Nógrád Megyei Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-28 / 278. szám
1997. november 28., péntek SporTTüköR 11. oldal Asztaliteniszben és fociban is megyei bajnok Szuper ez az Attila Asztaliteniszben és fociban egyaránt nagy tehetség, megyei bajnok. A Szurdokpüspökiben élő Pusztai Attiláról van szó. A 14 éves, nyolcadikos kisdiákkal a sikereiről és a terveiről beszélgettünk.- Mikor kezdtél asztaliteniszezni, milyen eredményeid vannak?- Öt évvel ezelőtt, kilenc éves koromban kezdtem játszani a helyi sportkörben, Boháti József az edzőm. Evek óta megnyerem odahaza a korosztályos bajnokságokat. A pásztói területi versenyeken eddig mindig dobogós helyeken végeztem. A megyei döntőkön is eredményésen szerepeltem. A múlt évben megnyertem a diákolimpia döntőjét a serdülők között, nemrégiben pedig ugyancsak a serdülő TOP-10 megyei döntőjében a szintén szurdokpüspöki Kiss Imrével szemben győztem.- Az asztalitenisz mellett fociban is szép eredményeid vannak.- A helyi iskola csapatával az elmúlt két évben ezüstérmet szereztünk a megyei döntőben. A szurdokpüspöki ifiből kerültem az NB III-as PHFC serdülőcsapatához, ahol az elmúlt évben bajnokságot nyertünk. Az idén is mi vagyunk az esélyesek. — Szólnál a közeli terveidről?-Jövő júniusban befejezem az általános iskolát, utána Salgótarjánban szeretnék továbbtanulni és futballozni. esla Kft. A világ vezető egészségügyi termékeket gyártó és forgalmazó vállalata állást ajánl a fogyasztási cikkek részlegén belül, az alábbi munkakörbe: KERESKEDELMI KÉPVISELŐ Heves és Nógrád megye területére FELADATA, hogy a kiskereskedelmi üzletek és a nagykereskedelmi vállalatok rendszeres látogatása révén szélesítse a vállalat vevőkörét, növelje termékeinek ismertségét és forgalmát, segítse elő a termékek legkedvezőbb kihelyezését az üzletekben. FELTÉTELEINK: • felsőfokú végzettség előny, • hasonló munkakörben szerzett min. 2 éves tapasztalat, • kiváló kapcsolatteremtési és kapcsolattartási képesség, • .B' típusú jogosítvány, • maximum 30 éves korhatár. Olyan célorientált, határozott fellépésű, jó megjelenésű, dinamikus hölgyek és urak jelentkezését várjuk, akik kiegyensúlyozott teljesítmény nyújtására képesek. AJÁNLATUNK: • fiatal, dinamikus légkör, • átlagot meghaladó, teljesítményorientált jövedelem, • folyamatos továbbképzési és egyéni karrier lehetőség, • szolgálati gépkocsi. A pályázók fényképes jelentkezését önéletrajzzal, mellékelve az iskolai bizonyítványok másolatát az alábbi címre kérjük küldeni legkésőbb 1997. december 12-ig: Johnson & Johnson Kft. Törköly Zoltán területi vezető részére Röplabda Magyar Kupa, nők, nyolcaddöntő, első mérkőzés 4 Fordítva is elsülhetett volna... Salgótarjáni RK - Jászberényi RK 1:3 (9, -,8, -13, -13) Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 250 néző, vezette: Pelikán, Jäger. Salgótarján: Pepsiczkyné, KIRÁLY, Győriné, BALÁZS, Kurekova, Szabó I. Csere: Szőkeova, Slivkova. Játékosedző: Balázs Zsuzsa. Jászberény: Nagy, HALLGAT, SÁPI, MESKOVA, Karakas, Illésné. Csere: Szelényi. Edző: Litkei Gábor. A Magyar Kupa nyolcaddöntő- jének első mérkőzésére került sor szerdán délután a salgótarjáni sportcsarnokban az NB I- es vendéglátók és az extraligás Szolnok megyeiek között. Az első játékrész nyitásváltásokkal kezdődött, az ötödik „csere” után a hazaiak szerezték az első pontot. Innen szinte végig irányították a játékot, a vezetést csak egy pillanatra engedték át a jászságiaknak. Az egykoron a Jászberényt erősítő Király Anikó a játszma végén alaposan megbüntette egykori csapatát, hiszen az ő (többnyire ász-)szerváival ért véget az „első menet”. 1:0. A második szett elején alaposan elaludtak a vendéglátók, 2-6, sőt, 2-8 is volt már az eredményjelzőn, elsősorban a hatástalaníthatatlan Meskova„forgott” Meskova, s eldöntötte a találkozó sorsát, sorozatban négyszer kényszerítette földre a labdát. A tarjániak azonban nem adták meg magukat, s Király nyitásaival ismét nem tuPepsiczkyné és Szabó Meskova ütését sáncolja fotó: gyurián Király Anikó mezőnyben és a háló előtt is remekelt bombáknak köszönhetően. 5-13-ról még 8-13-ig felzárkóztak a hazaiak, sőt, négy szettlabdát is hárítottak, ám a fordításhoz túl nagy volt a hátrány... 1:1. Á harmadik játékrészben szinte pontosan lekopírozták a csapatok az első szett kezdését: egy-egy pont után hosszú perceken át csak nyitásváltásokat láthatott a publikum. Ekkor Balázs, Király és Pepsiczkyné „bombáival”, illetve önfeláldozó mezőnymunkával némi előnyre tett szert az SRK, ám hamar egyenlített, majd fordított is a vendéggárda: 5— 1-ről 8-11-re módosult az állás. 10-14 után újra szettlabdákat hárított a hazai csapat, ám csak megnehezíteni tudták a Berény szettgyőzelmét. 1:2. A negyedik szettben fej fej mellett haladtak a csapatok. Egyik gárda sem tudott igazán nagy előnyt kiharcolni, amikor - 7-7-nél - ismét az első sorba dott mit kezdeni a Litkei-csa- pat. A szett végén a frissebbnek tűnő, s jóval rutinosabb Jászberény aztán nem hibázott, s 22 perc után a negyedik játszma is az övék lett. 1:3. A nagyobb játékerőt képviselő Szolnok megyeiek ellen nagyon szoros, amolyan „ki- ki” mérkőzést játszott az SRK, egyszer-kétszer alaposan ráijesztve nagyobb nevű ellenfelére. Hogy a találkozó fordítva is elsülhetett volna, azt bizonyítja, hogy négy játszma után mindössze öt pont volt a különbség a két csapat közt (49-54). Idegenbeli győzelme után nyugodtan várhatja a visz- szavágót a Jászberény. Balázs Zsuzsa: - Ha egyes kulcsjátékosaim nem gyengélkednének már hetek óta, akkor az ilyen mérkőzésekből sorra győztesen kerülnénk ki. Litkei Gábor: -Hosszú idő óta először játszott elfogadhatóan a csapatom. (ó. s.) Diákfoci — Városi diákolimpiái bajnokság — Salgótarján Élen állnak a petöfis együttesek A rossz idő beálltáig közel száz (!) mérkőzést játszottak Salgótarján kispályás diákolimpiái focibajnokságán a I., a II. és a III. korcsoportos városi és városkörnyéki kisdiákok. AII. korcsoportban a Szlivka László-emléktorna december 26-án kezdődő sportcsamoki döntőjébe való jutásért is küzdöttek. Az immár tizedik alkalommal megrendezésre kerülő rangos emléktomán az idén nyolc csapat indulását tervezték a rendezők. Ám a kivívott lehetőség ellenére, a kazáriak nem vállalták a beutazást, s a Dor- nyay is visszakozott az erős mezőnyben való megmérettetéstől. így a rendezők az idén is hat csapat részvételét tartották indokoltnak a színvonalasnak ígérkező serdülő emléktomán. II. korcsoport 1. Petőfi 6.a 66 001851-3 2. Karancslapujtő 6 6 0 018 22- 2 3. Petőfi6.b 6 6 0 0 18 20- 2 4. Gagarin 65101630-3 5. Arany 5212 720-9 6. Dornyay 6213 7 7-12 7. Cered 620 4 6 6-12 8. Kazár 6 204 6 9-24 9.Somoskőújfalu 6105 3 5-17 10. Kodály 6 105 3 5-38 11. Petőfi 5.b 6015 1 3-18 12. Petőfi5.a 5005 0 0-36 A harmadik korcsoportban is a Petőfi iskolások vezetik az őszi tabellát. Emlékeztetőül: az I. korcsoportban nem történt változás, a Gagarin által vezetett tabellát korábban már közöltük. A III. korcsoport 1. Petőfi 8.b 550015 74-11 2. Karancslapujtő 5 4 0 1 12 26-13 3. Petőfi 8.a 4301 9 27-10 4. Petőfi7.a 53 02 919-42 5. Petőfi7.b 62 22 823-17 6. Cered 6222 813-14 7. Gagarin 6222 812-17 8. Kodály 5005 0 4-34 9. Karancsalja 6006 016-56 (e. a.) Sporttiirmix A belépés ingyenes Utolsó őszi bajnoki mérkőzésén, szombaton 13 órától, a tóstrandi pályán a Matáv SC-Sopron gárdáját fogadja az SBTC NB I/B labdarúgócsapata. A nyugdíjasok és a diákok ingyen tekinthetik meg a találkozót. A klub vezetése kéri a szurkolókat, jöjjenek el minél többen, s buzdításukkal segítsenek a hazai együttesnek, hogy szép győzelemmel fejezhesse be az idényt. Szurkolói buszok Létfontosságú mérkőzést játszik vasárnap délután 17 órától a Salgótarjáni Fekete Sasok NB I/B-s kosárlabdacsapata Nyíregyházán. Ha idegenben nyernének a Gulyás-tanítványok, akkor elérhető közelségbe kerülne a hőn áhított negyedik hely... Ennek érdekében szurkolói buszt - igény esetén buszokat - indít a klub vasárnap reggel 10 órakor a helyközi autóbusz-állomástól. Áz út minden érdeklődő szurkolónak ingyenes, csak a mérkőzés belépőjére kell költeni, így a vezetők kérik: akiknek fontos a csapat, s hajlandóak rekedtre kiabálni magukat a Sasok győzelméért, azok kísérjék el a kosarasokat Nyíregyházára. Lakos a bajnok Lakos Nikoletta nyerte a Volán Tefu magyar női sakkbajnokságot, miután Mádl Ildikó, aki az élről várta a záró, 9. fordulót, utolsó mérkőzésén vereséget szenvedett. A végeredmény: Lakos 6,5, Mádl, Medvegy 6-6, Gara A. 5,5, Kovács M. 5, Kiss F., Grá- bics, Horváth J. 3,5, Forgó 3, Pombszky 2,5 pont. Férfi kézis siker A magyar férfi kézilabda válogatott 28-24-re (16-10) győzött szerdán, Nyíregyházán a vb-ezüstérmes svédek ellen. Vass Sándor csapata az utolsó, svédországi visszavágótól függetlenül már csoportelsőként jutott az Eb-döntőbe. Kosarasgyőzelem Győzelemmel kezdte szereplését az Európa-bajnoki középdöntő selejtezők B- csoportjában a magyar férfi kosárlabda-válogatott. Mészáros Lajos szövetségi kapitány tanítványai idegenben 30:26-os félidő után 69:60-ra nyertek a korábbi Eb-hetedik helyezett Lengyelország ellen. „Kornél” a Volán körpályán, avagy: Palóc autósnap Balassagyarmaton A Palóc autósnap rendezvényeire hívja a nagyközönséget a balassagyarmati „Palóc For Gáz” Autósport Egyesület. November 29-én, szombaton délelőtt fél tíztől a Volántelepi körpályán több mint félszázan mérhetik össze kocsijuk gyorsaságát, s egyéb képességeit. A versenyre nevezhet bárki, akinek érvényes jogosítványa és kocsija is van. Az egymás mellett elhelyezett két rajthelyen két autó rajtol egyszerre, s teljesíti az egyik az „A”, a másik a „B” pályát. A következő futamban mindez fordítva történik. A két futam összeadott eredménye alapján értékelik majd az első forduló eredményét. A verseny két fordulóból áll és a jobbik eredménye számít. A Volán-telepen autógumikkal és bójákkal jelölt körpályán „Koméi”, a 22 éves Trabantból kialakított versenykocsi is bemutatkozik, A szakmai néven Trabant Kit Car-nak nevezhető járgány első serleges versenyét a napokban nyerte az ország legrangosabb szlalomversenyén, Budapesten. A balassagyarmati konstruktőrök - Suba Mihály, Simán László és Suba Ákos - versenyeztek kocsijukkal, s beváltak a reményeik. Az új szuper autóval ugyanis az abszolút 6-7-8. helyet hozták el a 155 indulóból. Kategóriájában, ahol a Wartburg motorral hajtott, szélesített nyomtávú, BMW gumikon és felniken futó versenykocsi elindult, a 47 induló íme, „Kornél”, a Trabant Kit Car között a 3—4—5. helyet érte el. Ez az eredmény is igazolja a tervezők álmait. A vezetővel együtt közel ötszáz kilogramm súlyú „Kornél”, amelynek dekoratív festését a Filip szerelőpáros végezte, most 45 LE-t képvisel, de tervezik a 90 LE-re való feltunin- golását. A balassagyarmati Autósport Egyesület pár évvel ezelőtt Nagy Attila és versenyzőtársa támogatására alakult, de menet közben a tagok kedvet kaptak a versenyzéshez. Ma már három pár a Rallye 3-ban indul, és tíz autó rendszeresen részt vesz az országos szlalomversenyeken. A szponzorok - a Gösser Club, az Opel Gyarmat Autóház, a Külker Kft., a Suba Fotó, a.Fülöp Print Nyomda, az MNG, a Három Testőr Kft. és társaik - színvonalas versenyre számítanak, a nézőkkel együtt. A Palóc Autósnap rendezvényeit szombaton este a Gösser Club és Panzióban autósbál zárja. Az egyesületi versenyzők éyes eredményei alapján megszavazott díjakat, a Gösser Kupát a 80 éves Hemerka Gyula, a balassagyarmati autóklub alapítója, az autósbálok hagyományának megteremtője, valamint az egész életében gépkocsivezetőként dolgozó 88 éves Mogyorósi János adja át. Az au_ tósnap rendezvényeire szeretettel várja az autósport szerelmeseit a Palóc For Gáz Autósport Egyesület. . . Szabó Endre