Nógrád Megyei Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-15 / 292. szám
1997. december 15., hétfő Gazdaság 7. oldal Amerikai tilalom a húsbevitelre Nem lát szakmai okot a washingtoni kormány pénteki döntésére a szaktárca főállatorvosa, hiszen eddig is csak a lehető legszigorúbb egészségügyi ellenőrzés után indulhatott magyar hússzállítmány külföldre. Dr. Bálint Tibor szerint ez az ellenőrzés olyan körültekintő, hogy a fertőzés kizárt. Az USA kormánya, mint ismeretes, a múlt héten a kergemarhakór veszélyeire hivatkozva megtiltotta a marha- és bárányhús, valamint bizonyos húskészítmények bevitelét huszonegy európai országból, köztük Magyarországról. Az intézkedés a hazai agrár- és kereskedelmi szakembereket váratlanul érte, jelzést róla nem kaptak. Magyarországon eddig még nem fordult elő a BSE-kór. Szakértők lapunk munkatársának elmondták: az USA-ba csak hőkezelt hús- készítményeket és szalámiféléket exportáltunk, élő állatot nem. A kergemarhakór felbukkanása óta az állategészségügyi hatóságok megszigorították mind az exportra kerülő, mind a beérkező hússzállítmányok ellenőrzését. A kontrollt a takarmányimportra is kiterjesztették. A szigorított vizsgálódások keretében a szakemberek olyan módszereket alkalmaznak, amelyekkel azonnal és egyértelműen kideríthető a fertőző betegség. A hírek szerint több más országban is utána akarnak nézni annak, mi okozhatta az új amerikai intézkedést. Újvári Gizella Változások az önkéntes nyugdíjpénztárak gazdálkodásában fi Ésszerű kockázatot vállalhatnak Ha a kormány jóváhagyja, január l-jétől megváltoznak az önkéntes nyugdíjpénztárakra vonatkozó főbb befektetési szabályok - mondta el Gyengéné Szuróczki Zsuzsa, az Állami Pénztárfelügyelet elnöki tanácsadója. A tervezett változtatások hatályba lépése után az önkéntes nyugdíjpénztárak befektetési és számviteli előírásai a jelenleginél jobban közelítenek majd a magánnyugdíjpénztárakéhoz. Ezt szolgálja egyebek között, hogy az eddigi négy befektetési portfólió helyett - a magán- pénztárakéhoz hasonlóan - három csoportba sorolnák az eltérő kockázatú eszközöket. Az első osztályba tartozó termékekben, ahol az állami és az államilag garantált értékpapírok szerepelnek, minden korlátozás nélkül kamatoztathatják vagyonukat az önkéntes nyugdíjpénztárak. A másik két csoport már kockázatosabb papírokat is tartalmaz. A rendelkezés szerint itt a vagyon 60, illetve 30 százalékában határozzák meg a befektetések felső korlátját. További jelentős változás, hogy a külföldi befektetések lehetséges mértéke az eddigi 5 százalék helyett 20 százalékra emelkedhet majd. A könnyebb és egyértelműbb összemérhetőség érdekében ezentúl az önkéntes pénztáraknak is kötelező lesz vagyonkezelési tevékenységük eredményességének mérése és ennek nyilvánosságra hozatala. A teljesítmény kiszámításának alapja a vagyon piaci értékének meghatározása lesz. A kormányrendelet - a jogszabályhoz hasonlóan - hangsúlyozná az önkéntes és magán-nyugdíjpénztári szolgáltatást is nyújtó szervezetek vagyonrészeinek elkülönülését. Ez a rendelkezés kizárja a két tevékenységi körből származó vagyon belső átcsoportosítását illetve közvetlen adásvételét. ______________BÁLINT GYÖRGY ROVATA______________ L apok a kertész noteszából Nagy a forgalom ilyenkor a virágkertészetekben és a virágüzletekben, mert karácsony ünnepe előtt sokan vásárolnak cserepes, virágos növényt. Lássuk hát, milyen gondozást kívánnak a legkedveltebb cserepes virágok. A ciklámen az évtizedek folyamán semmit sem veszített a népszerűségéből. Újabban nemcsak színben és virágformában lett nagyon változatos, hanem megjelentek az apró virágú és levelű miniciklámenek is. Ez a növény akkor virágzik tartósan, ha hűvös helyen tartjuk és langyos vízzel öntözzük, de csak a földjét, semmiképpen se a levelét. Szereti a világos, de nem napfényes elhelyezést. Az elnyílt virágokat és a sárguló leveleket tépjük le, mert ha csoakot hagyunk, akkor rothadni kezd. A mikulásvirág kedveli a meleg, fűtött szobák száraz levegőjét. Sok vizet párologtat el, ezért naponta kell a földjét öntözni. Világos, napos ablakpárkányon állva hónapokon át vi- dámítja meg piros vagy rózsaszín felleveleivel a lakást. A korallvirág szerény lakója a téli szobáknak. Vastag leveleiben sok nedvességet képes tárolni, ezért kevés öntözéssel is beéri. A langyos vizet a cserép alá helyezett tálkába öntsük. A meleg és világos szobákban érzi magát a legjobban. Az afrikai ibolya kis helyet foglaló, szorgalmasan virágzó kedves és szerény növényke, amely a világos, de nem napsütéses helyet kedveli. Tűző napon a levelei foltosak lesznek és elhalnak. A vizet feltétlenül a cserép alá helyezett tálkába öntsük, mert a levélszőrök között megrekedt vízcseppek hatására a levelek elpusztulnak! Az idősebb tövék oldalsarjakat fejlesztenek: ezeket majd tavasz- szal lehet az anyatőről leválasztani és külön cserépbe ültetve szaporítani. Áz azálea a kényes növények közé tartozik, de pompás virágtömege miatt minden gondoskodást megérdemel. Lehetőleg hűvös, félámyékos helyen kell tartani. Szereti a párás környezetet, ezért hetente kétszer-há- .romszor langyos vízzel perme- tezzük le. > - * fi Határidők cégvezetőknek December 15.-A fogyasztási adó befizetése, visszaigénylése;- a fogyasztói árkiegészítés igénylése;- az idegenforgalmi adó megfizetése;-a környezetvédelmi termékdíj befizetése;-az útalap-hozzájárulás rendezése;- a tennelési árkiegészítés és dotáció igénylése;- a mezőgazdasági támogatások igénylése;-elszámolás a közteherjegy-értékesítésről;-információszolgáltatás az MNB részére;- átképzési támogatás igénylése; -borlepárlási támogatás igénylése;- szőlőbortöbblet exporttámogatásának igénylése. December 16.- A befektetési szolgáltatók jelentése a nyitott pozícióikról. December 20.- Az áfa befizetése;-havi bevallás az adókról, támogatásokról;-társasági adó előlegének kiegészítése a várható éves adó összegére;- a játékadó befizetése;- a kommunális és iparűzési adó előlegének kiegészítése a várható éves adó összegére;- a munkaadói, a munkavállalói járulék befizetése;- a számítógéppel vezetett vámáru-nyilvántartás hitelesíttetése a vámhivatallal;-az értékesített közteherjegyek ellenértékének átutalása. Adatszolgáltatás a tb-nek A 195/1997.1X1. 5.) Korm. rendelet szerint a társadalombiztosítási kifizetőhellyel rendelkező foglalkoztatók az összesítő bevalláson mutatják ki az adott hónapban kifizetett egészségbiztosítási ellátás, valamint a foglalkoztatót megillető költségtérítés összegét, továbbá a kifizetések és a járulék különbözetét. Mellékelten be kell jelenteniük a biztosítottaktól levont járulékok alapját, azok összegeit, valamint a biztosítottak nevét, taj-számát, továbbá a biztosítottak pénztár- tagságát (amennyiben tagjai valamely magánnyugdíjpénztárnak). A bejelentésből ki kell derülnie, hogy volt-e olyan időszak, amikor valamelyik biztosított nem kapott járulékalapot képező jövedelmet. A bevallásokat ezentúl mágneses lemezen, elsősorban postai úton kell benyújtani a Megyei Egészségbiztosítási Pénztárhoz, illetve a magánnyugdíjpénztárhoz. Az ehhez szükséges számítógépes programot vagy formanyomtatványt, informatikai utasítást és adat- szerkezetet a pénztár bocsátja a járulékfizetők rendelkezésére. A bevalláshoz csatolni kell az ösz- szesítő bevallás egy kinyomtatott példányát, és nyilatkozni kell arról, hogy a lemez tartalmazza az előírt bevallásokat, továbbá, hogy vírusmentes. A foglalkoztatók minden hónap 10-ig külön bevalláson jelentik be a biztosítottak által választott magánnyugdíjpénztáraknak a levont tagdíj alapját és összegét, és egyben befizetik a levont tagdíjat. A bevallásban biztosítottanként - név és taj- szám feltüntetése mellett - meg kell bontani a tagdíj alapját és összegét, közölni kell minden foglalkoztatott pénztártag adatait, és ügyelni kell arra, hogy a bevallásból megállapítható legyen az az időtartam, amely alatt a biztosítottnak nem volt nyug- díjjárulék-alapot képező jövedelme. Külön kell feltüntetni a kötelező tagdíjat és a munkáltató által vállalt tagdíj-kiegészítést. A foglalkoztatónak ezenkívül be kell jelentenie az általa foglalkoztatottak biztosításának kezdetét, megszűnését, valamint a biztosítás szünetelésének időtartamát is. Arra az esetre, ha dugóba kerül Bezenye és Pilirry között. A Westel 0660-as mobiltelefonnal a legváratlanabb helyzetek sem érik készületlenül. A mobiltelefonszolgáltatók közül elsőként értük el az országos lefedettséget. Ma 400 bázisállomás és 3 telefon- központ biztosítja, hogy Ön bárhonnan, bármikor telefonálhasson. Minden esetben További információ: 06-80-450-450 • Internet cím: www.westel . hu ' . ' - J V *• ' - • ; ■ V /-/rí 0660 Társ a társalgásban . .. .. ...... ...........‘...."a 9 9%-OS LEFEDETTSÉG ._____________________________________________*