Nógrád Megyei Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-04 / 257. szám

1997. november 4., kedd Nógrád Megyei Hírlap Mihalik Júlia jegyzete Közkatona hétköznapok Jfisgyerekkoromtól vi- 1\. szolygok a másnapoktól: az ünnepektől, különleges al­kalmaktól oly más következő huszonnégy órától, a más na­poktól. Számomra ezek min­dig kicsit tartalmatlanul, ked­vet lohasztó szürkeséggel in­dulnak, s ennél már csak az rosszabb, ha ezek a vonásai unalmasan szemerkélő eső­vel, netán migrénnel társul­nak. A hideg ráz ki ennyi ta­szító jellemzőtől. Próbáltam hozzáedződni olyasfajta önmagyarázgatá- sokkal, hogy ez a mindenna­pok ritmusa majdnem azóta, mióta világ a világ. (Lássam például az elnevezést vasár-, azaz vásárnap és a többi.) Mégis elevenbe vág, hogy mire az egyikből áthangoló­dom, majd mélyebben befész­kelem magam, már ki is poty- tyantam a rideg hétfők, más­napok sivárságába, melyből akkor is túl sok, ha csak egy­két órahosszáig tartanak. Valami megint és újra vé­get ér, s kezdhetem elölről, pedig úgy maradnék még a tegnapban. Tartósítanám az ünnep illatos hangulatát, a te­rített asztal fényét, vagy akár a vetkőző fákat, temetőben a halódó krizantémokat, a fe­nyőzöld karácsony puhasá­gát. S idegenül nézem, hová, milyen parancsra siet tovább az a sok többi... Minek siet, hisz megint vége lesz..! Az idő senkit, semmit nem hord a tenyerén, nem haj­landó senkivel kivételt tenni. Mindenkihez egyformán, pre­cízen kimért. Folytonos múlá­sával kizökkent, szerdákat, hétfőket produkál, s kárpótlá­sul elhozza a szombatokat, a monotóniájából való egyedi kiruccanásokat, azokat a nagyszerű, testre szabott al­kalmakat. Optimisták szerint e gyakori, közönséges válto­zásokkal szembeni ellenállás gyógyítására ellenszerként hat a derűlátás gyakorlása, melyről e század fiai elfeled­keznek. Tipikus századfi az, aki döccenőkkel érkezik a másnapba. Folyton keres va­lamit, új helyzetekben új he­lyet, értelmes és lelkesítő tar­talmat akar felfedezni a na­pok folytonos köiforgásában. gyütt menetel a közkatona keddekkel, szerdákkal, s a vasárnap-tábornokok társa­ságába vágyik. Még semmi sem látszik az őszi vetésből Zúg a traktor, rögöt szakít az eke (Folytatás az 1. oldalról) -Ön a bevezetőben említette a költségnövekedést. Valóban mibe kerül a búzát termelő gazdának egy hektár költsége?- A világon nálunk a legdrá­gább a gázolaj. Egy hektár talaj előkészítéséhez, vetéshez ti­zenkétezer forint értékű gázolaj fogy el. Tizenháromezer fo­rintba kerül a vetőmag, nyolce­zer forint a vegyszer, tízezer fo­rint a műtrágya abban az eset­ben, ha egy hektárra három má­zsát szórnak ki a termelők. Az előbbieket nagy vonalakban számolva az egy hektárrá eső költség meghaladja a 40 000 forintot. Nincs benne a bér, a magatisztítás, a gépalkatrész stb. költsége. V. K. Megyei Körkép é BÁTONYTERENYE B Kamarai szintű egyeztetés a piaci járatok ügyében - Megoldást keresnek Vásárcsarnok vevők nélkül ? Salgótarjánban tegnap a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Ipar­kamara elnöke, Gressai Sándor találkozóra hívta a Nógrád Volán Rt., a salgótarjáni önkormányzat és a piaci kereskedők képvise­lőit. Az okot az a levél szolgáltatta, amelyet a vásárcsarnoki keres­kedők és vásárlók küldtek október közepén a kamarának, segítsé­get kérve az északi buszforduló október elsejei megszüntetése mi­att kialakult áldatlan helyzet megoldásához. A levélírók szerint senki nem gondolt arra, hogy az északi buszállomás megszüntetésével a buszok a piacot és környékét elkerülik majd. Az a tapasztala­tuk, hogy a városközpontban leszállni kényszerülő emberek a hosszú gyaloglás miatt már nem mennek el a piacra.- Vásárlóink többsége idős, nyugdíjas ember - mondta Tóth Péter, a piaci kereskedők egyik képviselője. - A vállalkozók, őstermelők hiába hozzák az árut, ha nincs kinek eladni. El­sősorban zöldséget, gyümöl­csöt árulunk, ami egy-két nap alatt tönkremegy, ki kell dobni, ami óriási veszteséget jelent. De a félelem elmúlt, s a kerék­párok ismét fogyni kezdtek a városból. Fürjes Béla r. alezredes, a Balassagyarmati Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztályának vezetője újabb sikeres „fogás­ról” adott számot. Elmondta, hogy október 24-én a késő dél­utáni órákban érkezett a beje­lentés, mely szerint N. Balázs balassagyarmati lakos koráb­ban eltulajdonított MTB kerék­párja megkerült. Az azonnalos adatgyűjtés és intézkedés során elfogták B. Zoltán, B. Gábor, T. Viktor horpácsi és V. Péter ba­lassagyarmati lakosokat, akik alaposan gyanúsíthatok a fenti és további 14 nagy értékű ke­rékpár értékesítési célú eltulaj­donításával. A kerékpárokat az egyik horpácsi fiatalember ba­Október eleje óta 60-70 száza­lékkal csökkent a forgalom, va­lami megoldást kéne találni! Dóra Gyula, a kamara keres­kedelmi osztályvezetője szerint is kompromisszumos megoldás szükségeltetne. Az nyilvánvaló, hogy az északi buszállomást nem lehet visszatelepíteni. Vé­leménye szerint egy szakértői csoportot kell létrehozni, amely kidolgozhatná a megoldást. Vérségi Pál, a Nógrád Volán Rt. személyszállítási üzletág igazgatója hangsúlyozta: a he­lyi járati közlekedést szerződés alapján végzik. A jelenlegi ki­lométerkeretből nem lehet a ko­rábbi színvonalat biztosítani, lassagyarmati barátnőjénél he­lyezték el és innen szállították tovább. A házkutatás során 4 különböző típusú kerékpár al­katrészei is előkerültek, mivel a megkerült 14 kerékpár egyes elemein más márkájú járműről származó alkatrészcserét hajtot­tak végfé. A nyomozás jelenlegi állása szerint az eltulajdonított jártnű- vek számáról pontosan nem tu­dunk nyilatkozni, mint ahogy egyes szereplő büntetőjogi fele­lősségét is a későbbiekben kell tisztázni. A jelenlegi értéke kb. 500 ezer forint.. A kerékpárok közül 1 db-ot Rétságon, 2 db-ot Horpácson értékesítettek, 5000 és 2500-2500 forintos áron. Fontosnak tartotta megje­gyezni, hogy nem megélhetési bűnözésről van szó, hiszen 16­hiszen október 1-je előtt az északi fordulóból indult a jára­tok 50 százaléka. A Volán sű­rítheti a járatokat, ha akad, aki finanszírozza. Telek László, a salgótarjáni önkormányzat pénzügyi osz­tályvezetője emlékeztetett, hogy az északi forduló mindig ideiglenes jellegű volt. Utalt arra is, hogy az önkormányzat eredetileg a távolsági buszál­lomást akarta a déli decent- rumba költöztetni, de ezt éppen a Volán nem fogadta el. A jelenlévők végül megálla­podtak abban, hogy egy négy­tagú team november 17-éig ki­dolgozza azokat a szóba jöhető, és lehetőleg többletköltség nél­küli megoldásokat, amely ja­víthat a helyzeten. A csoport­ban a Volán, az önkormányzat képviselői, a kamarából Dóra Gyula, a kereskedők részéről pedig Tóth Péter keresi a megoldást. Hegedűs 24 év közötti fiatalok minde­gyike jó anyagi és családi hát­térrel rendelkezik. Bár tapasztalható a sértetti közrehatás, hiszen egyharmad részben lezáratlan járműveket vittek el, a számzár v. lánc sem jelentett akadályt, hiszen ke­rékpárokon járták a várost, a csípőfogó mindig a zsebben volt, s percek alatt levágták a biztosítózárakat, s míg az egyik vigyázott a saját kerékpárjukra, a másik a friss szerzeménnyel elkerekezett. Az alezredes sze­rint nein- lehet kiválasztási szempont a kerékpár vagy au- tóí'ásárlásnál,"hogy'melyik az a típus vagy márka, amelyikből kevesebbet tulajdonítottak el. De ha drága és keresett, akkor azt megfelelően kell védeni. Azt sem árt tudni azonban, hogy - lehet - az olcsó vétel lesz a drágább, hiszen, ha va­laki lopásból származó tárgyat vagyoni haszon végett szerez meg, orgazdaságot követ el és büntetőjogilag felelősségre vonható. P.A. RÉTSÁG Hírek Polgári kör Salgótarján - A helyi pol­gári kör november 5-én, szerdán 18 órakor ülést tart a József Attila Művelődési Központ klubjában. Ven­dég: Hegyi Zoltán, a Focus- Unió Kft. ügyvezető igazga­tója. Téma: a kábeltelevízi­ózás a városban. Akció a környezetért Egyházasdengeleg - No­vember 5-én, szerdán zárul a helyi általános iskola diákönkormányzatának egyhetes hulladékgyűjtő ak­ciója. Az eddigiek során nemcsak az iskola környé­kén takarítottak a gyerekek, hanem egy teherautónyi hul­ladékvasat, valamint papírt is gyűjtöttek, kapcsolódva az Életrevaló Plussz orszá­gos programhoz. Kisterenye - Smírer Diána a Kossuth iskolából - az 5 BÉKOBÁTÉ- nevében ér­tesítette lapunkat, hogy az Életrevaló Plussz-program részeként a Jászai úton taka­rítottak. Dányi Ágnes és Szirmai Brigitta - ugyan­csak a Kossuthból - a For- mikák 10 fős csoportjának szóvivője megírta, hogy a Báthori úton tettek rendet. Mindkét csoport lapátokkal, gereblyékkel felszerelkezve végezte a munkát. Véradó nap Kazár/ Salgótarján - A megyeszékhelyi vértransz- fúziós állomáson november 6-án, csütörtökön délelőtt bárki jelentkezhet véra­dásra. 8 és 12 óra között vár­ják a Senior kazári gyáregy­ségének, valamint a salgó­tarjáni írószer Rt. véradóit. Iskolagaléria Salgótarján - Ordasi Ká­roly művésztanár kiállítását november 5-én, szerdán 10.20 órakor a Madách Imre Gimnázium galériájában nyitja meg Szabó Béla, a Pe­tőfi iskola igazgatója. Ha márkás, egészen biztos, hogy nyoma vész Biciklitolvajok rendőrkézen Hónapok óta hozzátartoznak a bünügyesek mindennapjaihoz a kerékpárlopásokról szóló bejelentések, pedig úgy gondolták, hogy a nem régiben lefülelt két banda után legalább rövid időre biztonságban lesznek a márkás járgányok a városban, sőt talán az állampolgárok is okulnak a történtekből és kellő­képpen védik majd több 10 ezer forint értékű jármüveiket. Salgótarján, Munkásotthon tér 1. , . 0)300-184,317-855 KELET- NOGRADCOM W ’ Pásztó, Fó' út 54. ©360-199 II / / «HH .^Tlefon Y\i >Ttelben 9 X 3750 Ft KAMAT­MENTES RÉSZLET, CSAK A BEKAP­CSOLÁS UTÁNI Részletes információért díjmentesen hívható: 184 Már az ünnepekre készülnek a beszállítók - Akciók sokasága várja a bevásárlókat Idén milliárdos lett az Ipoly-Coop Kft. Ünnepi díszbe öltözött tegnap a Tarján Vendéglő: itt tar­totta idei utolsó árubemutató­ját az Ipoly-Coop Kereske­delmi Kft. Két dolog is indo­kolta a díszes környezetet. Közelednek az ünnepek, s ez a kereskedelmi szakmában meghatározó jelentőségű. A megye áfészei által alapított társaság idei forgalma pedig napokon belül átlépi az egy­milliárdos álomhatárt. Ezekről is szólt házigazda szerepében dr. Egyed Ferdi- nánd ügyvezető igazgató, hoz­zátéve, hogy jövőre másfél mil­liárdos árbevételt céloznak meg. Nagyban segíti elképzelé­seik megvalósulását a közel­múltban Rétságon átadott ke­reskedők áruháza is. A megnö­vekedett raktárforgalom kap­csán pedig bemutatta az új rak­tárvezetőt, Rúz Károly szemé­lyében. Tüzes partner, a BU- SZESZ Rt. mutatkozott be el­sőként Kissné Huszár Valéria területi vezető jóvoltából, aki azonnal egy akcióra hívta fel a figyelmet: aki tetrabrick cso­magolású Gold sztár üdítőt vá­sárol, karácsonyra egy számí­tógéppel lehet gazdagabb. Ráa­dásul a jelenlévő boltvezetők tíz százalékkal olcsóbban ren­delhették meg ezúttal vala­mennyi „tüzes terméküket”. Gabi fürdető, Ambi-Pur légf­rissítő, Chemotox rovarirtó, Sanex testápoló, Kiwi cipő­krém: mindezekben az a hihe­tetlen, hogy a kávéiról ismert Douwe Egberts Magyarország Kft. forgalmazza. A részleteket Hegedűs Szabolcs területi igaz­gató mutatta be, egy kis légfris­sítéssel, s egy kis cipőápolással fűszerezve. Nincs háziasszony, aki a He­inz ketchupöt megkóstolva ne zsongana be! Az újdonságot a Heinz Kecskeméti Konzerv­gyár Rt. hozta el, de láthatták a boltvezetők a gazdaságos ki­szerelésű bébiételeket is, Zsir- káné Nagy Izabella jóvoltából. A Tücsök népzenei együttes pihentető zenéjét követően fi­lozofikus igazságokról győzte meg hallgatóságát Kupcsai László területi vezető, aki egy­szerre képviselte a Hungaro- vint, a BB-t és a Henkell & Söhnlein Hungária Kft.-t. Aranyigazsága a következő­képp hangzott: a pezsgő az ün­nepek itala, a nem kórházban töltött napok pedig mind ün­nepnapnak számítanak! A csokoládé birodalmában nehéz újat alkotni, akinek sike­rül, az az Alpok csúcsain érez­heti magát - vallja Nagy Judit, a Stollwerck Budapest Kft. key account managere. Titulusából is azonnal kiderül, hogy jelen­tős partnerekkel foglalkozik, s most az Alpia táblás terméket és a Garfield szeletet ajánlotta a figyelmükbe. Országos akciót indított a Vegeta-gyártó Pod- ravka International Kft. - jelen­tette be Bartha Ferenc regioná­lis vezető, aki azon szerencsés kereskedelmi szakemberek egyike, aki a forgalom duplázá­sáról számolhat be idén is. Jö­vőre ugyanez a cél vezérli csa­patát. Ha szójás termék, akkor Szi- lasfood Kft. Eladásaik 40-50 százalékkal növekednek évente, ami nem csoda, hiszen forgalmazott termékeik között szerepelnek a Váncza-porok, s ezek között is két újdonság: a tejszínhabpótló por és annak csokis változata - ajánlotta a kereskedők figyelmébe dr. Oer- tel Nándorné kereskedelmi igazgató. Az áfészek és a Kaiser-Food Élelmiszer-ipari Kft. egyre szo­rosabb kapcsolatának jelképe­ként ezúttal a szárazkolbászai­ról híres cég vendégelte meg a száznál is több jelenlévőt, s képviselőjük, Gnám Péter ügy­fél manager december 19-éig tartó akciójukkal kívánt jó ét­vágyat. PR Dr. Egyed Ferdinand: Jövőre másfél milliárd a cél! n Versenyek idősebbeknek - Sportköri díjak Sportoló nyugdíjasok Bátonyterenye - A kisterenyei nyugdíjasklub sportvetélkedőt rendez november 5-én 15 óra­kor a mozgalmi házban. A ver­senyt labdajátékokból, külön­böző ügyességi játékokból állí­tották össze, a legjobb ered­ményt elérő versenyzők a vá­rosi sportkör jóvoltából díja­zásban részesülnek.

Next

/
Thumbnails
Contents