Nógrád Megyei Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-17 / 40. szám
1998. február 17., kedd Nógrádi Hegyei Hírlap Pádár András jegyzete Jó emberek szép álma T)aglyasalján gyakoriak D voltak a bűncselekmények, amíg tavaly márciusban létre nem jött a polgárőrszervezet. Arról persze szó sincs, hogy a több mint 30 tagú csoport szolgálatba állásával száznyolcvan fokos fordulatot vett a közbiztonság. Az viszont bizonyos, hogy a polgárőrök működésével jelentősen erősödött. S itt most talán nem is a számszerűség a döntő, hiszen Baglyasalján, a patinás bányászvárosrészben nincs olyan nagymérvű bűnügyi fer- tőzöttség, mint esetleg más területen. Ámde a nagyrészt idős lakosok még ennek a negyedét is sokallják. A baglya saljai polgárőrök, Szomszéd Gábor Iván vezetésével, azért vállalták a vigyázok szerepét, hogy segítsenek óvni, védeni a lakosok vagyonát, testi épségét. Ezért töltenek el hetente több éjszakát járőrözéssel, a hajnalig tartó éjszakai jelenléttel, hogy elrettentsék a bűnözőket, megakadályozzák a bűncselekmények elkövetését. A baglyasaljai polgárőröknek - hasonlóan más egyesületbeli társaikhoz - szerencsére több a bátorságuk, az elszántságuk, mint a felszerelésük. Legszükségesebb és legnagyobb kincsük, fegyverük a rádiótelefon. Hű társuk az elemlámpa és - minden eshetőségre számítva — a gázspray. A járőrtársak együtt róják a helyenként sötét városrészt és vigyázzák a jó emberek szép álmát. A lakossággal nagyon jó a kapcsolatuk, amit egy legutóbbi eset is bizonyít. Szombaton bált rendeztek a polgárőrök, ahová meghívták a városrész lakóit. Csupán szerény belépődíjat kértek, de adtak ellenében rövid ismertetést a munkájukról, virslit és borocskát, s természetesen hangulatos zenét, jókedvet. Őszintén bevallották, hogy abban is reménykedtek, hátha marad néhány ezer forint haszon, amit a felszerelések pótlására, rádiófrekvencia-díjra fordíthattak volna. Ámde ez a haszon igen kicsire zsugorodott a végelszámoláskor. A baglyasaljai polgárőrök mégsem szomorúak, mert ez a bál -amelyen persze részt vettek az önkormányzat, a rendőrség „hivatalos” emberei is -, még jobban összekovácsolta őket a lakossággal, mert nekik az emberek barátsága a legnagyobb haszon! Rotweiler támadt a házkutatni érkezőkre Panzióból indultak po(r)tyázni (Folytatás az 1. oldalról) A vonal túlsó végén a szökésben lévő betörő jelentkezett. Arra a kérdésre, hogy hol lehet őt visz- szahívni, megadott egy számot, amelyről percek alatt kiderítették, hogy az a keszegi italbolté. Az illető ugyancsak meglepődött, amikor telefonhívás helyett rendőrök érkeztek a helyszínre. Kiderült, hogy az elsőként elfogott K. T. szentendrei lakost a fővárosi VI-Vn. Kerületi Rendőrkapitányság is körözi, mivel egy csaknem 6 millió forintos ingatlancsalásban szeretnének vele beszélgetni. Őt Budapesten, társát, B. 7. pomázi lakost a Balassagyarmati Városi Bíróság helyezte előzetes letartóztatásba. A két személy alaposan gyanúsítható az érsekvadkerti Bokréta vendéglő, a tolmácsi italbolt, Nagymaros, Szob és más községek ital- és élelmiszerboltjainak sérelmére elkövetett lopásokkal. Elnézést kérünk érsekvadkerti olvasóinktól! A sors közbeszólt Hosszú napokon át készítettük elő lapunk érsekvadkerti látogatását, s nagy figyelmet fordítottunk arra is, hogy a településen szerzett tapasztalatainkat tárgyilagosan, olvasmányosan tárjuk a közvélemény s mindenekelőtt a község lakossága elé. S ilyen az élet. Éppen tegnap, amikor egy teljes újságoldalnyi terjedelemben foglalkoztunk Érsekvadkerttel, nem jutott el időben lapunk a helyi előfizetőkhöz és nem érkeztek meg a címzettekhez az ebből az alkalomból a faluba küldött pluszpéldányok sem. Talán előfizetőink, olvasóink is elnézőbbek lesznek, ha megtudják a késés igazi okát: lap- terjesztőnk anyai örömök elé néz s az orvosi vizsgálat zökkentette ki megszokott ritmusából. Miután ő maga korrigált, kérjük nézzék el a néhány órás csúszást! Olvasóinkkal együtt szívből kívánjuk, hogy gyermekét egészségesen hozza a világra! Megyei Korkép á BÁTONYTERENYE RS Varga Imre nyert Mihálygergén - „Ennyi idő alatt nehéz csődbe menni” Őszig szól a mandátum ’82-től dolgozik a polgármesteri hivatalban fotó: R. t. (Folytatás az 1. oldalról) biztosra, hiszen mindenben megvan a bizonytalanság. Mint arról tegnapi lapunkban hírt adtunk, a három független jelölt közül Varga Imre volt az egyetlen, aki az 1994-es helyhatósági választásokon is versenybe szállt a polgármesteri székért. Akkor -a tavaly októberben elhunyt- Zsély Gyula nyerte hat jelölt közül a választást, így Varga Imrének másodszorra sikerült a megmérettetés. Érdeklődésünkre Mihály- gerge új polgármestere arra is kitért, az 1994-es választás után hónapokig rosszul érezte magát. A munka egyébként nem idegen a számára, 1982-től dolgozik a polgármesteri hivatalban. Ha valami közbe nem jön, az októberben esedékes helyhatósági választásokon újra versenybe száll. Elismerte, hogy rövid az a nyolc hónap, ameny- nyire jelenlegi mandátuma szól, de megjegyezte, előnye is van ennek a helyzetnek:-Ennyi idő alatt csődbe is nehezen lehet jutni. Mihálygerge költségvetése ugyanis minden évben a csőd szélén táncol, a munkanélkülieken csak a közmunkával tudnak segíteni, mert az utazási költségek miatt a mihálygerge(Foly tatás az 7. oldalról) A költségeket a hat résztvevő egyenlő arányban osztja meg, a hozzájárulás 800 ezer forint. Az erről szóló előterjesztést Nóg- rád Megye Közgyűlése legutóbbi ülésén elfogadta. Becsó Zsolt elmondta, összesen nyolcféle prospektust készítenek, négy témában (a Börzsöny, a Cserhát, a Ka- rancs-Medves és a Mátra vidéke), négy termékről (népművészet, folklór; várak, műemlékek; múzeumok, kiállítóhelyek; barangolás a Börzsönytől a Mátráig). Elkészült Nógrád megye turisztikai szlogenje, a következő: „Nógrád vár rád”. Készítenek még ez ügyben plakátoiek munkához jutási esélye szinte a nullával egyenlő. Pénteken tárgyalja a képviselő-testület á község idei költségvetését. Mint Varga Imrétől megtudtuk, a szennyvízberuházásra már beadták a pályázatokat, a megvalósítás attól függ, hogyan alakul a céltámogatás, illetve a pályázatok elbírálása. Az össz- beruházás meghaladja az egykat, szórólapokat, dossziékat és termékkatalógusokat is. A Nógrádi turisztikai levelek című, havonta rendszeresen megjelenő kiadvány az idegenforgalomban tevékenykedők, és az iránt érdeklődők számára nyújt hasznos információkat. Febmár 18-án rendezik Egerben a Flóra Hotelben az Északkelet-Magyarország és a Tisza-tó Regionális Idegenforgalmi Bizottságok fórumát, amelyen Nógrád megye szakemberei is részt vesznek. Smitnya Sándor, Nógrád Megye Közgyűlésének elnöke arról adott tájékoztatást, hogy a nógrádi területfejlesztési tanács elfogadta azt az együttműködési megállapodást, amellyel milliárd forintot, az önkormányzatnak pedig nagyon kevés a saját ereje.- Működni kell - összegezte végül a feladatokat Mihálygerge első embere. - A kisebb munkákat, a faluszépítést a közmunka segítségével lehet megoldani, fenn kell tartani az intézményeket - erre lesz lehetőség. Dudellai Ildikó Nógrád, Heves, Komárom-Esz- tergom és Pest megye terület- fejlesztési tanácsai közös regionális fejlesztési tanácsot hoznak létre. Az együttműködés célja a nemzetközi kapcsolatok kiépítése, az együttműködő megyék fejlesztésének koordinálása, elsősorban az idegen- forgalom területén. Az elnök elmondta azt is, Nógrád Vida Attilát, a megyei területfejlesztési bizottság tagját, Becsó Zsolt alelnököt és Karácsonyné Sándor Gabriellát, a salgótarjáni Karancs Szálló igazgatóját (a kamarák jelöltjét) delegálja a Középmagyarországi Regionális Idegenforgalmi Bizottságba. D. I. RÉTSÁG 3- °,dal HIrek Jazzmester Balassagyarmat - Michel Oldenkamp holland szaxofonművész koncertezik február 17-én, kedden. A Rózsavölgyi Márk Zeneiskolában 18 órától lép fel a holland muzsikus, aki a budapesti zeneakadémián vezet mesterkurzust. Gyarmati koncertjén zongorán közreműködik Le- gány Dénes zongoraművész. Életmódklub Salgótarján - A József Attila Művelődési Központban működő Egészséges Életért Klub legközelebbi foglalkozását február 17- én, kedden a szokásos időpontban, azaz 16.30 órakor tartja. Téma: Gyakorlati tanácsok az egészséges táplálkozáshoz. Előadó: Sirkó Kálmánná és Tol- mácsiné Mikó Edit. Pesti vendégségben Magyarnándor/Mohora Az Agromik Szövetkezet ötven dolgozóját ma a Parlament Vadásztermében Urbán Árpád országgyűlési képviselő tájékoztatja az Országgyűlés munkájáról, a képviselők tevékenységéről. A nógrádiak este a Vígszínházban a Fekete Péter című előadást tekintik meg. Állatok papírból Tar - A település művelődési házának könyvtárában február 17-én, kedden 14 órától várja az origami szakkör a gyerekeket, akik ezúttal megtanulhatják, hogyan lehet papírból állatfigurákat hajtogatni. Kastélytáriat Szirák - A Kastély Szálló galériájában Lukács János festőművész kiállítása nyílik meg február 20-án, pénteken 17 órakor. Megnyitóbeszédet mond: Sipos Endre festőművész. A megnyitón közreműködik: Kertész Katalin színművésznő. Fogadószoba Bátonyterenye - Szvétecz László alpolgármester február 18-án, szerdán 8-tól 12 óráig tartja fogadónapját a kisterenyei ügyfél- szolgálati irodán. „Könyvtárpártoló önkormányzat” Bátonyterenye Százezer forint a kultúrára A Művelődési és Közoktatási Minisztérium által meghirdetett „Könyvtárpártoló ön- kormányzat” cím elnyerésére mintegy ötszáz önkormányzat nyújtott be pályázatot. A zsűri azt vizsgálta, hogy egy-egy önkormányzat mennyit fordított könyvtárai fenntartására 1995-97 között. Bátonyterenye önkormányzata is pályázott és a könyvtár1 fenntartását támogató önkormányzat kategóriában III. helyezést ért el, ezzel elnyerte a „Könyvtárpártoló ön- kormányzat ’97” címet. A kitüntetéssel 100 000 forintos pénzügyi támogatást is kaptak. „Utazás ’98”: A vonzerők regionális megjelenítése a turisztikai piacon Nógrád megye is díszvendég Budapestre költözik Baglyasaljáról a népes Andó família Egy nagy család érvei, keservei Ando Miklosek itthagyják Salgótarjánt, a fővárosba költöznek. A hír azért is meglepő, mert ők az öt nevelt gyerekükről ismertté vált „Andóék.” Családregényük új fordulatot vett: feladják kétszintes családi házukat, a virágszigetes udvart. Mindent. Andóné, Zsuzsa azonban nem emiatt kesereg, elhatározásuk szilárd: kizárólag a gyerekek érdekében változtatnak életteret. A nagyobbakat ugyanis a fővároshoz köti a munka, a tanulás, az albérlet elképesztően drága, s nem szeretnék, ha a zeneiskolás Raj- munddal még többször megtörténne, hogy a vonatállomáson kell éjszakáznia. Zsuzsa asszony úgy gondolta, segítséget kér a költözéshez a gyermekvédelmi központtól. -Nem a kettőnk, hanem a fiúk ágyneműinek szállításához akartam igénybe venni a mikrobuszt. Azért is, mert a férjemet nemrégen műtötték, amennyire lehet, próbálom kímélni a hurcolkodástól. Sajnos, azonban csak úgy adnák, ha megfizetnénk a benzinköltséget. Nekem ez azért esik rosz- szul, mert tizenöt éve azt hallom, hogy nincs pénz. Hát mindig csak nekem legyen? Miért mindig rajtunk spórolnak? - kérdi elcsukló hangon. Füzesi István, a gyermekvédelmi központ igazgatója nem ért egyet Andó Miklósnéval, azért sem, mert valóban keményen takarékoskodniuk kell ahhoz, hogy a minimális feltételeket megteremtsék az intézet, s a nevelőszülői hálózat működtetéséhez. Ez a gépkocsihasználatra is érvényes, ennek ellenére Füzesi István odaadná a kocsit a benzinár megtérítése ellenében. Véleménye szerint a takarékosság indokai nem lehetnek vita tárgyai, ezt tudomásul kell venni. Az említett, elfogadható ajánlattal szerinte tudnának élni. Havonta 16 ezret meghaladó nevelési díjat, mindkét szülő fizetést, lakásfenntartási hozzájárulást, a gyerekek zsebpénzt, ruhapénzt, ezen kívül családi pótlékot is kapnak. Nógrádban nincs másik tőlük „jobban menedzselt” család, bár igaz, rajtuk kívül öt neveltet sem tud más felmutatni. Társadalom és gazdaság: hátrányos helyzetben - Rétság a kivétel Kormányzati milliók fejlesztésre (Folytatás az I. oldalról) közlekedés fejlesztését célozta, de kiemelt helyet kapott a szennyvíztisztító- és a gázhálózat-építés is. Ebben a kategóriában a területfejlesztési tanács két döntése - júliusban és szeptemberben - 85 projec- tet juttatott támogatáshoz, szétosztva a rendelkezésre álló teljes (403,87 milliós) keretet. Az így megvalósuló fejlesztések értéke meghaladja a másfél milliárd forintot. Az elutasított pályázatok többsége forráshiány miatt nem kapott támogatást. A kistérségek közül a salgótarjáni jutott a legtöbb pénzhez, csaknem 158 millió forinthoz. Ebből a keretből Balassagyarmat 60 millió, Bátonyterenye 55,5 millió, Pásztó közel 81 millió, Szé- csény pedig 40 millió forint támogatást kapott. Az egyébként nem hátrányos helyzetű rétsági kistérség is csaknem 17 millió forinthoz jutott. A területfejlesztési tanács kiemelten támogatta a megyei önkormányzat 200 főre méretezett szociális otthonának kialakítását, a Ka- rancskeszi és környéke szennyvízcsatorna-hálózat megépítését és a Pásztó-Mát- rakeresztes szennyvíztisztító megvalósítását. A területfejlesztési célelőirányzati keret 281 millió 408 ezer forint volt a múlt évre. Erre 120 pályázatot adtak be, 1 milliárd 183 millió forintot igényelve. Agrár- és élelmi- szeripari beruházásokra 123 millió, ipari, kereskedelmi és kézműves célokra 104 millió, önkormányzati támogatásra pedig több mint 53 millió forint jutott. Ez a felmérések szerint 503 új munkahelyet teremtett a megyében, illetve további 470 álláshelyet lehetett megmenteni. A gazdaságfejlesztési cél- előirányzat kerete 133 millió forint volt. Ebből a pénzből 18 pályázatot támogattak. A környezetvédelmi alap 10 project- jét 127 millió forinttal segítették. Fentieken kívül munkaügyi, szociális és agrár-többlettámogatásokat osztott szét a tanács. F. Z. M. J.