Nógrád Megyei Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-29-30 / 279. szám

2. oldal SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT Megyei Körkép A jó képességű mérnöknek ugrásszerűen megnő az értéke „Nem tudjuk pótolni a vérveszteséget” A rendszerváltást követően megyénk gazdasága szenvedte el a legnagyobb vérveszteséget az átalakulás folyamatában. Nem csak gyárak, üzemek, gyáregységek szűntek meg, zár­tak be, emberek ezrei kerültek, az utcára, akik hozzá voltak szokva a létbiztonsághoz. Ez a folyamat nem kerülte el a megye gyarapodásában, fejlesztésében meghatározó szere­pet játszó mérnökök táborát sem, akik közül sokan elvesz­tették munkahelyüket. Sajnos, nem mindegyiküknek sikerült időben és gyorsan vál­tani, új egzisztenciát terem­teni. Többen kénytelenek vol­tak vándorbotot venni ke­zükbe, hogy az ország más te­rületein átmenetileg, majd vég­leg megtalálják boldogulásu­kat. A megyében maradók egy- befogására, a megye javát szolgáló gazdasági tevékeny­ség összehangolására, közéleti szerepük bemutatására, érdek- védelmük ellátására 1996. no­vember 22-én 105 fővel mega­lakult a Nógrád Megyei Mér­nöki Kamara. Rövid múltjuk, első évfor­dulójuk alkalmából beszélge­tésre kértem Köve si Tibort, a megyei mémökkamara elnö­két, akit beválasztottak a Ma­gyar Mérnöki Kamara elnök­ségébe, Kiss Sándor megyei alelnököt, a választmány tag­ját. Minden mérnöké legyen-Milyen az összhang a kitű­zött célok és a megvalósítás között?- Három fő célt tűztünk magunk elé. Mindenekelőtt a törvényben foglaltak elvégzé­sét, a jogszabályok érvényre juttatását, a megye társadalmi, gazdasági fejlődésének mind hatékonyabb elősegítését, vé­gül, de nem utolsósorban azt, hogy minden mérnöké legyen a kamaránk. A minisztériumoktól és a főhatóságoktól átvettük a szakértői és tervezői jogosult­ságokat, meghatároztuk az új jogosítványok kiadási rendjét, összeállítottuk és kiadtuk az egységes tervezői és szakértői névjegyzéket, országos szinten nyolcezer példányban. Ebben 5428 fő szerepel, köztük 48 nógrádi. A pótjegyzéket még ebben az évben közreadjuk. Megkezdtük a kapcsolatok kiépítését a TIT-tel, az MTESZ-szel, a gazdasági ka­marákkal, a megyei vállalko­zásfejlesztési alapítvánnyal. Taglétszámunk 45 fővel gya­rapodott megalakulásunk óta - foglalja össze tömören vála­szát Köve si Tibor. Fájó hiány- A megye gazdaságának mélypontra történő zuhanásá­val sok mérnök kénytelen volt másutt boldogulni. A távozá­sukból adódó vérveszteséget az ígért fejlődés megvalósu­lása esetén tudják-e pótolni?- Statisztikai adataink nin­csenek arról, hogy az iparágak leépítésével, megszűnésével hányán váltak „feleslegessé”. Az a kormányrendelet, mely ma is érvényes, lehetőséget te­remtett a munkahelyüket el­vesztőknek a különböző nyug­díjazási formák igénybevéte­lére, amely a mérnök és a gaz­daság számára a legrosszabb megoldás volt. Kisebb hánya­duk új vállalkozásba fogott, ugyanakkor jelentős azok száma, akik kényszerűségből megyén kívül keresték saját és családtagjuk boldogulását. Az eltávozottak hiánya az ország gazdasági fellendülése esetén válik kitapinthatóvá. Annyi már most is látszik: csökkenti fejlődési lehetőségeinket. Rá­adásul az eltávozottakat igen nehezen tudjuk pótolni - állítja Kiss Sándor. Nem divatos pálya- Miért?- Mert ma a jövendő fiatal értelmiségiek számára a jo­gász, a közgazdász, a törté­nész, a politikusi pályák a vonzók, holott az ország gya­rapodását, az új értéket előállí­tók, a termelőszférában dolgo­zók határozzák meg. Ez a nemzeti össztermékben jelent­kezik. Mértéke az utóbbi években elképzelhetetlen mélypontra süllyedt, me­gyénkben ma sem indult meg. Magánemberként megjóso­lom, hogy öt-tíz év múlva a jó képességű mérnökemberek ér­téke ugrásszerűen megnő. Ad­digra, sajnos, még kevesebben leszünk - hangsúlyozza Kiss Sándor.- Önök szerint miként lehet megyénkben az értelmiségi pá­lyát választó fiatalok figyelmét a műszaki terület felé terelni?- Ha megteremtenék a tu­dományban, a műszaki fejlesz­tésben és a termelésben fog­lalkoztatott mérnökök megbe­csülését. Ezzel semmiképpen sem várhatunk öt-tíz évet, mert ennyi időnk erre nincs - véle­kedik Köve si Tibor. Mérnökök a közéletben-A diagnózis, melyet az előbb kialakítottak, ha szo­morú is, de valós. A terápiá­ban milyen szerepet tud vál­lalni a mérnökkamara?- Szakmailag mindenkép­pen meg kell újulnunk, ko­moly öntisztulási folyamaton kell átesnünk, szükség van arra, hogy kizárjuk sorainkból a csak oklevélszerű mérnökö­ket, akik diplománkat, szak­mai elismertségünket, tekinté­lyünket devalválják. Az eddi­ginél nagyobb mértékben kell részt vennünk a közéletben, szakmai okokra hivatkozva semmiképpen sem húzódha­tunk vissza a szemlélődés ké­nyelmes bástyája mögé. Jelentősen növelni szüksé­ges azoknak a kollégáknak a számát, akik valóban értenek a gazdasági, társadalmi felada­tok megoldásához. Hiszen tel­jesen világos, hogy csak akkor tudunk a kor elvárásainak ma­radéktalanul eleget tenni, cél­jainkat csupán akkor leszünk képesek elérni, ha növeljük a helyi csoportok számát. Az első csoportunkat, mely Balas­sagyarmatot és környékét fog­lalja magába, idén, november 7-én alakítottuk meg. V.K. i. 1997. november 29., szombat Nem szűkmarkú a nógrádmegyeri Gáspár Győző „Mikulás” a rászorulóknak Az Éhező Gyermekekért Alapítvány nevében Gáspár Győző, a kuratórium elnöke és Petróczi Sándor, a Hatá­ron Túli Magyarok Hiva­tala elnökhelyettese, kura­tóriumi tag, az Érdi III. sz. Általános Iskola éhező gyermekei számára 800 ezer forint értékű Mikulás-cso­magot, konzervet, lisztet, rizst adományozott. Szintén konzervadományt juttattak a Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetének a rászo­ruló emberek megsegítésére. . A Vöröskereszt, a nógrád­megyeri vállalkozó Gáspár Győző támogatásával decem­ber 6-án, szombaton 600 salgó­tarjáni hátrányos helyzetű gyermek számára Télapó-ün­nepséget szervez a József Attila Művelődési Központban. A 12 órakor kezdődő műsor sztárvendégei: Csepregi Éva, az UFO Együt­tes, Gáspár ék csapata, 4-F Klub. A rendezvény védnökei: Dr. Tabajdi Csaba, a Minisz­terelnöki Hivatal politikai ál­lamtitkára, dr. Bánfi Ferenc, az Országos Rendőr-főkapitány­ság közbiztonsági főigazgatója, dr. Rózsa György, a Magyar Vöröskereszt főtitkára, Pet­róczi Sándor, Halbritter Má­tyás, a Győri Keksz- és Ostya­gyár vezérigazgatója. Jusztin Ágnes országos első Ludányhalásziból Mátyás meseírója Ludányhalászi - Az ország általános és középiskoláiból több, mint ötven mesét küld­tek be a diákok arra a mese­író pályázatra, melynek té­májaként Mátyás királyt vá­lasztották. Hódmezővásárhelyen egy iskola vette fel Corvin Mátyás nevét, a névadó tiszteletére rendezett verseny első díját Jusztin Agnes, a ludányhalászi Rákóczi Ferenc Általános Is­kola hetedik osztályos diákja nyerte el. Mint megtudtuk, a reál tár­gyak is közel állnak hozzá, a Varga Tamás Matematika Ver­seny első fordulóján is sikerrel vette az akadályokat. T. L. A „csábítás” trükkjei: kisnaptár és reklámszatyor Nyűt nap a „Stromfeldben” A szülőkkel együtt - de a taná­rok nélkül - csaknem három­százötvenen vettek részt a Stromfeld Aurél Műszaki Kö­zépiskola pénteki nyílt napján Salgótarjánban. Az érdeklődő diákoknak be­mutatták az automatika-labort, az új számítógépes programot, az Internetet, néhány fizikai kísérle­tet. Minden nyolcadikos kapott egy tízórait, egy iskola-emblémás reklámszatyrot és egy kártyanap­tárt. A „Stromfeld” jövőre 128 helyre vár jelentkezőket, most 270-en látták az intézményt. Gyökeret ereszt a Magyar Demokrata Néppárt a szécsényi térségben „Alkotó ember, emelkedő nemzet” Több község önkormányza­tának vezetőjével találkozott dr. Csekey László, a Magyar Demokrata Néppárt Nógrád megyei elnöke. A reálpolitikát folytató parlamenti ellenzéki párt nógrádi tisztségviselője az egy éve meghirdetett az „Al­kotó ember, emelkedő nem­zet” elnevezésű programtézi­seit azonosította a cserháti és Ipoly-völgyi képviselőkkel. A közvetlen hangvételű eszmecsere során újra kiér­ződött, hogy a megye két lobbyzó területe közé „szo­rult” a térség, amely érezhe­tően „alulképviselt”, pedig ez is válságövezet. Elhangzott, hogy az ön- kormányzatok annak örül­nek, ha minél több parla­menti párt vállalja fel gond­jaikat és képviseli érdekei­ket. Az MDNP megyei vezető­jének az irányú bejelentését, hogy januárban több vezető politikus is felkeresi a térsé­get, a megjelentek jónak tar­tották, hiszen a valós gondok és lehetőségek megismerése fontos mindenki számára.- Az emberi hangvételű, a demokrácia szabályait be­tartó párt parlamenti és azon kívüli tevékenységét pedig egyre többen támogatják a választópolgárok közül Szé- csényben és vonzáskörzeté­ben is - vélekedtek többen. Segítséghez segítséget kér a Vöröskereszt Egy boldog pillanatért... Napjainkban egyre többen ke­rülnek önhibájukon kívül em­berhez méltatlan élethelyze­tekbe. Különösen tragikus az idejutó gyermekek sorsa. Mi támogatóinknak köszönhetően, erőnkhöz mérten megpróbálunk segíteni szegény diákokon, haj­léktalan családokon, betege­ken, mozgássérülteken és más, bajba jutottakon. Közeledik a karácsony, a szeretet ünnepe, s ismét szeret­nénk örömet, boldog pillanatot szerezni. Számítva a jó szándé- kúak felajánlásaira is'. Erre nyújt lehetőséget a lapban ta­lálható csekk, (vagyis a követ­kező számlaszám: 10200490- 37011468^00000000). Talán Ön is tud nélkülözni pár forintot, amely másoknak a reményt, a túlélést, s annak tu­datát jelentheti: van, aki bajá­ban nem hagyja magára . . . Juhászné Kincses Helén a Vöröskereszt megyei szervezet titkára Hat hétig várja látogatóit a Nógrádi Történeti Múzeum új kiállítása Honfoglaló elődeink nyomában (Folytatás az 1. oldalról) őseink ünnepeit és hétköznap­jait idézik és Czidra Krisztina varrónő, Pánczél Attila bőrmű­ves, V.Sőregi Zsuzsanna régész, Szegedi József csontfaragó. Ta­kács Árpád fafaragó, Takács Zoltán kovács és Várhegyi Zsu­zsanna bőrműves művészetét dicsérik. A bemutatott ruhákat és fegyverzetet a Magna Hun­gária expedíció tagjai hosszú útjuk során viselték, lovaik nyerge és szerszámzata is - mint azt Petraskó Tamás mondta - kiállta a próbát. Hungária Biztosító, a család biztosítója - Hogyan nyeljünk Volkswagen Golfot? Ugye fontos Önnek autója biztonsága ? Felgyorsult világunkban fel sem merülhet, hogy olyan autóval merészkedjünk az utakra, amelynek nincs biztosítása. Első­sorban a gépjárműfelelősség-biztosítás (GFB). Hárommilliós hazai járműállományunk több mint a felét a Hungária Bizto­sító (HB) Rt.-nél biztosították. Mindez a magas szintű, folya­matosan bővülő szolgáltatásoknak köszönhető - állítja Kiss Béla, a társaság Nógrád megyei gépjárműüzletágának osztály- vezetője. A napokban jelent meg a pénz­ügyminiszter rendelete, amely új korszakot nyit a díjképzés­ben. A társaságok jövőre plusz­mínusz 5, 1999-ben 10, 2000- bén 15 százalékkal térhetnek el a meghirdetett díjtól, utána pe­dig teljes mértékben liberalizá­lódik a piac. E folyamatnak egyértelmű nyertese az ügyfél lesz - állítja Kiss Béla. A HB azonban re­méli, hogy a versenyben méltó vetélytársa lesz a többi biztosí­tónak, hiszen minimumon húzta meg díjtételeit. Ennek ér­dekében a HB teljesen új stra­tégiát dolgozott ki. Szakértői a legnagyobb ta­pasztalattal rendelkeznek a járműbiztosítások terén: isme­rik a gépjárművezetők szoká­sait, magát a járműparkot, a közlekedésbiztonság helyzetét, illetve a baleseti összefüggése­ket. Már indulása idején is au­tós biztosítóként alakult meg a HB, s ezt az arculatát a mai na­pig megőrizte. Ennek tudatában a biztosító a legteljesebb igénnyel kidolgozott csomago­kat képes testre szabni. Nézzük elsőként a kötelező felelősségbiztosítást. Ez a szol­gáltatás hordozza magában a legnagyobb rizikót, s csak azok a társaságok képesek kezelni, amelyek kellő anyagi fedezettel rendelkeznek az üzletág finan­szírozásához. Ugyancsak a leg­fontosabb feltételek közé tarto­zik, hogy a biztosított ügyfél az ország bármely részén találjon kárfelvevő irodát, esetleg olyan szakműhelyt, ahol a problémá­ját együtt kezelik. A Hungária Biztosító az or­szágban szinte valamennyi gép­járműjavítással foglalkozó szakemberrel, szervizzel szer­ződéses viszonyban áll a szol­gáltatás megfelelő ellátása ér­dekében. Ez azért fontos, hogy az ügyfél megfelelő jogosultsá­gok esetén mentesüljön a káre­set utáni mindenfajta ügyinté­zéstől, szaladgálástól. Ha az au­tós bajba jut, manapság bárhol megtalálja a Hungária Biztosító emberét, aki adott esetben a kárrendezés helyszínére is ügy­fele után megy. A HB gépjárműfelelősség­biztosítás díjbesorolása - az előző időszakhoz hasonlóan - függ a motor hengerűrtartalmá­tól, de attól is, hol üzemelteti a gépkocsiját az ügyfél. Könnyen belátható például, hogy a fővá­rosi baleseti statisztika kedve­zőtlenebb, mint vidéken, ezért az ott élők magasabb díjtételű csomagok között „böngészhet­nek”. A nők, bár gyakrabban okoznak balesetet, de kisebb kárértékkel, mint férfi társaik - magyarázza az osztályvezető. Nógrád megye ebben a tekin­tetben nagyon előnyös helyzet­ben van, hiszen a legkedvezőbb díjövezet rangot vívta ki a Hungária Biztosítónál. A ko­rábbi időszakban, amikor az „egyenlősdi” jellemezte a díj­képzést, mondjuk, a nógrádi biztosított fizette meg a fővá­rosi és más nagyvárosban tör­tént károk egy részét is. Most ez már nem fordulhat elő. Azt kell a díjban jobban terhelni, aki nagyobb eséllyel okoz kárt, és akinek a járművét kis hiba, vagy sérülés esetén is nagy ősz- szeg kifizetése révén lehet használhatóvá tenni. Az új biztosítási rendszerre való áttérés mindazoknak, akik elégedettek a HB-vel, automa­tikus. Ők valamennyien kapnak ajándékba egy ezerforintos bont, amelyet betudhatnak a díjfizetésbe, vagy felhasznál­hatják kiegészítő biztosítások megkötésére. Akik azonban most szeretnék megkötni a HB kötelező gépjármű-felelősség­biztosítását (GFB), azok szá­mára valamennyi fiók szombati napokon is nyitva tart, az ügy­felek igényéhez alkalmazkodó időpontban. Az említett GFB — kizárólag a Hungária Biztosító­nál - kiegészíthető szélvédő- és balesetbiztosítással. Mindkettőt a járművezetők igényei alapján vezette be a biztosító, hiszen például a szélvédőtörés esetén a vétlen autós sokszor képtelen volt bebizonyítani igazát. Jól jár az is, aki megtartja, vagy éppen most köti meg kiegészí­tésképpen a cascóját, hiszen egy esetleges káresetnél azon­nal igényelheti a kárösszeget. A felelősség megállapítása után derül ki, melyik biztosítása je­lentette a fedezetet. Végül azt is megtudtuk, hogy a régi és az új ügyfelei között egy-egy vadonatúj Volkswagen Golfot sorsol ki a Hungária Biztosító. Az osztályvezető re­ményét fejezte ki, hogy lega­lább az egyik Nógrád megyé­ben talál gazdára. (X)

Next

/
Thumbnails
Contents