván (MDNP) arra hívta fel a figyelmet, hogy a parlament által éppen tárgyalt Btk.-módosítás sok helyütt ellentétes a kormány terveivel. Szekeres Imre (MSZP) kiemelte, pártja még most sem a kampánnyal, hanem a gondok megoldásával foglalkozik. Kuncze Gábor belügyminiszter - formailag ugyan Boross Péternek válaszolt - de bírálóinak üzente: a választások előtti kampányt ugyan tiszteli, ám a munkában nem ismer kampányt, és ilyen megoldásokhoz nem adja a nevét. S. Á. tikusan 19 százalékkal növelni. A nyugdíjfolyósító határozatai különben utalnak arra is, hogy az özvegyi nyugdíjat abból az összegből kell kiszámítani, amely az elhunytat az időközi nyugdíjemelésekkel, kiegészítésekkel együtt 1997 decemberében megillette volna. Feltüntetik, hogy 1997 decemberében mennyi lett volna az elhunyt házastárs nyugdíja, s mennyi ennek a számításba vett 20 százaléka. Közlik azt is, hogy a 19 százalékos emelést követően kinek mennyi lett a saját jogú nyugdíja. (cs. b.j.) Vita kétszáz magyar katonáról Egyelőre nincs házbizottsági döntés arról, hogy kedden megszülessen-e az Országgyűlés határozata egy esetleges iraki akcióban való magyar részvételről. A Fidesz és az FKGP elfogadhatatlannak tartja, hogy a légtérhasználaton és egy orvoscsoport részvételén túl 200 fős műszaki alakulat kiküldéséhez is hozzájáruljon az Országgyűlés. Az SZDSZ, az MDF és az MDNP frakciója hétfőn nem tudta kialakítani álláspontját. Gál Zoltán házelnök az ügyben kedd reggelre újabb házbizottsági ülést hívott össze. * Felhívás vétóra. A Fidesz felszólítja a Szabad Demokraták Szövetségét, hogy éljen a kormány ügyrendjében szereplő vétójogával és ne szavazza meg a Szlovákiával megkötendő keretegyezményt Bős-Nagymaros ügyében - sürgette Pokorni Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője. Razziák Budapesten. A rendőrség változatlanul keresi azt a Mitsubishi márkájú gépkocsit, amellyel Fenyő János merénylője a múlt heti gyilkosság helyszínére érkezett - közölte Dézsi Mihály, az ORFK bűnügyi sajtóreferense. Dézsi kijelentette: a rendőrség számára a merénylő, illetve megbízójának a megtalálása egyformán fontos. A fővárosban fokozott ellenőrzést tartanak a megemelt létszámú rendőri egységek, a közterületeken folyamatosak a razziák. Esélyegyenlőséget kérnek. A Magyarországi Roma Vállalkozók Érdekegyeztető Fóruma szeretné, ha a jövőben a roma vállalkozók is részesedhetnének a különféle kis- és középvállalkozások fejlesztését segítő forrásokból - közölte Kozma Blanka szóvivő. Becsületbeli ügy. Morvái Ferenc, az FKGP frakciójából kizárt országgyűlési képviselő rágalmazásért feljelentette Torgyán Józsefet, a Független Kisgazdapárt elnökét. A feljelentés szerint Torgyán egy sajtónyilatkozatában, valamint az Össztűz televíziós műsorban „becsületcsorbításra alkalmas tényeket állított” Morváiról. Boldvai megfázott. Boldvai László szocialista országgyűlési képviselő betegsége miatt elmaradt a Tocsik-ügy hétfői tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. Diós Erzsébet, a büntetőtanács elnöke közölte, hogy Boldvai László egyelőre nem dokumentálta betegségét orvosi igazolással. A tárgyalás egy hét múlva folytatódik. Sínen a guruló rendőrtámaszpont Lassan csökken a vasúti bűncselekmények száma A garázda, alvilági figurák és tolvajbandák körében kedvelt terepnek számítanak a pályaudvarok, a vasútállomások és maguk a vonatok, a szerelvények is. Tavalyelőtt kereken 7000, tavaly pedig 5000 bűncselekmény színhelye volt a MÁV „felségterülete”, s az okozott kár értéke csak százmilliós nagyságrendben mérhető. A számok ugyan elégedettségre nem adnak okot, de azt jelzik, hogy némi javulás tapasztalható. Főként azért, mert egy korábbi szerződés alapján fokozatosan erősödik a vasúti társaság és a rendőri szervek együttműködése. A közös fellépés formái tovább bővülnek. Jelenleg a MÁV területén Debrecenben és Szombathelyen vasúti rendőralosztály, Miskolcon, Pécsett, Szolnokon, illetve a Keleti és a Nyugati pályaudvaron rendőrőrs működik. A rendőrség készenléti szolgálata tavaly 7000 esetben teljesített vonatkísérő szolgálatot, ennek során több mint 1300 bűnözőt kerítettek kézre, s a közelmúltban munkába állt egy mobil rendőrőrs is, amely az ország bármely részén bevethető.- A vasutasok készítettek egy speciálisan kiképzett vasúti kocsit, kényelmes fekvőhelyekkel, mosdóval, zuhanyozóval és konyhával - mondja Gállá Attila, a mozgó rendőregység parancsnoka. - A guruló minitámaszponton 24 főnyi csapat is ellakhat, s akár többnapos bevetésre is készen állunk. A tűzkeresztségen már bőven túl vannak: számos nagyobb vidéki rendezvény, jégkorongmérkőzés rendjére felügyeltek, s hasonló feladatot láttak el az úgynevezett diszkóvonatokon is. Tapasztalatuk szerint többnyire elég, ha néhányszor végigjárják a szerelvényt: jelenlétük a notórius rongálókra és garázdákra is jó hatással van. Koós Tamás Döntöttek a kompenzációról Sok a kérvényező', szűkös az alap Kiütéssel győzött a brindza Nemcsak a tartalom, hanem a csomagolás is fontos Emelt nyugdíj: mennyi és miért? Megemelt összegű nyugdíjakkal kopogtatott az idén az idős emberek otthonaiban a postás, és a pénz mellé magyarázatként határozatot is mellékelt a nyugdíjbiztosító. Megfejtése azonban sok özvegy számára gondot okozott. Tízezrek tagozatos osztályokban, szakkörökben, tanulmányi versenyeken Tehetséggondozás és zseniképzés Tehetségekben gazdag ország vagyunk, ez változatlanul igaz - erősíti meg a több évtizedes vélekedést a művelődési tárca szakértője, és ezt nemcsak néhány csodagyerek televíziós produkciója, hanem újabb iskolai tapasztalatok alapján is állítja. Csonka Csabáné, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főtanácsosa szerint napjainkban kevés zseni vész el, nem kis részt azért, mert iskolarendszerünkben mindinkább jelen vannak a tehetséggondozás intézményei. Mintegy 110 ezer jó hallású gyerek járt például tavaly zeneiskolába, hangszeres képzésre, 50 százalékkal több, mint a nyolcvanas évek végén. Idegen nyelvet az általános iskolák szakosított tantervű osztályaiban csaknem 14 ezren tanultak, kétszer annyian, mint tíz éve. A középiskolák országos tanulmányi versenyein pedig - a matematikától a történelemig - évről évre 40-50 ezren vesznek részt.-A szülők szerepe gyermekük különleges adottságainak felismerésében aligha pótolható - hangsúlyozza a szakember -, de a pedagógus is képes nagy biztonsággal kiválasztani a tehetségeket. Magyarországon a tehetségek gondozására homogén osztályokat szerveznek. Tagozatokon, emelt szintű tanulócsoportokban foglalkoznak velük, az egyes tantárgyakat magasabb óraszámban tanítják, szakkörökkel, versenyekkel buzdítják a legjobbakat. Az iskola akkor tölti be jól a feladatát, ha sokféle tevékenységet kínál a gyerekeknek, mert így könnyebben kiderül, hogy ki, miben jobb az átlagnál - hangsúlyozza Csonkáné. - S nagyon fontos, hogy a legtehetségesebb tanulókkal egyénileg is foglalkozzanak. Attól persze még messze vagyunk, hogy mindenütt személyre szólóan fejlesztenék a tanárok diákjaik képességeit, de a Nemzeti alaptanterv már szabadabb kezet ad e téren is az iskolának. A különleges tehetség gyakran kinövi az iskola kereteit, ilyenkor a speciális iskolák segíthetnek, igaz, kissé távolabb a családtól, az otthontól. Sajnos kevés kis zseni él köztünk, megérdemelnék a támogatást, az ösztöndíjat, a kollégiumi ellátást. Napjainkban mind több önkormányzat, közösség él ezzel a lehetőséggel. A tanárok felkészítését szolgálja a Debrecenben és Budapesten folyó tehetségfejlesztő szakirányú képzés, és ugyancsak biztató a jövőt illetően, hogy a pedagógusok szeptembertől bevezetésre kerülő minőségi bérpótlékában a feltételek között a tehetséggondozás elismerése is szerepel. Deregán Gábor Szerződés és ősbemutató. Együttműködési szerződést kötött a Nemzeti Filharmonikusok és a CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Rt., amelyet tegnap Kocsis Zoltán zeneigazgató és Zdeborsky György elnök-vezérigazgató írt alá. A bank támogatásának is köszönhető, hogy a zenekar a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében Schönberg Gurre- dalok című, a századelőn írt kantátáját magyarországi ősbemutatóként viheti színre. fotó: feb/diósi imre