Nógrád Megyei Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-24 / 274. szám

1997. november 24., hétfő Ország - Világ 5. oldal Velős polgári program A Szabad Demokraták Szö­vetsége a hét végén tartotta programalkotó küldöttgyűlé­sét. Választási téziseik kidol­gozásával - állapította meg zárszavában Kuncze Gábor pártelnök - a plénum teljesí­tette feladatát: megalkotta az ezredforduló lehetséges kor­mányprogramjának alapjait. A pártelnök szerint az SZDSZ hajlamos felnagyítani hibáit, miközben eredményei­ről hallgat. Pedig - tette hoz­zá - az általuk irányított tárcák mind kitűnően működnek. A miniszterelnök-jelölt úgy véli, új kormányprogramjukat a gazdaság, az oktatás és az egészségügy problémáinak megoldására építik. Hack-Péter kifejtette: a vá­lasztók széles rétegei számára az SZDSZ kormányzati szerepe garanciát jelent arra, hogy ha­zánk az ezredfordulón a rend, a szabadság, az egyenlőség stabil útján haladjon. Demszky Gábor testesítette meg a „kritikai rea­lizmust”. Mint mondotta: „az ország elképesztő ütemben li­beralizálódik, eközben az SZDSZ, az egyetlen valóban li­berális párt, sokat vesztett a népszerűségéből. Mécs Imre szerint az SZDSZ-nek olyan „világos, rövid és velős prog­ramra van szüksége, amelyet még Friderikusz Sándor közön­sége is megért”. Horn Gábor elmondta: a jövő évi pedagó­gusbér-emelésről a médiák már mint Horn Gyula miniszterel­nök kezdeményezéséről adtak hírt, miközben ezt még Fodor Gábor kultuszminiszter java­solta, akinek a kormányfővel emiatt volt konfliktusa. Magyar Bálint ügyvivő szerint a jövő évi választáson a szavazók két koalíció - az MSZP-SZDSZ il­letve az FKGP-Fidesz - alter­natívája között választhatnak. A most megfogalmazott alapelveket a februári küldött- gyűlés véglegesíti, mint az SZDSZ 1998-as választási programját. Sepsey Tamás lett az MDF választmányi elnöke A Fidesz-szel tűzön-vízen át Az MDF Országos Választ­mánya szombaton új elnököt választott. A testület ugyan­akkor megerősítette az elnök­ség döntését: az MDF csak a Fidesz-szel köt előzetes vá­lasztási szerződést. Elsöprő többséggel választották a Magyar Demokrata Fórum választmányi elnökévé Sepsey Tamás országgyűlési képvise­lőt - jelentette be a testület ülé­sét követően Herényi Károly szóvivő. Az eddigi elnök, Bába Iván azért mondott le posztjá­ról, mert a Hungária Közalapít­vány kuratóriumának tagjává választották. A két tisztség ösz- szeférhetetlen. A választmány jóváhagyta a párt elnökségének döntését, hogy az 1998-as vá­lasztásokon az MDF kampány- főnöke Gémesi György lesz. A szóvivő - Lezsák Sándor pártelnök beszédét idézve - elmondta: az egyre erősödő MDF növekvő esélyekkel ké­szül a választásokra. Gémesi György beszámolt arról, hogy a Fidesz-szel kö­tendő választási együttműkö­dési megállapodást legkésőbb december első napjaiban aláír­ják. A két pártelnök hétfőn tár­gyal a megállapodás részletei­ről. Gémesi hangsúlyozta: az MDF a pártok közül csak a Fi­desz-szel köt előzetes válasz­tási szövetséget. Szeretnénk utolérni Ausztriát Csatlakozásunk nem okoz senkinek hátrányt Horn Gyula vasárnap Viktor Klímával aláírta a 2004-es labdarúgó Európa-bajnokság közös megrendezéséről szóló szándéknyilatkozatot. „A két ország közös érdeke az Európai Unió keleti bővítése” - mondta a magyar kormányfő Bécsben osztrák kollégájának, és hangsúlyozta: nem örül an­nak, hogy Ausztriában aggo­dalmaskodó hangok hallatsza­nak az Európai Unió bővítésé­vel kapcsolatban. A magyar miniszterelnök osztrák kollégájával folytatott bécsi megbeszélését követően ugyanakkor közölte: a kancel­lár biztosította arról, hogy az osztrák kormány támogatja csatlakozási törekvéseinket. „Magyarország 2004-re utoléri Ausztriát, de nem csak a labda­rúgásban” - jelentette ki Hóm, aki szerint az EB évében ha­zánk már az Unió tagja lesz. Az osztrák kancellár szerint alaposan fel kell készülni a bő­vítési folyamatra. Kiima hozzá­fűzte: az osztrák fél soha sem titkolta, hogy bizonyos terüle­teken - az új tagok felvétele után - átmeneti határidők beve­zetését igényli. A két kormányfő beszámolt arról, hogy januárban Rábafü- zesnél megnyílhat a közös nö­vény- és állat-egészségügyi ál­lomás. A két ország közötti esetleges vitás kérdések tisztá­zására szakértőket jelöltek ki. Habsburg Ottó 85 éves. A születésnapját Budapesten ünneplő Habsburg Ottó felesé­gével, Regina főhercegnővel meglátogatta a SOTE I. számú Gyermekklinikáját. Az egykori Stefánia szegénygyerek-klinika és a Habsburg-család kapcsolata mintegy 160 évre nyúlik vissza. A múlt században alapítványt hoztak létre támogatására. fotó: feb/kallus györgy Ha kettő elfér egy kéz­ben, 8kkor egyet akár fél kézzel Is kezelhet. NOKIA 3110Î SL mobiltelefon. Egyetlen gombbal minden lénye­ges funkciót elérhet. Kezelje úgy, ahogy kell! Egyszerűen. ERICSSON GF 768 SL készülék. Féltenyéren fogja hordozni, mert mindent tud a kicsike. Négyféle divatos szín­ben nagyszerű headset- tel együtt! Mindkét készülék új WESTE L 900 előfize­téssel és csak WESTEL 900 előfizetői kártyával - amíg a készlet tart. Csapjon a markunkba és csapja a markaba - bármelyik maroknyi zsemtl December 31-ig, vég y emig a készlet tart! További feltételek a WESTEL 900, a Fotex, a Keravill es az Olotért üzleteiben ERICSSON GF 768 SL készülék, headset + kártya NOKIA 3II0Í SL készülék -f kártya Információ: 06-30/80-80-80 http://www.westel900.hu Készülődő ellenzék. Tor­gyán József szerint „nemzeti büszkeségünket sértené, ha a következő választáson az or­szág lakossága nem küldené nyugdíjba Hóm Gyulát és csa­patát”. A kisgazda pártelnök szombati beszédében nem zárta ki, hogy pártja 1998-ban kor­mánykoalícióra lép a Fidesszel. Több a bűncselekmény. Ok­tóber végéig 389 836 bűncse­lekmény vált ismertté, ami tíz százalékkal több, mint az el­múlt év azonos időszakában volt - derül ki a Belügyminisz­térium Adatfeldolgozó Hivata­lának legfrissebb jelentéséből. Két megyében - Fejérben és Csongrádban - különösen ma­gas, 35 százalékos növekedés volt tapasztalható. Csökkenést csak Hajdú-Biharban és Buda­pesten regisztráltak. Elhunyt Kardos G. György. Életének 73. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után szombaton hajnalban elhunyt a közismert író, újságíró. Fónay ismét elnök. A hét végén rendezte meg a Politikai Foglyok Szövetsége V. kong­resszusát, ahol újraválasztották a szervezet eddigi vezetőit. Mint Fónay Jenő elnök újság­íróknak elmondta: „felszólítják a mai magyar politikai közélet azon szereplőit, akik az 1956- os forradalom és szabadságharc alatt, illetve utána az elnyomó hatalmat szolgálták, hogy ön­ként mondjanak le tisztségük­ről”. A Pofosz kongresszusát üdvözölték a parlamenti ellen­zéki pártok és a MIÉP. Sikeres akció. Hat kilo­gramm heroin volt annál a kül­földi állampolgárnál, akit pén­teken késő este fogott el az Or­szágos Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni szol­gálata. A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke körülbelül 50 millió forint. Szombaton rend­őrkézre került a bűnügy két másik gyanúsítottja is. Közvetlen légijárat Genfbe. December 2-ától közvetlen lé­gijáratot indít az Air Engiadina svájci magán-légitársaság Genf és Budapest között. A gépek március végéig heti négy alka­lommal közlekednek az alpesi ország és hazánk között. Parlament a TVl-en is. Hét­főtől az MTV 1-es csatornáján is közvetítik a parlament üléseit - közölte Rudi Zoltán, a hírfő- szerkesztőség vezetője. Gettóellenes tüntetés. Va­sárnap délben Székefehérváron több cigányszervezet is tünte­tett 13 család - köztük 37 kis­gyerek - konténerbe telepítése ellen. A szervezők szerint egyébként a kitelepítésre várók nem önkényes lakásfoglalók. Népszerűsége egyre nagyobb méreteket ölt Az elmúlt évek egyik legnépszerűbb kisáruszállítója, a Toyota Hiace már megnövelt tengelytávú változatban is kapható! Az új modell majd fél méterrel hosszabb az alapkivitelnél, két- vagy négykerék hajtás­sal, ennek megfelelően dízel vagy turbódízel motorral (2,4 1) felszerelve érkezik Magyarországra. A Hiace furgonok személy­autókéhoz hasonló vezethetősége, utasterének tökéletes ergonómiája közismert, a különlegesen kedvező légellen­állású karosszéria esztétikai szempontból is párját ritkítja. A Hiace haszongépjárművek valamennyi változatának mindkét oldalán tolóajtót találunk, a szállítótér hátsó fala 2,5 méter magasra nyitható, terhelhetősége meg­haladja az egy tonnát. Keresse fel márkakereskedőnket, ismerje meg a megnövekedett Hiace választékot, és válassza ki az Önnek legmegfelelőbb modellváltozatot. Garantáljuk, hogy megtalálja! • KARUK JÓZSEF MAGYAR-OSZTRÁK KFT 3100 SALGÓTARJÁN, Tóstrand Tel.: 06-32-430-646 3 ÉV VAGY 100.000 KM GARANCIA óg> TOYOTA Bízhat a jelben

Next

/
Thumbnails
Contents