Nógrád Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-22-23 / 247. szám
1997. október 22., szerda 7. oldal Körkép Nyomozás Belgiumban. Pándy András magyar-belga protestáns lelkészt legalább hat ember meggyilkolásával vádolják a brüsszeli hatóságok. A 80-as években eltüntette két feleségét, valamint megölt nyolc gyermeke közül négyet. A bizonyítékok között két külön testhez tartozó maradványokat, illetve levélhamisításhoz használható eszközöket találtak. A lelkésznek magyar származású nőismerősei is voltak, akiknek sorsa ismeretlen, fotó: feb/reuter Tovább épülnek az európai folyosók és regionális úthálózatok Gyorsforgalmi utak északról délre A közlekedési miniszterek Helsinkiben tartott konferenciájukon egyeztették a közép- és kelet-európai „folyosók” építési tervét. Ez némiképp módosítja a hazai elképzeléseket, és befolyásolja több autópálya és főút további sorsát. Márkotay Sándor, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium közúthálózati osztályának vezetője elmondta, hogy a Gdansk-Budapest-Eszék- Tuzla-Szarajevó-Plocse autópálya 2007-ig történő megépítésének terve beépül a hazai gyorsforgalmi úthálózat fejlesztési koncepciójába. A Pécset elkerülő, 6. számú főút keleti szakaszának közelmúltbeli átadása után a délnyugati szakasz az ezredfordulóra készül el. Tervezése folyamatban van, finanszírozása azonban még tisztázatlan. Nagy kérdés, hogy önkormányzati, regionális vagy közös - azaz regionális és központi - forrásokból teremthető elő az öt kilométernyi út mai áron másfél milliárdra becsülhető költsége. Az M7-es további szakaszának megépítésére jövőre ismét koncessziós versenytárgyalást írnak ki. A módosult terveknek köszönhetően jelentős lesz az állami hozzájámlás, ám az is nyilvánvaló, hogy a 100 milliárd forintot is meghaladó beruházás külső forrás nélkül kivitelezhetetlen. Folyamatosan épülnek az észak-dél irányú, regionális gyorsforgalmi hálózat szakaszai. A Vácot elkerülő 2. sz. főút, illetve a Gyulát elkerülő 44-es újabb szakaszát a napokban adták át rendeltetésének. Az előbbinél a Dunakeszit és Gödöt elkerülő részt az év végéig, az Orosházát megkerülő szakaszt még az ősszel kapcsolják be a forgalomba. Az építés alatt lévő, 56 kilométert kitevő útszakaszok nem az európai folyosó részei, de közlekedési és nem utolsósorban környezetvédelmi szempontból rendkívül fontosak.- Minden terv és törekvés, célja a több évtizedes lemaradásunk pótlása - mondta a szakember. (cser) Hírek Röviden Vízumkényszer bevezetését fontolgatja London a cseh állampolgárok számára, ha folytatódik a csehországi romák ki- vándorlási hulláma a szigetországba. Kanada ugyanezen okból október elején már kötelezővé tette a vízumkérést. Súlyos áramhiány nehezíti a kárpátaljai lakosság hétköznapjait. Az áramszolgáltató társaság azt kéri a lakosságtól, hogy fogja vissza áramfogyasztását, és fizessen az elhasznált áramért. Kárpátalján a lakosoknak közel a fele nem egyenlíti ki a villanyszámláját. Osztrák bűnügyi szakértők perdöntő bizonyítékot - egy gumikesztyűt - találtak arra, hogy a stájerországi férfinak, Franz Fuchsnak köze van az Ausztriát izgalomban tartó levélbomba-merényletekhez. Az Országgyűlés 323 igen szavazattal (16 nem és 3 tartózkodás mellett) úgy döntött, hogy sürgősséggel kezdi el tárgyalni azt az indítványt, ami lehetővé teszi, hogy a kormány javaslata szerint november 16- ára kiírhassák a NATO-nép- szavazást. A Magyar Dolgozók Pártja vezető testületéinek 1956. október 24-e és 28-a között született dokumentumaiból adott közre válogatást a Napvilág Kiadó. Az olvasók tájékozódását bőséges jegyzetanyag segíti, míg a pártvezetés „végnapjairól”, a forradalom kezdetétől az MDP október 31-i feloszlatásáig történtekről Ripp Zoltán tanulmánya ad áttekintést. G. Nagy né Maczó Agnes, az Országgyűlés alelnöke fokozott óvatosságra szólította fel Kuncze Gábor belügyminisztert, hogy ne fordulhassanak elő a korábbi évekhez hasonló rendzavarások az október 23-ai megemlékezéseken: intézkedjen, hogy „szélsőséges, provokatív, vörös zászlós, csapágyas, karlengetős szálasista csoportok” sehol ne zavarhassák meg a kegyelettel ünneplő magyarság rendezvényeit. Sikkasztás, hűtlen kezelés és okirat-hamisítás alapos gyanúja miatt az úgynevezett Ka- lasnyikov-albizottság azt javasolja az Országgyűlés honvédelmi bizottságának, hogy nemrég elkészült jelentésüket küldje meg az illetékes hatóságoknak. Erről Póda Jenő, az albizottság vezetője tájékoztatta kedden az újságírókat, s közölte: javasolták, hogy hozzák nyilvánosságra a jelentés nem titkos részeit. Ami a csillagháborús tervekből napjainkig megvalósult Műholdak ellen - lézerágyú A Pentagon végre elkönyvelhette a sikert: az űrbéli objektumok ellen bevethető csodafegyver, a Miracl „lelőtt” egy műholdat. Ez a kísérlet korábban kétszer is meghiúsult. Az óriás acéllöveg csövéből izzó - szabad szemmel láthatatlan - infravörös fénysugár lövell az ég felé. A lézersugár átmérője csaknem két méter, hatótávolsága pedig több mint négyszáz kilométer. Csaknem egy millió watt energia feszül benne, így a sugárnyaláb meg tudta semmisíteni a Föld körül keringő mesterséges holdat. A minapi sikeres teszt során nem az amerikai Misti-3 műhold megsemmisítése volt az elsődleges cél. Azt akarták kipróbálni, hogyan lehet egyetlen másodpercig, majd tíz másodpercig lézerrel megtámadni és működésképtelenné tenni a műholdat. A szakemberek szerint ugyanis nem mindig szükséges a szatellit teljes elpusztí-. tása, hiszen a lézersugár a mesterséges holdak hőérzékeny elemeinek - napelemek, szenzorok - megsemmisítésével bénaságra kárhoztatja, s ezáltal hasznavehetetlenné teszi az égi-légi megfigyelőket. Az új fegyver még Reagan elnök csillagháborús tervei idején született. Akkor arra készültek, hogy ilyen lézersu- gámyalábokkal védjék meg az ország légterét a behatoló ellenséges rakéták elől. A módszer az új helyzetben elősorban azt célozná, hogy háborús válság esetén megakadályozzák az ellenfél felderítő műholdjainak behatolását az USA légterébe. A költséges lézerteszteket 1985-ben betiltották. Ám két évvel ezelőtt az új, republikánus többségű kongresszus lelkesen feloldotta a tiltást. Ferenczy Europress Háromszoros garancia Többé nem kérdés a PB-gáz palackokban lévő gáz mennyisége. A Prímagáz - Magyarországon először - háromszorosan is garantálja a palackokban lévő gáz mennyiségét. QTegye mérlegre! Az év végéig, december 31-ig a Prímagáz összes cseretelepén, országszerte 3500 helyen megjelennek a gázpalackok töltősúlyát ellenőrző mérlegek. Csak felrakja a mérlegre a palackot és pontosan láthatja, mennyi gáz van benne. Q Ellenőrizze saját kezűleg! A jövő év folyamán minden a Prímagáz által töltött PB- gázpalack szelepére zsugorfólia-zár kerül. Csak meg kell néznie a palack szelepét, s ha sértetlen a fólia, biztosra veheti, hogy az előírt mennyiségű gáz van benne. QlEz a minőség magáért beszél! A Prímagáz Rt. tavaly év végén megkapta az ISO 9001 IQ a jjnii I nemzetközi minőségi tanúsítványt, mely annak az elismerése, hogy a Prímagáz tervezési, termelési és szolgáltatási gyakorlata maradéktalanul megfelel a nemzetközi minőségi szabvány követelményeinek. Látogasson el cseretelepeinkre és győződjön meg róla személyesen, hogy a Prímagáz - az országban egyedülállóan - háromszorosan garantálja szolgáltatása minőségét.