Nógrád Megyei Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-08-09 / 261. szám
y y I f pv K f1 •> s* 21 rn\r rr irn\rv mt SÍ v ,\ ri A r- f ti ._lLi L'/J A J \f A /j 1 A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE ________________________~ __________ 1997. NOVEMBER 8-9. I T ompa Mihály-napok Rimaszombatban - „Mi vagyunk a nemzet határai” Nem szabad, hogy kialudjon a parázs Számos évfordulót ünnepelnek az idén az irodalom barátai. Tompa Mihály, a papköltő 1817-ben, 180 évvel ezelőtt született, a Palóc Társaság rá emlékezett a közelmúltban Rimaszombatban rendezett programjaiban. A szemináriumot - mások mellett - dr. Újvári Zoltán, a Kossuth Lajos Tu- dományegyetem professzora és Grendel Lajos Madách-dí- jas író neve fémjelezte, de képviseltette magát a Palócföld szerkesztősége és a Mikszáth Kiadó is. Beszélgetőtársunk Z. Lrbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke volt.- Ön szerint a száz évvel ezelőtt alkotó írók, költők mennyire időszerűek ma?- Azt hiszem, hogy ezek az írók mindig időszerűek. Az emberiség általános problémáit feszegették, olyanokat, amelyek minden korban megismétlődnek, megújulnak. Gondolok itt a sokszor embertelen politikára, a huszadik század végére elidegenedő emberi kapcsolatokra. Érthetetlen, hogy az ezredforduló előtt még mindig olyan problémákkal kell megküzdenie az emberiségnek, amelyeket már régen el kellett volna felejtenie: az egymás becsületének, emberi mivoltának semmibe vétele, egy-egy nép kirekesztése stb. Jó volna ezektől megszabadulni. De nem szabad kétségbe esni. Azt vallom, hogy kevés ember lelkesedése is reményt ad a nagy többségnek. Engem nem keserít el, ha egy előadásra húsz érdeklődő jön el, mindig van egy jó tucatnyi személyből álló mag, amelyik csíraképes.-Grendel Lajostól hallhattuk a „kelet-európai sznobizmus” fogalmát, ami azt jelenti, hogy az e területen élők inkább Nyugatra figyelnek, mint egymásra.-Grendel Lajos rátapintott az igazságra. Gyakorlati emberként, nem filozófusként mondom: ami ma ételben, italban, irodalomban, képző- művészetben „menő”, az Nyugatról áramlik. A mi térségünkben született értékeknek mintha kevesebb reklám jutna, de hiszem, hogy előbb- utóbb ebből is lesz majd felébredés.- Elhangzott, hogy van igényünk egymás értékeire. A közép-európai országok között mennyire van meg a kulturális áramlás?- Azt hiszem, megtette a hatását az, hogy itt több mint hetven évvel ezelőtt határt húztak, s tulajdonképpen szétdarabolva élünk. Egy kis időnek el kell telnie, hogy a trianoni és a szovjet traumából kilépjünk, s akkor érződhet, hogy magyarnak, középeurópainak lenni éppen olyan értéket jelent, mint bármely más nációhoz tartozni. Nem lehet különbség a nemzetek között, hiszen minden nép hozott létre olyasmit, amely az egész emberiséget gazdagította, és amely nélkül szegényebb volna a világ kultúrája.- A Palóc Társaság tehát dolgozik, s reménykedik a meglévő mag csíraképességében?- Igen. A parázs mindig él és pislákol. Visszafordulni és „keresztbe szalmát nem tenni”, az jelent(het)i egy nemzetnek, társaságnak, egy emberi közösségnek a végét. Tehát, ha tudunk tenni, tegyük meg azt, ami tőlünk telik, a világ pedig remélhetőleg elismeri igyekezetünket. A szikrát azonban nem hagyjuk kialudni.- A szlovákiai magyarok igen nehéz helyzetében még jobban érződik a magyarság- tudat.^ Aki Magyarországon él, nem úgy éli meg magyarságát, mint mi. Szóval, aki Magyarországon él, azt mondja: „határainkon túl élő magyarok”. Nemrégiben Dániában jártam, s megkérdeztem, hogy ők, hogy nevezik a Németországban, Belgiumban élő dán testvéreiket? Megdöbbenve tapasztaltam, hogy nem is ismernek olyan fogalmat, hogy „határainkon túl élő” dánok, s kérdőn néztek rám, mikor erőltettem a választ. A nemzetnek nem az Ipoly és nem a nagy bihari sík területek a határai. A nemzetnek csak a mi korlátáink, korlátozottságaink szabhatnak határt. A nemzetnek csak mi vagyunk a határai. Dukay Nagy Adám Élő őrizetben - Rembrandt „Danae” című képe visszakerült a szentpétervári Ermitázsba. A műalkotást 1955-ben rongálták meg savval, mostanáig tartott a restaurálása. A kalasnyikovos őrség addig kell, amíg el nem készül a golyóálló üvegborítás a kép elé. fotó: feb-reuters Mikó István fellépése rangot adott a Keddi kabaré-sorozatnak „Jancsi bohóc” hangja és szíve Néhány szó a tisztességről A tisztesség szelíd, fehér madara szívünkből régen elröppent. Csillogó léggömbeszmék körbe- zsongták, szűk lett neki a picinyke fészek, világot megváltó akarat, új dalokat csicseregni vöröslő hajnali fényben. De a lobbanó lángok elhamvadtak, kormos éjszakák egymásra hulltak, hát józan, jeges szelek hátán borzason visszaszólít hozzánk jobbik énünk és a kezünkre kuporodott. Régi otthonát fölverte a gaz, szívünk pitvara és kamrája előtte zána maradt. Üres markunkba szorítottuk, ott éhenhalt és kővé meredt. Most vadul dobálózunk vele! Úgy hangoskodunk a becsülettel, mintha bennünk élne még, pedig keserű életünk kövülete csupán, önmaga ellentéte. Könnyen vagdoshatjuk dühtől fröcsögő szájjal a húsosfazéktól ily irgalmatlanul távol. A hon tiszta felére szorultunk, a másik feléhez tartozni reményünk sincsen. De sunyi, kétszínű álmainkban korpa közé vágyódunk titokban. Mert azok . . . nem korpát zabáinak. Mindig belőlünk híztak, görnyedt hátunkon kapaszkodtak a magasba, onnan aztán, mint az imát, hintik a kemény demokráciát. Mi meg tátott szájjal várjuk a búcsú- fiát. Ha egy-egy puffadt pióca megbillen ott a magasban, kezünket dörzsölgetjük nyomban. A huppanás azonban elmaradt. Törvény kiskapuja félti, ruganyos, vastag háló ezer fonata védi - mily találó! -, nem szociális háló. Legfeljebb etikátlan. Sűrű köd borul az országos szemétdombra, ahol az orrfacsaró bűz a francia parfüm illatával vegyül, ettől aztán még elviselhetetlenebb. A mélyben millió apró hangya görgeti-görgeti verejtéke csöppnyi gala csínját, amit mohó, nagy pókok lesből elorozva „ nemzetmentő csomagba” gyűjtenek. Fönn a magas régióban áll a bál. Hipp-hopp-milliárdosok karéjában örömódát és gyászzenét egyazon hamis kottából játszik a banda. Egymásra ürítik poharaikat, aztán ránk ürítenek. Csoda-e hát, ha a tisztesség üres markunkban kővé mered? Ha sunyi, kétszínű álmainkban korpa közé vágyódunk titokban. Újulj meg, kis hazám, így újulj meg, ha tudsz! Tóth Antal Filmjegyzet: „Apák napja” a salgótarjáni Apolló Moziban Poénágyúk, mint gyanúsítottak-„Tanulj meg, fiacskám, ko- médiázni..énekelte a ráa- dásszámok egyikében, a „bohóc-blokkban” Mikó István és most elgondolkodtatott a máskor bizony fel sem tűnő refrén.- Vajon lehet-e megtanulni a komédiázást, mondjuk, olyan szinten, mint Mikó műveli? - tettem fel magamnak a - végül is költőinek bizonyult- kérdést. Hiszen a tehetséget csak csiszolni lehet, adni-venni lehetetlen. Márpedig, amit Mikó István tud a színészmesterségből, muzikalitásból, s nem utolsósorban színpadi viselkedéskultúrából, azt inkább talentumnak hívják, mint megszerzett ismeretnek, elsajátított készségnek. Pedig a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ színpadán, a Keddi kabaré-sorozatban bemutatott műsorának még címe sem volt. Mikó eddigi tevékenységéből csak következtetni lehetett programjára. Azonban a várakozáson felülit nyújtott. Egyrészt abban, hogy különleges számokat adott elő, másrészt abban, hogy az eddig is közismert speciális „énekléstudományának” új aspektusait mutatta be az operett- primadonnai magas hangoktól a Louis Amstrong-féle mély regiszterekig. A Csárdáskirálynőből megidézett dalokban Egy hiéna megkövesedett lábnyomát követte David Roberts dél-afrikai geológus a Szent Ilona-öböl térségében, Fokvárostól mintegy 100 kilométerrel északra. És egyszer csak tisztán kivehető emberi lábnyomra bukkant! Egy megkövesedett lábnyomra, első pillantásra is látszott: keskeny és kicsiny, csakis nőé lehetett. A felfedezés szenzáció! Az emberi faj kutatói számára például odáig ment, hogy önmagával felelgetve váltogatta a szubrett és a táncoskomikus szövegét. Ugyancsak kuriózumnak bizonyult néhány világsláger, illetve orosz népdal Petőfi-versszövegekkel előadva. „A kölyök” című „Chap- lin-musicalrészlet” pedig egyszerűen csak szép, megható volt, szó szerint szeretetet sugárzott. Prózában Mikó leginkább a mind élesebbé válik a kép Ádámról, Éváról. A Dél-Afrika atlanti-óceáni partján föllelt emberi nyom minden eddiginél többet árul el százezer esztendőkkel ezelőtt élt eleinkről, mint az eddigiek. A lelőhelyet és Éva három lábnyomát ezért is nyilvánították szigorúan titkossá és őrzötté. A nyomokról maradandó műgyantamásolatot készítettek és a minap bemutatták a washingtoni National Geographic Társaságban. spicces, pityókás, részeg, férj hangulatváltozásait, a kiismerhetetlen férfi-nő viszonyt ábrázolta hihetetlen sokszínű arcmimikával és ezernyi hangszínnel, taglejtéssel. Hasonló stílusban „készültek” a beteg ember kiszolgáltatottságát kifigurázó „zsánerképei.” A politikai kabaré nem az ő műfaja, s ennek tudatában csak óvatosan, néhány poén erejéig kóstolt bele. Mikó évek óta színházigazgató, jelenleg Sopronban. Némelyeknek már ez is elég volna, hogy fenn hordják az orrukat. Ő azonban másféle. Megnyerő egyéniségét a színpad és a közönség szolgálatába állítja. Mikó sikeréhez, a szerzőtárs és a zenei kísérő szerepében Szentirmai Ákos is hozzájárult. - csébé A tudósok 117 ezer esztendősre teszik a 38-as lábnyomokat. Aki ránk hagyta őket, 152- 167 centiméter magas lehetett. Családja, törzse, hordája akár 300 ezer éve is élhetett azon a tájon. O és hozzátartozói már vadásztak, ekként húst is fogyasztottak, tűznél melegedhettek, bár még képtelenek voltak az elvont gondolkodásra, s a mai értelemben vett nyelvük sem volt, kifejezendő érzelmeiket, hangulataikat, akaratukat. Végre eljött már az az idő is, amikor a sokat emlegetett egyenjogúság a visszájára fordult és nem a nőknek, hanem a férfiaknak sikerül valami újat elérniük. Minden tisztelet a gyengébbik nem tagjai számára, de azt azért mindenkinek el kell ismernie, hogy számukra több ünneplős nap jut ki egy évben. Mert ugyebár ott van a nőnap, az anyák napja, ezzel szemben a teremtés koronái igencsak szűkölködnek e nevezetes és némi lazításra is lehetőséget adó eseményekben: tudniillik egy másfél órás focimeccs vagy egy rövid, könnyed sörözgetés nem pótolja a komplett napnyi ünneplés örömét. Szerencsére azonban van valaki, aki a szívén viseli férfitársai sanyarú sorsát és minden erejével azon van, hogy kárpótlást nyújtson. Ivan Reitman , a biztos kezű vígjátékos kiharcolja azt, ami már régóta járna: az „Apák napját.” Filmjében két poénágyú, Robin Williams és Billy Crystal viszi a prímet: a nézők számára biztosított a tökéletes kikapcsolódás. Dale (Robin a szokásosan túlfűtött stílusában) forgatókönyvíró, Jack (Billy) pedig ügyvéd. A Collette (Nastassja Kinski) nevezetű, mutatós, férjes asszony, tíz-tizenöt évvel ezelőtt Jackkel és Dale-lel is szerelmi kapcsolatba bonyolódott. Jelenleg azonban éppen gondban van, ugyanis a csaknem férfikorba lépő csemetéje hirtelen eltűnik. Mivel Collette mindenképpen szeretne a nyomára bukkanni, külön-külön felkeresi volt kedveseit és mindkettőjüknek beadja: Scott az ő édes gyermeke, tehát az apának kutya kötelessége megtalálni. A potenciális apucik természetesen minden ügyességüket latba vetik a siker érdekében, egészen addig, amíg egyszer csak véletlenül egymásba nem bot- lanak. A filmet november 6-ától vetítik. Sz. G. Fokváros közelében 117 ezer éves talplenyomatra bukkantak ^ Élesedik a kép Ádámról és Éváról „ Torzít a tükör...” Balról: Billy Crystal, Charlie Hoßieimer és Robin Williams
