Nógrád Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-05 / 207. szám

1997. szeptember 5., péntek Mozaik 7. oldal Alkonyévek - Nyugdíjasok rovata lapunkban Néhanapján együtt muzsikál a képviselő nagyapa és kis unokája Aki nem is akart képviselő lenni- Elvállalod? Szeretnénk jelölni téged, hogy a mi utcánknak is legyen képviselője az önkormányzatban, így kezdődött önkor­mányzati „karrierem” - idézi ismerősei, barátai biztató szavait az első önkormányzati választásokat megelőzően Faragó Mi­hály nyugdíjas, a horpácsi önkormányzat képviselője. Vele be­szélgettünk dolgos nyugdíjaséveiről.- Nem akartam én sem indulni, sem képviselő lenni - kezdi be­szélgetésünket otthonában, fe­leségén, asszony lánya és két fiú unokája jelenlétében. Faragó Mihály ceglédi szüle­tésű, mezőgazdasági techni­kusként kezdett dolgozni a szi­getvári Állami Gazdaságban ál­lattenyésztési felügyelőként.- Nagy volt a teher, teljesen kiborultam idegileg. Ott is azt a lovat ütötték, amelyik húzott. Pénzben sem éreztem a feladat­tal járó megbecsülést, így hát továbbálltam.-Megjárta a hadak útját - veti közbe felesége, aki asz- szonyként követte férjét. Megismerkedésük férje katonai szolgálati idejére esett. A közös népi tánccsoportban volt éppen a férje párja. Hogyhogy nem, az akkori horpácsi leány elcsa­varta Faragó Mihály fejét, aki így utólag is azt állítja, hogy jóleső érzéssel hagyta. Mint férj és feleség, egy időre visszatér­tek a szigetvári Állami Gazda­ságba, ahol Faragó gulyásként dolgozott, majd 1967-ben Hor- pácson telepedtek le, azonmód építkezni kezdtek.. Ekkor az újabb pályamódosítás követ­keztében a budapesti Állami Építőipari Vállalatnál dolgo­zott. Ézt követte a budapesti 71-es Közmű- és Mélyépítő Vállalat. A cég megszűnőben volt, a vezérigazgató-helyettes segítségével mehetett korked­vezménnyel nyugdíjba. Miska bácsit befogadta a község. Valószínű, ebben sze­repe volt korábbi tevékenysé­gének is.- Voltam műhelybizottsági, szakszervezeti bizottsági titkár, majd főbizalmi. Úgy éreztem, olyan szervezetben dolgozom, amely felkarolja a dolgozókat. A képviselőt úton-útfélen megállítják, egyszer vélemé­nyét, másszor segítségét kérik. Emlékezetes marad számára az az eset, mikor egy családi né­zeteltérés miatt fordultak hozzá.- Beszélgessetek el - mond­tam nekik -, rátok vár a gyere­kek nevelése. Megfogadták szavaimat, helyrebillent családi a béke. Amikor társadalmi munkáról van szó, Faragó Mihály mindig jelen van társaival. Ott volt a templom tatarozásánál, kétnapi munkát tudhat maga mögött a Mikszáth Kálmán-múzeum rendbetételénél.- Szakmájában is dolgozik?-Nem. Lányomék 3,5 hold földjét művelem. Korábban a terület a nagyapjáé és a ke­resztapjáé volt. À kárpótlás so­rán kaptuk vissza. Takarmányt, burgonyát, babot termelünk rajta. A Pomázon lakó fiamnak is jut belőle. Az elismert és tekintélynek örvendő családot a muzikalitás is jellemzi.- Apu nővérének gyerekei önálló zenekart alapítottak - büszkélkedik lánya, majd hoz­záfűzi: - Nagyon jó ember az apu, rosszat nem tudok rá mon­dani. És nagyon szeret zenélni. Amikor előveszi tangóharmo­nikáját, nagyobbik unokája, a nyolcadikos Molnár Józsi maga elé veszi szintetizátorát. Egy­szerre zeneszó lengi be a csa­ládi otthont. Másnap mindig megállítanak, s azt mondják többen: - Jaj, de szépen muzsi­kál az édesapád! Kiülve hall­gattuk. Nem sokkal később visszaté­rünk a képviselői munkára.-Mondtam neki: ne indulj! Majd mindig benneteket szid­nak, hogy kevesebb jut a falu lakóinak, mint korábban. Van­nak nálad fiatalabbak és iskolá­zottabbak is - emlékezik 1994- re a feleség.- Annak idején a polgármes­ter asszony is feljött', s agitált, hogy induljak. Meg aztán ezt kérték az utca lakói is. így let­tem ismét községi képviselő. Abban igaza van a feleségem­nek, hogy a mostani ciklusban szegényebb az önkormányzat. Búcsúzóul a képviselő lánya megjegyzi: - Anyu hordja a Nógrád Megyei Hírlapot az előfizetőknek. Venesz Károly A képviselő és muzsikus unokája, Molnár József. Szeptembertől indul a nagyszabású akció - Öregeknek, fiataloknak a megelőzésről Idősek a szenvedélybetegségek ellen Köztudomású, hogy az elmúlt esztendők során lendületesen gyarapodott hazánk nyugdíjasainak létszáma. Az 55-ön és 50 éven túli férfiak és nők ilyen helyzetbe sodródott rétege több időt tölthet ezentúl a család körében, azaz az eddiginél is ha­tékonyabban befolyásolhatja az unokák nevelését. Erre a mindenképpen figyelembe veendő lehetőségre alapozott az Eletet az Eveknek Klubok Országos Szövetsége, valamint a Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Szervezete - az előbbi­nek 704 tagja van -, amikor szeptemberi kezdéssel nagysza­bású akciót hirdettek. Ennek részleteiről beszélgettünk Knoll Istvánnal, az előbbi gárda elnökével, aki már eddig is igen sokat tett a vállalkozás leendő sikereiért.-Azt hiszem, senkinek sem kell bizonygatni, hogy meny­nyire pusztító szenvedélyek a kábítószer-fogyasztás, a gát­lástalan italozás, a mértéktelen dohányzás. Ezzel mindenki tisztában van, az érintettek is tudják, mégsem képesek fel­venni a harcot ellenük. Csak akkor boldogulunk, ha valami­féle támogatásra, hatékony se­gítségre számíthatnak. Az kü­lönösképpen elszomorító, hogy egyre több fiatal sodró­dik ilyen vészhelyzetbe. Úgy vélem, a következményeket céltalan emlegetnem, azt vi­szont hangsúlyozni kell, hogy nem nyugodhatunk bele ebbe az áldatlan állapotba. Úgy lát­juk, hogy időskorú kollégáink - épp az egyes famíliákban - eredményesen vehetik fel a harcot mindezzel. Tapasztala­taink máris kedvezőek, hiszen több helyütt szerveztünk már felvilágosító jellegű progra­mokat, s ezek kivétel nélkül beváltak. Ez adta az ötletet ah­hoz, hogy ne elégedjünk meg ennyivel, hanem lendületesen továbblépjünk.- Úgy tudjuk, elkészült már a precíz menetrend is. Hall­hatnánk ennek részleteiről?- Úgy gondoljuk, hogy a nagyobb városokban kétnapos konferenciákat szervezünk e témakörből. Emellett szabade­gyetemeket is rajtoltatunk, ahol ugyanezekről a problé­mákról beszélünk majd. Nyil­vánvaló, hogy eljutunk az önök megyéjébe is, hiszen a gondok ott legalább annyira aggasztóak, mint másutt. Bi­zonyos módszertani vonatko­zásokat is tisztáztunk. Azt tart­juk helyesnek - s azt hiszem, helyes az álláspontunk -, hogy bevonjuk a helyi szakembere­ket is, megnyerjük őket e ne­mes ügynek. Meggyőződésem, hogy közülük jó néhányan vál­lalnak 30-35 perces előadáso­kat. Ezeket aztán vita követi majd. Nagyon fontos az, hogy a disputáé legyen majd a na­gyobb időhányad. Ezekre a rendezvényekre nemcsak ve­lünk egyidős barátainkat vár­juk, hanem a középkorosztály képviselőit, s természetesen a leginkább veszélyeztetetteket: az ifjakat is.- Meddig tart ez a nekibuz­dulás, mikor zárul a vállalko­zás?- Elképzeléseink szerint há­rom hónap elég arra, hogy be­induljon az a jelképes motor. Gyorsan hozzáteszem, hogy a megelőzést kívánjuk szolgálni. Ez ugyanis jóval könnyebb, mint a későbbi leszoktatás, amely bizony igen komoly problémákkal jár. Ha viszont a felcseperedők időben megis­merkednek mindazzal, ami nélkülözhetetlen a tisztánlátá­sukhoz, akkor bizony meg­gondolják, hogy rabjai legye- nek-e a poharazgatásnak, a ká­bítószer-élvezetnek, a „csak azért is füstölgésnek”. Ez ért­hető, hiszen, ha valaki tudja azt, hogy milyen sokat kockáz­tat, akkor jobban megfontolja elhatározásait, tetteit. Ezért hi­szünk mi a felvilágosítás ere­jében. Lehet, hogy túl optimis­tának tűnik a megérzésem, mégis elmondom, közzéte­szem: olyan ez, mint az elve­tett mag, amely csak gyökeret ver, zöldbe borul, lombosodik, hogy árnyat adó fává terebé­lyesedjék. Elképzelhető, hogy adódnak kisebb kudarcok is, mégis határozottan állítom, hogy nem hiába serénykedünk majd. Ez az érzés hatja át le­endő szövetségeseinket is.-Később lesz-e valamiféle folytatás?- Nem akarok jósolgatni, mégis azt hangoztatom, hogy: semmiképp sem lehet ezt ab­bahagyni, annál is inkább, mert a tájékoztatást minél ha­marabb kell kezdeni. Ha már az általános iskolásokra is gondolunk, akkor ezek a fiúk, lányok olyan védettséget sze­rezhetnek, amely felvértezi őket mindenféle kísértéssel szemben. Azt majd csak évti­zedek múlva érzékelhetik, mi­lyen sokat nyertek azzal, hogy az egészséges életmódra vok­soltak, azzal, hogy nem váltak rabjaivá semmiféle káros szenvedélynek, azzal, hogy képességeiket, adottságaikat zavartalanul kibontakoztathat­ják. Pécsi István Ha türelem nincs, semmit sem ér az egész Legfontosabb a szeretet Még ma is sok volt diáknak költözik melegség a hang­jába Bátonyterenyén, ami­kor Mahunka Józsefnéről beszél. Eta néni - mert többnyire így szólították őt - következetességéről, szi­gorúságáról, ugyanakkor a gyerekek iránti mérhetetlen szeretetéről volt híres. Hét éve ment nyugdíjba a Bartók Béla Általános Iskolá­ból, de még tavaly is vissza­hívták a napközis gyerekek mellé. A tanítóképzőt Buda­pesten végezte, amely a kez­detkor még Orsolya-zárda volt, egy év múlva azonban világi iskola lett belőle. Ta­nulmányai után Kiskörére he­lyezték, ahonnan azonban 1955-ben elbocsátották azzal az indoklással, hogy katolikus kántorhoz ment férjhez. 1957- ben került a nagybátonyi fa­lusi iskolába, onnan a bánya­városba vezetett az útja.-Nem ment ám ez olyan egyszerűen -emlékezik Eta néni. - Nyolc hónapos terhes voltam, amikor elbocsátottak, a kántori fizetésből nem lehe­tett megélni. Ezért aztán a fér­jem pályát váltott - pedig na­gyon igényes volt az egyházi zenében, a Mátyás-templom­ban is volt karnagy -, elvé­gezte a közgazdaságit, és az OTP-nél helyezkedett el, on­nan is ment nyugdíjba. Tavaly nyáron azonban elveszítettem őt... Elhalkul a hangja, bár pró­bálja fegyelmezni magát, a könnyek csordulnak végig ar­cán.- Még most sem tudom feldolgozni magamban, pedig már régóta betegeskedett - mondja sírástól elcsukló han­gon. - Tudtam, hogy egyedül fogok maradni. Azóta egyedül él a bánya­városi kis lakásban, igyekszik mindent úgy csinálni, mint amikor a „papa” még itt volt. Bár négy gyermeket szült, a sors úgy hozta, hogy ma már csak Géza fia él, aki kétheten­ként látogatja édesanyját. Van egy tizenegy éves unokája, aki az egyik közeli települé­sen él édesanyjával: a szülők elváltak.- Soha nem értettem meg azokat, akik elválnak. Negy­venegy évig éltünk együtt a papával, mi is összezörren- tünk, de tudtuk, hogy valame­lyikünk békülni fog. Sokat gondolkodom azon, vajon hol rontottuk el: ez a nemzedék nem olyan melegszívű. Nem tudnak alkalmazkodni, ma már nincs szeretet. Régen nem volt „régi apuka” meg „új apuka”, saját apuka volt! Sajnálom a mostani kollégá­kat, sok a lelkileg sérült gye­rek.- Hogyan gondol vissza ta­nítói pályafutására?-Soha nem éltem reflek­torfényben, tettem a dolgom. Az anya is csendben neveli a gyerekét, vagy éppen ápoh'a, ha a szükség úgy hozza. így voltam ezzel magam is. Ne­kem mindegy volt, kinek a gyerekét tanítom: mindegyi­ket egyformán szerettem. Csak a lustákat nem kedvel­tem. Szigorú voltam hozzá­juk, mert azt vallom, hogy rá kell szoktatni őket az önfe­gyelemre, a kötelességtu­datra. Ha valakinek az indula­tai parancsolnak, az sosem vezet jóra. Persze ebből volt nézeteltérésem is egy-egy szülővel, mert az elkényezte­tett gyerek abban az időben sem volt ismeretlen fogalom. Egy idő után azonban több­nyire belátták, hogy szükség van a szigorra, és nagyon jó kapcsolat alakult ki közöt­tünk: rájöttek, hogy nem a gyerekre, hanem a gyerekért haragszom!- Igyekeztem mindig meg­találni a módját, hogy a tana­nyagot megtanítsam: ha nem tudtam bemenni az ajtón, va­lahogy bekecmeregtem az ab­lakon, de akkor is megtalál­tam mindegyikkel a közös hangot. És azok a gyerekek hálásak is voltak, még a mai napig is sokszor megkeres­nek, vagy az utcán messziről köszöntenek.- Visszajár-e a régi mun­kahelyére?- Nem szívesen megyek be, mert akkor mindig sírnom kell. A pedagóguspályára nem lehet azt mondani, hogy ez egy foglalkozás, vagy ez egy munkakör: ez az ember­nek a szívében van.- Papa sokszor mondo­gatta, „-Te akkor is bemen­nél, ha neked kellene fizetni!” Mindig azt mondogattam, majd ha nyugdíjas leszek, itt­hon maradok. Ázt gondoltuk annak idején, ha majd megö­regszünk, szép csendben él­degélhetünk. Hát, ez bizony nem így alakult.- De sajnálom a mai fiata­lokat is, ebben a létbizonyta­lanságban, és ekkora árak mellett nem könnyű gyereke­ket nevelni. Úgy meg aztán végképpen nem, hogy sem szeretet, sem tolerancia nin­csen: ha türelem nincs, sem­mit sem ér az egész. Fontos a pénz, de nem minden. A sze­retet csodákra képes, sok mindenen átsegítheti az em­bert. Hegedűs Erzsébet Simándy József-emlékest Keszthelyen Énekszó a múzeumban Simándy József művészkol­légái, barátai, tisztelői zenés irodalmi estet rendeznek az idén márciusban elhunyt Bánk nagyúr emlékére szeptember 10-én a keszthe­lyi Balaton Múzeum dísz­termében. Az eseményt számos pályatárs, rajongó művészetbarát megtiszteli jelenlétével. A Simándy József Baráti Társaság Egyesület jótékony- sági rendezvényén közremű­ködik többek között Dallos László író, Fejérvári Zsolt nagybőgőművész, Harazdy Miklós zongoraművész, Mar- kovics Erika, Melis György, B. Nagy János, valamint Mol- dován Stefánia operaéneke­sek, Raksányi Gellért és Szabó Gyula színművészek, illetőleg a Bartók Vonósné­gyes. Az érdeklődők, az elszánt gyűjtők Simándy József kü­lönleges lemezeiből is vásá­rolhatnak a Múzeum utca 2. szám alatti intézményben.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents