Nógrád Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-22-23 / 247. szám
2. oldal SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT Megyei Körkép PÁSZTÓ 1997. október 22., szerda Mikszáth-emlékest a megyeszékhelyen - A Mikszáth Kálmán Társaság és a Salgó- tarjáni Szimfonikus Zenekar ünnepi megemlékezést tartott a József Attila Művelődési Központban az író születésének százötvenedik évfordulója tiszteletére. fotó: gyurián tibor „Fogjunk össze Madách Imre ünnepére !” Méltó keret az emlékezésre Újabb jeles évfordulóra készülünk 1998-ban: 175 éve született Madách Imre. Nógrád megye mára a Madách-kultusz elismert és fontos szervezője, szereplője. De mintha ez most kevés erő lenne. A hivatal, az önkormányzat nem tud vállalni többet, lehetőségei erősen korlátozottak. Hát, akkor segítsünk mi, polgárok, akik örökölt értékeinket újra megtalálva és felmutatva talán saját értékeinket is megtaláljuk. Felhívással fordulunk a salgótarjáni „madáchos” diákokhoz, hajdaniakhoz és a jelenlegiekhez - és persze szeretett tanárainkhoz is -, fogjunk össze Madách Imre ünnepére! Szervezzük együtt a megemlékezést, teremtsünk méltó keretet az író emlékezetéhez! Ki-ki áldozzon azzal, amit a sors adott neki; elsősorban iskolájához, az iskola névadójához való hűséggel. Lelki, szellemi, anyagi hűség ez, amellyel Salgótarján méltón emlékezik. Az ünnepet gazdagíthatja, hogy ugyanebben az évben a város patinás középiskolája létrehozásának 75. évfordulójára emlékezünk. Terveink szerint november 3-án, hétfőn 16 órakor megbeszélést tartunk a Madách gimnázium mai épületében, ahol szólunk a tervekről, amelynek egyik fő pontja a Madách Imre Hagyományápoló Egyesület létrehozása, amelyet ünnepélyesen 1998. január 22-én jelentünk be. De addig sok a tennivaló. Várunk mindenkit, aki csatlakozik hozzánk, s persze várjuk a régi gépiparis és „közgés” diákokat és a mai Salgótarján iskolájának növendékeit is, mert Madách közös ügy, túlnő rajtunk, túl a városon, a megyén, túl a hazán. Bakay Lászlóné Balázs István dr. Csongrády Béla dr. Horváth István dr. Huszárné Kraft Valéria Kovács Tibor Plachy György dr. Praznovszky Mihály Sarló Béla Cserhátsurányban már nincs szőlőtermesztés - Egyetlen kivétel Déska János portája Csak jó borral lehet nyerni a kertbarátok versenyén A Balassagyarmati Kertbarát Kör borversenyein már évek óta a legjobb fehér- és vörösborokat Déska János cserhátsu- rányi gazda rakja le a zsűri asztalára. Az idei szüretnél a nógrádi szőlősgazdák véleménye erősen megoszlik. Van, akinek alig került fürt a puttonyába. Déska János igencsak elégedett a szőlőtermésével. Cserhátsurányban is beszökött az ősz. Csodálatos színekben pompázik a hegyes-völgyes vidék. A házak előtti virágok még teljes díszben virítanak, jelezve, hogy a gondos asz- szonykezek vigyáztak rájuk, így van ez a Bocskai út 8-ban is, ahol még tábla is hirdeti az olvasni tudónak, hogy ez egy tiszta udvar, rendes ház. Ami igaz is, hisz’ még kívülről nézve is rend van a portán. Az udvaron hatalmas fakád árválkodik. A házigazda, Déska János széttárt karral mentegetőzik. Kincs a pincében- Délig leszedtünk mindent. Ez a szombat délután már a feldolgozásra van szánva. De hát, van mit írni arról is! - mondja biztatóan a magas, mosolygós arcú ember.- Menjünk le csak a pincébe, ott van minden kincsem!- invitál a tágra nyitott ajtóval ásító pince felé.- Csak ne olyan gyorsan! - állítom meg a kifakult munkásruhába öltözött gardát. Két héttel ezelőtt még ragyásig voltak terméssel a kordonra nevelt tőkék a kertben, kellett, hogy mutatóban maradjon egy fürt. -Hát, milyen volt ez a szüret?- Már régen nem volt ilyen jó szüretünk. Az időjárás nagyon kedvezett. A szőlő pedig gyönyörű volt - áradozik csillogó szemekkel Déska János és lelkesen magyarázza a bizonyítványt.-Cserhátsurányban nem lehet szőlőtermesztésről beszélni. Itt nincs szőlő, ami volt a téeszben, azt is kivágták néhány éve, pedig jó boraik voltak. Most igazi szőlőtermesztés csak nálam van, ebben a kis kertben. Igaz, aki látta, tanúsíthatja, hogy szépen meg voltak rakodva a tőkék. Van gazdája! Ezt érzi, tudja a szőlő és meg is hálálja - mondja komoly arccal a házigazda. Csak a jól végzett munkának van értelme. Hosszú évtizedekig az építőipari vállalatnak voltam hűséges dolgozója és számtalan kitüntetéssel honorálták pontos munkámat. Családi szüret Most hetvenévesen is precízen csinálom a dolgaimat. A szőlőre is nagyon figyelni kell. Én szélvesszőzök és öt-nyolc szemes csapot hagyok, és felül van a termés. Nekem jól adott a szandai otelló is, de a kertem is öntötte a szőlőt. A szüretre szokás szerint összejött a család, a gyerekek, a jó barátok segítettek és most már kádban, a hordóban van minden.-De hát, gyerünk le a pincébe! Azt meg kell nézni, ott van az igazi látnivaló! így kerülünk le a pince előterébe, ahol a daráló már elmosva árválkodik a nagy kád tetején, de a prés alatt még nyög a benne szorult törköly. Szinte mozdulni se lehet a kádaktól, hordóktól.- Mindegyik tele van - nyugtázza a helyzetet a gazda.- Nézze meg ezt a kádat, ez tiszta chardennay, az a másik ottonel muskotály, irsaival keverve. Hallgassa csak meg, hogy dolgozik az anyag! - biz- tatgat a szőlősgazda és maga is odatartja a fülét a kád fölé. A tavalyi az igazi- Ez valósággal sertyeg! - kiált fel diadalittasan. 17,2 fokos volt a must, de még megtoldottam, hogy 21 fokos legyen. Csak jó borral nyerhetek az idén is a balassagyarmati kertbarátok borversenyén, ahol a fehérboraim mellett újra lesz vörösborom otellóból és opor- tóból. A ledarált szőlő még kádakban van, fönn a garázsban, hogy egy pár nap alatt kijöjjenek az íz- és színanyagok. Majd megmutatom, de most nézzen le az alsó pincébe. Már indulnék lefelé, de visz- szaránt az öreg.- Le ne menjen! Lenn a pincemélyben nagy a gáz. Igaz, ki van szellőztetve erősen, de csak így fölülről nézzen be! Megvolt a pinceszemle, utána irány a garázs, ahol nagy kádakban várja sorsának jobbra fordulását a ledarált vörös szőlő. A gazda félrehúzza a takarót és mélyedést csinál a szőlődarálókban. - Ez nézze meg! Micsoda színe van! — emeli magasra a belementett poharat, amelyben vöröslőén pompázott a must.-A jó vörösbor készítésének az a titka, hogy jól válasz- szűk meg a fajtát, érett legyen a szőlőnk és tiszták legyenek az edények.- De fontos ám a fölfokolás, hogy a bor legalább 13 alkoholfokos legyen. Valahogy így nézzen ki, már induláskor is! - mutat a pohár tartalmára Déska János.- De kóstoljuk meg a tavalyit, az igazit! Még van belőle egy-két pohárra való. Majd hozok fel a pincéből, addig nézzen körül a portán, vagy menjen be a konyhába az asszonyhoz! Az udvaron jó darab koca döngeti az ól falát, libák nézegetnek rám kíváncsian a baromfis dróthálóján keresztül, a termését vesztett szőlő sárguló levelét pergeti lefelé a szél a kertben. Készül a libasült A konyhában Déska Jánosné, született Holes Margit libát pucol. Jöttömre megigazítja kendőjét és nagy szakértelemmel magyarázza a liba feldolgozásának a rejtelmeit. Az asztalon minden rész külön rakva. Vasárnapra jönnek a gyerekek, az unokák, jó ebédet készítek nekik. A papa a sült húst szereti, már régóta! - néz rám huncut, mosolygós szemmel Margit néni.- Régóta? Hány év az a sok év? - tamáskodom.- Bizony az idei szüreten 49 éve annak, hogy együtt vagyunk. A szüret ideje mindkettőnk számára emlékezetes. 1947-ben a cserhátsurányi szüreti mulatságra átjött Szandáról Déska János. Akkoriban volt egy udvarlóm, aki nem nagyon szeretett táncolni, én pedig nagyon szerettem ropni a csárdást. Azon a szüretin elcsábított János a táncával. Máig is híres táncos az öregem, pedig már ő is túl van a hetvenen. Akkoriban a cserhátsurányi kultúrházban nagyon jó mulatságok voltak, nem olyanok, mint most, hogy sikítva táncolnak. Most a szülő a bálba el nem mehet, de akkor együtt ment a lány a szüleivel, úgy jött össze a cigányra a pénz. Az akkori szüreti mulatságra egy évvel, 1948-ban összeházasodtunk. Két lányunk és egy fiunk, valamint négy unokánk teszi széppé életünket. Kesergős jelen- Hát, ilyen a mi életünk! - néz föl a libaféleségek darabolásából Margit néni. -Tudja, az idei szüretünk is nagyon szép volt, együtt volt a család. A munkához sült kolbászt, fasí- rozottat, hájas pogácsát készítettem.- Kóstolja csak meg! - nyújtja felém kedvesen a pogácsával teli tálat. A pogácsa nagyon jó, és míg falatozom, Margit néni átvált kesergőre.- Nem bírjuk már úgy a munkát. A férjem is eladta a termés egy részét, hogy kevesebbel kelljen bajlódnia. A borból is kevesebb kell a családban. De a szőlővel azért még foglalkozunk és higgye el, rengeteget dolgozunk. Nem így Misiké, az unokánk, aki 21 éves és a szemünk fénye. Sajnos, neki nincs munkája. Most nem tudnak a fiatalságnak rendes munkát adni. Nem ilyen világra számítottunk, most mindenki csák zsebre dolgozik. Az országgyűlésben is a saját maguk pénzét szavazgatják. Azt nem bánják, hogy tizenötezer forintból hogy lehet megélni egy hetvenévesnek, aki be akarja vezettetni a gázt, de miből?! A gáz árát is örökké emelik, így be se tudjuk vezettetni. Van két cserépkályhánk, az egyiket befűtjük, mikor jönnek a gyerekek. Mi az öregemmel a konyhába vagyunk mindig. Nem tudjuk, hogy mi lesz,, de hogy nem jó, az biztos! - néz rám elkomolyodva Déska Jánosné. Fehér és vörös Hogy oldjam a helyzetet, a szüretre terelem vissza a szót.-De a bor jó lesz, ugye?- A bor jó lesz az idén is! - mondja bizakodva Margit néni és még fölcsillanó szemmel hozzáteszi:- Jaj, hát a bornak olyan gazdája van, mint én a libának! A férj közben tele üveggel feljut a pincéből, és amíg tölti a poharakat, azt magyarázza, hogy a fehérborból öt hét után már lehet inni, de a vöröset akár három hét múlva is meg lehet kezdeni. Koccintás előtt még fölemelve nézegetjük az aranyló, ' kristálytiszta char- dennayt... Szabó Endre — A buszvezető van az utasokért — vallja a nívódíjas sofőr Nejének is szól az elismerés Röffler Antal nem véletlenül lett. a Volán dolgozója. Édesapja nyomdokain már 1975-ben, a katonaság előtt buszvezető lett.- A balassagyarmati üzemegységnél dolgozom, hiszen mohorai vagyok - mondja. Majd’ tíz évç azonban megszerezte a nemzetközi jogosítványt, s azóta külföldre is vezet különjáratokat.-Nekem a vezetés a szenvedélyem. Szerencsére van egy Ford Sierránk, ez amolyan családi kocsi, már ami a megvételt, és az üzemeltetést illeti, hiszen feleségemmel és két fiammal együtt megkeresett pénzből vettük. Röffler Antal a családjának RöJJler Antalnak szenvedélye a vezetés és a munkájának él. Feleségével és fiaival Mohorán laknak, családi házban, az anyósáék- kal. - Van egy kis telkünk, ahová ugyancsak közösen járunk. Megértjük, segítjük egymást - állítja. Ha újra kezdené az életét, akkor is a Volánnál dolgozna. Na, persze nem a helyi járatokon, ő a hosszabb távokat szereti. Végül két „titkot” árul el. Az egyik, hogy az utasok mindig a legfontosabbak. Velük akkor is kedvesen kell bánni, ha ingerültek, mert tudni kell, hogy ki kiért van. A másik dolog a jó családi háttér. Büszkén mondja, hogy neki mindig biztonságot ad a nyugalmas otthon. Ezért úgy érzi, hogy a kitüntető oklevél a nejének is szól, nem csak neki. P. A. Megmentik az utolsó szabadkéményes német parasztházat Szendehelyen Falumúzeum korabeli bútorokkal A szendehelyi önkormányzat egy saját tulajdonában lévő - mintegy hatvan négyzetméter alapterületű - épületet kisebbségi házzá alakít át. A községben ez lesz az utolsó szabadkéményes német parasztház. Az épületben otthonra talál a falumúzeum is, melyet korabeli bútorokkal, használati tárgyakkal rendeznek be, amiket a lakosságtól kívánnak átvenni. A felújítást az önkormányzat közhasznú munkásokkal, helyi szakemberekkel oldja meg. A kivitelezést támogatja a Nemzeti Etnikumi Hivatal, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata és helybeli magánszemélyek is hozzájárulnak a költségekhez. Kisebbségi házat alakít ki az önkormányzat A faluház átépítésének befe- átadását a következő év májujezését és az épület ünnepélyes sára tervezik. V. K.
