Nógrád Megyei Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-24-25-26 / 300. szám
8. oldal Karácsony ’97 1997. december 24., szerda „Ebben az önző világban is akadnak derék emberek” - Négyen 37 ezer forintból A hatgyermekes Paulóék álma Bizony a bútorok nem a legújabbak. A televízió képernyője gyakran sötét és kiszolgálta már az idejét a porszívó, a vasaló meg a hajszárító is. De a szobán, ahol a szélesre nyitott asztalhoz telepszünk, ott van a gondos asszonyi kéz nyoma. Akárcsak a gyerekeken. A körülöttünk tébláboló, lenszőke kicsi lányon és a kölcsönvett ágyacskában, az igazak álmát alvó csecsemőn. A többiek az óvodában, az iskolában vannak. Pauló János és felesége Mária Salgótarjánban, az Alkotmány út 9-ben élnek, s hat kicsi gyermeket nevelnek. Csendesen szövögetjük a mondatokat arról, hogy mekkora hit, bátorság és szeretet kell ahhoz, hogy két fiatal, éppen csak túl a harmincon, vállaira vegye a népes család gondját. Hit és szeretet- Mi vallásos emberek vagyunk. A hit, az égi szeretet benn lakozik a szivünkben. Ha nem éreznénk, nem élnénk hitünket, bizonyára összeomlana, semmivé válna a szeretetünk is - magyarázza mély meggyőződéssel Pauló János. Nem titkolják, hogy nehezen élnek.- Ez a mostani állam, a kormány nem gyermekpárti -mondja elgondolkodva Mária, a fiatalasszony. — A tej, a kenyér, a gyermekcipő, minden sokba kerül. Homlokát gondok redőzik, de a szája szögletében mosoly bujkál, amikor a gyerekekről beszél. Farmer kellett, kabát az iskolásnak. S hiába kereste meg a piacon a legolcsóbb helyet, nem adták 8 ezer forintnál kevesebbért. S akkor még hol vannak a tankönyvek, a füzetek? S hol van még a többi gyerek? Pauló János vár még az asz- szony befejezi, aztán azt mondja: — Ha az ország helyzete nehéz, a mi életünk sem lehet egyszerű. -Elhallgat egy pillanatra, aztán hozzáteszi: — Még így is sok mindent tehet az ember a családjáért, ha felelősséget érez értük. Fogják a pénzt Meséli, hogy mezőgazdasági gépésznek tanult és most a BRG-ben dolgozik. Nemrégiben nevezték ki művezetőnek. Szerencsére van dolguk elég. Olyannyira, hogy a napi munka mellett, olykor 40-50 óra túlmunkát is vállal havonta. E nélkül 33—34 ezer forintot visz haza. Ehhez jön még 31 ezer forintnyi családi pótlék és 10 ezer forint gyermekgondozási segély. Erősen fogják a pénzt, hiszen minden fillérnek helye van. Mária, a fiatalasszony hangosan számol. A téli hónapiokban a legtöbbet, úgy 12 ezer forintot fűtésre költenek. De nem kevés a villany- számla meg a közös költség sem. Hónapról hónapra törlesztik az OTP-nek az 1 millió 300 ezer forint lakáshitelt. Akkor kérték, amikor a nyugati városrészbe költöztek, a megtakarított pénzük és a szülők támogatása kevésnek bizonyult a boldoguláshoz. Ami mindezek után megmarad, abból élnek, ruházkod- nak nyolcán. Nem kevés leleményesség kell ahhoz, hogy reggelit, ebédet és vacsorát varázsoljon az asztalra nap nap után. Most veszi csak igazán hasznát annak is, hogy amikor a ruhagyárban dolgozott, megtanult varrni. A „nincs” így is gyakran tanyázik náluk, de nem za- jong, nem kiabál. A sóvárgástól a gyerekeket megkíméli az őszinte szó. Tudják, nekik nem jut mindenre. Nem járnak szakkörre, nem vesznek részt iskolai kiránduláson, ha az pénzbe kerül. Színházba se mennek, ha 1200 forintot kémek érte. S hiába ügyes két gyerek is, csak az egyikük hegedül a zeneiskolában, mert csak egyre tudják kiszorítani a pénzt.-Álmodni azért lehet - tűnődik el Mária, a fiatalasz- szony. - Jó volna egy kis családi ház, kerttel, ahol a gyerekek kedvükre futkározhat- nának ... Nem a négy fal között telne el gyermekkoruk. Egyesületi támogatás Álmait azonban széttöredezik a napi megélhetési gondok. Esténként a közös játék, a vacsora, a meghitt beszélgetések és áhítat után, mégis azzal búcsúznak a naptól, talán a következő könnyebb lesz.- Ebben az önző, szeretet nélküli világban is akadnak derék, segítőkész emberek - mondja Pauló János. Szavai tele vannak bizalommal, reménységgel.-Népes a rokonságunk, a gyerekekre mindig jut valami... Segítenek az evangélikus gyülekezetben, ahová tartozunk. Gondolnak ránk a Vöröskeresztnél, a váro-------!---r-rr-----:---------------— s i önkormányzatnál is. Orosz Mária, a Nagycsaládosok Nógrád Megyei Egyesületének vezetője. Induláskor mindössze 17 család jött össze, de ma már százhetvenen vannak.- Pénzt ugyan nem tudunk adni, de a segítségnek sok más módja is van. A közös összejövetelek, kirándulások alkalmat adnak arra, hogy megbeszéljük a családokat szorító gondokat, s ha szükséges, eljárjunk az érdekükben — sorolja a lehetőségeket. Azt mondja, azért próbál segíteni másokon, mert maga is támogatásra szorul. Már 15 éve, hogy magára maradt három gyermekével.- A nagy fiam már 20 éves. Technikumot végzett, lassan katonának áll, de nincs munkája... Jól van ez így? — Kérdezi, jóllehet, maga is ismeri a választ. Örül, hogy neki minden nap van dolga, ráadásul kedvére való. Szociális gondozónő és most annak a kismamának segít, aki hármasikreknek adott életet. Nem érzi tehernek azt sem, ha idős, beteg, magukra hagyott emberekről kell gondoskodnia.- Ha nem így lenne, nem is csinálnám. Mert a 22 500 forint, amit havonta kapok, nem túlságosan sok, - mondja leheletnyi szünet után. Érettségi és szakma Fizetése a családi pótlékkal egészül ki 37 ezer forintra. Ebből élnek négyen Salgótarjánban a Gorkij úton. Amit kell kifizet, s ami marad, azt ------------1-------------2--------.— o sztja be a következő fizetésig— A hasunkon és a fűtésen lehet a legtöbbet megtakarítani .. . Azt úgysem látja senki - próbálja takargatni tisztes szegénységét. Már az idejét sem tudja, hogy mikor vett magának ruhát, cipőt. Fontosabbak ennél a gyerekek. A harmadikos kislány és az érettségire készülő fiú.-Szeretném, ha az érettségi bizonyítvány mellett neki is lenne szakmája. így talán nagyobb esélye lesz, hogy munkát kapjon, mondja csendes szorongással. A két fiú a jogosítványt tartja a legnagyobb, a leghasznosabb ajándéknak. Az idősebbnek már megvan, a másik mostanában birkózik, hogy megszerezze. Igaz, az autó legfeljebb álmaikban jelenik meg. Mint ahogy az a havi 10 ezer forint sincs elérhető közelségben, amely Orosz Mária szerint elég lenne ahhoz, hogy ne csak gondtalanabbak, kicsit boldogabbak is legyenek. Középpont a család Óvári Péter, a salgótarjáni városi önkormányzat szociális és egészségügyi osztályvezetője. Jól tudja, hogy a város sajátos helyzetéből adódóan egyre nő a megélhetési gondokkal küzdő családok száma. Sokan vannak, akiktől egyre elérhetetlenebb messzeségbe kerülnek olyan dolgok, amelyek ma már az értelmes élet természetes velejárói.- Nem véletlen, hogy szociálpolitikánk központjába a családot állítottuk - magyarázza. Később azt sorolja, hogy az idén legalább négyezer család kap segítséget ahhoz, hogy fizetni tudja a lakás- fenntartás növekvő költségeit. Lakbérkiegészítést tízmillió forintot fizetnek évente. Több mint kétezer kisgyermek étkeztetésének költségét vállalják magukra, vagy pótolják a szülők pénzét. De adnak gyógyszerpénzt a rászorulóknak, jövedelempótló támogatást a munkanélkülieknek és rendszeresen szociális segélyt azoknak, akik élete e nélkül a semmi szélére kerülne. Tüneti kezelés Nem kell sokat kérdezősködni, hogy kiderüljön, Pauló Jánosék is azok között vannak, akik rászolgálnak a megértő támogatásra. — A fűtésszámlájukat huszonnégyezer forinttal pótoltuk. Februárban, márciusban és áprilisban gyógyszersegélyt kaptak. A gyerekek étkeztetéséhez, tanszereik megvásárlásához is hozzájárultunk — olvassa a számítógép adatait Óvári Péter. A városi önkormányzat az idén háromszázmillió forintot fordít a szükségben élő városlakók támogatására. Sok pénz ez és mégis kevés. A feszítő gondok orvoslására nem elég, csupán tüneti kezelésekre futja. Munka kellene, gyarapodó jövedelmek és ehhez igazodó árak. így talán az esélyek is megnőnének, hogy a szerényen, szegényen élők elérhetetlennek tűnő álmai egyszer mégiscsak valósággá váljanak. V. G. „Örülj, hogy fedél van a fejed felett”: íratlan törvény a hajléktalan szállón „Van kiút, csak akarni kell”- „Mennyből az angyal, lejött hozzátok” - dúdolja halkan, fogai közé préselve a dallamot Lajos bácsi, miközben ágya szélén ülve böngész egy agyonolvasott újságot. A hajdanvolt gyári villanyszerelő öt éve, „megérdemelt” nyugdíjas éveinek kezdetén kényszerült a hajléktalanok számára nyílt átmeneti szálló rideg vaságyára. Gyerekei nem keresik, ő pedig nem üzen: hol is találhatnák meg apjukat, ha netán megszólalna bennük a lelkiismeret __ A vaságyak között Gyula bácsinak azért vannak gyermekei: néhány volt állami gondozott lézeng unatkozva a vaságyak között, vagy éppen a hulladékvasból eszkábált súlyzóval viaskodnak, ők tisztelik, főnöknek, tatának szólítják a szelíd, halk szavú öreget. Odakint hideg van, sötét este ilyenkor már nem lehet kimenni, nincs hová. — Örülj, hogy fedél van a fejed fölött - tartja a hajléktalan szálló íratlan törvénye. A tévészobában sokan ülnek a kékesen vibráló készülék előtt, az előtérben cigarettá- zók egymásnak adják a staubot. - Kedves uram, ha valahová bemegyünk, illik köszönni, bemutatkozni - oktat ki egy óriás, miközben hatalmas markában eltűnik a tenyerem. — Ne bornolj már, hiszen megtörtént! — csitítja Kálmán bácsi az önérzetében sértettet, miközben magam is hasonlót motyogok. Ferenc is régi bútordarab, mióta elvált az asszonytól nem találja helyét. Fél tüdővel végigrobotolta az Alföldet. Tavaly karácsonykor a kórházi ágyat nyomta, idén talán nem jön érte a mentő. Bizakodik. Öreg barátja már berendezkedett, s úgy számol, hogy már csak a Szent Mihály lován kerül ki innen, de ő még csak negyvenes éveinek a végét tapossa. — Van kiút, csak akarni kell - állítja elszántan. Vannak akik csak legyintenek, de akadnak helyeslői is szavainak. — Pista alig negyvenéves, tolószékéből kiemelkedve görnyed, támaszkodik az asztal lapjára. Műszerész volt a szakmája, három asszonytól vált, három gyerek után fizet tartást, mint mondja: egy éve fogott padlót, akkor költözött a „fapadosba”, ide az átmeneti szállóra. Halmozottan sérültek-Itt ne keresd a csillag- szóró fényét, minden nap egyforma - világosít fel, miközben a szociológus érzékenységével festi meg a szürke valóságot. — Nézd, itt halmozottan sérült emberek élnek. Fele fiatal gyerek, intézetben nevelkedett. Szüleik nincsenek, vagy régen nem tartják a kapcsolatot. Nekik nem jelent semmit a karácsony, csak vigyorognak az őszinte szóra. Nem hibásak, kiszáradt a lelkűk. A másik része lefutott családból menekült, olyanok akik kiégtek, s idekényszerültek, tőlük sem érdemes megkérdezni, hogy gyújtanak-e csillagszórót. Van két-három gyerekük, felnevelték őket, s most nem kellenek senkinek. Néha eszükbe jut és kijön rajtuk az ideg, érted? - mesél lassan, szavait kimérve Pista. Jó lenne hazamenni- Ezeknek már nincs szeretet ünnepe, csak probléma a tehetetlenség kínja. Akivel semmilyen probléma nem szokott lenni a szállón, ilyenkor az is nyugtalanabb: csapkod, az első szóra robban - de hát le kell valahogy vezetni az idegességet. Én megtanultam elnyomni a fájdalmat. Tavaly karácsonykor jöttem ide. Akkor is eljött a főnökség, elmondták a beszédeket, átadták a csomagot és elmentek haza. Érted! Haza! Az asz- szonyhoz, meg a gyerekhez. Mi megettük a főzeléket fasí- rozottal, tavaly szilveszterkor volt virsli is. Szerencsésebb az, aki ki tud menni rokon, ismerős, barát megkönyörül rajta, de, aki itt marad ...-Talán ha a kintiek tudnának segíteni. Nem nekem, mindenkinek adnának. Emberibb környezetben jobban éreznénk, még el is hinnénk hogy emberszámba vesznek bennünket, de így !— legyint a tolószékébe visszaroskadó István. Marokra fogva a kerekeket, átlendíti nyikorgó járművét a gondnoki szoba küszöbén, utolsó szavai, mintegy ünnepi kívánságként kopognak dobhártyámon:-Jó lenne, ha karácsonykor töltött káposzta lenne az ebéd, ezt intézd el ha tudod. Szabó Gy. Sándor A sors rendelte így - Hangtalan könnyek - Nincs, aki biztasson Magányosan a szentestén Korábban is előfordult, a jelenben is megtörténik, s a jövőben is törvényszerű lesz, hogy valaki egyedül marad szentestére. A magány mindig nehezen elviselhető, karácsony előestéjén pedig még kevésbé. Vajon mit éreznek ők, akiknek a sorsuk így rendelkezett? Egyben születésnap is-Januárban lesz négy éve, hogy meghalt a második férjem. Azóta szentestén mindig egyedül vagyok. Előtte, amikor még együtt volt a család, mindig én főztem az ünnepi vacsorát: a töltött csirkét- kezdi visszaemlékezését Simon Ti- borné, aki hetvenhatodik életévét tapossa és karácsonykor ünnepli születésnapját is.-Nagyon rossz érzés ilyenkor egyedül lenni, s nemcsak azért, mert a második férjem, hál’Istermek, nagyon jó ember volt. Simon Tibomé, akit Erzsikének szólítanak, akárcsak az előző években, az idén is állít feldíszített karácsonyfát, meggyújtja a gyertyákat, leoltja a villanyt, s emlékeiben előjönnek a férjével és a családdal együtt töltött karácsonyesték szép, örömteli órái, percei, pillanatai. Felidézi a Martonvásá- ron élő nővérével töltött gyermekkor legmaradandóbb emlékeit, a meghitt csicsergéseket, a máig élő emlékezetes epizódokat. A múlt élménye, emléke nyomán hangtalanul csordogálni kezdenek a szeméből a könnyek. Az újbóli villanygyújtás újabb irányba tereli emlékező gondolatait. Jsmét ki tudja hányadszor, elolvassa a karácsonyi üdvözlőlapokat, maga elé rakja férjével töltött régi és közelmúlt azon felvételeit, amelyekhez kellemes emléke fűződik. Este 10 órakor lekapcsolja a tévét, lepihen abban a tudatban, hogy holnap jönnek az unokák, a meny, akiket szokásához híven szépen feldíszített ünnepi asztal várja.- Az ajándékokra az év minden hónapjában a nyugdíjamból annyit félreteszek, hogy egyformán jusson mindhárom unokámnak. Erzsiké néni nemcsak otthonában, hanem volt munkahelyén, a salgótarjáni bíróságon is olyan feldíszített asztallal várta a különböző találkozókra érkezőket, hogy mindenki nagy elismeréssel szólt-róla. Farsangkor pedig az első táncosa a bíróság akkori elnöke, dr. Reményi Jenő volt. Segített a munka Neve helyett, csak monogramjának közlését kérte Ny. B.-né, aki tizennégy évvel ezelőtt vesztette el férjét, s azóta egyedül tölti a karácsony előestéjét.- Feldíszítem a karácsonyfát, nem mondanék igazat, ha elhallgatnám, hogy el vagyok keseredve, mert ilyenkor érzem igazán, nincs, aki egy cseppet is biztatná az embert. Egy idő után elmúlik a lelkifájdalom. Régi fényképeket nem veszek elő, mert akkor még rosszabb lenne. Ha férjem elvesztése után nem mentem volna dolgozni, ma én sem élnék. Negyvenéves volt, amikor elment, két gyermek nevelése maradt rám. Áz ünnep másnapján, délelőtt, vagy este jön a három unokám. Mindegyiket egyformán szereti. Az ajándékozásnál nem tesz különbséget közöttük, a legkisebbhez, a hatéves fiúhoz viszont jobban ragaszkodik.- Talán a férje vonását véli felfedezni benne?- Nem tudnám megmondani miért... Először egyedül-Le nem zárt családi problémám miatt, huszonhat évesen először egyedül töltöm a szentestét - kezdi válaszát S. I. fiatalasszony, majd így folytatja:- Egyébként ugyanúgy készülök rá, mint régen. Ajándékokat teszek a fa alá magamnak és másoknak. Bevallom, jól esne, ha valaki váratlanul betoppanna, szívesen fogadnám. A nagy csendben szüléimre, testvéreimre is gondolok, akik messze vannak tőlem. Többször elolvasom üdvözlőlapjukat.-A karácsonyfát is egyedül díszítem fel. Életem korábbi időszakát megörökítő fényképeket nem veszek a kezembe, mert az még jobban felzaklatna. Bár még előtte vagyok az ünnepnek, mégis úgy érzem, hogy nagyon nehéz lesz. Kislányom ... - csuklik el a hangja, szemét elborítja a könny s végigcsordul az arcán - minden mozdulatára, örömére, játékosságára emlékszem. A tágra nyíló anyai szív és a könnyáztatta arc egy idő után megcsendesül.- Éjfélig mindenképpen fenn leszek, s hallgatom a rádiót. Másnapra a szomszédok és a barátok jelezték látogatásukat. Ha netán nem jönnének, én kopogtatok majd be hozzájuk.- Kislányom, szüleim és a testvéreim végtelenül hiányoznak majd. Venesz Károly
