Nógrád Megyei Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-29 / 302. szám

/ Ev végi örömök a Berkenye Házban - Szilveszter német módra Gyemekszil vesztért rende­zett a Magyarországi Ifjú Németek Közössége Berke­nye községben, a közösségi célokra kialakított Berke­nye Házban. Idén immár ötödik alkalommal került sor az ünnepi eseményre, amit azonban eddig Pécsett, Bolyban és Szekszárdon rendeztek meg, mivel a ha­zai németség zöme a Dél- Dunántúlon él. Az eddigi ünnepségeken át­lagosan kétszáz gyermek vett részt. A szervezők azonban úgy találták, hogy túlságosan fárasztó az északi országrész­ben élő gyermekeknek Bara­nyába vagy Tolnába utazni, ezért, vidékünkön is megren­dezték a szilvesztert. Két éve a Duna jobb partján lévő Pi­Közös játék a Berkenye Ház udvarán FOTÓ; RIGÓ lisszentivánon, tavaly pedig már az akkoriban felavatott Berkenye Házban is ünnepel­hettek a fiatalok. Az ez évi rendezvényre Solymár és Bu­dakalász térségéből is érkez­tek német nemzetiségű, illetve a német nyelv és kultúra iránt érdeklődő fiatalok Berke­nyére. (A résztvevők zöme a kilenc-tizenöt éves korcso­portból kerül ki.) A gyerekek a háromnapos rendezvényen fiatal tanárok közreműködésével német da­lokat és táncokat tanultak, megismerkedtek a hazai né­metek karácsonyi és új évi szokásaival valamint játékai­val. A résztvevők kipróbál­hatták az agyagozást és lehe­tőségük nyílt környékbeli ki­rándulásra is. Mivel a talál­kozóra december 27-ike és 29-ike között került sor, nem maradhatott el az „igazi” szilveszteri buli sem: a gye­rekek tegnap éjfélkor zene­szó mellett gyermekpezsgő­vel koccintottak, így mele­gítve be a holnaputáni, igazi óévbúcsúztatóra. A Berkenye Házban meg­rendezett találkozó résztve­vői ma utaznak haza. Asztalhoz ültek a gyerekek, kezdődhet a következő verseny! Jár-e kamatos kamat ? - Kevés a négy kicsengés! Hangposta, bosszúsággal (Folytatás az 1. oldalról)- A KNC RT. az 1997. de­cember 1-től bevezetett Hang­posta szolgáltatást havidíj-men- tesen kínálja minden előfizető részére. Ez lényegében azt je­lenti, hogy minden előfizetőt ingyenesen egy üzenetrögzítő­vel ajándékoztunk meg. A de­cemberi bevezető szakaszban az üzenetek lehallgatása is in­gyenes. A Hangpostát ugyan­úgy kell használni, mint az üzenetrögzítőt: amikor otthon tartózkodunk, egyszerűen ki kell kapcsolni a „62” billentyűk lenyomásával. Ha elmegyünk ■. w.tir. .'-i-'i,- f 'n-Kinji itvV \'U otthonról, a „62” billentyűk le­nyomásával kapcsolhatjuk be. Azt, hogy érkezett-e üzenet, otthonról a 175-ös telefonszám felhívásával ellenőrizhetjük. Ha valaki nem kívánja igénybe venni a Hangpostát, akkor a lemondáshoz nem kell ügyfél- szolgálati irodánkba fáradnia, vagy azt hívnia, hanem a fen­tiek alapján kikapcsolhatja a szolgáltatást. A Hangpostáról a díjmentesen hívható 600-600- as telefonszámon további in­formáció áll rendelkezésre, - válaszolt Szabó László marke­ting menedzser. V. K. Költségvetési elképzelések Horpács - Nemrégiben ülést tartotta a képviselő-testület. Megtárgyalták és elfogadták a jövő évi költségvetés koncep­cióját. Előzetes ismereteik sze­rint 1998-ban 7,5 millió forint­ból gazdálkodhat az önkor­mányzat. Ebből az összegből biztosítják majd a körjegyzőség más településeivel közösen fenntartott intézményeihez is a szükséges anyagi hozzájárulást. 1997. december 29., hétfő SZÉCSÉNY Nógrád Megyei Hírlap Hegedűs Erzsébet jegyzete „Szerencse le” Çjzerencse fel, szerencse yy kJ le ... - így kezdődik a bányászinduló. Egyre inkább lefelé szálló ágban van ez a szerencse, hiszen már az év végéhez érkeztünk, de még mindig érhetnek kellemetlen meglepetések bennünket. Most éppen az az aktuális, hogy a szénbányák után bezá­rásra kerül a Mecseki Urán­bánya is. Hatszáz ember válik munkanélkülivé. Ők egyik napról a másikra a létbizony­talanság kellős közepén talál­ják magukat. Pedig milyen szépen indult, ugye, emlékeznek? Az ötvenes években nyitották az uránbá­nyákat, a legnagyobb titoktar­tás mellett. Nagyon sokáig azt sem tudták az emberek, mi is folyik ott tulajdonképpen. Az­tán persze csak kiderült, hi­szen a termeléshez munkások kellettek. Akkor még erkölcsi bizonyítvány és egy régebbi dolgozó „jótállása” kellett ahhoz, hogy valaki uránbá­nyász lehessen. Ez volt a hőskorszak, ami­kor naponta nyolcszáz tonna urántartalmú ércet hoztak a felszínre. Emberek tízezreinek jelentett megélhetést, kiszol­gálta a paksi atomerőmüvet. Aztán jött a rendszerváltás, amikor egyre többször han­goztatták, gazdaságtalan az uránbánya működtetése, előbb-utóbb fel kell számolni. Az emberek még mindig bíz­tak, hogy erre nem kerül sor. Mostanra azonban ez keserű valóság lett: adva van 18 mil­liárd forint, ebből kell ezt a korszakot lezárni, elvégezni a rekultivációt. Az emberek pe­dig mehetnek „átképzésre”. Igen ám, de milyen átkép­zésre? Amint azt az uránbá­nya egyik volt üzemorvosa je­lentette ki: „finom munkára átképezni azokat az embere­ket, akik évtizedeket töltöttek a bányában nehéz fizikai munkán, nagyon nehéz, majdhogynem lehetetlen.” Marad a betegállomány, az ügyeskedés a leszázaléko- lásra, legrosszabb esetben pedig az elzüllés, az alkoho­lizmus, a totális szellemi és fi­zikai leépülés. S hogy mi lesz a bányával? Elhangzottak olyan feltétele­zések is, hogy a bányajára­tokból Európa első atomteme­tője lesz, bár ezt az illetékesek cáfolták. Próbálják meg­győzni a tamáskodókat, hogy az urán világpiaci ára jóval alacsonyabb, mint amennyibe az itthoni kitermelés kerül. Ezt a meccset egyszer már lejátszottak: akkor is volt ol­csó import szén, ezért bezár­ták a szénbányákat. Mind­annyian jól tudjuk, amikor már nem volt lehetőség a ha­zai szénhez nyúlni, a külföld a csillagos égig vitte az árat, mert tudta, hogy kényszer- helyzet van. Jfísértetiesen emlékeztet ez xV a helyzet arra a régire: az urán is csak addig lesz olcsó, amíg nekünk is van. Megyei Körkép BATONYTERENYE „Nem számít semmi, csak ő gyógyuljon meg!” - Egy anya fohásza Kislány a kérdőjelek gyűrűjében Az ő baja mellett eltörpül a szeretetében megbántott ember magára maradottsága. Mássága - sajnos - nemcsak abban nyilvánul meg, hogy életének fontos szereplőjévé vált a kórhá­zak nyomasztó világa, az utált injekciós tű, s az otthoni tanulás, mivel nem járhat iskolába. Kovács Bori tudja, hogy beteg. Kovács Bori édesanyjával A tizenegy esztendős tarjáni kislány két évvel ez előtti ga­ratműtétjénél derült ki: nyirok­rendszerét támadta meg a több mint veszélyes kór.-Ezután újabb operáció kö­vetkezett, de ez nem volt elég, nagyon hosszas, évekig tartó kezelések várnak még rá - mondja az édesanya, aki elszán­tan küzd lánya egészségéért. Mindenekelőtt azzal, hogy lé­lekben is vele van, s újra meg újra értésére adja, ki kell bírni a sok szúrást, az egyedüllétet, a végeláthatatlannak tűnő vára­kozásokat, a kopaszságot! Ki kell bímivRr„eg KfiJligytoML Igy kérleli, biztatja, hullámvöl­(Foly tatás az 1. oldalról) Az Érsekvadkerti Mezőgazda- sági Szövetkezettől kapott in­formációink szerint közepes esztendőt hagynak maguk mö­gött, ami azonos eredményt feltételez az 1996. évivel. A szövetkezet vagyona tovább gyarapodott gépben és épület­ben. A fejlesztéseket pályáza­ton nyert pénzből, hitelből és saját erőből valósították meg. Egyébként a Budapest Bank által nyújtott hitelekből gaz­dálkodnak. Fizetési gondjaik, tartozásaik nincsenek. A szállí­tói és vevői követelésük egyensúlyban van. Önállóan gazdálkodnak, integrátori gyeken segíti át gyerekét.-Én ezt nem bírom tovább! — fakadt ki egyszer a gyötrődő kislány, miután megpróbált ki­szökni a kórházból, mert ki­mondhatatlanul vágyott az ott­hon s az otthoniak után. Anyja ekkor avatta őt be a titokba, mely sorsdöntő lehet: beteg­sége komolyabb mint gon­dolná, ezért minden utasítást be kell tartani, sohasem szabad el­lenszegülni! Borit ez a krízis kezesebbé, környezete elvárásai iránt fi­gyelmesebbé tette. Persze ráse­gítéssel, hiszen anyja azóta igyekszik gyakrabban látogatni őt a pesti onkológiai intézetben, szerződést nem kötöttek. A szinten tartott állatállomány át- teleltetéséhez szükséges ta­karmányt biztosították. * Nagyon rossz évet zárunk, - kezdi tájékoztatását Varga La­jos, az Erdőkürti Falusi Szövet­kezet elnöke. - Az idén nem volt kegyes hozzánk az időjá­rás, csupán 400 milliméter csa­padék áztatta földjeinket no­vemberig. Búzánk a közraktár­ban, árpánk fele a mi magtá­runkban van, az export mustár vetőmag úton, ez utóbbiból csak jövőre lesz pénzünk. A napraforgótáblák gyalázatos termést hoztak. Emiatt nem tud­s ha csak rajta múlna, kétna­ponként menne hozzá... Ám a sűrű találkozásoknak gátat vet a pénztelenség. Az édesanya ál­lástalan, bár nemrégiben vég­GYURIÁN TIBOR FELVÉTELE zett egy varrótanfolyamot. Az apa rég nem él velük, nem lehet rá számítani. Havi jövedelmük a négyezer forintos családi pótlék, táma­szuk a két anyai nagyszülő. Ez a jelenük, közeli és távo­labbi jövőjük pedig csupa fe­szítő kérdés, csupa „miért” „mikor” és „meddig.”- Nagyon nehéz. Egy pesti utam - mikor látogatni me­gyek - ezerhatszáz forintba ke­rül és akkor még egy rágót sem vettem neki - kesereg az anya. S csendesen, maga elé nézve mondja ki; — De nem számít semmi, .^ak, ő gyógyuljon meg! (m.j.) tűk a szerződésben vállalt köte­lezettségeinket teljesíteni. Te­tézte gondjainkat, hogy az olaj- tartalom sem érte el a kívántat. Ez előbbi árunövényből 20 va­gon termés esett ki, ráadásul az eladott áru tonnájáért csak 38 200 forintot kaptunk.-Az előbbiek azt jelentik, hogy többmilliós veszteséggel zárják az idei gazdasági évet?- A veszteség csak minimá­lis lesz, mert a tavalyi 6 millió forint eredményünket az idei évben felemésztettük. Pénzt szereztünk az 58 húsmarha el­adásából is. Határozottan állí­tom: továbbra is bagóért dolgo­zunk - mondta. Venesz Károly RÉTSÁG Hírek Gabora és az Opera Megyénk egyetlen éttermi mestere, a salgótarjáni Ku­lacs Vendéglő főpincére, Gabora Attila az év utolsó napját az Operaházban tölti, neves vendégek társaságá­ban. Ezúttal sem szórakozni hívták, hanem tudására kí­váncsiak, a szilveszteri me­nüsor felszolgálásakor. Méhészek ünnepe Karancsberény - Decem­ber 27-én újabb ünnepre ke­rült sor a karancsvölgyi mé­hészek körében. A méhé­szek önszerveződéssel lét­rehozták a Karancsvölgyi Méhészek Baráti Körét. Cé­lul tűzték ki a már korábban is jól szervezett méhész kol­lektíva általános és szakmai tájékoztatását, a méhegész- ségügyi problémák hatéko­nyabb leküzdését, segítve ezzel a Magyar Méhészek Egyesületének munkáját. Ajándék időseknek Ludányhalászi - A képvi­selő-testület döntése alapján a közös kasszából a község­ben lakó 70 éven felüliek, összesen 170 fő, karácsonyi csomagot kapott. Szigeti László polgármester ottho­nukban kereste fel az idős állampolgárokat és nyújtotta át az önkormányzat szerény ajándékát. Telefonrekord Év végére 35 500 élő vonal­lal rendelkezik a Kelet-Nóg- rád COM Rt. A telefonosok és alvállalkozóik a két ün­nep között is dolgoznak, hogy a várakozók lakásán mielőbb megcsörrenjen a te­lefon. A most elérendő kü­szöbszám 75 százalékkal je­lent több előfizetőt, mint egy évvel korábban. Kisebb balesetek Salgótarján - Záróvonalon előzött és a szembejövő au­tóval ütközött egy salgótar­jáni nő szombaton délelőtt a 22-es számú úton Salgótar­ján és Kishartyán között, a két járműben egy-egy utas könnyű sérülést szenvedett. Balassagyarmat - Ugyan­csak könnyű sérültjei van­nak a vasárnap hajnalban Balassagyarmaton történt balesetnek: ott egy gépkocsi balra ívelő kanyarban kisod­ródott és oszlopnak ütkö­zött, a sofőrt és két utasát kórházba szállították. Nógrádi mezőgazdák felemás helyzete - Sikerek, károk, bosszúságok Egy ágazat egész évi kérdőjelei

Next

/
Thumbnails
Contents