Nógrád Megyei Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-19 / 270. szám
2. oldal SALGÓTARJÁN Megyei Körkép 1997. november 19., szerda Lapunk háziasszonya, a 17 éves diáklány: Czene Györgyi „Nem változott az életem” Czene Györgyi, a törékeny termetű, 17 esztendős salgótarjáni diáklány két hete még csak bemutatkozó cikkét olvasgatta lapunkban, s titkon remélte: neki is ad valamit a Nógrád Szépe ’97 választás abból a sok-sok jóból - sikerből, csillogásból, ajándékból, háziasszonyi szerződésekből -, amellyel meg-megkísértik a versenyen induló szépségeket. Nos, adott. Czene Györgyi a Nógrád Megyei Hírlap háziasszonya lett. Emlék a versenyről. Készülődés a színpadra ... A Madách Imre Gimnázium harmadikos, számítástech- nika-angol-német szakos tanulójával szerkesztőségünkben beszélgettünk. Györgyi a verseny előtt két nappal, november 13-án ünnepelte 17. születésnapját.- Hogyan fogadták a szombati verseny után az iskolában?- Természetesen gratuláltak az osztálytársaim, a tanáraim, többen a helyszínen is izgultak, szorítottak értem.- Változott valamit a közhangulat?- Amikor kiderült, hogy beneveztem a versenyre, sokan különcködőnek tartottak, pedig nem változott ettől az életem.- A szülei biztatták?- Azt mondták, vágjak bele, próba, szerencse. így kiderülhet, hogy mire lehetek képes. Végül nagyon örültek.- Nem csalódott?- Nem. Talán egy picit mégis. Az zavar, hogy a közönségdíjat az a 600 fős nézősereg döntötte el, amelyik a versenyt a helyszínen végignézte, s nem a telefonos szavazás, ahogyan azt előre meghirdették. Mindettől függetlenül Bartus Anita megérdemelten lett királynő, gratulálok neki és udvarhölgyeinek is.- Milyen volt belülről a verseny?- Mindannyian nagyon izgultunk, lámpalázasak voltunk. Szerencsémre én ezt már párszor átéltem a Callus Mo- dellcsoportban, tudtam, hogyan lehet leplezni ezt az izgalmat. A verseny végén, a díjak kiosztásánál kíváncsian vártuk, ki milyen különdíjat kap. Szeretném megköszönni a Nógrád Megyei Hírlapnak, hogy engem választottak, s minden erőmmel azon leszek, hogy méltó háziasszonya legyek a lapnak.- Belevágna még egyszer „Civilben" a szerkesztőségben FOTÓ: GYURIÁN T. egy ilyen megmérettetésbe?- Hát, nem biztos ...-Távolodjunk el egy kicsit a versenytől. Mit csinál szabad idejében?-Dolgozom tovább a Cal- lusban, s tanulok, hiszen később szeretnék valamilyen diplomát szerezni. Emellett sokat vagyok a barátommal, szeretek moziba járni, olvasni, elsősorban magazinokat. A könyvtárosok nem használnak segédkönyvet a TQM és a PR megfejtéséhez kulturális túlélők edzése” Végy egy külvilágtól meglehetősen elzárt helyet, hozzá kiváló előadókat, s biztos lehetsz benne, hogy tanfolyamod elnyeri célját. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség így gondolkodott, s persze korábbi tapasztalataira alapozott, amikor a salgótarjáni Strand Hotelben megrendezte könyvtári menedzsment- és marketing-tanfolyamát. Az ötnapos program egyik előadójával, dr. Skaliczki Judittal, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Kulturális Örökség Főosztályának munkatársával, valamint a tanfolyamvezetővel, Zalainé dr. Kovács Évával, a Kertészeti és Élelmiszer-ipari Egyetem Központi Könyvtárának munkatársával beszélgettünk.- Nevezhetjük túlélési gyakorlatnak a tanfolyamot? - kérdeztük Skaliczki Juditot.- Szerencsére azon már túlvagyunk, s a talpon maradt könyvtáraknak elsősorban a gazdasági változásokból fakadó kihívások kezelésére kell útmutatást adni. A „túlélésen” túli életrevalóság elsődlegességét bizonyítja az a kulturális törvény is, amely a múzeumok, a közművelődés és a levéltárak szabályozása mellett a könyvtárakkal is foglalkozik. A törvény ez utóbbi szelete a nyilvános könyvtári ellátásról szól, s 1998 januárjában lép hatályba.-Miben segíti a törvény a könyvtárakat?- Három fő vonása egyaránt a könyvtárak anyagi helyzetét erősíti. Meghatározza azt a normatívát, amelyet a közgyűjtemény, azon belül a könyvtár kap, ezenkívül a Belügyminisztérium keretében létrehoz egy olyan támogatási forrást - az állománygyarapítási érdekeltség növelésére -, amelyre a helyi önkormányzatok nyújthatnak be pályázatot. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium központi szolgáltatásokkal, például a könyvtárak informatikai rendszerbe történő állításával támogatja a könyvtárakat.-Azért a túlélés utáni víg életről még nincs szó?-A törvény egy további lehetőséget ad, de nem feltétlenül jár azzal, hogy ezentúl nem szűnhetnek meg könyvtárak. Az állam nem fogja piacra dobni a könyvtárakat, nem fordít hátra arcot nekik, de a kreatív, jó vezetőkön és kollégáikon múlik elsősorban, hogy melyik könyvtár marad fenn. Zalainé dr. Kovács Éva: az „elzárkózás” szerint a tarjáni Strand Hotelben mindenki csakis a feladattal törődik, arra koncentrálhat.-Mi jellemzi az „edzésmódszert” ?-A könyvtári menedzsment olyan stratégiát, terveket kell, hogy magába foglaljon, amelyeket meg is lehet valósítani. Élemei közé tartozik a TQM- (Total Qualiti Management), a PR- (Public Relations) tevékenység, a marketing, mely fogalmak a szakemberek számára értelmezhetőek. Ezekről és az ezek közötti átjárhatóságról szólunk az előadások során, melyeket kiscsoportos feladat- megoldások követnek.- Milyen tapasztalatokat szereztek a korábbi foglalkozások kapcsán?- Bár szinte egész naposak a tréningek, a megfelelő rávezetésnek köszönhetően mindenki élvezi, s még hosszabbat akar. Általában csak öt percre szakadnak el a hallgatók, amikor felhívják a családjukat, hogy „minden oké”. B. M. Szent Erzsébet napja a maconkai templomban, Krisztus Király-búcsúünnep Baglyasalján Koncertbevétel a rászorulóknak A jótéteményeiről nevezetes Szent Erzsébet emlékének sajátosan adják meg'ma a tiszteletet Maconkán, a román stílusú, XII. századbeli kis templomban. 16 órakor szentmisét celebrál Zahar Béla nagybátonyi plébános. Fél ötkor kezdődik az ünnepi hangverseny, amelynek bevételét a a szegények megsegítésére fordítják. Maconkán az év közepétől működik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy kis csoportja. Az ő kezdeményezésükre, valamint a bátonyterenyei Alapfokú Művészeti Iskola művésztanárai - Mile Mária, Venter Lászlóné, Virág László, Virág Lászlóné, Ispán Szilvia, Tóth Tamás - közreműködésével csendülnek fel Vivaldi és Corelli művei, de erre az alkalomra egy Stradella és egy Clark-művet is megtanultak. Meghívást kapott a hangversenyre a Virág László karnagy vezette „Cantete Domino” kórus is, amelyik a salgótarjáni főplébániai-templomban énekel vasárnaponként. Koudela-, Halmos-, Schumann-, Arcadelt- , Palestrina-, Lotti- és HdndeT műveket adnak elő. Zachar Béla november 23-án, Krisztus Király ünnepén szűkebb hazájába, Bag- lyasaljára is ellátogat, s az 1934- ben épült szép templom búcsúnapi ünnepén ő celebrál misét vasárnap 16 órakor. Ekkor itt is a szegények megsegítésére, a Kari- tász javára gyűjtenek adományokat. Deák Ferenc Van, aki kérdi, s van, aki állítja: ami volt, nem múlt el Fizetni kell az alkalmatlanságért ? Volt egyszer egy talán boldog gyermekkor, melynek árnyai sorkatonai szolgálatkor tolakodtak elő. A mátraszelei fiatalembernek civilben sincs nyugta... B Norbert felnőttként aligha gondolt arra, hogy gyerekkori egészségügyi problémái huszonkét éves korában kísérteni fognak. Főleg azok után, amelyeket kezelőorvosa két éve írásba adott: gyógyszert évek óta nem kell szednie, gyógyult- nak tekinthető. Az egykori páciens nem érti, hogyan fajulhattak el körülötte olyan mértékben a dolgok, hogy alkalmatlannak tartják az autóvezetésre. Sejti, hogy a részéről lezártnak tekintett kórtörténetével, annak egyfajta következményével kell szembenéznie: idő előtt leszerelt, pontosabban kb. egy éve - a honvédségtől alkalmatlanítot- ták. „Bizonytalan rosszullétek- kel” hatéves korában került orvoshoz, idegrendszeri panaszok miatt gondozásba vették, s az esztendők alatt állapota stabilizálódott, görcsrohamai megszűntek. Gondosan őrzi orvosi leleteit, zárójelentéseit, s mutatja azokat a dokumentumokat is, melyek már a megpecsételt sorsú jogosítványa kapcsán íródtak. Ilyen esetekben elkerülhetetlen, hogy a honvédség jelzéSzinte naponta újabb és újabb érthetetlen helyzeteket kell megemészteni, zsebre vágni. Ilyen az alábbi esetben is. Az év elején egyéves lejáratú kincstárjegyet jegyeztem az OTP Bank Rt. Nógrád Megyei Igazgatóságánál. A kötvény kinyomtatását nem igényeltem. így az nem öltött papírformát. A jegyzésről természetesen kaptam letéti jegyet, amit a beváltásig magam őrzök. A banknak semmi sére, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat intézetének utasítására felülvizsgálják a gépjárművezetői egészségügyi alkalmasságot. Első fokon a háziorvos hivatott kimondani: vezethet-e gépjárművet az a személy, aki a katonáskodásra nem alkalmas. Dr. Domoszlai Éva ideggyógyászati vizsgálat eredményét figyelembe véve döntött úgy, hogy B. Norbert ne vezessen autót. Legelsősorban azért nem, mert...- Epilepsziából nem lehet kigyógyulni, nem véletlenül vált meg ezzel a diagnózissal a honvédségtől. Itt a rendelőben is olyan agresszívan viselkedett, amikor közöltem a véleményemet, hogy nem vállalhatom érte a felelősséget. Nem nehéz elképzelni: csak egyszer okozzon bajt, máris joggal vonnak kérdőre, hogy miért engedtem vezetni - indokolja álláspontját a háziorvos. Norbert nem ért vele egyet, de elismeri, hogy „emelt hangon” fejezte ki nemtetszését. Úgy érzi, csapdába került, mert nem tehet róla, hogy a „seregnél” az történt, ami történt: az őt mint újoncot ért „szívatáso- kat” egy idő után egyszerűen nem bírta elviselni...” Úgy érezte, tennie kell valamit. S visszavonhatatlanul eljött az a perc, amikor elhatáolyan tevékenysége nincs, ami miatt folyószámlát kellene vezessen, ami negyedévenként lejár, egyenleget állapít meg, azaz semmit sem kezelhet és őrizhet. Ennek ellenére júniusban büntetőkamattal megfenyegetett felszólítást kaptam, hogy fizessek be 160 forintot az említett nem létező tevékenységükért. Befizettem, mert azt mondták, hogy több terhelés nem lesz. Október elején újból felszólítottak 372 forint rozta, elhagyja az új szolgálati helyét és jelentkezik az előző felettesénél. Ezek után - elmondása szerint - gyógyszereket szedett be... Innen kórházba vitt az útja. Ezzel elindult az a lavina, mely gépjárművezetői alkalmasságának felülvizsgálatáig gördült. A lesújtó eredmény ismeretében reménykedve, újra és újra elolvassa a neurológus október végén leírt véleményét. Háziorvosával szemben ez őt abban a hiszemben erősíti meg, hogy a múlté már a kurta katonáskodása során valahogyan felszínre került régi problémája. Csakhogy mások mást mondanak, ő viszont nem akarja ezt annyiban hagyni. A fentieken túl azért sem, mert jól van, bevallása szerint gépkocsivezetői előélete makulátlan. Mégis szorong, kiszolgáltatottnak érzi magát annak ellenére, hogy a döntés ellen fellebbezhet, alávetheti magát a másodfokú alkalmassági vizsgálatnak.- Amennyiben ez sem azt az eredményt hozza, amit szeretnék, azt hiszem, kártérítési igénnyel fogok fellépni a honvédséggel szemben. Besoroztak, tehát szerintük is egészséges voltam, majd kiengedtek mint beteget, s ezzel hátrányos helyzetbe hoztak. (mj) befizetésére és jelezték, hogy még újabb költség is lesz ebben az évben. Felkerestem a bankot, és kértem mutassák meg a folyószámlámat, amit kezelhetnek az effektive nem létező kötvénnyel kapcsolatban, amelynek én őrzöm a letéti jegyét és azt mondták, hogy éppen egy órával ezelőtt romlott el a gép. Én beláttam, s megállapítottam, hogy tényleg vannak fatális véletlenek. Mondtam, hogy megszakítom az üzleti kapcsolatomat és a nem lévő kincstárjegyet áttelepítem a Kincstár megyei igazgatóságához. Az OTP azonban polipként fog, mert csak akkor telepíthetem át, ha kötvényenként 1000 forintot fizetek nekik. Kérdem: mivé fejlődött az OTP, valamikor valóban a lakosság bankja volt, most pedig az ügyfelek pénztárcájából egyre nagyobb darabot kiharapó szervezetté vált. Dr. Gajzágó Aladár Salgótarján IMMMMMMOOOMMOMOOMA Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Valamikor valóban a lakosság bankja volt az OTP Kezelik és őrzik a nagy semmit Válasz dr. Gajzágó Aladár „Kezelik és védik a nagy semmit” című fenti írására // Őrzi és védi ügyfelei pénzét az OTP A hazai pénzügyi életben is - a nemzetközi pénzvilágban már jól bevált gyakorlatnak megfelelően - egyre jobban teret hódítanak a dematerializált (fizikailag ki nem gyártott, értékpapír- számlán nyilvántartott) értékpapírok. Az értékpapírok fizikai kigyártása, kiszállítása ma már tetemes költséggel jár, szemben az értékpapírszámlán történő nyilvántartással. Az OTP Bank Rt. az ügyfelek érdekeit szem előtt tartva vezette be számlavezetési szolgáltatását az értékpapírok vonatkozásában. Ennek értelmében bankunk ügyfelei részére névre szóló értékpapírszámlát nyit, azon letétben tarthatják értékpapírjaikat, így elkerülhető az elvesztés, elíopás veszélye. Az értékpapírszámla vezetéséért (nyilvántartási, letét- kezelési, őrzési tevékenységért) az OTP Bank Rt. a többi pénzintézethez hasonlóan díjat számít fel. A számlavezetési díj az értékpapírszámlán nyilvántartott állomány alapján kerül felszámításra. Áz 1997. július 1-jétől -az eddigi gyakorlattal ellentétben - a számlavezetési díj félévente, illetve a számla felmondásakor esedékes. Mivel kamatozó kincstár- jegyről van szó Tisztelt Ügyfelünk esetében, szeretnénk hangsúlyozni, hogy az állampapírok számlavezetési díja az elsődleges forgalmazóknál -így az OTP Bank Rt.-nél is — egységesen és kedvezményesen került meghatározásra más értékpapírokkal szemben. így az állampapírok számlavezetési díjának mértéke maximum 0,2 %, de minimum 300 Ft/félév. Ügyfeleinkkel az aktuális kondíciókat és díjtarifákat az értékpapírszámla megnyitása alkalmával ismertetjük, amennyiben bankunk feltételeit számunkra elfogadhatónak találják, ebben az esetben kerül sor szerződés- kötésre. Amennyiben ügyfelünk mégis meggondolná magát és megszakítaná bankunkkal az üzleti kapcsolatot, sokoldalú szolgáltatásaink közül arra is van lehetőség, hogy az értékpapírszámla transzferálásra (áthelyezésre) kerüljön egy másik pénzintézethez. A transzferálás díja üzlet- szabályzatunk értelmében 1000 Ft, amely összeg Tisztelt Ügyfelünk ismeretével ellentétben nem kötvényként kerül felszámításra, hanem a számlán nyilvántartott értékpapírfajtánként értendő. Fenes Gyula osztályvezető OTP Bank Rt. Nógrád Megyei Igazgatóság