Nógrád Megyei Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-08 / 286. szám

Jó MMpdDt! december 8., hétfő Szeretettel köszöntjük MÁRIA nevű kedves olvasóinkat! A Mária bibliai eredetű név. Jelentése: Istent szerető. Virága: fehér rózsa. A róm. kát. és a gör.kat. naptárban Szűz Mária szeplőtelen fo­gantatásának főünnepe. Az ünnep tartalma az, hogy Mária, Isten különleges ke-' gyeiméből magzat léte első percétől mentes volt az eredeti bűntől. A Nap kél: 7.19 órakor, nyugszik: 15.53 órakor. ÜGYELETES RIPORTER Hegedűs Erzsébet : (32) 416 - 455 Felhős, párás idő ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Általában erősen felhős lesz az ég, csak kevés helyen süt ki rövid időre a nap. Többfelé számítunk tartós ködre, néhol ködszitálás is előfordulhat. A változó irányú szél mérsékelt marad. A csúcshőmérséklet 1, 2 fok körül a legvalószínűbb, de a tartósan ködös helyeken 0,-1 fok várható. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: Szécsény: Pásztó: 0 Balassagyarmat: 2 0 Bátonyterenye: 1 1 Ipolyiam óc: 1 'li'ciap.-f/i Európa határa r Katartikus élményt jelentett számomra mintegy két évti­zeddel ezelőtt Magyarország - és a két világrendszer- határának átlépése. Egy kétezer forintos bécsi szappan- túra (Fa szappant, meg száz schillinges kvarcórát lehetett hozni!) adta az alkalmat a vasfüggöny leküzdésére. Máig megmaradt bennem az az érzés, amely a bécsi Művészet- történeti Múzeum szomszédságában üldögélve fogott el, miközben nyitogattam a hazulról hozott májkrém kon- zervet. Rádöbbentem, hogy én akár most kint is marad­hatnék. Persze eszem ágában sem volt itt hagyni két ne­veletlen gyerekemet, meg egyébként is ... De a lehető­ség, a korlátlan szabadság! Szóval csodálatos dolog volt szabadon sétálva „szabad” levegőt szívni. Aztán vissza­felé a határon az osztrák fináncok megharagudtak iánk. mert valaki lemaradt a buszról. Feltehetően nem az éb­resztőórája romlott el. Akkor mi erősítgettük a határt, most meg az osztrákok: drága technikai eszközökkel, járőröző helikopterekkel. Hol vem már a világot bejárt fotó, amelyen a két ország külügyminisztere nagy drótvágó ollóval szabdalja a ma­gyar-osztrák határon a műszaki zárat. Lehet, kár volt tönkretenni. Eladhatnánk a sógoroknak jó pénzért. A szállítási költség is elhanyagolható lenne, hiszen mindössze néhány méterrel csúszott arrébb Eu­rópa határa. Gy. M. Olof Palme emléke - Borisz Jelcin orosz elnök is megkoszorúzta Stockholmban az 1986-ban meggyilkolt svéd miniszterelnök sírját. fotó: FEB-Reuters * Rí VÁR MA ÖNRE ? * ' “ I * ft ft ft ft ft ft § ft ft ft ft ft ft * * ft ft ft ft ft ft ft ft ft ft * * ft ft # ft ft * * ft ft ft Hírlap-horoszkóp * ............................................................................................................................ N yilas (XI. 23—XII. 21.). Keményen dolgozik egy munkahelyi feladat ft megoldásán. Kiválóak az ismeretei, ezért sikerre számíthat. Egy másik, -X- az előbbitől független munkában is örömét leli. Önnek szinte kiapadha- ft tatlanok az erőforrásai, ezért most még az idő sem számít. ft Bak (XII. 22-1. 20.). A Szaturnusz ötletekkel, gondolatokkal látja el, ft amelyek pontosan megfelelnek gyakorlati céljainak. Bízzon jobban íté- ft lőképességében és tudásában. Családjában szeretet az uralkodó. ft Vízöntő (I. 21—11. 20.). Legyen tudatában annak, hogy képes több pénzt * keresni. Egy összejövetelen új pénzügyi lehetősége nyílik. Ragadja meg v szerencséjét! A Szaturnusz módszerességre ösztönzi. Halak (II. 21—ül. 20.). Eredményei alapján nagyobb népszerűségre tesz szert. Elgondolásaival mások javára is cselekszik. Irányítsa úgy a tárgya­lásokat, hogy ne szóljanak emelt hangon, mert azt Ön nehezen viseli el. Kos (ül. 21-IV. 20.). Ön meglehetősen optimista anyagi helyzetét ille­tően. Többet akar keresni, ezért új tervekbe vág bele. Befektetési lehető­ségekről is tájékozódik és főleg nem vásárol fölösleges holmikat. Bika (IV. 21-V. 20 ). Életét szilárd alapokra akarja helyezni, amely anyagi biztonságon nyugszik. Valaki segíti karrierje építésében, tudja, hogy Önt a pénz rendkívül érdekli. Az illető talán elnyeri az Ön szívét is. Ikrek (V. 21-VI. 21.). Ön lépést tart a világban történő eseményekkel, főleg a jogi témák körében. Magánéleti vágyai valóra válnak, ha állhata­tosan és türelmesen halad célja felé. Csillaga szerelmi boldogságot jelez. Rák (VI. 22—VII. 22.). Ma egy súlyos problémát vitat meg valakivel. Mivel mindnyájan kénytelenek vagyunk kompromisszumokat kötni, most mindketten megnézik, hogy mit kíván Ön és mit akar a másik fél. Oroszlán (VII 23-VIII. 23 ). Ma végignézi a ruhatárát. Arra kíváncsi, ft hogy megfelelő lesz-e a megjelenése Szilveszter estéjén. Talán az a leg- ft jobb, ha körülnéz egy kicsit az üzletekben. *)(. Szűz (VIII. 24-IX. 23.). Lehet, hogy családja, partnere tudomást szerzett ft a félrelépéséről? Bűntudata mindenesetre jogos! Szeretné jóvátenni a hi­báját. Talán sikerül. Mérleg (IX. 24-X. 23.). Gyorsan és leleményesen mászhat ki egy mé­lyen gyökerező problémából. Érzékiségét és jó humorát egyaránt alkal­mazhatja céljai érdekében. Ha szerelmes, semmi sem tarthatja vissza. Skorpió (X. 24-XI. 22.). Lassú, de biztos előrehaladást jeleznek a csil­lagok. Igyekszik megszilárdítani egy közeli kapcsolatát. Látja és tudja, hogy milyen fontos a másokkal való kapcsolat, ezért szeretne minél szé­lesebb ismeretségi kört kialakítani magának. * * ft ft ÚF * ft ft ft ft ft * * * * * # •* * * * ft ft ft ft IIoxiMesok Salgótarjáni Apolló: 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Az őserdő hőse. Színes, szinkr. amerikai filmvígjáték. Kamara: 16.30 és 19.00 órától: Kapcsolat. Színes, amerikai film. Balassagyarmati Madách: 13.30,15.30,17.45 és 20.00 órától: Peacemaker. Színes, amerikai akciófilm. Kamara: 18.00 és 20.00 órától: Bűvölet. Színes, amerikai thriller. Szécsényi mozi: 18.00 órától: Az elnök különgépe. Amerikai akciófilm. Holnapi Lapunkból Közeledik a színvallás ideje A pártok ismét blokkokba tömörülnek, választási szö­vetségeket kötnek, némelyik politikai szervezet már egé­szen más oldalon áll mint négy éve. Aki akkor liberális volt. most a konzervatív vagy a szocialista oldallal szövet­kezik. Ezért adódik a kérdés, mit kezdjen a választó ezek­kel a blokkokkal? Van ezek­nek jelentőségük, hitelük? Gusztos Istvánnal, az SZDSZ salgótarjáni ügyvivőjével, a párt országos tanácsának tag­jával beszélgettünk. Hat szám - egy nyeremény! 50. HÉT f \ HETI NYEREMÉNY: vásárlási utalvány  MAI NYERŐSZÁM: I ? ? ? ? ? Kereskedés az adatokkal Egyes, elsősorban budapesti fel­sőoktatási intézményekben a részvényjegyzések kapcsán tö­meges méreteket öltött a szemé­lyes adatokkal való kereskedés - hívja fel a figyelmet az adatvé­delmi biztos. - Az adatok ellen­őrizhetetlen kiszolgáltatásával a diákok veszélyeztethetik vagyoni jogaikat - állapítja meg Majtényi László, megkérdőjelezve az ügy­letek törvényességét is. Ë: SENÖ December 5-ei nyerőszámok 2 3 613 19 20 22 23 24 26 32 34 40 45 49 56 59 65 68 69 Rádió- és televízióműsor-ajánlat KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika Sport. 5.38 Falu- rádó. 600,8.00 Krónika Sport. 8.15 Műsorszemle. 8.17 Mindennapi tu­domány. 8.37 Zöld hírek. 8.45 Gyors- fénykép. 9.05 Napközben. 11.05 Szonda (ism.) 11.35 Esi Koméi. 12.00 Déí krónika 1Z40 Ki nyer ma? 1250 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 1320 A keleti egyház. 13.30 Görög katolikus félóra 14.05 Klasszi­kusok... 1425 Tetten ért szavak. 14.45 Közönségszolgálat. 1455 Iro­dalmi müsorajánlat. 15.06 Tudósfó- rom. 1555 Biztonsági öv, 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Min­dennapi gazdaság. 16.20 Hasznos tudnivalók. 1625 Emlékek szárnyain. 17.05 Kassza 18.00 Esi krónika 19.06 Sportvilág. 1925 Műsorismer­tetés. 19.30'JÖ éjszakát gyerekek! 19.40 Téli könyvvásár. 20.05 Régi magyar muzsika. 2050 Határok nél­kül. 21.05 Hétfő esti filmzene. 21.55 Szók). 22.00 Késő esi krónika. 22.30 Régiók. 23.00 Hírek. Időjárás. Kenó. 23.05 Lemezmúzeum. PETŐFI 450 Hírek. Időjárás. 453 Hajnal dal­lamok. 5.00,550,6.00 Hírek. Időjá­rás. 6.03 Reggeli csúcs. 650 Hírek. 653 Közlekedés. 7.00 Hírek. Időjá­rás. 7.03 Közlekedés. 7.30 Hírek. Idő­járás. 7.33 Közlekedés. 7.38 Sport- reggel. 8.00 Petőfidélelőtt. 805 Ze­nezóna. 9.00 Hírek. Időjárás. 9.03 Közlekedés. 9.04 Délelőtt terefere. 10.00 Hírek. 10.03 Közlekedés. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.04 Sporthírek. 11.07 Noskalgiaparádé. 1152 Ma­napság. 1200 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Híipercek. 13.15 Egész­ségpercek. 13.45 Korkérdés. 14.00 Kívánságműsor. 15.00 Hírek. Időjá­rás. 15.04 Közlekedés. 16.00 Közle­kedés. 17.00 Hírek Időjárás. 17.03 Közlekedés. 17.04 Petőfi- délután. 1725 Rítus. 1801 Zenezóna 1830 Hélpraba 19.00 Hírek. Időjárás. 19.03 Zenezóna 19.30 Kölyökrádió. 20.00 Dzsesszmagazin. 21.00 Hírek Időjárás. 21.03 Zenezóna 2200 Más-világ. 23.00 Hírpercek 23.15 Ennyi. &TV1 5.30 Gazdatévé 5.50 Napkelte 9.00 Műsorismertetés 9.05 AzOnedincsalád (ism.) 11.00 Walt Disney bemutatja 12.00 Déli harangszó 12.05 Vasárnapi muzsika - hétközben 13.00 Hiróra 13.40 Öt perc tőzsde 14.00 Patrin ■ Üzenet - Vorba 14.25 Domovina 15.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.00 Ficánkoló 16.05 Kisokos 16.30 A szerelem jogán (44.) 17.00 Szócső 17.15 Körzeti magazinok 17.45 Körzeti híradók 18.00 Államháztartási refont: 18.05 Vers mindenkinek 18.10 'Engedjétek hozzám!” 18.15 A jóságos fogtündér egerek: Siess! 18.30 A pampák királya (29.) 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 X-akták A vonal 20.50 Magyarországtól a Mar­sig (dók.-film) 21.30 Interjú Hóm Gyula mi­niszterelnökkel 22.00 Magyarok cselekedetei 22.05 Mixishow 22.30 Kenó 22.35 Tűréshatár (dokumentumfilm) 23.10 A gorilla délben fürdik (nemet-jug. film) 0.30 Híradó NÉ? h2 „Lemaradók, befelé fordulók, feltörekvők...” Életstílus a fogyasztás Vigyázat! Méregdrága felvételek! Traffipax-mérések Nógrád útjain December 8-án. hétfőn 6-tól 1,4 óráig a Balassa­gyarmat - Qrhalom - Szécsény - Edrefalva útvona­lon számíthatnak az autóval közlekedők műszeres se­besség-ellenőrzésre. Az utóbbi években alapve­tően megváltozott élet- és munkastílusunk, átrendeződ­tek az értékek. A változások a fogyasztási szokásokban is le­csapódnak. Az életstílus-kutatás nálunk még gyerekcipőben jár. Dr. Tö- röcsik Mária, a Pécsi Janus Pannonius Egyetem tanára Pé­csett átfogó felmérést végzett a fogyasztói életstratégiáról, s ennek alapján a következő ka­tegóriákat állította fel: a lema­radók (ez a legnagyobb csoport, 34 százalékkal: alsó- és közép- osztálybeliek, 2 gyerekesek, de már idősebbek, otthonülők, fel­adták á küzdelmet), a befelé fordulók (20%), az optimista középszerűek (14%), a feltörek­vők (13%), a rezignált új gene­ráció ( i 1 %, ők 16-20 évesek, boldogtalanok, a sportban és az egészséges életmódban keres­nek menedéket) és a boldog in­dividualisták (ez utóbbi alkotta a legkisebb, 8%-os csoportot, amelybe alsó- és középosztály­beli, 25 év körüli, középfokú végzettségűek tartoznak, a ha­gyományos értékrendhez iga­zodnak, elégedettek magukkal). Az életstílusok meghatározá­sánál különféle értékekhez, el­sősorban a munkához, a telje­sítményhez, a szabad idő eltöl­téséhez, az utazáshoz, a kultú­rához, az ideológiai, politikai csoportosulásokhoz, a sajtóhoz való viszonyt elemzik a kuta­tók. Ezek alapján körvonalazód­nak a fogyasztói csoportok, amelyeket különféle termékek­kel lehet „megszólítani”. Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: déltől éjfélig 5.30 Gazdatévé 5.50 Nap-kelte 11.30 Műsorismertetés 11.35 A napsugár nyomában A napsugár hadsereg 12.05 Mesterdallamok 12.50 Hármas csatorna Színekről színesen (ism.) 13.20 Emberek a természetben 13.40 Magyar évszázadok Szent István intelmei 14.00 Parlamenti Napló 15.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.50 Híradó. Időjárás 17.00 Erdőkerülő 17.30 Csízió 17.35 Szerelem, eljegyzés... A múlt árnyai (8/2.) 18.25 Arborétumok... 18.30TH 19.00 Telesport 21 05 Tévé-képtár 22.00 Aktuális 22.25 Híradó 22.40 Időjárás 22.45 Telesport 6.00 Hét < hét 6.30 Jé r 9.251 10.25 Egy kórház n 11.15 Marienhof (44.) 11.40 Mrdentvagy semmit! (ism.) 12.00 Stádium 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Egy kórház magánélete (23.) 13.35 Csupa-csupa élet (45.) 14.05 Mozart Band (18.) 14.30 Nekem nyolc! 15.00 Csipsz 15.55 Aki bújt, aki nem (45.) 16.20 Remington Steele (6.) 17.10 Marienhof (45.) 17.40 Csupa-csupa étel (46.) 18.00 AzAcapulcoőböl (45.) 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények. Időjárás 19.30 Gazdagok és szépek (47.) 19.55 Titkok börtöne 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Tények 23.00 Cagney és Lacey (10.) 23.45 Hajnaltól napestig 0.10 Jó estét. Magyarország! 14.00 Kisasszony (151.) 14.30 Melrose Place (6.) 15.30 Star Trek (6.) 16.30 Aloha sport (ism.) 17.00 Giene World Sport Special 17.30 Alf (am. sor.-31.) 18.00 Hegylakó (31.) 19.00 Ki a főnök? (31.) 19.30 Hír3 20.00 Dinasztia (29.) 21.00 Egy ágyban az ellenséggel 22.55 Egy rém rendes család (25.) 23.25 Select magazin (ism.) DUNA TV 11.00 Heti Hírmondó (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.25 Esti kérdés (ism.) 12.40 Emlékképek (ism.) 13.00 Postabontás (ism.) 13.20 Kőzép-euópai magazin (ism.) 13.55 Betonkeringő 14.20 A természettudomány mérföldkövei 14.35 Tarkabaika (ism.) 15 40 Anyák, feleségek... (2.) 16.35 Harmónia 17.05 Az óceán lánya (41.) 17.35 Űrfantázia: Házikó 17.55 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.20 Zokogó majom (5.) 19.15 Magyar Tudomány 20.00 Police 20.40 Esti kérdés 20.55 Műsorajánlat 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.30 Ha filmezek, élek 22.20 A hazugságvizsgáié 23.00 Híradó H# szívtv 10.00 Konyhashow 10.30 Utazás Gasztronómiában 11.00 Palánta 11.30 Pénzvili 12.30 Hívd, 13.30 Zsaruszív 14.30 Sztár-bár 15.00 Szédüljél! 15.30 Reklámvilág 16.00 RirvTin-Tin (104.) 16.30 Más 17.00 Áll a bál (magyar film, 1939) FF 19.00 Fogyatékossággal élők félórája 19.30 Action Man (17.) 20.00 Celeste (9.) 21.00 Kleptománia (amerikai film) 23.00 Autósport 23.30 Emmanuelle 8. (francia erotikus sor.) V 7 OO Vekkpr 13.30 MSAT Klub (ism.) 14.00 Rocktükör (ism.) 14.30 Parti sétány, Ausztrália (ausztrál sorozat, ism.) 15.00 Játszd újra 15.30 Csengetett Mylord? 16.30 Music Box Top Ten 17.00 A törvény őrei (3.) Los Angeles 18.00 Minden lében két kanál 19.00 Parti sétány, Ausztrália (ausztrál sor. - 201.) 19.30 Felszólítás nélkül (olasz film) 21.25 Pacific Blue (25.) 22.25 A3-ik vonal 23.25 Dupla 0 kölyök (ism.) RT L 6.30 Jó reggelt! 8.30 Candy, Candy 8.55 Randevú Edittel (ism.) 9.55 Klip klub (ism.) 10.15 Pumukli 10.50 Sweet Valley (ism.) 11.10 Dragon Ball (ism.) 11.40 A pálya ördöge (ism.) 12.10 Sliders (29.) 13.00 Randevú Edittel 14.00 KliD klub 14.30 Rajzfilm Klub Pumukli » Ball ördöge Candy, Candy 16.15 Sweet Valley (30.) 16.40 Sliders (30.) 17.30100-ból egy (játék) 18.00 Meri vagy nem meri? 18.05 Falcon Crest (6.) 18.55 Meri vagy nem meri? 19.00 Híradó 19.30 Fókusz (közéleti magazin) 19.53 Meri vagy nem meri? 20.00 Kiszolgáltatva (amerikai film) 21.40 Reflex (vitaműsor) 22.40 Zsaruszerelem (francia film, ism.) 0.40 Fókusz (ism.) TARJÁNI TV 18.38 Mese gyerekeknek Utolsó menedék 18.47 Filmajánló 19.00 Karaites kilátó 20.40 Közmeghallgatás Sal­gótarjánban Vendég: Puszta Béla polgármester SZLOVÁK 1 14.20 Művelődés. 14.35 Gyerekek­nek 1555 Tudomány. 16.30 Gyere­keknek. 1720 Leader. 18.00 Pa és Pi. 18.10 Publicisztika 18.40 Vetélkedő. 19.30 Híradó, sport. 20.00 A királynők éjszakái. 20.55 Mán Bay. 21.25 Ap­ropó: film. 22.00 Hm és videó. 22.55 Mephisto. 0.05 Híradó. SZLOVÁK 2 15.50 Motoros magazin. 17.20 Ház és kert. 18.40 Szenvedélyek. 19.30 Híradó. 20.00 Sport-extra'97.21.30 Híradó. 22.15 Erővonalak. 23.15 Koncert. MEGYEI BALASSAGYARMAT, BATONYIVBENVE. PÁSZTÓ, KfiKÁG. SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK fc KORNYÉKÜK NAHLAWA az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416455. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30)351-725, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30)534-088, ü.sz.: (32)310-877, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 10002704 sz. számlájára. Előfizetési áj egy hónapra 575 Ft, negyedévre 1660 Ft, fél évre 3450 Ft, Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 0865-9095. ;

Next

/
Thumbnails
Contents