Nógrád Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-11-12 / 238. szám

10. oldal SporTTüköR 1997. október 11., szombat Véget ért a mountain bike-bajnokság - Eddigi legjobb évét zárta az SHKE Hármashatár-hegyi dobogósok Még szerencse, hogy a hegyikerekeseknél már a korábbi ver­senyeken eldőlt sok minden, már ami az év végi összesítést il­leti. Mert bizony a szövetségben mostanában fellelhető zavaros (erö)viszonyok kihatottak az évadzáró budapesti (hármasha­tár-hegyi) verseny rendezési körülményeire is. Bakos Gergő a bajnoki cím várományosa Csúsztak a rajtidők, nem volt elég rendező, nem voltak díjak, érmek stb. Ideális pálya viszont volt és küzdelem is a javából, pedig jószerivel már csak presztízsharc folyt. A profi fér­fiaknál csak pár centi (!) dön­tötte el a futamgyőzelmet, an­nak az Eisenkrammemak a ja­vára, aki már korábban bebizto­sította bajnoki címét. Teljesen nyitott volt viszont a profi serdülőknél a végső el­sőség sorsa. A salgótarjáni Ba­kos Gergő lépéshátrányban volt ugyan vetélytársával, Rónaszé­kivel szemben, de győzelmével egálba kerültek volna. A tarjáni fiú ennek megfelelően tekert, riválisával hamar faképnél hagyták a mezőnyt és a cél előtti emelkedőig fölváltva ve­zettek. Csapattársai biztatására Bakos 100 méterre a céltól hegynek felfelé robbantott, fa­képnél hagyta újítani képtelen ellenfelét. Mivel teljesen azo­nos helyezésekkel rendelkez­nek (4-4 első, 2-2 második hely), izgatottan várhatjuk, kit hirdet ki bajnoknak a szövet­ség. (Mindenesetre már most hallatszanak olyan hangok, hogy Rónaszékinél külföldön elért eredményt is beszámíta­nak. Bakos kárára, aki pénz hí­ján nem tud ilyet felmutatni). Bakos Gergő sikerén túlme­nően még két harmadik helyet is szereztek a SHKE montisai Kovács és Pásztor révén, ketten pedig alig maradtak le a dobo­góról. A nógrádiak eredményei. Profi serdülők: 1. Bakos Gergő, 3. Pásztor Csaba, 6. Ruszin Richárd (SHKE). Profi ifik: 3. Kovács Nor­bert, 4. Sándor Norbert (mind­kettő SHKE). Haladók: 28. Nagy Péter (SHKE), 30. Zellei Zoltán, 34. Szász Viktor, 47. Kovács Péter, 48. Nagy Endre (mindannyian Bgy. Vitalitás), 52. Boros Csaba (mindhárom SHKE). Hobbi, serdülők: 9. Bottyán Zsolt (SHKE), 24. Koplányi Já­nos (Bgy-i. Vitalitás). Felnőttek: 13. Kriston Gá­bor (SHKE), 21. Gólyán Szi­lárd, 56. Galonics Péter (mind­kettő Bgy.-i Vitalitás). Nők: 4. Botyán Henrietta (SHK). ' (Satis) Amerikaiakat vert a Sas-gárda Salgótarjáni FSKK - SFOR 125-73 (54^0) Radenkovity próbálkozik a katonák gyűrűjében Látványos játék, könnyed győzelem. Salgótarjáni Vá­rosi Sportcsarnok, 200 néző, vez.: Tóth, Laczkó. SFSKK: Bede 20/9, Selmeci 25, Ra­denkovity 12, Tóth 14/6, Fejes dr. 2. Csere: Tahin 18/6, Brandi 13, Klug 12, Horváth 5/3, Kenyeres 4. Edző: Mirko Zserajity, Gulyás József. SFOR: Edwards 19/6, Shep­pard 18/3, Lunguist 9, Trumble 16, Torres 4. Csere: Lopez 3/3, Dunbar 2, Currie 1. Edző: Forres. Az eredmény alakulása. 5. perc: 16-7, 10. perc: 28-22, 15. perc: 46-32, 25. perc: 66-49, 30. perc: 85-56, 35. perc: 103-65. Sajnálatos módon elég gyér érdeklődés mellett játszott be­mutató jellegű mérkőzést az SFSKK csapata a Nyugat-Eu- rópában állomásozó amerikai katonák gárdájával. Mirko Zserajity edző szerint a meccs jó felkészülést jelentett a MAFC elleni ma délutáni derbire. A találkozón - amerikai já­tékosok lévén - nem a kemény egy-egy elleni, hanem a kö­zönségszórakoztató, látványos játék dominált. Az első per­cekben a katonatársaik hatha­tós biztatását élvező SFOR „alakulat” kissé meglepte a hazaiakat, de hamarosan az eredményben is megmutatko­zott, ki az úr a parketten. Ahogy teltek a percek, úgy nőtt a különbség a két csapat között. Az amerikaiak ezt ész­lelve még inkább a látványos­ságra törekedtek, és egy-egy mozdulat már-már a legendás Carr-megoldásokat idézte. Végeredményben azonban a minden csapatrészében jobb Sas-gárda teljesen megérde­melten diadalmaskodott, a meccset csak szórakozásként felfogó amerikaik ellen. (kágé) N0GRADKER BEVÁSÁRLÓ HÉTVÉGE Október 11-én, szombaton hosszabbított nyitva tartás 14.00 óráig. Október 12-én, vasárnap nyitva tart 9.00-12.30 óráig: Pécskő Áruház és élelmiszer ABC, Lakberendezési Áruház, ÉVI Áruház-Szabadidőbolt, QClicJQS márkabolt az emeleten, sportruházati márkabolt a földszinten. A környező falvakból is, nemre és korra való tekintet nélkül várják a jelentkezőket • • Ünnepi futóverseny Karancslapujtőn Nemzeti ünnepünk alkalmával futóversenyt rendeznek október 19-én 10 órától Karancslapuj­tőn, melyre nemre és korra való tekintet nélkül várják a jelent­kezőket. Mint azt dr. Dormán Gyula, a rendező Karancslapujtőért Alapítvány kuratóriumának el­nöke elmondta, a Karancsla- pujtő Sportjáért Alapítvánnyal és a Diáksportkörrel közösen gazdái az eseménynek. Nevezni az indulás helyszí­nén, az általános iskolában le­het. A nevezés ingyenes. A rendezvényre a környező falvakból is várják a lakosokat. A szervezők az ünnepi futóver­sennyel szeretnének hagyo­mányt teremteni. Már felpörögtek a pásztói fiúk Beszélgetés Balga József edzővel a mérsékelt kezdésről és a győzelemsorozatról Gyenge kezdés után egyre jobban belelendül az NB III sállományunk azonban már le- Mátra-csoportjában szereplő Pásztó-Hasznos FC labdarúgó- csapata, amely a kilenc fordulóban szerzett tizenhét ponttal bronzérmes helyre verekedte fel magát. Az együttes bajnoki teljesítményéről Balga József edzővel beszélgettünk.-Minek tulajdonítja a kez­deti szerényebb eredményeket?-Jelentős mozgás volt az együttesben. Eltávozott a védő Kodák és Augusztin, valamint a csatár Molnár. Sérülés miatt abbahagyta a játékot a tehetsé­ges Budavári. Új játékosként érkezett Králik, Zsély, Galbács és Mátyus. Sajnos, kevés idő ju­tott a gyakorlásra,- későn állt össze a csapat. Ráadásul a sor­solás sem volt kedvező szá­munkra, Két alaposan megerő­södött újonccal, Tápiószecső- vel és a Mezőkövesddel kezd­tünk. A sikertelen nyitány elle­nére látszódott, hogy több van a gárdában, hiszen a védelemben a Králik, Zsély kettős kitűnően megérti egymást, nehezen játszható át, a középpályán Má­tyus játék-intelligenciája és technikai felkészültsége révén fazont tud adni a csapatnak. A támadósorban az alaposan fel­javult és újra gólerős Cristea mellé felépült és egyre jobb já­tékot nyújt Bíró. Az eddig epi­zódszerepet játszó Buzma, Ha­lász, Niki a gárda erősségévé vált. Ennek köszönhetően egy­Balga József: „Mi mindig győzni akarunk, de a labda gömbölyű. ” két poszton már van választási lehetőség.-Mennyiben változott a csa­pat taktikája az új bajnoki évben?-Az elmúlt szezonban in­kább a védekezés volt jellemző a játékunkra. A mostani játéko­hetővé teszi számunkra, hogy támadóbb szellemű felfogásban játsszunk, s ez a rúgott gólok számában is megmutatkozik. A két vereség közül a Tápiósze- cső elleni még belefért a pakliba, bár több biztos gólhelyzetünk maradt ki­használatlan. Az újszászi fiaskó viszont egyértel­műen a rossz játék követ­kezménye. Mentségünkre legyen mondva, Mátyus hiányzott a csapatból. A Mezőkövesd és a Balassa­gyarmat elleni döntetlen a gyenge helyzetkihasználá­sunk eredménye. A soro­zatban elért öt győzelem pedig önmagáért beszél.-Melyek a célkitűzések az őszi idény hátralévő mérkőzéseire?- Régi igazság: minden ellenfél ellen meg kell küz­deni a sikerért. A hátralévő hat fordulóban is ennek szellemében készülünk és ” lépünk pályára. Vala­mennyi mérkőzésen nyerni szeretnénk, de - mint tudjuk - a labda gömbölyű, bármi történ­het. Célunk a minél jobb helye­zés elérése. Reméljük, jó szerep­lésünk hatására az eddiginél többen látogatnak majd ki a mérkőzéseinkre. Kerekes Produkciós és eklámiroda A NOGRAD SZÉPÉ 1997 SZEPSEGVERSENYRE Várjuk azoknak a lányoknak és asszonyoknak a jelentkezését, akik 1997. október 31-ig betöltik a 16. életévüket, illetve ezen időpontig nem töltik be a 26. életévüket, valamint magyar állampolgársággal és Nógrád megyében található lakással vagy ideiglenes lakcímmel rendelkeznek. A jelentkezés további feltételei:- személyi adatlap kitöltése és visszaküldése,- egészalakos, lehetőleg színes fénykép, melyen az arcvonások is kivehetők,- 800 Ft-os nevezési díj befizetése postai feladási utalványon a József Attila Művelődési Központ címére (3100 Salgótarján, Fő tér 5.)- azoknak, akik nem töltötték be a 18. életévüket, mellékelniük kell a jelentkezéshez a szülők hozzájárulását a versenyen való részvételhez. A jelentkezések beérkezésének határideje: 1997. október 31. A jelentkezéseket az alábbi címre várjuk: József Attila Művelődési Központ, 3100 Salgótarján, Fő tér 5. A versennyel kapcsolatban részletes felvüágosítás kérhető a József Attila Művelődési Központban személyesen, valamint a 32/310-503-as telefonon Mezei Istvántól. A döntő időpontja: 1997. november 15. Felkészítés ideje: 1997. november 10-től. Válogató: nagyszámú jelentkező esetén, a döntő előtt egy héttel. A verseny rendezői: József Attila Művelődési Központ és a DAKX Produkciós- és Reklámiroda ’ ' '■ ■■■/WfäSRWÄHM A rendezvény fő támogatói: SZEMÉLYI ADATLAP Családi és utónevem: ..................................... S zületésem helye:....................................... I deje: 19..........év......................................... É rtesítési cím:........................................................ L akcímem:.............................................................. Iskolai végzettségem:...........................Családi áll.: h ó. .nap Foglalkozásom:......................... Mellbőségem:......................... D erékbőségem:. . .................. C sípőbőségem:...............". . . . K onfekcióméretem:.................... C ipőméretem:........................... Hobbim:.................................................................................... Részt kívánok venni a Nógrád Szépe ’97 versenyen, a verseny feltételeit elfogadom. Nyelvtudásom:. . . Szemem színe:. . . Hajam színe:.... Magasságom:.... Fürdőruhaméretem: Súlyom: ............... 1 997.. .hó. nap aláírás Budapest Bank Rt. KELET - NÓGRÁD COM-0- KENDERESI Támogatói: NÓGRÁD A, HÍRLAP TELEVÍZIÓ SALGÓTARJÁN

Next

/
Thumbnails
Contents