Nógrád Megyei Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-28 / 278. szám

1997. november 28., péntek Nógrád Megyei Hírlap Pádár András jegyzete „Add a kezed !” endhagyó DADA-órát tar­tottak tegnap Salgótarján­ban egy konferencia keretében a Népjóléti Képzési Központ­ban. A meghívottak pedagógu­sok, az ifjúsággal foglalkozó önkormányzati dolgozók, rend­őrök, a Nógrád biztonságáért programban érdekeltek. A be­mutató óra résztvevői a bátony- terenyei Kossuth Lajos Általá­nos Iskola 6.b osztályos tanulói voltak Tari Szilvia rendőr szá­zados, oktató vezetésével. Miért fontos mindez? - kér­dezhetné a kedves olvasó. Nos azért, mert az ifjúságot számos veszély fenyegeti, amelyekkel szemben nem tud védekezni, ha erre fel nem hívják a figyelmét. S mivel a szülök nagy része sem teszi meg kötelességét, marad segítségnek a rendőrség bizton­ságra nevelő iskolai prog­ramja: a DADA. A mozaikszó „megfejtése” : Dohányzás-Al- kohol-Drog-Aids. Az a négy ha­talmas veszélyforrás, amely ál­talános iskolást, középiskolást, minden fiatalt egyaránt fenye­get. A rendőrség 1992-ben indí­totta útjára a biztonságra ne­velő programját, amely kereté­ben felkészített rendőr-oktatók egyenruhában, osztályfőnöki óra keretében meghatározott tematika szerint, havi egy alka­lommal foglalkozást tartanak az osztályokban. Azzal a céllal, hogy szituációs és szerepjáté­kok, irányított beszélgetések segítségével megtanítsák a gyermekeket, hogyan visel­kedjenek a veszélyhelyzetek­ben, hogyan utasítsák vissza a csábítást, milyen módon mondjanak nemet a befolyá­solásra. A DADA helyes önér­tékelésre nevelő, önbecsülést építő személyiségfejlesztő program. Segítségével a kis­diákok azt is megtanulják, hogyan érezhetik magukat biztonságban, hogyan kerül­hetik el, hogy bűncselekmé­nyek áldozatai legyenek. Nógrád országosan az el­sők között jár ennek a prog­ramnak az alkalmazásában. Napjainkban már 37 iskolá­ban, több mint 1500 gyermek részvételével folyik a küzde­lem az ifjúság védelméért. Többek között erről szá­molhattak be a tegnapi konfe­rencián, amelyen az iskolai órák tartalmi elemei mellett oktatási módszereket is bemu­tattak a résztvevőknek. Sőt, a salgótarjáni Gagarin Általá­nos Iskola 7.a osztályának ta­nulói „Add a kezed!" címmel műsorral készültek ebben a témakörben. A konferencia elsősorban ismeretközlés és tapaszta­latátadás volt azoknak, akik csak ezután kapcsolódnak be a programba. Ugyanakkor számvetés is, hogy hol tart a megye az ifjúság pozitív élet- szemléletre, egészséges életre nevelésében. Egészségügyi hozzájárulás az őstermelőktől Kötelező fizetni A fizetési kötelezettségeiket eddig elmulasztó, személyi és őstermelői igazolvánnyal is rendelkező személyek no­vember 30-ig még jogkövet­kezmények nélkül eleget te­hetnek az előírásoknak - kaptuk a tájékoztatást az egészségbiztosítási pénztár­tól, illetve a nyugdíjbiztosítás­tól. A társadalombiztosítás 1997-ben hatályos jogszabá­lya értelmében az őstermelői igazolványok birtokosai 11,5 százalékos mértékű egész­ségbiztosítási járulékot, il­letve az Alkotmánybíróság határozata szerint 1997. jú­nius 10-éig egészségügyi hozzájárulást kell fizet­niük. Azokat az érintetteket, akik május 31-ig bejelentkeztek, a társadalombiztosítás munka­társai tájékoztatták a novem­beri határidőről is. Akik azonban ezt elmulasz­tották, mielőbb keressék fel a megyei egészségbiztosítási pénztárat vagy a kirendeltsé­gét. Süllyedő útpadkák, sárral bevert kerítések, falak Tájkép, csata helyett (Folytatás az 1. oldalról) helyreállítást csak tavasszal le­het majd elvégezni. De igenis vannak olyan munkák, amelye­ket nem lehet halogatni, hiszen a sáros, süllyedős útpadka bal­esetveszélyes is. Hétfőn például nyolcán voltak nálam panasz- szal, kedden a Malom úton lakó magánfuvarozó jelezte (akinek lakása udvarában van a telephe­lye), hogy lassan életveszélyes bejárni, olyan állapotban van az útpadka. November 27-i dá­tummal küldtem levelet az Ál­lami Közútkezelő Közhasznú Társaságnak, a kivitelező INFRA-START Kft.-nek, a be­ruházó Mátra-Gáz Kft.-nek és a Nógrád Megyei Önkormányza­tok Útfelügyeleti Társulásának. Ebben jeleztem, hogy a gázbe­ruházás kapcsán több lakossági bejelentés érkezett az út és az útpadka helyreállítása miatt. Vannak olyan utak, amelyek szinte járhatatlanok, különösen kritikus a helyzet a Petőfi út tel­jes egészén, a Szent István úton, a Malom úton - kiemelve a 34-es, 116-118-as szakaszt - a Dózsa és az Ady út teljes hosszán, kértem a haladéktalan intézkedést. Most a közmunká­sok homokot terítenek a legkri­tikusabb helyekre. Hegedűs így néznek ki az utcák, a padka életveszélyes Megyei Körkép BÁTONYTERENYE A magyar népmese szárnyára vette négy ország száz gyermekét Apáról fiúra száll a hagyomány (Folytatás az 1. oldalról) és cigány botolós táncokkal nyitották meg a kétnapos gyermekfesztivált, s egyúttal azt a kiállítást is, melyre 1100 képet küldtek be a tanulásuk­ban akadályoztatott gyerme­kek. Földi Péter, Munkácsy-dí- jas festőművész 110 munkát válogatott ki ezekből, a díjazot­tak listáját hamarosan leközöl­hetjük. A mesemondók sorában az első Murányi Sándor volt, aki 43 tanártársáról, s azok majd száz diákjáról mondott igaz történetet. Történetet, melyben győz az igazság, s ahol a legkisebb fiú az égig érő fán feljut a földi világ fölé. A mesemondó gyermekeket Nagy Zoltán néprajzkutató, a palóc mesék gyűjtője, írója, va­lamint Földi Edit, a somosi könyvtár igazgatója és Zsibói Béla irodalomtörténész zsű­rizte. A ma este öt órakor kez­A versenyzők a József Attila Művelődési Központban dődő gálán a legjobb mese­mondók lépnek majd színpadra, s tiszteletükre műsoros estet ad a Dűvő Együttes, a Somosi tánccsoport, a mihálygergei Tücsök zenekar, Berecz And­rás, a Kárpát-medence legjobb mesemondója, valamint a Ki mit tud ?-győztes prímás, Lenkó Péter és a mesemondó Uicz Zsuzsa is. Tarnóczi László Már elmúlt a közvetlen életveszély a Salgó várban Jövőre jöhet a zsindely is ! Tervezett és váratlan feladatok egyaránt előfordultak Salgó várá­nak augusztus végén megkezdett felújítása során. A Kincstári Va­gyoni Igazgatóság megyei kirendeltsége által biztosított első keret kimerült, így a kivitelezést végző S-K-GY Kft. szakemberei - re­méljük, csak átmenetileg - levonultak a munkaterületről. A város közmunkások segítsé­gével tisztíttatta ki a várromhoz vezető utat, majd a kőművesek vették birtokba a jobb sorsra érdemes építményt. Már az első felmérések azt mutatták, hogy a várfal megerősítésével kell kezdeni a munkát, de emiatt az­tán nem jutott a zsindelytetőre - mondta el érdeklődésünkre Sörös Zoltán, az S-K-GY Kft. ügyvezető igazgatója. Ennek el­lenére a lakótorony falazása tel­jes egészében elkészült, a szük­séges kőmennyiséget egy elmés felvonóval juttatták el a vár­fokra. Az utolsó napokban még helyére kerültek a tölgyfa kor­látok is, s ezzel a valamivel több, mint 5 milliós keret a vé­gére ért. A múlt héten az ötfős brigád levonult a helyszínről, s megtörtént a műszaki átadás is. A vár azonban nem lesz láto­gatható. Van rá remény, hogy a kü­lönböző pályázatok révén újabb forráshoz jut a kivitelező, s ta­vasszal megkezdődhet a máso­dik ütem. (németh) Ezúttal a megyeszékhelyen rendeztek népdaléneklési versenyt Előny a szép hangú leányoknál A Salgótarjáni Egészség- ügyi Középiskolában, szerdán rendezték meg a megyeszékhely általános és középiskolás tanulói szá­mára kiírt népdaléneklési versenyt. Salgótarján általános isko­lás tanulói között a következő sorrend alakult ki: első helyen Deák Júlia (Kodály Zoltán Ál­talános Iskola) végzett, máso­dik lett Pászti Mária (Kodály), míg a harmadik helyet meg­osztva adta ki a zsűri: Juhász Edit (Kodály) és Sóvári Kata­lin (Gagarin Általános Iskola) között. A középiskolások kategóri­ájában a győztes Agócs Kitti (Bolyai János Gimnázium) lett, a második hely Mlinkó Szilviának (Bolyai), a harma­dik pedig Papp Ildikónak (Táncsics Mihály Közgazda- sági Szakközépiskola) jutott. B. M. RÉTSÁG 3. oldal Hírek „Ők is” - fotótárlat Balassagyarmat - A Ró­zsavölgyi Márk Zeneiskola galériája Tupcsa Gusztáv fotóiból rendez kiállítást. A tárlatot december 1 -jén, hét­főn 17 órakor Pénzes Géza nyitja meg. Közreműködik Tóth Miklós (trombita), Embemé Nóti Anikó (zon­gora). A kiállítás január vé­géig látható hétköznapokon 9-től 17 óráig. Táncház a suliban Ságújfalu - Hájas Tibor ve­zetésével zenés-táncos ren­dezvény lesz felnőtteknek november 29-én, szombaton 18 órától az általános isko­lában. Zenél Gelencsér Já­nos és zenekara. Szezonnyitó Magyarnándor - Ma 18 órakor a magyamándori művelődési házban a Gyön­gyösi Játékszín előadásában Imádok férjhez menni című kétrészes zenés darabot te­kintheti meg a közönség. A szezonnyitó előadást jövő februárban követi majd újabb, amikor Antal Imre lesz a vendég. Bátyus buli Pásztó - A Teleki László Könyvtár és Művelődési Központ november 30-án, vasárnap 14-től 18 óráig év­záró bátyus bulit rendez a pásztói és a város környéki gyermeknéptánc-csopor- toknak. Az érintettek hoz­zák magukkal a ropogtatni valót, üdítőt, az intézmény pedig a programot bizto­sítja: a játékos néprajzi ve­télkedő, a népviseleti „kita­lálósdi” után diszkó zárja a napot. Fogadószoba Salgótarján - Boldvai László országgyűlési képvi­selő november 28-án, pén­teken 13 órától tart fogadó­napot a városháza 112. számú helyiségében. Tízezernél több nógrádi véradó ünnepe (Vér)cseppben a tenger... Kitüntették a sokszoros véradókat FOTÓ: -ÁN (Folytatás az 1. oldalról) tanulóinak műsora, Juhászáé Kincses He lén - a Vöröske­reszt megyei titkára - kö­szöntő gondolatai után a ha­gyományokhoz híven elisme­réseket, jutalmakat adtak át. Megyénkben tízezernél több a donorok száma, közü­lük csaknem ezren legkeve­sebb tíz, de vannak, akik már 180 alkalommal adtak vért. A rekorderek a következők: Bő­víz Sándor 180-szoros, Bíró Róbert 160-szoros, Rigó László 140-szeres, Kormos György 130-szoros, Sztráska András 110-szeres véradásért vehetett át kitüntetést. A von­záskörzet települési önkor­mányzatai, valamint tarjáni vállalkozók felajánlásaikkal járultak a rendezvény sikeré­hez. (mj) Szép vdt, lányok ! A megyeházán adott fogadást Smitnya Sándor, Nógrád Me­gye Közgyűlésének elnöke a Nógrád Szépe ’97 verseny döntőseinek tiszteletére. À rendezvényre meghívást kap­tak a verseny főszponzorai és rendezői is. Smitnya Sándor reményét fe­jezte ki, hogy a szépségükről híressé vált leányoknak nem ez lesz az utolsó alkalom a nyilvá­nos szereplésre, s nem vesznek majd a feledés homályába. Erre talán garancia lehet az is, hogy az idén minden eddiginél több cég ajánlott fel háziasszonyi szerződést a legszebbeknek. Alkalom bőven van a szerep­lésre, hisz’ a regionális kiállítá­sokon, cégek üzleti fogadásain egyre inkább gyakorlattá vált az, hogy a jó portékát a szép­séggel tegyék még vonzóbbá. A fogadáson vehette át a közgyű­lés ajándékát Bartus Anita, az 1997-es év Nógrád Szépe vá­lasztásának győztese. A szép­ségverseny döntőseinek estélyi ruháit a Keyo Szalon kiállításán tekinthetik meg, s akár meg is vásárolhatják azokat. Bartus Anita átveszi diját Smitnya Sándortól

Next

/
Thumbnails
Contents