Nógrád Megyei Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-31–02-01 / 26. szám

4. oldal Műsorajánlat 1998. január 31., szombat iYIirol Ilim újság? ' ' NEGYVEN ÉVE A Balassagyarmati Járási Tanács VB-ülésén a járásban fo­lyó népművelési munka értékelése során megállapították, hogy az nem kielégítő és határozatot fogadtak el, amely megszabja a tennivalókat. A határozat kimondja, hogy a népművelési csoportvezető tartson értekezletet a községi népművelési ügyvezetők részére, amelyben az irányelvek alapján megbeszélik: hogyan lehetne javítani a munkán. Nógrádi Népújság, 1958. január 29.1. oldal Gyönyörködve nézegetjük Szabó István munkáit, s ő lelke­sedve beszél róla. Látni, hogy szívét, lelkét bele adta, mun­kaközben külön-külön átélte minden darabját. Ez itt a bá­nyásztörténelem kezdetét jelentő dombormű. Azt ábrázolja, amikor a mesebeli pásztor tüzet rak és a földből kibújt szén­réteg meggyűlik és így felfedezi a szenet - magyarázza. Nógrádi Népújság, 1958. február 1. 6. oldal HARMINC ÉVE ’ Az 1968. évi tervek szerint tanácsainknak az elhatározott fejlesztési feladatok megvalósítására mintegy 138 millió fo­rint áll rendelkezésükre. Ez évben befejeződik 288 állami lakás építése, a salgótarjáni 1. sz. üzletház, a balassagyar­mati szennyvízcsatornázás első üteme, a szécsényi nyolc tantermes gimnázium, a zagyvapálfalvai 40 személyes böl­csödé és a nógrádgárdonyi TBC intézet bővítése. Nógrád, 1968. január 26.1. oldal Európát kemény tél szorongatja, a divat királyai azonban már a tavaszt és a nyarat magasztalják divatkollekcióikkal. Párizsban, Rómában, Londonban a nagy nemzetközi divat- bemutatók legnagyobb szenzációi a magas sarkú cipők vol­tak. Charles Jourdan, aki cipőkreációiban a legmagasabb sa­rok híve, bemutatta tavaszi modelljeit, amelyeket 1930 di­vatja, a bokapántos cipő határoz meg. Nógrád, 1968. január 28.11. oldal HÚSZ ÉVE ; A rimóciak dicséretére váljék, hogy két kezük munkájával, közös összefogással több mint egymillió forint értékű társa­dalmi munkával megteremtették a község óvodáját. Kobela András tanácselnök örömmel mondta, hogy hatvan gyereket tudnak elhelyezni a külsőre is nagyon tetszetős épületben. Valóban nagyon szép az óvoda. Nógrád, 1978. január 26.5. oldal Most köszönt be az igazi tél. A decemberi hideg fagyos na­pok csupán a tél kezdetét jelentették. Januárban és február­ban mindig számítani lehet 40-50 fagyos napra. Építsünk jégpályát! Építsünk jégpályát együtt! Legyen a jégpálya a közösségé, az iskoláé, az úttörő- vagy KISZ-szervezeté. Le­gyünk mindannyian a jégpálya gazdái. Nógrád, 1978. január 26. 7. oldal TÍZ ÉVE Tavaly 119 bejelenés érkezett a megyei és területi népi el­lenőrzési bizottságokhoz, s ezek között az előző évihez vi­szonyítva kétszeresre nőtt a névtelen bejelentések száma, ami a bizalmatlanságot, illetve a várható megtorlástól való félelmet jelzi. Legtöbben a kereskedelemben, a közigazga­tásban, az építőiparban és egyes vezetőknél észlelt negatív jelenségekre hívták fel a népi ellenőrzés figyelmét. Nógrád, 1988. január 28.1. oldal Salgótarján várossá nyilvánításának 50. évfordulója alkal­mából, 1972-ben hirdették meg a munkásfiatalok országos vers- és prózamondó versenyét. A kezdeményezés hagyo­mánnyá vált, s utolsó szombatján a VIII. országos verseny megyei válogatóját rendezték meg az öblösüveggyár Kos­suth Művelődési Házában, Az idei verseny a Nagy László emléke előtti tisztelgés jegyében zajlott. Nógrád, 1988, február 1.1. oldal Összeállította: Bódi Györgyné dr. Városi televízió filmajánlatai Január 31., szombat: Amerikai Rómeó (amerikai vígjáték). Ha valakit Rómeónak hívnak és egy koedukált amerikai középiskolába jár, annak nem lehet más a sorsa, minthogy kiéhezett diáklányok mar­talékává váljék. Nem mintha ez nem lenne ínyére az áldo­zatnak, aki ráadásul a házi feladatait is megcsináltatja a szolgálatkész csajokkal. Egy idő után roppant nehéz három ágy között ingázni... Katyi (fekete-fehér magyar vígjáték). Soóky Margit regényében a színiiskola felvételijéről kidobott Varga Kató bebizonyítja, hogy igenis tehetséges színésznő. Február 2., hétfő: Befejezetlen álmok (amerikai film). Geoff egy negyvenes éveiben járó újságíró, 15 év külszolgálat után tér haza, hát­rahagyva zátonyra futott házasságát, szeretett gyermekét. Itthon találkozik Maureen-nel, ifjúkori szerelmével. A lány időközben férjhez ment egy idősebb férfihez. Maureen tudja, hogy a férjének sohasem lehet gyermeke. Hirtelen ötlettel megkéri Geoff-ot, hogy segítsen. Szombati rádió- és televízióműsorok KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül. 530 Hírek. Időjárás. 5.40 Há­zunk tája 6.00 Krónika Sport 7.00 Krónika Sport. 7.30 Hírek. Időjárás. 8.00 Krónika Sport 8.06 Kopog­tató. 8.30 Fúvóm az énekem... 8.35 Kerek perec. 9.00 Útközben. 9.05 Családi tükör. 935 Pótkerete 10.00 Útközben. 1035 Szombat dél­előtt 11.00 Útközben. 12.00 Dél kró­nika 12.30 Mezőgazdasági műsor. 13.00 Hírek. Időjárás. 13.05 Új Zenei Újság. 1140 Háló-társ. 14.05Oxigén. 14.55 Műsorajánlat 15.00 Útközben. 15.05 Irodalmi újság. 16.00 Teenhat óra 17.00 Hírek. Időjárás. 1730 Nép­zenei portré. 1800 Esti krónika 1820 Elö-futam. 1825 Szemle. 19.00 Hí­rek. Időjárás. 19.05 Sportvilág. 1929 Az ötös lottó számai. 1930 Jő éjsza­kát gyerekek! 19.40 Miska bácsi... 20.05 Rádiószínház. 21.52 Special EFX felvételei. 2230 Késő esd kró­nika. 2220 23. óra 23.05 Diszkotéka 24.00 Hírek. PETŐFI 430 HíreK Időjárás. 433 Hajnali dalamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 5.55 Áltomáskereső. 800 Hírek Időjárás. 6.03 A szeretet közössé­gé. 835 Sportszombat. 7.00 Hí­rek Időjárás. 7.30 Hírek Időjárás. 733 Közlekedés. 8.00 Hírek Időjá­rás. 8.03 Zenezóna 9.00 Hírek Időjárás. 9.03 Közlekedés. 9.04 Hoppá! 10.00 Bécsi szelet 11.00 Hí rek Időjárás. 1133 Közlekedés. 11.07 Operettparádé. 12.00 Jő etréd- hez szól a nóta 1330 Hírpercek 1115 Daráló. 13.45 Hangdomínó. 14.00 Szív küldi.... 15.00 Hírek Időjá­rás. 15.04 Közlekedés. 15.05 Párat­lan óra 16.00 ízes történetek 1630 Emberek és egyéb. 17.00 Hírek Idő­járás. 17.03 Közlekedés. 1734 Zene­zóna 18.00 Közlekedés. 1831 Csa­ládban marad. 1930 Hírek Időjárás. 19.03 Varázsnaptár. 20.00 Sportkok- tél. 21.00 Hírek Időjárás. 2133 Ma­gyar folkritmusok 21.50 Magyarán szólva. 22.00 Világgége. 23.00 Hír­percek. 23.15 Ennyi. 5.50 Nap-kelte 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10 RajdHmsztárck parádéja 9.05 Ficánkoló (ism.) 9.15 Nosza! 9.45 Szamárfül (ism.) 10.05 A medve és a szúnyog 10.20 Csalogató-Nagycenk 11.00 Szenvedélyek (4.) 12.00 McKenna (13/8.) Az alkalmi munkás 12.45 Válaszolunk a nézők te­lefonjaira 12.55 Energia ábécé 13.00 Híradó. Időjárás 13.10 Csak beszélj gonosz kö­röndi 13.40 Családorvos 14.15 Ők így csinálják 15.10 Don Camillo elvtárs (olasz-francia film) 16.55 Vers mindenkinek 17.00 Bölcsek Tanácsa Európai intézmények 17.30 Zóna 17.55 Minden, ami zene 18.00 Jelenségek az állatvilágban A jégmadarak királya 18.35 Kamaszkomnk legszebb nyara-Amerkat New York 19.05 Lottóshow 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Az ügyfél (amerikai film) 22.00 Szombati sztáro(c)k 23.45 Telesport Angol Liga 5.50 Műsorismertetés 6.00 Híradó 6.10 Időjárás- és hójelentés 6.15 Aktuális (ism.) 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó 7.10 Időjárás- és hójelentés 7.15Hol-mi? 7.45 Határtól határig 8.00 Az élő tenger 8.30 Telespori 9.30 Nemzetiségi magazinok 13.00 Európa Ablak 15.00 Médiamix Indul az esti tévéláz 15.30 Szülőföldem A Balaton-felvídék 16.30 Tefesport 18.30 Lyukasom 19.15 Arborétumok... 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Família Kft 20.30 Kristóf, a magánzó (ism.) 2155 Kórház a város széfén A vita (20/3.) 22.45 Bors (15/3.) Vesztegzár a határon 23.35 Időjárás- és hójelentés 23.40 Mélyvíz #vJ2 6.45 Teo 7.00 Pufoka 7.30 Egérfogó. Komputer­tanfolyam 8.00 Nekem nyolc! 9.00 Kölyökszínpad 10.00 Klik 10.30 Hét + hét 11.00 Szeleburdi vakáció (magyar film, ismétlés) 12.10 Huckleberry Finn ka­landjai (am. sor. - 2.) 13.00 Gazdagok és szépek (79-83. rész) 15.00 Dandin György, vagy a megcsúfolt férj (magyar film) 16.30 A TV2 és a Discovery Channel bemutatja: Galápagos (2.) 17.30 A hegyi doktor (19.) 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények 19.30 Szerelem első látásra (játék a szívekkel) 19.55 Kétszínű igazság (am. film, 1991) 22.00 Messze még a hajnal (am. film, 1990) 23.30 Üvegházhatás (sci-fi rövidfilm) 24.00 Érzéki bűnök (am. erotikus film) 8.00 Az ezüst kiscsikó 8.30 Tiny Toons (am. rajzfilmsorozat) 9.30 Lassie (14.) 10.00 Denver, az utolsó dino­szaurusz 11.00 Alf (49.) 11.30 A hóbortos Twist csa­lád (14.) 12.00 Cinema 12.30 Dinasztia (51.) 13.30 Egy rém rendes család (ism. - 49.) 14.00 NBA kosárlabda-mér­kőzés (ism.) 16.30 Hegylakó (70.) 17.30 BabylonS (13.) 18.30 Beverly Hills 90210 (amerikai sor.-12.) 19.30 Hír3 20.00 Chicago Hope (14.) 21.00 Az ördögűző (amerikai film, 1976) 23.20 Miss Pszichozsaru (13.) 0.20 Modell Tv - a divat vi­lága (ism.) ^ DUNA TV 8.15 Szimba, az oroszlánki- raly 8.40 Győztesnek születtek 8.55 Bert, a kamaszok ka­masza (4.) 9.25 Nyelvőtző 10.00 Tarkabarka 11.00 A „San Diego'' kincsei (francia dok.-film, ism.) 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó. Műsor­ismertetés. Hírek 12.20 A fösvény (francia vígjáték) 14.20 Elő egyház 14.35 Dunakorzó 16.05 Pop-sa-rock 16.30 Ziccer 17.05 Csöbörből vödörbe Chaplin a zálogházban (amerikai burleszk) 17.35 Susogó vadon (16.) 18.00 Híradó 18.20 Anyák, feleségek, szere­tők (lengyel sor.) 19.15 AWindsor-ház(4.) 20.10 Mozart: Figaro házas­sága 20.35 Szín-játék (rövidfilm) 20.55 Műsorajánlat 21.00 Híradó. Sportpercek 21.35 Függő játszma (am. film, 1993) 23.25 Híradó 23.55 Mi történt Alice nénivel? (amerikai thriller) 13.00 Celeste (19.) 14.00 Az ólomkatona (amerikai film) 16.00 AI Capone kincse (amerikai film) 18.00 Konyhashow 18.30 Pepsi Show City 19.00 Palánta 19.30 Én kicsi pónim (ismétlés) 20.00 „Nem boszorkányság” 20.30 Hívd Andreát! 21.30 Robocop4. (amerikai sci-fi) 23.30 Sztárbár 24.00 Párban az ágyban (amerikai erotikus film) 10.30 Mosó macik 11.00 Popeye 11.30 Parti sétány, Ausztrália (ism. - 231 - 232.) 12.30 Bulivonal 13.00 Rocktükör 13.30 Bikini carwash (ism.) 15.15 Szelep (sportműsor) RTL Klub, 22.00: Pénzmánia - Szívrohamot kap a vendéglőben a beve­tésből hazatérő titkos ügynök. Nem tudni, hogy a vendéglős chilije vagy va­lami más váltotta-e ki a rohamot. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mi­előtt végteg távozna az élők sorából, Sidney Preston töredelmesen bevallja a fölébe hajoló vendégeknek, hová rejtette a törvénytelenül szerzett va­gyont. A pénzmánia a hatalmába keni az egész társaságot. Azt sem várják meg, hogy kihűljön Preston teste. Mindenki rohan, hogy megszerezze a pénzt. 11.00 NASA (16.) 11.30 Az észak vadvilága (ism.) 12.00 Autósport 12.30 Egészségmagazin 16.15 Vidámpark (ismétlés) 18.00 Mit les, Mr. Beadle's? 18.30 Minden lében két kanál 19.30 Brazil fiúk (amerikai film) 21.55 Waczak Szálló (11.) 22.40 Saskarmok (ism.) 0.30 Electric Blue 8. RTL KLUB 7.00 Kölyökklub Candy, Candy Spirou és Fantasio Tekergér Kimbe Mecki Kenguk Az elveszett világ (3, rész) 11.00 Lassie (27.) 11.30 Ürapu (23.) 12.00 A varacskos disznó 13.00 Híradó 13.10 Bravo Tv 15.00 Gyilkos sorok (12. rész) 15.50 Hetenként egyszer lát­hatom (magyar film, 1937) 17.05 A csíkos ló 17.45 Hetedik mennyország (4. rész) 18.30 Kész átverés (kandi kamera) 19.00 Híradó 19.30 Magazin férfiaknak 20.00 Jessie Lee bosszúja (am. western, 1992) 22.00 Pénzmánia (am. vígjáték, 1989) 3.40 Ä Szicíliai (amerikai film, ism.) TARJÁNI TV 12.05 Katyi (magyar vígjáték) 13.30 Karancs-kilátó-Bál a sportcsarnokban -A kultúra napja - Elfogták a pénzhamisítókat 14.30 Amerikai Rómeó (amerikai filmvígjáték) SZLOVÁK 1 14.10 Családi magazin. 14.40 Ifjúsági magazin. 16.15 A Pacsmag család. 16.50 Amerikai útimsor. 17.10 Táncverseny. 18.00 Háztartási ma­gazin. 18.35 Vetélkedő. 18.50 Szép­ségszalon. 19.10 Esti mese. 19.30 Híradó, sport. 20.00 Szilveszter, 1997! 0.20 Híradók. SZLOVÁK 2 1520 Gyerekeknek. 16.00 A téi olim­piák. 16.30 Magyar magazin. 17.30 Visszaemlékezés. 18.15 A Föld lefe­dezése 19.15 Egyházi magazin. 20.00 Covington Cross. 20.50 A film sztárjai. 21.15 E. Clapton-koncert. Vasárnapi rádió- és televízióműsorok KOSSUTH 6.00 Hírek. Időjárás. 680 Vasárnapi Újság. 7.00 Hírek. Időjárás. 8.00 Hí­rek. Időjárás. 824 Édes anyanyel­vűnk. 8.30 Magyar Millennium. 9.00 Hírek. Időjárás. 9.05 Világóra. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.05 Római katofr- kus szentmise közvetítése. 11.00 Hí­rek. Időjárás. 11.05 Gondolat-jel. 12.00 Déi krónika. Sport 1225 Har­mincöt perc alatt a Föld körül. 1255 Vasárnapi levél. 13.00 Hírek. Időjá­rás. 13.05 Névjegy. 1355 Műsoraján­lat 14.00 Hírek. Időjárás. 14.05 Szonda 14.35 Népdalkörök pódi­uma 15.00 Hírek. Időjárás. 15.05 Művészlemezek. 16.00 Hírek. Időjá­rás. 16.05 Dokumentumműsor. 17.00 Terasz. 18.00 Esti krónika 1980 Hí­rek. Időjárás. 19.05 Sportvilág. 1925 Műsorismertetés. 1930 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Plaödo Domingo operettdalokat énekel. 20.00 Hírek. Időjárás. 20.05 Egy rádiós naplójából. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.05 Póruljárt bvagok. 22.00 Késő esti krónika 22,20 Vasárnapi hangverseny. 2380 Hírek. 24.00 Hírek. Időjárás. Totó. PETŐFI 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Állomáske­reső. 6.08 Végre vasárnap! 7.00 Hí­rek. Időjárás. 738 Sportreggel. 880 Jó reggelt Európa! 9.00 Hírek. Időjá­rás. 9.03 Közlekedés. 9.04 Neveletle­nek. 10.00 Gordiusz magazin. 1180 Hírek. Időjárás. 11.03 Közlekedés. 11.07 Vasárnapi koktél. 1280 Jó ebédhez szól a nóta. 1380 Hírper­cek. 13.15 Igen-nem királykisasz- szony. 14.00 Szépség 97.1580 Hí­rek. Időjárás. 15.04 Közlekedés. 16.00 Poptarisznya 1780 Hírek. Idő­járás. 17.03 Közlekedés. 1788 Sporthírek. 18.00 Közlekedés. 1130 Sjxrrtösszefoglaló. 19.00 Hírek. Időjá­rás. 20.00 Rádiószínház. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.03 A Rádió Dalszínháza 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi. 6.30 Gazdaképző 7.00 Ficánkoló 7.05 Kíváncsi Fáncsikalanc(ai Mackókaland 7.15 Akard (4/4.) 7.30 Bocsoda 7.55 Jövő 7 8.10 Zenegér 8.25 „így szól az Úr!” 8.30 Rajzfilmsztáiok parádéja 9.30 Családi napló 10.00 Tévémagiszter 11.00 Római katolikus szentmise 12.00 Déli harangszó 12.05 Szerencsepercek - 21-es shew 12.30 Új Reflektor Magazin 13.00 Kék tengermély (olasz film) 14.40 Három kívánság 15.40 Örömhír 16.00 Walt Disney bemutatja Micimackó Pluto őrségben Akis gézengúz 17.05 Minden, ami zene 17.10 Helló, Magyarország! 18.00 Önök kérték! 19.00 A Hét 20.00 Sandra hercegnő (16/1.) Lidérces álmok 2050 Tonik 21.20 Wolfgang Amadeus Mozart: Cosi fan tutte 7.20 Műsorismertetés 7.30Ürgammák(115.) A leszámolás 8.00 Azétö tenger (ism.) 8.30 Megy a gőzös. Erdélybe 9.00 Tökjó 11.00 Telesport Ausztrál nyílt teniszbaj­nokság Falco-Lépték KC-Alba- comp-SZÜV férfi kosárlabda-mérkőzés 13.00 A szerelem jogán (ism.-160/68-71.) 15.00 Middleman* (7/7.) 16.00 Interoperett gála 17.00 Európát megint elrabol­ják? 17.30 Szemlátomást Az év grafikája 18.00 Tranzit 18.30 Ernyő 19.00 Kolumbusz és a felfe­dezések kora (dok.-film - 2.) 20.00 Zorán Koncert 1997. (ismétlés) 21.35 Telesport 22.05 Amíg még élünk (33/4.) 22.45 Időjárás- és hójelentés 22.50 Universitas 6.45 Teo Ti p és Tap 7.00 Biblia a gyermekeknek 7.30 Sulisok(k) 8.00 Nekem nyolc! 9.00 Megdumáljuk? 10.00 Follow me-Nyelvlecke 10.30 A-Z 11.00 Segíts magadon! 11.30 Gyökereink 12.00 Hűséges az Isten 12.30 Nótaszó 13.00 Az Acapulcoőböl (ism.) 15.00 Szuper csapat (18.) 16.00 Top 10 16.30 Nemcsak egy mozi 17.00 Az űrközpont (amerikai sorozat) 18.00 Tények. Időjárás 18.10 Napló 19.00 Szerencsekerék 19.30 Szerelem első látásra 19.55 Egy nő vagy kettő (francia vígjáték) 21.30 Nemcsak egy mozi (ismétlés) 22.00 Ki kicsoda? Gigli-koncert 23.40 Napló (ismétlés) Ui 8.00 Profitvadász 8.30 Tiny Toons (am. rajzfilmsorozat) 9.30 Alf (am. sor. - 50.) 10.30 National Geographic (természetfilm-sor.) 11.30 Nancy Drew (13.) Hosszú az út hazáig 12.00 Beverly Hills 90210 (am. sor., ism. -13.) 13.00 Tini nindzsa teknőcök (amerikai film, 1990) 15.00 Az Angyal (angol sorozat -14.) A repülési terv 16.00 Sherlock Holmes (13.) 17.00 Cinema (ism.) 17.30 Star Trek (sci-fi sor. -14.) 18.30 Melrose Place (amerikai sor. -13.) Valóra vált álmok 19.30 Hír3 20.00 Quinn doktornő, a va­rázsló (amerikai sor. -14.) 21.00 A rózsaszín párduc (amerikai film, 1964) 23.15 Cracker (angol sor.-15.) 0.15 Profitvadász (ism.) ^5* DUNA TV 7.55 Popeye: A milliomos Babar: Aranybánya Szimba, az oroszlánkirály 8.55 Pop-sa-rock (ism.) 9.20 Ziccer (ismétlés) 10.00 Európa természeti cso­dái (fr. sor.) 10.55 Mahler: I. szimfónia Dóűr 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó. Műsor- ismertetés 12.10 Néptáncok 12.20 Fennakadva a fán (fr.-ol. vígjáték, 1970) 13.50 Postabontás - Levélváltás 14.15 Sportképek 16.30 Emlékképek - Régi híradók 16.50 Talpalatnyi Zöid 17.30 Moha és Páfrány Bartakiáda Popeye 17.50 Műsorismertetés 18.00 Heti Hírmondó 19.05 Angyal az asztalomnál (angol film - 3/1.) 20.00 Az örömtelenség mozija (új-zélandi dok.-film) 20.55 Sportpercek 21.05 Színházi élet 21.55 Jazzperanto - azaz egy nyelven beszélünk 22.40 Régi Idők (angol tévéfilm) 24.00 Sportképek (ism.) 11.00 Brazil őserdők - Pan­tana(ism.) 12.00 Utazási magazin 12.30 Egészségmagazin 13.00 Celeste (sor., ism. - 20.) 14.00 Az észak vadvilága: A vadon fia (ism.) 14.30 Szilveszteri emlék (ism.) 15.00 Vér egy bársonyos bő­rön (amerikai krimi) 17.45 Egy páholyban Benkő Dániellel 18.00 Divatház 18.30 NASA - Az amerikai űr­hajózás története (amerikai sorozat - 17.) 19.00 Kamilla 19.30 Én kicsi pónim (rajzfilmsorozat, ism.) 20.00 Az észak vadvilága 20.30 Szilágyi cseveg 21.30 Menekülés a paradi­csomba (amerikai film) 23.30 Konyhashow fit?* 1.30 Music Box 10.00 Power Rangers Erős morhin mutánsok 10.30 Parti sétány. Ausztrália (sorozat, ism. - 233.) 11.00 Parti sétány, Ausztrália (sorozat, ism. - 234.) 11.30 Párti sétány, Ausztrália (sorozat, ism. - 235.) 12.00 Címlapsztori 13.00 Tengerparti láz (am. film., ism.) 15.00 Minden lében két kanál (ang. sor., ism.-21.) 16.00 Biztos, ami biztos (am. film., ism.) 18.00 Dilizsaiuk (3) 18.30 MSAT Klub 19.00 Gabriella-show 19.30 Vér és fegyverek (olasz-francia film) 21.30 A szomszéd (am. krimi, ism.) 23.20 Cimlapsztori (ism.) RTL KLUB 7.00 Kölyökklub Candy, Candy; Spirou és Fantasio; Tekergér; Kimba; Mecki; Kenguk (rajzfilmsorozatok) Az elveszett világ (amerikai sorozat - 4.) 11.00 Lassie (am sor. -28.) 11.30 Szívvel, lélekkel 12.00 Sajtóklub 13.00 Híradó 13.10 Dóra mozija (magazin) 13.35 Kész átverés (ism.) 14.00 A szórakozott (francia film, 1970) 15.30 Rosszemberek (magyar film, 1978) 17.00 A Kitawira áradatai (angol dokumentum­film) 18.00 Szemtől szembe Politikai interjú 18.15 Fókusz plusz A hét riportjaiból 18.30 Kedvenc 19.00 Híradó 19.30 Vészhelyzet (12.) 20.15 Ne ébreszd fel az alvó zsarut! (francia film, 1988) 22.00 Éjszakai jövevények (angol film, 1972) 23.40 Dóra mozija (ism.) 0.10 Szemtől szembe (ismétlés) 0.25 Fókusz plusz (ism.) SZLOVÁK 1 13.30 Vitaműsor. 14.40 Szórakoz­zunk! 15.20 Egyházi magazin. 16.00 A gumitarzan. 17.25 Rajzfilmsorozat 1755 A természet világa. 1150 Uta­zási vetélkedő. 19.10 Est mese. 19.30 Híradó. 20.00 Kastély az olajfák kertjében. 20.55 Kultúra 21.10 Szó­rakozzunk! 22.00 Bál. 22.40 Politika. 23.00 Tévéjáték. 23.45 Híradók. SZLOVÁK 2 1455 Családi magazin. 1525 Jégko­rong. 16.05 A téli olimpiák. 16.35 Do­kumentumfilm. 17.05 Családi maga­zin. 17.30 Lumen 2000.18.10 A rák ellen. 18.30 Riportműsor. 19.11 Do- kumentumfilm. 20.00 A világ múze­umai. 21.10 A kékszakállú herceg vára. 22.20 Vitaműsor. TV3,1100: Tini nindzsa teknőcök - Mire a négy mutáns kisteknöc eléri a kamaszkort. ember nagyságú, igazságszerető, a harcművészeiben jártas fickó lesz belőlük. Szerelik a pizzái tisztelik a mesterüket, és mindig a jő ügyért száll­nak stoa. Az igazság védelmére nagyobb szükség van. mint valaha New York­ban titkos társaság működik. A szervezet tagjai sokat ármánykodnak, és ennek következtében bűnözési hullám söpör végig a tinédzserek között. A megtévesz­tett fiatalokat csak a tekrrőccsapat mentheti meg.

Next

/
Thumbnails
Contents