Nógrád Megyei Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-13 / 37. szám
4. oldal Magazin 1998. február 13., péntek „Tenyeres-talpas” minták fesztiválja - Hennafesztivált rendeztek Banglades fővárosában, Dhakában. A hennapasztával festett mesterműveket női tenyerekre kenték fel. A muzulmán világban általánosan elterjedt szokás, hogy a nők tenyerét és talpát a henna nevű cserjéből nyert festékkel színezik vörösre: ez állítólag szerencsét hoz. Ezeket a díszes rajzolatokat az Eid al-fitr ünnep tiszteletére készítették, ami a Ramadan végét jelenti. Júdástól felnőtt korig, a szent kardtól a sas evezőtolláig Szerencse, vagy valami más? Amióta világ a világ, az emberiség hiedelme megoszlik erről a bűvösen kérdéses dátumról. Külön a számról, és külön a pénteki napról. Egyesek szerint már korábbról datálódik ez a hiedelem, ám a bizonyosabb az, hogy a 17. századtól kezdve terjedt el a szám szerencsétlenséget hozó volta. Magyarországon is szövetkeztek a boszorkányok Seprőnyélen Európába? J Ja egy fecske nem csinál íl. nyarat, nyilván egy boszorkány sem abba üti a vasorrát, amibe szeretné, ezért hát jobb, ha összefog a többiekkel. Az effajta okoskodásnak viszont már nem sok értelme van, mert naná, őbo- szorkányságai épp ezt ne tudnák? Ha az ember azt hallja, hogy a mai Magyarországon százkilencven-egynéhány szekta van, s a bejegyzett szerveződések között van egy boszorkányszövetség is, legkevesebb elképed, de meglehet, felébred a kíváncsisága. S elkezdi törni a fejét például azon: a repülő seprűnyélről, rontásról és ármányról, nagyanyáink gyerekriogató történeteiből ismert figurák utódai vajon milyen körökben és mit akarnak elhinteni? Rajtuk kívül kinek hiányzik az a fajta „kábítószer”, mellyel hatni akarnak? Ezeknek a kérdéseknek egyikére sem adott választ az a néhány mondatos nyilatkozat, melyet az egyik szűkszavú - férfi - szövetségbeli adott nemrégiben. Szavaiból ítélve azonban teendőjét tekintve roppant magabiztos az illető, akinek természetesen - mondta egy mágus sejtelmes- ségével - az apja és a nagyapja is boszorkány volt. Boszorkányság, szellemvilág ma? - teszik fel legtöbben a választ is sejtető kérdéseket, mosolyogva azon is, hogy négyévente újra választják a világot átfogó hálózat boszorkánykirályát, s legutóbb Angliában került sor erre a különös szeánszra. A karneváli hangulathoz inkább illő beiktatásról - stílszerűen úgy éjfél körül - pár éve a rádió is hírt adott... A ceremónia komoly- vagy komolytalanságához azonban egyetlen szót sem fűzött senki, pedig nem ártott volna. Mert Iám, a dolog fertőző, s ha egyetlenegy fiatalt, időst vagy középkorút megnyer magának ez a hozzánk is beférkőzött, boszorkányos szekta, már nem titulálható ártalmatlan badarságnak. A nnak is csak a fele tréfa, hogy már készül rólunk a karikatúra: íme a nemzet, mely lökhajtásos seprőnyélen száguld Európába. Varázslatos utazás: Helikopteren jött világra a baba Született: a tenger fölött Egy helikopter fedélzetén látta meg a napvilágot a Földközi-tenger fölött egy harmincéves észak-afrikai spanyol asszony kisleánya. A terhességének hetedik hónapja végén járó Zoraja Hamed orvosai úgy döntöttek, hogy komplikációk léphetnek fel az asszonynál, és ezért lakóhelyéről, a Marokkó területébe ékelődő, spanyol fennhatóság alatt álló Ceutából egy jobban felszerelt, dél-spanyolországi kórházba kellene őt átszállítani. Meg is rendelték a helikoptert, hogy Hamed asszonyt a biztonság kedvéért a maiagai női klinikára szállíttassák. A helikopter felszállását követően alig öt perccel azonban váratlanul megindult a szülés, és szokatlanul gyorsan le is zajlott. A gyermeket végül a ceutai asszonyt kísérő Luis Sen’illano doktor segítette a világra, és ő volt az, aki óvta- védte a koraszülött babát a hidegtől mindaddig, amíg a helikopter - átszelve a Földközi-tengert - leszállhatott az első lehetséges helyen, a délspanyolországi Marbellában. Az újszülött és édesanyja jól érzi magát. A hatóságok azonban még bizonytalan- kodnak amiatt, hogy a kisleány születési helyét miképpen is tüntessék fel az anyakönyvi kivonatában. Maga a szülés ugyanis a nemzetközi vizek felett történt. Ilyen esetekben persze azt szokták figyelembe venni, hogy a helikopter fedélzete melyik ország felségterületének számít. Ha így lesz, bizonyára nem lesz semmi gond a baba állampolgárságával .. . A negatív előérzést megtaláljuk a 13. apostol, Judás személyét illetően, hisz az evangéliumi leírások szerint Iskárióti Judás árulta el Jézust. Talán innen ered a mai napig is sokfelé, hogy nem szabad egy asztalt 13 személynek körbeülni. Léteznek olyan szállodák, főleg a briteknél, ahol nincs tizenhármas számozású emelet. Legfeljebb 12/A . . . A szerencsés esetekre, vagy a szám kifejezetten pozitív voltára is sok példa adódik a történelemből is és napjainkban is világszerte. XIII. Lajos király például a 13 esztendős AusztEgy helyi lap jelentése szerint az állatok „kétségbe estek”, mert a kormány takarékossági riai Annát vette feleségül. A zsidó vallásban abszolút pozitív értelemben használták, a fiúgyermek például 13 éves korától felelős a cselekedeteiért; Cheiró, a neves számmisztikus is számos kedvező esetről számol be a tizenhármat tekintve. Szerinte Keleten és Nyugaton is különös tisztelet övezi ezt a számot. Az indiai pantheonban 13 Buddha van, az indiai és a kínai pagodákon látható misztikus lemezek száma is ennyi. Japánban, az Atsusa templom szentélyében egy olyan szent kard látható, amelynek markolatát j3 szent tárgy alkotja. A rendelkezései megfosztották őket rendszeresen juttatott havi rizsadagjaiktól. mexikói kígyóistenek is pont ennyien voltak. Amikor George Washington a magasba emelte a köztársasági lobogót, 13 ágyú dörrent a tiszteletére, az amerikai sasnak is annyi tolla van mindkét szárnyán, az Unió eredetileg 13 államból állt, és a mottó: „E Pluribus Unum” is 13 betűből áll. Sorolhatnánk még példákat pro és kontra egyaránt, de felesleges, hisz az emberek közül ki-ki beállítottsága, vérmérséklete, személyisége alapján ítéli meg ezt a napot. Egy azonban biztos, bármi történjék is péntek 13-án, késő estig kiderül, és másnap kipihenten ébredve csak megmosolyogjuk saját alaptalan félelmünket, és megfogadjuk, hogy többé nem hiszünk az efféle babonáknak. A következő péntek tizenháromig ... d. f. Szemtanúk beszámolói szerint az elszabadult majmok attól sem riadtak vissza, hogy tojást és rizst lopjanak. Más - harciasabb természetű - példányok pedig megtámadtak és megharaptak embereket. A zöld sziget babonái Fütyülős fortély fiúnemzéshez Ha fiút akarsz nemzeni, akkor fütyülnöd kell szeretkezés közben, bár lehet, hogy az is elég, ha fordítva teszed fel a sapkád. Ha meg akarod oltalmazni gyermekedet a rossz szellemektől, legjobb ha lelocsolod állott vizelettel, mert azt nagyon nem szeretik - egyebek között ezek a legjobb tanácsok abban az ír babonakötetben, amely a minap látott napvilágot. Jelentések szerint a zöld szigeten még negyven évvel ezelőtt is makacsul tartották magukat a fenti - és egyéb - hiedelmek. Sőt: a kötet szerzője, Padraig O'Healai ugyan nem próbálta ki a népi tanácsokat, ám egyik, középkorral foglalkozó tudós ismerőse igen, méghozzá a füttyös megoldást. Az illető, Robin Flowers három lány után már igencsak fiúra vágyott, s ezért jobbnak látta, ha a fütyülős fortélyhoz folyamodik. A negyedszülött végre fiú lett. Flowers mindazonáltal az állott vizeletes locsolgatással nem él, mert fütyül a gyermekeket elragadó gonosz tündérekre. Változó nőideál A férfiak a természetes külsejű nőket kedvelik - derül ki a Freundin című német női magazin tanulmányából. A férfiak nem tekintik már a nőiesség legfőbb jellemzőjének a dús kebleket, a hosszú combokat és a ioknis hajat. Ehelyett előnyben részesítik a természetesség (78 százalék) mellett a humort (59 százalék), a pozitív női kisugárzást (54 százalék) és az öntudatos fellépést (40 százalék). A válaszadók 26 százaléka számára a hölgyek megítélésében fontos, hogy miként mozognak. Az „erotikus hangot” csak 21 százalék találta a legfontosabb kritériumnak, 24 százalék súlyt helyezett a „jó stílusra” és 23 százalék a „nyílt tekintetet” értékelte a legtöbbre. Lakóházakat, kerteket dúlnak fel a kétségbeesett állatok Gazdasági válság sújtja a majmokat Thaiföldön a gazdasági válság következményei utolérték a majmokat: Bangkok mellett mintegy kétezer majom - táplálék után kutatva - lakóházakat és zöldségeskerteket dúlt fel. Nahát! Ez tiszta cirkusz! - Londonban lépett fel a minap a világhírű Cirque Du Soleil avantgárd stílusú cirkuszi csoport. Legújabb műsoruk címe „Alegria”. A fanyar humoráról híres, az elvont dolgok iránt is fogékony brit közönség körében méltán arattak nagysikert. Citromdíj: Ki a legrosszabb színész? Péntek van és 13-a: ez a nap a legalkalmasabb a legrosszabb amerikai színészek megnevezésére is. Nos, idén Kevin Costner és Val Kilmer a legesélyesebb a citromdíjra, azaz az anti-Oscarra a legrosszabb színész kategóriában. Costner A postás (The Postman) című filmbeli teljesítményével érdemelte ki a jelölést, Val Kilmer pedig „szenteskedésével” a The Saint című filmben. Ami a nőket illeti; Sandra Bullock és Fran Dreschner vezetik a negatív toplistát, de jó esélyei vannak a citromra Demi Mo- ore-nak is Jane közleányként, a G.I. Jane című film révén. Hogy végül ki kapja a citromdíjakat, azt az amerikai moziba járók szavazatai döntik el. Dönci bá’ eszmefuttatásai péntek 13-án- Ne má’, hogy a popkorong pattogtassa a kukoricát! - szakozott be közismert hősünk a Négy felesbe, legkedvesebb törzsivójába. Ott volt ő a legnépszerűbb, a törzsközönség úgy tisztelte, mint a duplamagvas intimbetétet, meg a vákumba csomagolt darált kávét együttvéve.- Hamarjában egy elsősegélyt, mert itt a nagy idegroppantó vég. Hát ez a péntek tizenhárom is borzolja a depressziós maródimat, meg a hírek. Nem azért a két fillérért, de itt ez a szövetes botrány. Hogy a hasfalak, meg a bokák az anyósom összes szöveteit felajánlottam volna csak úgy grátiszba, de azt mondta a nejem, én csak ne szóljak, mert őrá szükség van, mert jobban takarít, mint a Tocsik bejárónője, az csak egy poloskát talált, a nejem édesanyja őnagy- sága meg naponta talál tízet is, meg még ráadásba pókokat is. Meg ha mérges a bé nejem, hát még olyanokat is a fejemhez vagdal, hogy a Clinton Billit híjuk meg egyszer vacsorára, mert az még elnök lédre is többre képes, mint én... Hát ezt csak egy ólommentes nyugikoktéllal lehet kompenzálni, adjatok belőle egy párat, abba a nagy korsóba a sert, mellé meg deci rumot. Egyébként ne tudjátok meg arany haverkáim, nálunk azért még én vagyok az úr a háznál, az van, amit én mondok, kivéve, ha a nejem és az ő jó édesanyukája nem gondol ki mást. Mert olyankor egy kicsit nincs is kinyilvánítási lehetőségem. Na, harmonikus egy élet ez, mert azért a múltkor kipróbálhattuk az én javaslatomra azt az új fehérítő mosóport, akit a médiacsapok is hirdetnek, tudjátok, aki 40 fokon kimossa a riportert is. Jól is ment minden, csak az ünneplő ingemet is patyolatfehérre mosta, pedig az nekem jobban tetszett az eredeti fekete-piros pepitásan. Nem baj, mondja a nejem, mert okos egy asszonyka, jó lesz a gyereknek'az úttörőbe, mert már olyan is van, csak kszéniának híják. Büszke vagyok azért, hogy tarjáni bejegyzése is lesz a giniszes könyvnek, mert akkora pénzfogást, rrjint a múltkor itten, hát nem semmi az a hetven- ötmillkó. Igaz, ózdi művektől, de mégis dagadozik a tarjáni kebel, mert itt fogták el. Meg azt a temérdek demizson tisztaszesz piát abban a raktárban. Atyavilág, hát csak gondoljatok bele picinyeim! Mennyi skót viszki, vilmoskörte, jamaikai rum, sztalicsnaja vodka, kurvaizié, májtldédi, meg miegymás lehetett volna abból, így cuzammen már teljesítettük az ötéves tervet is, ginisz- könyvileg persze. De így szép az élet, ha zajlik. Csak annak örülök, hogy ez a péntek tizenhárom nekem csupa szerencse, nem hiába hogy nem vagyok babonás, de idejövet találkoztam az úton három kéményseprővel, meg egy fekete macskával, de ez mind jót jelentett, mert a hét végére elutazott a nejem, meg az anyós. Hogy megkeresik azt a Tímár rendezőt, a mert nekik is egy olyan inkognitó kell, mint a Dobó Katának van a plakáton. Ahogy ösmerem a két fehémémet, a büdös életben olyan nekik nem lesz ... A választásokra már én is készülök, állítólag lesz olyan szavazólap, hogy háromhatvanas kenyér meg tej lép koalícióba, hát azt megszavazzuk! Ne má, hogy az iskolatej fejje meg a tehenet! feró