Nógrád Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-27 / 250. szám

2. oldal Megyei Körkép 1997. október 27., hétfő Nem babonásak a KiViSzI színjátszói: 13. születésnapjukat ünnepelték Mesevilág nem csak gyermekeknek Szerény, óvatos - „Talán mi is tudunk címet adott ünnepi műsorának a KiViSzI színjátszó csoport. A „talán” szócska jelezte hogy, megmérettetésre készülnek és nem ők maguk kívánják minősíteni műsorukat. Nos, a kétórás program láttán a feltételes módozat nyugod­tan feledhető és helyette kije­lenthető: az ifjú és még ifjabb színjátszók igenis tudnak, még pedig jó hangulatot teremteni, kedvesen bohóckodni, paródi- ázni, önfeledten mókázni, ér­zelmeket megjeleníteni, szín­padon viselkedni, mozogni, sőt énekelni és táncolni is! S még valamit, ami nagy szó manapság: egymásért, a kö­zösségért dolgozni, áldozatot hozni. Régóta csend volt a csoport körül. Az alapítók, a törzsta­gok, a meghatározó egyénisé­gek közül jó néhányan abba­hagyták, másfelé vezetett az útjuk. Azt tudtuk, hogy Jaku- bovics Judit maradt rendező­ként, csoportvezetőként és el­szántan, hozzáértően dolgozik kezdőkkel, fiatalokkal, önma­guk és óvodások, kisiskolások örömére. Azt is lehetett hal­lani, hogy pénzszűkében van­nak, nem sikerül állandó tá­mogatót, tehetős szponzort szerezniük. Számos tervük így hiúsult meg. Hátterük ismeretében kel­lemes meglepetés volt szom­bati bemutatkozásuk, amelyet fennállásuk 13. évfordulója alkalmából rendeztek Salgó­tarjánban, a József Attila Mű­velődési Központban. A kétrészes program első felében részleteket mutattak be a bő évtized sikeres pro­dukcióiból -főként mesejáté­kokból - a második „felvo­nás” viszont új arcukat mu­tatta. Elsősorban a musical­részletekből tűnt ki mindaz, amiről fentebb már szóltunk. Pontosan harmincán szere­peltek, ki jól, ki egészen kivá­lóan, de az összkép is meg­nyerő volt. Aki látta - már pe­dig sokan voltak ilyenek - műsorukat, biztosan egyetért e sorok írójával: komoly értéke ez a csoport a város kulturális életének, érdemes a figye­lemre, a segítségre, s nemcsak a néhány támogató részéről, aki e programot a maga mód­ján menedzselte. S akkor talán még az sem lesz illúzió, hogy a részletek helyett egy önálló musicalt bemutassanak, mondjuk ép­pen a Grease-t, amelyet ők is nagyon szeretnek, nemcsak a közönség. E mondatba viszont - bármilyen reményteli is - egyelőre kell a „talán”-csongrády ­Törvénymódosítás után: plusz négymilliárd forint az önkormányzatoknak Ki döntsön a pénz felosztásáról ? Jubileumi istentisztelet Salgótarjánban Egyidős az egyház és a város Puszta Béla polgármester (balra) beszédet mondott a gyüle­kezetben Szabadegyetem Bánkon Találkozó a térségért Az Ipoly Szabadegyetem IV. évfolyama kezdődött meg az elmúlt hét végén Bánkon. A szabadegyetem - amelyet méltán nevezhe­tünk nemzetközinek - cél­jai között szerepel, hogy a térségben, a határfolyó két oldalán élők és a különböző civil szervezetekben tevé­kenykedők vagy akik fon­tosnak tartják ennek a tér­ségnek a fejlődését, megis­merhessék az Ipoly-völgy humán és természeti érté­keit. Kapjanak segítséget ahhoz a munkához, amit az Ipoly folyó két partján lévő térség fejlesztésében szeretnének elérni. További szándéka a szabadegyetemnek, hogy együttműködésre ösztönöz­zön a polgárok és az önkor­mányzatok, a polgárok és az állami szervek között. To­vábbá segítsen feltárni azokat az akadályokat, amelyeknek feloldása e térség jövőjét, fej­lődését előreviheti. A szabadegyetem foglal­kozik az Ipoly ÖKO EURO- régió létrehozásával, illetve ennek lehetséges megvalósí­tási útjaival, valamint az eh­hez kapcsolódó feladatok megfogalmazásával. Bánk után a IV. Ipoly sza­badegyetemnek november 8—9-ike között Berkenye, no­vember 28-30-án a szlová­kiai Kovácspatak (Kovacov), december 13-án Vác, jövő év január 11-12-én pedig a szlovákiai Gyűdön (Dudince) a Lévai Tanárképző Főiskola továbbképző központja ad majifl otjjio.nt-, . j' nfrfriát A (Folytatás az 1. oldalról) testületek, amelyekben az ön- kormányzatok mellett számos más szervezet képviselteti ma­gát. Ön mit gondol erről?- Pillanatnyilag ez a szerve­zet az, amely viszonylag körül­tekintő módon reprezentálja a területfejlesztés helyi érintett­jeit és érdekeltjeit. Azért fogalmazok így, mert ez több, mint az önkormányzat, amely természetesen sajátos érdekekből dönt. Én elfogadom ezt a javaslatot. , ,A?an lebét,vitatkozni, hogy a tanácsok jelenlegi szerveződése jó-e a törvény szerint, erről már nem vagyok teljesen meggyő­ződve. Arra a törekvésre gon­dolok, hogy egy-egy kisebb ré­gió vagy kistérség megpróbálja a saját részét eleve garantáltan elkülöníteni. Ha ezt a gondolatot tovább­viszem, ad abszurdum el lehet jutni egy falu szintjére is, ami­kor egy kistérségen belül a falu fogja majd számon kérni, hogy neki mi jutott. Ez az, amiből nem alakul ki területfejlesztés. Szemléletben is felül kell emelkedni, adott esetben önkorlátozással élni, ha a megye érdeke azt kívánja, hogy olyan beruházás valósul­jon meg, ami közvetve majd mindenkinek hasznára lesz. Ehhez már nagyon komoly po­litikai és áttekintőképesség érettség kell, ami nem mindig van meg. De ezzel együtt is azt mon­dom, kisebb a kockázata ennek, mint hogy Budapesten valame­lyik minisztériumban dőljön el, hogy a térség mely részén és milyen közmű épüljön. D. I. A hitbuzgó ember értékes része a kultúrának és alkotó munkása hétköznapjainknak - mondta szombaton Puszta Béla, Salgó­tarján polgármestere az adven­tista gyülekezet imaházában, amikor a 75 éves jubileumát ünneplő közösséget köszöntötte e neves alkalomból. Kiemelte: talán nem véletlen, hogy e szü­letésnap egybeesik a városi rang megszerzésével is, hiszen a polgárosodás kezdeteit az egyesületek, egyletek, szerve­zetek, vallási közösségek meg­alakulása jelentette a hajdani bányászvárosban. Azóta — bár voltak viharos évtizedeik - él­nek, működnek és jótékonyan hatnak a helyi társadalomra. Ősz-Farkas Ernő fiatal lel­kész az elmúlt 75 év krónikáját elevenítette fel, méltatva az itt szolgált lelkész­társak áldozatos munkáját, melyet a gyülekezet ér­dekében végez­tek. Szólt a jelenről is, amely számukra biztatóan alakul, hi­szen új, megszépült imaházban, ifjúsági bibliakörrel, közel­múltban alakult énekkarral folytatják, teszik gazdagabbá hitéletüket. A hitelvek tisztele­tét fontosnak tartva, azok gya­korlati megvalósítását, a ke­resztény családi élet fontossá­gát hangsúlyozta igehirdetésé­ben Szilvási József a H.N. Ad­ventista Egyház elnöke. Az is­tentiszteletet követően a lelké­szek és veteránok emlékeztek meg a 75 év történéseiről, videofilmét tekinthettek meg a gyülekezet életéről. A felújított épület kívülről fotó: ÁN Idősek napja Sóshartyánban - Köszöntő ebéddel és szerény ajándékokkal Falujuk megbecsült polgárai Sírkő Ferenc polgármester köszöntötte a több mint száz jelenlévő idős embert Száznál is több nyugdíjas ment el vasárnap délután a sóshartyáni művelődési ház­ban megtartott idősek nap­jára. Azokra is gondoltak, akik egészségük miatt nem tudtak helyet foglalni az ün­nepi asztal mellett. Számukra az önkormányzat képviselői vitték lakásra a fi­nom disznótorost és a szerény ajándékot. Az ünnepi lakoma ideje alatt a rimóci hagyo­mányőrző együttes szórakoz­tatta a megjelenteket. Sirkó Fe­renc az alig 900 lelkes falucska polgármestere köszöntőjében elmondta, a község lakóinak 35 százaléka nyugdíjas korú, so­kuknak nehéz, sanyarú a hely­zete. Azon voltak és lesznek, hogy az idősek élete javuljon és érezzék: falujuk megbecsült A kilencvenkét éves Futó Istvánné fotó: gy. t. polgáraiként kezelik őket. Magyarországi Jord márkakereskedők Mások előtt vezet. www.ford.hu Bővebb információért érdeklődjön a Ford márkakereskedőknél

Next

/
Thumbnails
Contents