Nógrád Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-24 / 223. szám

Jó napot! szeptember 24., szerda Szeretettel köszöntjük GELLERT nevű kedves olvasóinkat! A Gellért germán eredetű név. Jelentése: erős dárdájú. A magyarországi kát. naptárban Szent Gellért püspök, vértanú. Mint velencei származású bencés szerzetes 1015-ben került Magyarországra. 7 évig Szent Imre herceg nevelője volt, majd marosvári püspök lett. 1054-ben a pogány lázadók a róla elne­vezett Kelen-hegyről a mélybe taszították. A Nap kél: 6.33 órakor, nyugszik: 18.38 órakor. ÜGYELETES RIPORTER Szabó Gy. Sándor *70? : (32) 416 -455 ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Csak átmeneti felhősödés várható, eső, zápor nem valószínű. Több órás napsütésre számíthatunk. Az északi, északkeleti szél megélénkül, időnként erős lökések kísérhetik. A korábbi napokénál hűvösebb időre van kilátás, a hőmérséklet a délutáni órákban 16, 18 fokig emelkedik. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 16 Balassagyarmat: 17 Szécsény: 18 Bátonyterenye: 17 Pásztó: 18 Ipolytamóc: 16 Elromlott a kedvem Megint jó a kedvem. Azt írja az újság, hogy a népjóléti miniszter, no, meg a statisztikai hivatal szerint Magyar- ország lakosságának egészségügyi állapota jobb, mint a közép-kelet-európai országok átlagáé. Sőt az év eddig el­telt időszakában ezer lakos közül 14-en haltak meg. Őszerintük sok örömre nincsen okunk, mondván, ezzel épp csak kiemelkedtünk a hullámvölgyből. A most nyilvánosságra hozott összesítésből kitűnik, hogy a halálesetek mintegy 4,5 százaléka kellő és idő­beni orvosi beavatkozással elkerülhető lett volna. Azt mondják, és mi csak alátámasztani tudjuk, hogy a fejlett országokhoz képest igen nagy a lemaradásunk az orvosi ellátást és a mentőszolgálatot illetően. A legszömyűbb az egészben, hogy még csak vitat­kozni sem tudunk, sőt nem is lehet a számokkal. Nem tudjuk azt mondani, hogy vannak jó szakembereink, mert ez kevés. A jó szakember kit gyógyítson, ha nin­csen ágy, ahová a betegét fektetné? Hogyan gyógyítson, ha kórházának nincsen pénze korszerűbb műszerekre és a beteget tripla pénzért más kórházakba kénytelen szállít­tatni? Megszoktuk már, statisztika van, „felső szintű saj­nálkozás” is van, és végül vannak ilyen 4,5 százalékok. Amiknek nem is lenne szabad létezniük. Elromlott a kedvem. - ti Szupertitkos alagút Nyugat-Berlinből Kelet-Berlinbe fúrta 1953-ban a CIA ezt a 600 m-es alagutat azzal céllal, hogy lehallgassa a KGB és a szovjet főhadiszállás titkos telefonbeszélgetéseit. A föld alatti folyosó a filmeseket is megihlette, Anthony Hopkins főszereplésével elevenedett meg a hidegháborús történet. A szovjet hírszerzés 1966-ban fedezte fel és fa­lazta be az alagutat. A nagyközönség most láthatja elő­ször. FOTÓ: REUTER * MI VAR MA OUTRE ? Hírlap-horoszkóp * * Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Hajlamos egy kicsit a szétszórtságra, ami álta­lában nem jellemző önre. A szerelemre és általában a magánéletre most nem sok ideje jut. Saját dolgaival egyáltalán nem tud ma foglalkozni. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Ha arra gondol, hogy a Mérleg idejében nyu- godtabb, stresszmentesebb időszakban lesz része, mint a Szűz idejében volt, akkor téved. Szeptember végén sem pihenhet a babérjain. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Ha tudna egy kis időt szakítani a magánéletére, szinte tökéletesen telne a mai nap. Egyszerre két helyen azonban nem le­het, ezért le kell mondania valamiről. Bak (XII. 22.-I. 20.) A Szaturnusz izgalmas lehetőségekről gondosko­dik. Kiváló esélye van pénzkeresésre és hasznos kapcsolatok teremtésére. Ne tegyen semmi olyat, amivel magára haragíthat másokat. Vízöntő (I. 21.—II. 20.) Rendkívül kellemes napja van. Humora és kül­leme sugárzó és jó hangulata átragad környezetére. Izgalmas találko­zásra, boldog kibékülésre van lehetősége. Halak (H. 21.-HI. 20.) Kellemes és bosszantó események egyaránt vár­hatók. A változásoktól nem kell tartania, mert azokból több előnye szár- mazik, mint gondolja. Szerezzen örömet partnerének. Kos (III. 21.-IV. 20.) Szorgos munkával telik a nap. Eredményeivel elégedett lehet. Este menjen szórakozni. Találkozik valakivel, aki kedves Y, szavakat mond önnek. Bika (IV. 21.-V. 20.) Az eddigi tempóban nem dolgozhat tovább, hagy­jon másokat is érvényesülni. Engedje el magát. Vásároljon néhány szép őszi holmit és szórakozzon. Esténként olvasson jó könyveket. Ikrek (V. 21.-VI. 21.) Munkáját szinte rutinból végzi, egyelőre ne is ke­ressen kihívásokat, úgyis jönnek azok maguktól is. Az önt körülvevő Of harmóniát semmi sem zavarja meg, töltse idejét szerelemmel. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Valaki a barátai vagy a rokonai közül egy remek hírrel vagy ötlettel szerez önnek örömet. Hó végén, amikor már meglehe- vv tősen sovány a Rák pénztárcája, elkel egy kis vidámság. Derűsebben még a szegénységet is könnyebb elviselni. Oroszlán (VII. 23.-VHI. 23.) Kapcsolatteremtő képességét kihasznál­hatja ma. Remek baráti és üzleti kapcsolatokat teremthet. Találkozhat va- ^ lakivei, akivel első látásra komoly vonzalmat érezhetnek egymás iránt. Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Olyan emberek társaságát keresi, akik különle- Y gesek, extrémek vagy szakmai tudásuk magas színvonalú. Vendégeket hív az otthonába, de váratlan látogatóra is számíthat. * * * * sí * * * * Y * is #■ * * * * * # 44 * Moziműsor Salgótarjáni Apolló: 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Nekem 8. Színes amerikai filmvígjáték. Kamara: 17.00 és 19.00 órától: Csinibaba. Színes, zenés magyar filmvígjáték. Balassagyarmati Madách: 13.30 (féláras), 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Féktelenül 2. Színes, szinkr. amerikai akciófilm. Kamara: 18.00 és 20.00 órától: Kámaszutra. Színes erotikus film. Mátra Mozi: 18.00 órától: Con Air - A fegyencjárat. Színes amerikai Holnapi Lapunkból Ki lesz a háziasszony ? Ismét jelentkezik Balassa­gyarmat és környéke című, egész oldalas összeállításunk, írásaink az itt élőkről, ám nem csak az itt élőknek szól­nak. Bemutatjuk a régió éle­tét, hétköznapjait. Ebben többek között megismerkedhetnek azzal a - minden bizonnyal - rendkívül csinos hölggyel is, aki a pén­teken kezdődő és három na­pig tartó magyamándori VI. Ipoly Magyar-Szlovák Regi­onális Kiállítás és Vásár házi­asszonya lesz. Hat szám - egy nyeremény! V. HÉT A _ k r\ 1ST 1 NYEREMÉNY: vásárlási utalvány Fejőgép „skalpolta” meg a szerencsétlen asszonyt Újraszabott arc Egy asszony egész fej- és arc­bőrét varrták vissza az orvo­sok az ausztráliai Melbourne St. Vincent kórházában. A bejelentés szerint bizonyosak abban, hogy a letépett bőr visszanő a helyére, s a ször­nyű balesetre nemsokára már csak pár heg emlékezteti majd a beteget. A 28 éves nőnek a munkahe­lyén, egy istállóban a haját kapta be a fejőgép, s lerántotta az egész arc- és a fejbőrét. A Jf^ Szeptember 22-ei íSó nyerőszámok 1 4 14 15 18 22 26 29 39 43 45 50 52 57 59 61 67 71 78 80 sérült arca a kórházba érkezte- kor úgy nézett ki, mint valami orvosi szemléltetőeszköz, hi­szen csak izmokat és csontokat lehetett látni. A sérült barátja, aki megta­lálta, jégbe hűtötte a letépett bőrdarabot és a sérülttel együtt a St. Vincent kórházba szállí­totta, ahol a sebészek 25 órás műtéttel varrták vissza úgy, hogy mikroszkóp segítségével illesztették vissza az arcizom- zat piciny ereit és idegeit. Vigyázat! Traffipax! 8-tól 16 óráig: Pásztó, Mátra- szőlős és Jobbágyi külterületén, Szurdokpüspökiben és Pásztón, 6-tól 14 óráig: Balassagyarma­ton, 14-től 22 óráig: Szécsény- ben lesz sebesség-ellenőrzés. HaHoTa Teherbírás- Irénke néni, te, ugye, nem vagy boszorkány? - szól Katika a kissé molett óvónőnek.- Biztosan nem. Miért kérdezed?- Arra gondoltam, hogy alattad úgyis eltörne a seprű! Isteni szerencse Két egykori osztálytárs, akik később együtt tanultak meg autót vezetni, hosszú idő után egy idegen város­ban találkoznak.- Nahát, öregem! Te itt? Azt hállottam, papnak men­tél...- A, csak majdnem. Si­került neki elugrania... Nyúlgólya A kisnyúl faggatja az anyját, hogyan születik a nyúlgyerek.- Kicsi vagy te még ah­hoz, hogy megértsd - mondja a mama. - Ha nagy leszel, majd elmagyarázom.- De én most szeretném tudni, hogy születik a kis­nyúl!- nyafogjaanyuszi.- Hogyan lettem például én?- Hogyan lettél, hogyan lettél... Egyszerűen előrán­gattak egy bűvész cilinderé­ből és kész! Távlatok- Mit csinál majd a fiad, ha befejezi az egyetemet?- Hát, ha úgy megy neki a tanulás, mint eddig, akkor egyenesen nyugdíjba mehet. Rádió- és televízióműsor-ajánlat Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: déltől éjfélig KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül. 5.38 Falurádió. 8.00 Kró­nika. Sport. 8.15 Műsorszemle. 8.17 Mindennapi tudomány. 8.37 Paragrafus - így döntött. 8.45 Gyors- fénykép a kultúráról. 9.05 Napköz­ben. 11.05 Slágerfilmek... 11.35 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.20 Gyülekezeti énekek tára 13.30 A református egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Irodalmi figyelő 14.55 Első közlés 15.06 Beszéljük meg! 15.55 '97. Magyarország 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Harmóniában a Matáwal 17.05 Magyarországról jövök 18.00 Esti krónika 19.06 Sportvilág 19.25 Műsorismertetés 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 EU-hét 20.05 Népdalkörök és ritera- zenekarok felvételeiből 20.30 Határok nélkül a gaz­daságban 21.05 A100 Folk Celsius együttes felvételeiből 21.25 Kossuth-klub 22.00 Késő esti krónika 22.30 Mérleg 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő 23.05 Egy énekes - több szerep PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.33 Hajnali dallamok. 6.03 Reggeli csúcs. 6.33 Útközben. 7.00 Hírek. Lapszemle. Időjárás. 7.30 Hírek. Időjárás. 7.46 Sportreggel. 8.00 Petôfrdélelôtt. 9.54 Manapság. 11.20 Sanzonok színészek előadásában. 11.47 Apró- cseprő - gyerekekről. 12.00 Nóták. 12.50 Korkérdés 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Manapság... (ism.) 13.08 Állomáskereső 13.15 Adásban vagyunk 13.45 Vízállásjelentés 14.00 Pihenőidő 15.00 Hírek. Időjárás 16.47 Korhatár nélkül 17.00 Hírek. Időjárás 17.03 Petőfi-délután 18.54 Gordiusz plusz 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Kölyökóra 19.52 Kulturális kalauz 20.00 Metal album Részletek a Moby Dick 1997-es Tisztítótűz című albumáról 20.30 Dzsesszportré - Gyulai Gaál János 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 A múzsa puszija 22.00 Payer András szerze­ményeiből 22.20 Blues 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Koizó 0.15 Éjszaka TV 1 6.00 Napkelte 9.00 Műsorismertetés 9.05 A Faller család (ism.) 36/17. rész: A leszámolás 9.35 A nő, akit szeretett (ism.) 11.15 Csak egy kis flört (ism.) 5/2. rész: Egy szemernyi hazugság 12.00 Déli harangszó 12.05 Népzenei összeállítás 13.00 Híradó 14.00Srpskiekran 14.25 Ecranul nostru 14.50 NAT-tól tartok 15.20 Cimboránk: Schramek Melinda 15.45 Zenelánc 15.50 Pingu Pattogatott kukorica 16.00 Heidi és Emi (ism.) 32/15. rész: Őszi hangulat 16.30 A szerelem jogán 160/3. rész 17.00 Gyorssegély 17.10 Életjel 17.15 Körzeti magazinok 17.45 Körzeti híradók 18.00 Szent Adalbert 18.25 Peti és Din Játék világ réme 18.30 Magyarok cselekedetei 18.40 Váratlan utazás 13/2. rész: A szerelem vak, de a szomszédok látnak 19.30 Híradó 20.00 A Szórád-ház (tévéfilmsorozat) 4/1. 21.50 Milyen jóízűek a fehérek 23.30 Szenes Andreával Vendég: Torgyánné Cseh Mária 0.10 Híradó TV 2 14.40 Műsorismertetés 14.45 Szenes Andreával Vendég: Szent-lványi István (ism.) 15.30 Palackposta 16.00 Emlékezés Zsurzs Évára A Danaida (ism.) 17.25 Zsurzs Éva (1925-1997) 18.00 Az Onedin család Rejtélyes lelőhely 18.30 Az Örök Szövetség Svájci kantonok bemu­tatkoznak 19.00 Telesport Kispest-Honvéd-FTC bajnoki labdarúgó­mérkőzés 22.35 Időjárás. Kenő 22.40 Tetesport Magyarország-Len- gyel-ország férfi válo­gatott kézilabda-mér­23.50 MC (ismétlés) TV 3 15.20 Műsorajánlat 15.25 Negyedóra (ism.) 15.45 Gillette World Sport Special (ism.) 16.10 Országjáró kamera 16.45 Sztár-bár - könnyűzene itthonról (ism.) 17.20 Pá, papagáj! (amerikai film) 19.00 Híradó. Sporthírek 19.15 Kisasszony 19.45 Sportvonal-játék 20.25 Cinema 21.00 Váratlan szerelem (amerikai film) 22.45 Napi profit 23.00 Negyedóra internet 23.15 Cream21 - könnyűzenei toplista DUNA TV 7.30 A BBC Rádió adása 7.45 A Vatikáni Rádió adása 8.00 Reggeli muzsika 8.15 Ad hoc (ism.) 8.25 MVA Vállalkozóképző Akadémia (ism.) 9.00 Képes krónika 10.50 Héthatár (ism.) 11.25 Gazdakör (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.25 Esti kérdés (ism.) 12.40 Heuréka! Megtaláltam! 13.10 ízes életek 13.50 A természettudomány mérföldkövei 14.05 Nem vagy egyedül (német rajzfilm) 14.15 Olasz művészek anto­15.55 Popeye, a tengerész: Popeye javítóműhelye Popeye papa 16.05 Váratlan utazás 13/3.: De ha rossz volt, olyan rossz nincs 2. 16.55 Kismamaklub 17.25 Babar: Horgászik a csa­lád 17.50 Müsorejánlat 18.00 Híradó 18.15100 éves lenne Pap Ká­roly 18.35 Ez van, Azare! (magyar film) 19.00 Jiri Stivin jazz-quartet 19.10 A "pusztai város” mű­vésze Gáborjáni Szabó Kálmán 20.05 Régiok 20.40 Esti kérdés 20.55 Műsorajánlat 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.35 Unokafivérek (francia film) 23.25 Híradó SZÍV TV 16.30 Torna 16.55 Horváth Rozi konyhája 17.00 Halálos kémjátékok (amerikai film) 19.00 Rin-Tin-Tin (71.) 19.30 Tabuk nélkül 20.00 Egészségmagazin 21.05 Kaméleon (amerikai film) 23.00 Színház-tűznéző (ism.) 23.30 Kamilla (ism.) MSAT 7.00 Vekker 13.30 Bulivonal (ism.) 14.00 Parti sétány, Ausztrália (sorozat, ism. -143.) 14.30 Játszd újra. 15.00 Az élet büdös 21.20 Klip-mix 21.30 Mindent vagy semmit! 22.00 Aktuális 22.25 Híradó lógiája 15.10 Kicsoda a micsoda Bábtechnikák (ism.) 15.40 Az én szeretett városom (amerikai film) 16.35 Music Box Top Ten 17.00 A Szépség és a Ször­nyeteg (sorozat - 36.) 18.00 Szirének és szirénák (sorozat, ism. - 4.) 19.00 Cops (ism.-24.) 19.30 Parti sétány, Ausztrália (ausztrál sor. -148.) 20.00 Felony (amerikai krimi) 22.00 Cops (am. sor.-58.) 22.30 Pacific Blue (sor. - 4 ) 23.30 Murder One (angol sor., ism, - 4.) 0.30 Álomtörő (ism.) TARJÁNI TV 17.11 Műsorismertetés 17.12 Mese 17.25 TOP 40 17.55 Egyházmegyei körkép 18.30 Szivárvány Sztár (szórakoztató maga­zin) 19.00 Taijáni sportképek 19.50 Felel a kormány 20.00 Ébredés (magyar film) Fsz.: Eszes Fruzsina R.: Elek Judit önélet­rajzifilmje, amit Mándy Ivánnak ajánlott 21.05 Felel a kormány 21.55 Adászárás SZLOVÁK 1 14.05 Ház és kert. 14.45 Kandi ka­mera. 15.25 Sorozat. 16.30 Gyere­keknek. 17.30 Állatpark. 18.00 Sze­rencsekerék 18.40 Vetélkedő. 19.10 Főzőcske. 20.00 Szórakozzunk! 20.45 Sajtóklub. 21.40 A szerelmes esküdt. 23.25 A tökéletes ritmus ke­resése. 0.25 Jazz. 1.25 Híradók SZLOVÁK 2 17.30 Egyházi műsor. 17.55 Ci­gánymagazin, 18.25 Esti mese. 18.40 Winnetka Road. 20.05 Labda­rúgás. 22.50 Pókervetélkedő. 23.00 Szórakozzunk! 0.05 Az elmúlt évek tévéműsorából. NÓGRÁD JL HÍRLAP az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/416455. Hirdetési és Mm*«™, rum M uumm. » »»Mm ««a terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30)351-725, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30)534-088, ü.sz.: (32)310-877, Pásztó - Célvonal Kft., tel: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUV1HIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon:- 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 100002704 sz. számlájára. Előfizetési áj egy hónapra 575 Ft, negyedévre 1660 Ft, fél évre 3450 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 0865-9095.

Next

/
Thumbnails
Contents