Nógrád Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-11-12 / 238. szám
Megyei Körkép / Egy nógrádi is bejutott az Ev tanítója-verseny döntőjébe • 0 Önbizalom-erősítő oklevél több, első hallásra is meghökkentő elemet tartalmazott:- A döntő a versenytanítás volt, helyszínéül a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Iskolát jelölték ki. A sorsoláson harmadik osztályos matematikaórát kaptam. Nagy izgalommal készültem, hiszen idegen tanulócsoporttal kellett együtt dolgoznom, mégpedig olyan tantárgy keretében, amit évek óta nem tanítok. Az iskolavezetés és a kollégák biztatása, tanácsaik átsegítettek a felkészülés lázas időszakán. Szerencsére tanítás közben nem vagyok izgulós, s a gyerekek is igazán együttműködőek voltak. A versenytanításon egyébként a szakmai felkészültségen kívül egyéb szempontokat - mint például a tanulókkal való kapcsolat kialakítása - is figyelembe vett az országos szakértőkből álló zsűri - számol be a folytatásról, mely a következő végkifejletet hozta. A döntőbe jutott tizenöt versenyző közül a nyolcadik helyet szerezte meg. Ennek tényét még szebbé tette a bensőséges minisztériumi záró- ünnepség, ahonnan oklevéllel, egy halom könyvajándékkal, pénzjutalommal jött haza. Itthon, miután kipihente a jóleső izgalmakat, megköny- nyebbülten felsóhajtott, s csendesen elkönyvelte magában: túl van egy komoly továbbképzéssel felérő, önbizalomerősítő megmérettetésen. Nagy szüksége van manapság erre a pedagógusnak. (M. J.) Befelé néz, láthatatlan mélységekben jár, amikor a tanításról, elsőseiről beszél. Irigylésre méltó ember: neki nem kell bolyongva kutatnia, otthon van a világban. Harmosné Végh Mária jó hangulatban együtt a tanítványaival Harmosné Végh Mária, a salgótarjáni Domyay Béla Általános Iskola pedagógusa huszonegy évvel ezelőtt lépett először tanítónőként osztályterembe. Amint a kisiskolásokkal eltöltötte az első negyvenöt perceket, már biztosan tudta: igen, ez az, ami nekem való.- Az óvodai játékos világból érkező, kisgyermekségé- hez ragaszkodó 6-7 évesek átsegítése az iskolai életbe, bevezetése a betűk birodalmába, nekem való feladat. Úgy érzem, velük otthon vagyok. Pályája kezdetétől arra törekedett, hogy nap mint nap megújulva a tőle telhető legtöbbet nyújtsa kisdiákjainak. Tanítványainak tudásszintje, személyiségük formálódása az ő pedagógiájának a mércéje. Nemrégiben azonban egy különleges megmérettetés résztvevője volt. A Tanítók a Gyermekekért Egyesület harmadszor hirdette meg az Év tanítója országos versenyt, melyre ő is benevezett. FOTÓ: GYURIÁN TIBOR- Az igazgatónőm biztatására aztán mégis úgy döntöttem, hogy rajthoz állok. Az első forduló, amely valójában megadott pedagógiai fejlesztési célt szolgáló részletes óraterv elkészítéséből állt, a szakmai felkészültség bizonyítására szolgált — mondja Harmosné Végh Mária. Ennek a leckéjét „csupán” az adta fel, hogy ezerféleképpen és ezerféleképpen jól lehetett megcsinálni. A második forduló azonban már 1997. október 11., szombat Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére Templombúcsú Somoson A ma már Salgótarjánhoz tartozó település neve 1481- ben Somosújfaluként Somoskővár tartozékaként szerepel egy okiratban. Pázmány már mint működő plébániát említi az Újfalu településről 1629- ből eredő írásában. (Régi egyházmegyei iratok alapján 1397-ben már állhatott itt egy pici templomocska.) A jelenlegi templom kétszáz esztendeje épült, az 1800-as évek elején és végén bővítették, tornyát a szabadságharc évében, 1848-ban kapta, az akkori védőszentje Szent Miklós volt a templomnak, 1935-től lett védőszentje Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya. Ez az ünnep Vaszary Kolos esztergomi érsek, bíbomok kérésére került a magyar katolikus egyház ünnepnapjai közé, XIII. Leó pápa engedélyezte 1869-ben, az októberi hónap második vasárnapjára téve. (X. Pius ezt október 8-ára helyezte át.) A világon sokfelé választják katolikus templomok védőszentjeként Máriát mint saját hazájuk védőszentjét is. A párizsi Notre Dame is a franciák „Miasszonyunk”-katedrálisa. Az idei Somoskőújfalui ünnepi szentmise vasárnap, 12-én lesz délelőtt 11 órakor. A szertartás szónoka főtisztelendő dr. Borovi József apát úr, aki Salgótarjánban is volt plébános, az 56-es évben az acélgyári templomot vezette. A valamikori rozsnyói egyházmegyés püspöki tanácsos 1943- ban Rozsnyón teológiatanár, a középiskolai hittanárok vizsgáztató bizottságának tagja és az egyházmegyei szentszékben a szegények ügyvédje is volt. (Ugyanitt működött az idén júliusban elhunyt dr. Veres Barna kanonok úr is, szintén rozsnyói püspöki tanácsosként, de ő volt a házassági kötelék védője is, valamint a papnevelde gondnoka.) Dr. Bor ovi József- amellett, hogy sok évig a Budapesti Pázmány Péter Hittudományi Akadémia egyházjogi profesz- szora volt - két könyvet is írt, az egyiket még 1943-ban. „A mai rozsnyói egyházmegye területének középkori kialakulása” címmel, a másik már a rendszerváltás éveiben jelent meg és a tábori lelkészek működéséről szólt, különös tekintettel a háborúban eltöltött évekre. Az apát úr már nyolcvan- éves, de még ma is fiatalos lendülettel látja el budapesti plébániáját és szívesen tér vissza Salgótarjánba és a vidékére is, hisz Nógrád megyében sok helyen megfordult,többen emlékeznek rá szeretettel, barátsággal. Ezért is vállalta az ünnepi szentmise szónoki feladatát, amelyre dr. Lébényi Antal főesperes kérte fel. Salgótarján főplébániáját hetedik esztendeje vezeti Lébényi atya, korábban évekig ő volt a Somoskőújfalui plébános, Biz- ják László, Hinel Pál, Mácsai Imre és Drescsik János után, hogy csak a húszas évekig menjünk vissza a somosi plébánosok felsorolásában. Napjainkban hetente egyszer Salgótarjánból jár ki misézni a főesperes úr, a somosi plébániának ugyanis még nincs állandó papja. Egyébként 1947-ben nem kevesebb mint 506 bérmálko- zója volt a ma kétszázéves Somoskőújfalui templomnak . . . Deák Ferenc Németi Miklós élete kész huszadik századi regény Szüleit a haláltábor pokla nyelte el A héten lejárt az egyéni kárpótlási igények beadásának határideje. Az Országos Kár- rendezési és Kárpótlási Hivatalhoz beérkezett mintegy 110 ezer kérelem egyikét a Balassagyarmaton élő Németi Miklós adta postára. A 85 éves építészmérnök sok mindent élt meg. Auschwitzban elhalálozott szüleit (a férjével egy sorsot vállaló magyar édesanyját) haláláig gyászolja. A háborúban munkaszolgálatosként szerzett súlyos sérüléseit máig szenvedi. Élete kész regény, amelynek lapjain az élet-halál helyzetek, a lelki és testi szenvedések éppen úgy helyet kaptak, mint ahogy megjelent a munka, az alkotás öröme is.- Halottak napjához közeledve mindig fájdalom tölti el a szívemet, hogy a haláltáborban elpusztított drága szüleim nyomát sem találom, hogy sírjukon nem égethetem el az emlékezés gyertyáit. Családunk Nagyváradon élt, apám banktisztviselő volt, édesanyám pedig tanítói végzettséggel rendelkezett. A gimnázium után öcsémmel egyetemre kerültünk. Én Bécsben, a műszaki egyetemen végeztem 1935-ben. Szép idők voltak. 1931-ben Budapesten főiskolai gyorskorcsolyabajnok lettem és ez a műjégpálya emléktábláján is meg lett örökítve. Munkaszolgálat- A zsidótörvények életbe léptetésével érdemeim feledésbe merültek. A háborúba munkaszolgálatosként vonultattak be, mivel a családomban zsidó, magyar, román egyaránt megtalálható volt. Erdélybe, a Dés környéki Szinérváraljára vonultam be. Ezután Budapesten töltöttünk el pár napot, majd a front következett. 1942 májusának vége már a fehéroroszországi Ovrucs katonavárosban talált. ’43 őszén elvállaltuk egy szeszgyár létrehozását. Élesztőt kellett szerezni. Engem bíztak meg a beszerzéssel. Útközben a tábori csendőrök igazoltattak és a katonazubbonyom zsebében a naplómban megtalálták a címünket. A csendőrök hazaárulóként a parancsnokuk elé cipeltek, aki nem is akart megismerni, pedig nagyváradi iskolatársam volt. 28 napot töltöttem ott kétségek között, mikor a főfoglár elintézte, hogy a 11. hadosztály parancsnoka elé vigyenek. O belenézett a papírjaimba, amelyekben már ott volt a Nagyváradról bekért információ a családról. Apámról, akiről közölték, hogy KUK- századosként szerelt le a 1 Ölesektől, az I. világháborúban. Levegőbe repültünk A parancsnok rám nézett és azt mondta: - Te a Zsigának a fia vagy? Kiderült, hogy apámmal szolgált hadapród őrmesterként. Közölte, hogy ilyen ember fia nem lehet áruló és küldjenek vissza a századhoz. Nem tartott sokáig az örömöm, mert szeptember 23-án az akkori táborhelyünkön, No- voje Radnán megjelent egy katonai teherautó és hozott egy átiratot is, amelynek értelmében engem hadbíróságra kell Berdicsevre szállítani, mert hazaárulást követtem el. Ez a halálomat jelenthette.-Az autóra felpakoltak engem is. Pár kilométerre a céltól az autó kettős tányéraknára futott és tizennyolcad magammal a levegőbe repültünk. Tízen meghaltak, heten súlyosan megsebesültünk. Én tizenegy töréssel és öt szilánkkal a testemben kerültem a hadikórházba úgy, hogy papírjaim megsemmisültek és az ügyemről így nem tudott senki. Összerakták csontjaimat, gipszágyba kerültem és a legsúlyosabb sebesültnek számítottam. Két mankóval- November 10-én a kórházvonatra raktak és hazaindultunk. Soha nem felejtem el, hogy mikor a magyar határra értünk, s megállt a szerelvény, aki csak tudta, megcsókolta az anyaföldet. Én mozdulni sem tudtam, még a kezeim is az oldalamhoz voltak kötözve. Debrecenbe érve fertőtlenítettek és a református templom földszintjén kialakított hadikórházba szállítottak. Innen küldhettem mások írásával szüleimnek egy lapot, hogy élek. December 10-én átszállítottak Nagyváradra, a kórházba. Az állomáson nagy tömeg várta a sebesülteket, közöttük a szüleim is. Édesanyám odaszaladt hozzám a hordágyhoz és felemelte a pokrócot, hogy lássa, meg van-e mindenem. Szegény, megkönnyebbülten borult rám, mivel mindenem megvolt, ha darabokra törve is. A váradi román-magyar gimnázium akkor hadikórház volt, itt a család minden nap meglátogatott. Innen kerültem Szatmárnémetibe, ahol két mankóval megkezdhettem a járáspróbákat. Itt ért 1944. március 19-én a német megszállás bejelentése. Április 1-jén Aszódra szállítottak, ahol 74 százalékos hadirokkantként mentesültem a zsidótörvények alól és erről a kórház parancsnoka igazolást is adott. Közben tudomásomra jutott, hogy szüléimét a nagyváradi gettóba hurcolták.- Két mankóval a hónom alatt érkeztem haza, de a lakást bezárva találtam. A szüleim már a gettóban voltak. Hogyan mentsem meg őket? Bementem a fő- ispáni hivatalba Rajnai Rajner tábornokhoz, aki jóindulattal fogadott. Azt mondta, hogy a szüleim mentésére csak egy mód van, ha az apám igazolása ügyében felkeresem a helyi Vitézi Szék parancsnokát. Át is telefonáltatott neki, hogy fogadjanak. y Két tiszt plusz egy-Felkerestem Vitéz Desői vezérőrnagy urat és előadtam neki, hogy édesapám a 101- eseknél szolgált és igazolni kellene. Közölte velem, hogy Nagyváradon három tiszt szolgált ugyanott, és ha ők igazolják apám érdemeit, ő intézkedik a kimentésére. Végigmankóz- tam a várost, felkerestem mindhárom urat. Először a főügyészhez fordultam, aki a háborúban elvesztette a fél szemét, ő azonnal hajlandó volt nyilatkozatot adni apám hadi érdemeiről, kitüntetéseiről. Ezt követően javasolta, menjek el a Fe- renczy rendőrfelügyelőhöz, aki szintén apám századparancsnoka volt. Ő elutasította a kérésemet. Elkeseredtem és mentem a harmadikhoz, aki szó nélkül igazolta apámat. De ez még Csak két aláírás volt, kétségbe esve tudakoltam, kihez forduljak még. Ő Tóth István főtörzsőrmesterhez küldött, aki igazolta apámat. Ezzel a három igazolással visszamentem Desői vezérőrnagy úrhoz, aki megnézte a papírokat és felkiáltott: -Ember, én három tiszti aláírást kértem! Ez nem jó. Semmit sem tehetek az érdekében! Letörten botorkáltam mankóimon az Astoria Szállóba, mert szüleim lakása le volt zárva. Reggel csendőrök jelentek meg és bevittek igazolásra a gettóba. A parancsnok, Péterffy csendőrtiszt volt, őt a háború után a népbíróság halálra ítélte. A gettóparancsnokot nem érdekelték az igazolásaim és a szüleim szállására kísértetett. Ott a kétszobás lakásban negyven ember volt összezsúfolva gyerekestül. A gettóban- Megtudtam, hogy hozzám hasonlóan egy 100 százalékos hadirokkant bajtársamat is a gettóba kényszerítették. 1944 pünkösd vasárnapján Endre László alispán, akkori belügyi államtitkár meglátogatta a gettót és megelégedését fejezte ki Péterffy alezredesnek, akit azonnali hatállyal Nyíregyházára vezényelt az ottani gettó felállítására. Mint később kiderült, ez mentett meg, mert az új gettóparancsnok elfogadta az igazolásaimat, sőt javaslatomra a másik hadirokkant társamét is, és visszairányított bennünket a kórházba. A szüleimnek megígértem, hogy mindent megteszek a megmentésükért. Ismerőseim javasolták, hogy Budapesten, az Andrássy út 60-ban keressem meg Bakay László csendőr őrnagyot. Útban Budapest felé egy honvéd főhadnagy mentett meg a tábori csendőröktől. Pesten Bakay megígérte, hogy intézkedni fog, de másnap már azt mondta, hogy késő... A háború végén derült ki, hogy ez nem volt igaz, még megmenthettem volna a szüléimét, akiket pár nappal később beva- goníroztak Auschwitzba. Apám, s hűséges feleségeként követő színmagyar édesanyám egy kisgyerekkel a karján szállt ki a vagonból. Mengele egyből a gázba küldte. Apám, az első világháború hőse több fegyvergyárban robotolt, a táborok fel- szabadulása előtt halt meg. Két testvér - két út-A felszabadulást Budapesten éltem meg, két mankóval a hónom alatt. Az elmúlt 40 év alatt sok bajom volt a rokkantságommal. Nemcsak az ortopéd cipő és a mankó gyötört, hanem a fehéroroszországi tavaknál összeszedett hörghurutom is kínoz a mai napig. Építészmérnökként részt vettem az ország újjáépítésében. 1952-ben főépítés-vezetője voltam az ajkai timföldgyár nagy beruházásának, ahol 2500 ember munkáját irányítottam. Mivel az ide kényszerített 500 kitelepített közül kiválogattam a képzetteket, az ÁVH Veszprémbe hurcolt, de 8 napos szakállal végül kiengedtek. 1963- ban az egri színházat építettem, amit az emléktábla is megörökített. Utolsó munkahelyemen, a gödi Duna mente tsz-ben volt: ott műszaki főtanácsadó voltam. ’73-tól élek Gyarmaton a feleségemmel és máig foglalkozom a közügyekkel. Öcsém megjárta a spanyol polgárháborút, majd a szovjetuniói évek után magas, felelős állásban tevékenykedett Romániában 1983-ban bekövetkezett haláláig. Kettőnk élete külön úton haladt, de akár két regény is lehetne. A késői örökség, a szüleim révén jött kárpótlás régi sebeket szakított fel bennem. Most is égetem a gyertyát értük ... Szabó Endre Eleinte ugyan húzódozott, mert pedagógusalkatának a kifelé nem látszó, amolyan mindennapi próbatételek felelnek meg.
