Nógrád Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-14 / 240. szám
u L VA S Ó î'ÉUBl} $0 Csak álom az új munkahely Kamarai „igen” a Pólusnak Nem könnyű munkahelyeket teremteni Nógrád megyéZöld utat kapott a Pólus Ring Salgótarjánban a Nógrád ben sem. Á tény igen elkeserítő, pláne, ha azt is tudjuk, Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségétől. Erről hogy pénz lenne rá. 2. oldal tegnap délután határozott a testület. 3. oldal Újabb domyays bajnoki érmek A lassan végéhez közeledő tájfutóidény egyik legfontosabb versenyét, az országos csapatbajnokságot rendezte a Zala megyei szövetség a Keszthelyi-hegységben. 9. oldal NOGRAD MEGYEI HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1997. OKTÓBER 14., KEDD VIII. ÉVFOLYAM, 240. SZÁM ARA: 34,50 FORINT Lehet, hogy nálunk megtalálja a szerencséjét 1 f ¥• I a fNograd Hirdessen m«®* Hírlapban! Egészségesebb falvakért - Ötévesen a mezőnyben örhalmi győzelem Huszonöt nógrádi település kapcsolódott a Vöröskereszt néhány éve indult „Egészségesebb falvakért” mozgalmához. Közülük tizenegy képviseltette magát az elmúlt hétvégén Bánkon megtartott tanácskozáson, illetve az ezzel párhuzamosan zajlott túrán, akadályversenyen, melyet a területi Vöröskereszt és a né- zsai ifjúsági klub közösen rendezett meg. Mit tehetnek a helyi önkormányzatok az iskolai egészség- nevelés céljainak megvalósításáért? - Egyebek mellett erre a kérdésre keresték a választ a fórumon, melynek résztvevői között volt dr. Rózsa György, a Magyar Vöröskereszt főtitkára. Az ötfős csapatok legifjabb versenyzője ötéves volt, a legjobb eredményt az őrhalmiak mutatták fel, teljesítményüket sportfelszereléssel jutalmazták. A tanácskozáson elhangzott egészségnevelési, módszertani útmutatók, javaslatok széles körű hasznosításához a Vörös- kereszt szórólapok készítésével és terjesztésével járul hozzá. Veszprémiek a világörökség idegenforgalmáért Hollókőt megismerni és... A veszprémi egyetem tanszéke készítheti el Hollókő turisztikai hasznosításának stratégiáját. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium idegenforgalmi bizottságának pályázatán két jelentkező közül kapták meg a feladatot a veszprémiek, akik már meg is kezdték a nem mindennapi vállalkozáshoz szükséges helyszíni előtanulmányaikat. Á december közepére benyújtandó pályamunkával kapcsolatos egyik fő követelmény ugyanis, hogy a tervek a helyi önkormányzat elképzeléseinek megvalósítását mozdítsák elő. Ezért a tanszék néhány tanára és diákja az elmúlt hétvégét Hollókőn töltötte. A szombati fórumon felvetődött egyebek mellett a községet és környékét is magában foglaló 141 hektáros védett terület rendbetétele, a lovasturizmus meghonosítása, s a vendégfogadással összefüggő köztisztasági tennivalók elvégzése. Vasárnap pedig kérdőíves felmérés céljával keresték fel a diákok a családokat. Hitünk magánügy, az egyházak helyzete közügy „Egyházüldözők” csalódása Hogyan alakul jövőre az egyházak támogatása, és mit jelent számukra a Szentszékkel kötött megállapodás? Erről is szó volt tegnap a salgótarjáni városházán folytatott szűk körű megbeszélésen, amelynek vendége volt Hegyi Gyula országgyűlési képviselő, az MSZP vallási és kisebbségi ügyekkel foglalkozó ügyvivője. A katolikus egyházat Baffi István és Ponyi Artúr, a református egyházat Égető Fe- rencné, az izraelita hitközséget pedig Cselényi György képviselte. Részt vett a találkozón Puszta Béla polgármester és Domonkos Tamás, az önkormányzat tanácsnoka is. Hegyi Gyula az MSZP választási programjára utalva elmondta: a hit megvallása mindenki magánügye, az egyházak helyzete viszont közügy. A politikus szerint nagy szükség van az egyházak társadalmi szolgálatára, nem csak a templomi tevékenységben, de az oktatásban és általában a társadalmi erkölcs formálásában is. (Folytatás a 3. oldalon) Nagyobb volt a füstje, mint a lángja - Hegesztés gyulladással Tűz az adóhivatal fölött Az APEH Nógrád Megyei Igazgatóságára száguldottak tegnap a tűzoltók. Két fecskendő és egy létrás gépkocsi érkezett a helyszínre. Hamarosan kiderült, hogy a jelentős erőkre nincs is szükség, ugyanis a tűznek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A székház harmadik emeleti tetőterében hegesztés közben a felizzott a eső meggyújtotta a vele érintkező fa- és műanyag burkolatot. A tűzoltók felhívták a figyelmet arra, hogy a fokozottan veszélyes helyeken figyelő embernek is kell lennie, aki ügyel a „vörös kakasra”. Csaknem száz „átalakított” rádiótelefont találtak a taijáni bűnügyesek Utazó mobil-csalók Rutinellenőrzésen bukott le egy mobiltelefonokkal csen- cselő banda. A tarjáni rendőrkapitányság közlekedésrendészeti járőre ugyanis ellenőrzés közben vizsgálta át egy vecsési férfi autóját, a kocsiban 48 rádiótelefont találtak.- Gyanús lett annyi telefon egy személynél - tájékoztatott Kaszás Ottó őrnagy, bűnügyi osztályvezető. Tisztázásra várt a kérdés, hogy honnan akad valakinek ennyi, ráadásul bolti csomagolású mobiltelefonja. Eljutottak az egyik rádiótelefon-társaságig, amely éppen rádiótelefonbérleti akciót hirdet. Eszerint havi 500 forintért és a készülékhez szükséges húszezer forintos SIM-kártya áráért el lehetett hozni a rádiótelefont. Nos, a módszer nem egyszerű, de ésszerű: egyesek kitalálták, hogy megveszik a rádió- telefonokat. Teszik ezt vagy lopott személyi igazolvánnyal, vagy éppen erre rászoruló személyeket bérelnek fel némi baksisért, akik megkapják a 20 ezer forintot és a bérleti díjat, amiért megvették a rádiótelefont. Aztán a mobilokat leadják a megbízóknak. A később átalakított telefonokat főként külföldön, Romániában és Szlovákiában árusították. A rendőrök Budapesten öt gyanúsítottat hallgattak ki és házkutatást tartottak. Találtak egy szervizt, a telefonok „felvevőhelyét”. Míg a szervizben folyt a házkutatás, három csapat érkezett, akik rádiótelefonokat adtak be. Őket is azonnal kihallgatták, és újabb 48 készüléket foglaltak le. Bács-Kiskun megyében megtalálták azt a helyet, ahol számítógép segítségével a telefonokon az átalakítást végrehajtották. A kárérték - egy egy telefon 60-70 ezer forintos hivatalos árát tekintve - mintegy 6-7 millió forint. Szalmonellás börtöngaluska Még ugyan tart az egészségügyi elkülönítésük, de már panaszmentesek a szegedi Csillag börtönben azok a fogva tartottak, akik a múlt héten szalmonellával fertőzött ételt ettek. Az elítéltek pénteken jelentkeztek az intézet egészségügyi szolgálatánál hányásos, hasmenéses panaszokkal. Az elítéltek csütörtökön este tojásos galuskát kaptak vacsorára. A vizsgálat egyértelműen megállapította, hogy a tojás volt a fertőzött. Dupla hatos a lottón ! A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 41. játékhét nyereményei a következők. Az ötöslottón nem volt ötta- lálatos szelvény. A négyesekre 1 239 982, a hármasokra 12 179, a kettesekre 585 forintot fizetnek. A Jokeren egy telitalá- latos szelvény volt, nyereménye 17 384 807 forint. A hatoslottón két telitalála- tos szelvényt találtak, nyereményük egyenként 86 671 169 forint. Az 5+1-esek 5 648 122, az ötösök 137 034, a négyesek 2 285, a hármasok 418 forintot érnek. Nemes segítség a kis betegnek Mint azt lapunkban nemrégiben hírül adtuk,' egy súlyosan beteg hatéves lapuj- tői kisfiúnak ionizátorra, levegőtisztító berendezésre van szüksége. Nos, a legújabb, ráadásul jó hírünk: a kisfiú részére nemes felajánlás érkezett a napokban a jobbágyi önkormányzattól. A hátrányos helyzetű család gondjainak enyhítésére .az adományozó a készüléket ajánlotta fel. Mi az a „zagy”? - Helyszíni riportunk a Salgótarjánban folyó nagytakarításról Hol munka, ott patak is folyik Tudják önök, hogy mi az a „zagy”? Nos, Balogh Béla irányító művezető, aki Salgótarjánban, a Beszterce-lakó- telepen a Tarján patak tisztítását vezényli több ott dolgozó brigádnak, részletes magyarázattal szolgált. A csípős októberi reggelen „repülés” közben lehetett megfigyelni a magyarázat tárgyát. Persze a zagy csak akkor repül, ha dobják. Méghozzá a patak medréből, alulról fölfelé, a patakpartra. A mindenfajta hordalékból, iszapból, fűből és gyökerekből az „idő” által gyúrt massza egyes helyeken fél méter vastagon teszi próbára a vele birkózók testi erejét, ügyességét. Serénykedő munkások, a kép előterében az a bizonyos zagy zagy, először a növényzetet kell letermelni róla, aztán pedig háromszori átkarolással lehet a meder oldalába épített rámpán keresztül a partra továbbítani. Eszi a kéziszerszámokat is a makacs hordalék, szinte minden héten meg kell újítani az eszközöket.- Kik dolgoznak itt, és menynyit keresnek?- A városháza által pályázat útján elnyert pénzből nyílt lehetőség Salgótarján különböző területeinek karbantartására, tisztítására. Augusztus 1-jétől folyik itt a munka, a Tatár-ároknál kezdtünk, s ha az időjárás engedi, akkor december 31-éig a Kemerovo-lakótelep (Folytatás a 3. oldalon) Szerződéses katonai beosztásokat hirdet a „kiég” Főállás a hadseregben Már korábban is tervezték, hogy a Magyar Honvédség szerződéses katonai beosztások betöltésére hirdetnek felvételt. Most már várják azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik érdeklődést mutatnak a fegyveres katonai szolgálat iránt, szeretik a kihívásokat, a férfias megmérettetést, és még nincs konkrét elképzelésük jövőjüket illetően.- A szerződéses katonai szolgálati viszony meghatározott időre létesül - tájékoztat a konkrétumokról Kovács Gábor alezredes, a Nógrád Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság humánszolgálatvezetője. -Ez tiszthelyettesi beosztásban öt évet, tisztesi beosztásban két évet jelent. A rendfokozat nélküli jelentkezőket felvételkor őrvezetővé léptetik elő. Ugyancsak fontos tudnivaló, hogy a szerződéses katonát más alakulat állományába csak beleegyezésével lehet áthelyezni.- Az ország mely területein várják a jelentkezőket?- Elsősorban Debrecenben, Tatán, Hódmezővásárhelyen, Szentkirályszabadján és Kecskeméten, Nógrád (Folytatás a 3. oldalon) Kovács alezredes-Nem könnyű munka ez - mutat Balogh Béla a patakmederben serénykedő munkások felé. -Nehezen kiemelhető a