Nógrád Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-12 / 213. szám
1997. szeptember 12., péntek SZECSENY Nógrád Megyei Hírlap Kádár Péter jegyzete Piros csík a halántékon / ó néhány napja magtárban a gabona, ismét van már új kenyér. Nagy ünnep volt ez nálunk a pusztán, még majd’ ötven éve is. Mi kiskölykök is kivettük részünket a forgatagból, ösz- szefogott a volt uradalmi cselédnép apraja-nagyja. Akinek fogata volt, beosztotta portáról portára a fuvart. Mert a kazal helye a hauzp- lacc végén volt, a szemét a padláson. Már amit nem vitt el a beszolgáltatás. Tudtam, a kenyér szentség, a búza régi, szép neve: ÉLET. Nagyapám, aki uradalmi kovács volt, ilyenkor évente egyszer, felvette a sötét ruháját, vászon helyett az egyetlen fehér puplin inget és eljött velünk a templomba is. Kevés beszédű, lapát tenyerű ember volt, ha elkapta az indulat, csak onnan lehetett észrevenni, hogy megjelent egy kis piros csík a halántékán. Ilyenkor nagy lett a csönd. Olyan erejű ember volt, hogy egyszer letett egy széket és az darabokra törött. Nem odacsapta, csak letette. Amit most mesélek, 1952- ben történt. A szomszédban lakóknál segédkeztem. Tisztem szerint nagy bögrébe a padláslépcső körül elhullott búzaszemeket gyűjtöttem. Amikor a munka véget ért, napszámként hatalmas, hófehér kenyérszeleteket kaptam, ami ott sült hetente a puszta központjában lévő közös kemencében. Vastagon volt kenve zsírral. De jaj, az a zsír! Annyira megavasodott január óta a bödönben, hogy öklendezni kezdtem tőle, s kifordult a falat a számból. Nagy ívben behajítottam a kukoricásba. Nem vettem észre, hogy mögöttem tornyosul nagyapám.-Mit csinál, gyerek? Eldobni kenyér? A kenyér? - mondta törve, csöndes-súlyosán, mert lengyel otthonból származva soha nem tanulta meg teljesen a nehéz magyar nyelvet. Megjelent homlokán a piros csík. Lendült a kovácstenyér. Ha nem fogja vissza, bizonyosan angyallá változom, amúgy klottgatyáson. Ritkán járt el a keze. Csak egyszer kevert le egyet a Vörös intézőnek, abból is uradalomra szóló skandalum lett. Megállt a keze félúton, s legyintéssé szelídült, részembe jut, valahányszor J—j harmadnapra megpené- szedik a kenyérmaradék és ki kell dobni a kukába. A mai kenyerek ilyenek. De olyankor szégyellem magam, s szinte osonok. Finisben a NÓGRÁD KÉR Napok Jól jött az iskolakezdéshez ié Megyei Körkép __________jjpp bátonyterenye S zekér helyett Toyotával járnak a pusztaberkiek Luxuscélra pénzbe kerül Ifj- és id. Vida Jánosáé, mellettük a horpácsi özv. Vajzer Mi- hályné a nagyoroszi fogorvoshoz utazik (Folytatás az 1. oldalról) Azoknak is érdemes benézni, akik hűtőszekrény-vásárlást fontolgatnak.- A héten még tart a füzetvásár a salgótarjáni Pécskő Üzletházban — figyelmeztetett Tátrámé Kenyeres Agnes igazgató. Iskolai cipők, óvodai váltó papucsok most a tavalyi ár feléért kaphatók. A Karát Shop- ban már az őszi divatból válogathatnak, s persze még tart a* szőrmevásár is. A csecsemő- és gyermekrészlegre ASTI-termé- kek érkeztek. Az illatszerosztályon az Old Négy magánszemély ötlete válik valóra e hét végén, a Palóc Lovas Egyesület támogatásával Szécsényfelfaluban: szombaton első ízben rendeznek lovasnapot. A program délelőtt tizenegykor az egyesület elnökének ünnepélyes megnyitójával kezdődik. Ezután díjhajtóverseny , Spice, Nivea és Secret-termé- kek vásárlói ajándékot kapnak, szeptember 12-én Ellen Betrix- sminketésre lehet jelentkezni, szakember közreműködésével. Aki ügyes, Tomi és TIX mosóporokat most vesz, mert ajándék dukál hozzá. A háztartást is most érdemes feltölteni Bravo dobozos üdítőkkel, amely most akciós áron kapható. ínyencek Ripp-Ropp termékeket kóstolhatnak az osztályon, a kávéhoz pedig Dutch Lady completta jár, de csak a betérőknek! T. N. L. díjugratás, végül a maratoni hajtás következik. A versenyszünetekben csikósbemutató látványa szórakoztatja a közönséget, a tombolán pedig főnyereményként egy boci talál majd gazdára. A második és harmadik díj szintén élő állat, egy kecske, illetve malac lesz. Ha azt állítjuk, hogy a három éve vásárolt mikrobusz valóságos kincs, falat kenyér a pusztaberki polgárok életében, akkor nem járunk távol az igazságtól. Mindezt Árpás Károly, a mindössze 130 lelkes falucska polgármestere, nem haragszik meg a szóért, amolyan mindenese is megerősíti.- A falugondnokunk, Be- luczki Károly jár vele, mivel neki ma elfoglaltsága van, magam ültem a kormány mögé. Nincs más megoldás, az emberek nem várhatnak - int a mik- robuszban helyet .foglalók felé.- Most éppen Nagyorosziba viszek be asszonyokat a fogorvoshoz, ellátás után vissza ... Árpás Károly sorolja, milyen szolgáltatásokat is végez a kényelmes járgány: mivel akkor nincs buszközlekedés, minden reggel 6 órakor viszi a dolgozni indulókat a 22-es úti elágazóhoz, délután megy is értük ugyanoda hatkilométeres gyaloglástól megkímélve őket. Kedden és pénteken gyógyszervételezés Rétságon, ebédkihordás, gyerekek iskolába szállítása.- Az a jó, hogy időben léptünk, egymilliót kaptunk köz(Foly tatás az 1. oldalról) monokultúra mellőzöttsége, szorongásra nincs különösebb ok. Ennek ellenére, a biztató előrejelzések ingatagságát sejteti minden eddigi, szinte a ki- ismerhetetlenségig szívós kártevőkkel kapcsolatos lesújtó tapasztalat. Markáns példa erre a kolorá- dóbogár lárvája, imágója, amely évről évre visszavigyorog a legtöbb, képébe permetezett, az ember egészségét kikezdeni képes mérgekre: immunitása, védekezőképessége, úgy tűnik, nem ismer határokat. Sajnos. (Folytatás az 1. oldalról) születésnapra lopták Ludányha- lásziba. Eddig 15 kerékpárt foglaltunk le, Ludányhalásziból hét került elő. A vételár mindössze három-négyezer forint volt, a bringákat legtöbbször vonaton szállították el. Egyedi megrendeléseket adtak le a hétfőnként Gyarmaton piacoló ponti pénzből a megvásárlásra, a többit az önkormányzat pótolta, nem bántuk meg.- A közlekedés inkább visz- szafejlődött a környéken, a falucska lakóinak többsége idős, beteges ember, tehát rászorulnak a segítség ilyen módjára is. Természetesen díjmentes szolAz új nemkívánatos vendég veszélyességének feltérképezése, közelsége, s újabban a jelenléte valójában már három éve ad feladatot a hazai növényvédelmi hatóságok figyelőszolgálatának. A hímek „elő- osztagait” a balassagyarmati állomás szakemberei is folyamatosan csapdázzák, a rovar esetleges tápnövényeinek megismerése céljával is. Magyar „növénydoktorok” tudomása szerint ugyanis feltételezett őshazájában biztató eredményt hozott a kukorica szójával váltott termesztése. Ezt ecsegiek és a kállóiak is. Mint kiderült, további 13 nagy értékű kerékpárra már „szerződést” kötöttek. Az eseteket súlyosbítja, hogy mindent előre elterveztek, bandáikkal a fiatalok ugyan kis értékű, de szervezett bűnözést folytattak. Annyira olajozottan működött a gépezetük, hogy sokszor a rendelés legáltatások ezek, ha valaki „luxuscélra”, mondjuk, esküvőre szeretné igénybe venni, annak felszámolnánk némi költséget. Csak egy a bökkenő: esküvő nem is tudom, mikor volt a falunkban. Többen halnak, mint születnek.- szgys azonban valószínűleg csak akkor lesz érdemes megbízható, természetes védekezési módszernek tekinteni, ha a kártevő teljes élettana ismertté válik. Tehát sok, túl sok a megválaszolatlan kérdés, s ezek közül a talán legjelentősebb mégis az: mit hoz a jövő esztendő, mire próbáljon berendezkedni a kártékony talányokban amúgy sem szűkölködő mezőgazda? Amit ezzel kapcsolatban tanácsolni lehet: figyelje a híreket, melyekhez, ha szükséges, növény- védelmi tanácsokat is fűznek a szakemberek. (mj) adása, valamint a lopás és a kifizetés közt egy óra sem telt el. Ehhez persze az is kellett, hogy legyenek az utcán őrizetlen, le nem zárt kerékpárok. A gyanúsítottak a pénzt mind elmulatták. Egy-egy „fizetésnapon” tíztagú társaság mulatott abból, amit kaptak - tudtuk meg a rendőrségen. - tarno RÉTSÁG 3-oldal Hírek Szerzői est Budapest/ Salgótarján - A magyar írókat, költőket bemutató sorozatban a Párizsban élő, salgótarjáni származású Nagy Pál szerzői estjét szeptember 12-én, pénteken 17 órai kezdettel tartják a Kossuth Klubban Journal in-time címmel. Ekkor mutatják be a szintén tarjáni alkotó, Kovács Bodor Sándor Nagy Pálról készült portréfilmjét. Szövetség a turizmusért Balassagyarmat - A vasúti közlekedésre alapozott, természetkímélő és környezetbarát turizmust tekinti a Börzsöny és Cserhát vidéke fejlődése kulcsának a napokban megalakult „Szövetség a Börzsöny- Cserhát Vasútra Épülő Turizmusért”. A szervezet új együttműködési formákat, partnerkapcsolatokat szándékozik kialakítani a vasút, a térség önkormányzatai, a turistairodák, kis- és közép- vállalkozások, valamint a társadalmi szervezetek között. Tankönyvsegély Erdötarcsa - Gyerekenként 4 ezer forintot juttatnak az általános és középiskolásoknak. A döntés kilencven tanulót érint, s 400 ezer forint kiadást jelent a képviselő-testületnek. Közmunkások Bárna - Szeptember 8-ától négy újabb közmunkást foglalkoztatnak, így már tízen dolgoznak jelenleg a Báma- patak tisztításán, illetve a községi óvoda és az iskola karbantartását végzik. Cégsegítség Kálló - A Cég 88 Kft., amelynek tagjai között néhány helybeli dolgozó is van, társadalmi munkában kifejtette a napközi otthont, ahol naponta hatvan-nyolcvan gyermek étkezik. Gazdikeresö Salgótarján - Nagyon barátságos, felnőtt dalmatának gondos gazdit keres az Állatvédő és Segítő Egyesület. Örökbe fogadók jelentkezhetnek négy tacskóféle, kis- testű kölyökkutyákért is a 32/311-840-es telefonszámon. Egy kis falu hagyományt akar teremteni Lovasnap Szécsényfelfaluban Űjabb feladvány növénydoktoroknak, gazdáknak, szakembereknek „Jenki” a kukoricásban Születésnapra lopott kerékpárt ajándékoztak - Ugrottak a megrendelések Mulatós biciklitolvajok A Nógrád Volán Rt. nívódíjas gépkocsivezetője Köszön neki a bujáki rét is- Hetvenben szereztem meg a jogosítványomat, s néhány barátommal idejöttem dolgozni. Közülük talán már csak én vagyok itt- emlékszik vissza Prokop Miklós szurdokpüspöki buszvezető. Friss jogosítvánnyal akkoriban csak teherautóra ülhetett a sofőr. A pásztói telephelyen váltott, s az ország szinte minden részét bejárta fuvarral. Mivel azonban kevés volt a buszvezető, három év múlva már Ikaruson ült. A Csécse-Pásztó vonalon kezdett, de Közép- Nógrád szinte minden községét úgy ismeri, mint a tenyerét. Most a bujáki járatot viszi.- Szerencsétlenségemre volt egy pici koccanásom, s emiatt „nullázódott” a balesetmentes kilométerem - mondja. Prokop Miklós A Prokop családnak egy leánygyermeke van, aki Hatvanba jár gimnáziumba. Miklós felesége Pásztón tanít. A tágab- ban értelmezett család tagja egy kutyus is. A „nagy okos” azonban a számítógép, Miklós kedvenc időtöltésének tárgya. Egy további kedvenc az autó, amely egy 3 és fél éves Opel Astra. Szabadidejében szívesen bíbelődik a verdával, bár a kocsi kora ezt nem indokolja. Más kérdés, hogy egy sofőr mindig talál feladatot a munkaeszközén: egy olajcseréért nem megy szervizbe.- Egy másik hobbimat, a kényszer szülte, amikor elkezdtem építkezni - mondja. - Már régóta csinálom, de soha nem akar elkészülni. Azt még nem tudom, hogy a jutalmat is a házra fordítom-e, annyira váratlanul ért, de természetesen nagyon örülök neki. T. N. L. A körzeti megbízottak és a nyomozók összefogásával Lebuktak a boltok vámszedői Olyan betörőket fogtak el a salgótarjáni rendőrök, akik előszeretettel törtek fel boltokat. Nem véletlenül specializálták magukat üzletekre, hiszen ezek önzetlenebbek, ugyanakkor nagyobb használati értékű holmival rendelkeznek, mint a lakások, családi házak. A négytagú díszes társaság rendőrkézre jutott, közülük M. Zsolt és R. Frigyes mi- zserfai lakosokat őrizetbe vették, gyerekkorú ^ társaik szabadon vannak. Ők látogatták a helybeli és a környékbeli üzleteket, alkalmanként többször is, alaposan megvámolva az árukészletet. Az őrizetbe vett két személyről kiderült, hogy másik két társukkal közösen ők törtek be a vizslási élelmiszer- üzletbe, ahová a tető megbontásával és a bezárt ajtó kifeszítésével jutottak be. Az üzletből dohányárut, fűszereket, háztartási felszereléseket és különféle élelmiszereket vittek el. Ezek kárértéke mintegy negyedmillió forint. Az elszámoltatás során arra is fény derült, hogy két mizserfai üzletbe is betörtek ahonnan összesen százezer forint értékű áruval távoztak. Hozzá kell tenni, hogy a rendőrség az ellopott áruknak nem akadt a nyomára, mivel valószínűleg azonnal értékesítették. Az eredményes fogás voltaképpen a körzeti megbízottaktól ered, akik a nyomravezető figyelés adataira támaszkodva fogtak össze a nyomozókkal és rajtaütöttek a bűnözőkön. Ebben az is közrejátszott, hogy a rendőrök előtt már ismert mind a két személy, hiszen többszörös visszaesők és büntetett előéletűek mind a ketten. Eddig négy betörést ismertek el, de az adatok alapján feltehető, hogy más hasonló bűncselekmények is vannak a számlájukon, éppen ezért a rendőrség vizsgálata folytatódik.- p.a. -