Nógrád Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-24 / 223. szám

1997. szeptember 24., szerda SZÉCSÉNY Nógrád Megyei Hírlap Baráthi Ottó jegyzete fasori” érdekvédelem M agába roskadva pana­szolta sógornőm, hogy jó néhányukat egyik napról a másikra, minden indoklás nélkül kirúgta a cégtulajdo­nos, ráadásul úgy tette ki őket az utcára, hogy még a - sze­rintük- jogos járandóságai­kat sem fizette ki. Arra a kér­désemre, hogy hol volt a szak- szervezet, azt mondta: ne vic­celjek, valamikor ö is bizalmi volt - ekkor már a hangja is elcsuklott -, a szakszervezet a fasorban sincs, a főnök kije­lentette, hogy itt ő védi a dol­gozók érdekeit. A fenti történet - sajnálatos módon - korántsem egyedi. Egy tanulmányban - amely a szakszervezetek rendszervál­tás utáni működését térképezi fel - az olvasható, hogy az egyik cégnél az új tulajdonos egyenként és új munkaszerző­déssel vette át a dolgozókat, kivéve azokat, akik előzőleg ellenezték a privatizációt, de a szakszervezet - amely ko­rábban eredményesen műkö­dött - labdába se’ rúgott, nyilván jó okuk volt rá, hogy ne ágáljanak, bizonyára egész egyszerűen „csak” az állásu­kat, a kenyerüket féltették. Aztán előfordul az is, hogy a dolgozók szinte önként, ma­guk verik szét a szakszerveze­tet közömbösségükkel, vagy azzal, hogy csak saját maguk­nak akarnak előnyöket kihar­colni, amiben a régi reflexek­nek és beidegződéseknek is szerepe lehet. Az újonnan alakult vállalkozásoknál pe­dig egész egyszerűen nem „divat” a szakszervezet; a tu­lajdonos igyekszik csírájában elfojtani minden ilyen kezde­ményezést ( lásd a fenti „ élő” példát!). A külföldi cégek egy részét is az jellemzi, hogy megpró­bálják háttérbe szorítani a munkavállalói érdekképvise­letet. Egy textilüzemben a kül­földi tulajdonos felháborodott azon, hogy „itt, a Balkánon” is mernek követelni. Amikor mindezt elmeséltem a sógornőmnek, cseppet sem lett boldogabb és ebbe nem is lehet beletörődni, noha valaki azt mondta, hogy ha „kirúg­nak", akkor állást keress, ne az igazadat! „Sajnos, me­gyénkben sem különb a hely­zet: „A kiszolgáltatottság, a munkahely elvesztésétől való félelem (...!) itt erőteljesebben jelenik meg” - véli az MSZOSZ megyei képviseleté­nek vezetője, aki maga is ke­resi, kutatja a hatékonyabb érdekvédelem módozatait, jegyzet írója szerint eb­ben a kesze-kusza hely­zetben csak egy bizonyos: Hogy a kollektív érdekérvé­nyesítés hogyan alakul, és mi­lyen lesz a jövőben, az első­sorban maguktól az érdekel­tektől: a munkáltatóktól és a munkavállalóktól függ. Csak remélhető, hogy a kollektív érdekvédelem előbb-utóbb megtalálja és hallatja is hangját. Tucatnyi beszállító a Palóc Nagyker bemutatóján Vendéglátók mint vendégek (Folytatás az 1. oldalról) megkezdték a vegyi, és a zöld­ség-gyümölcs nagykereske­delmi tevékenységet. Érdek­szférájuk Váctól Kazincbarci­káig négy megyét érint. Bolt­nyitásokról is beszámolt, leg­közelebb Homokterenyén. Si­kerük egyik titkát abban látja, hogy folyamatosan kínálnak félezer akciós terméket, valódi árkedvezménnyel, rugalmas szállítási feltételekkel. Elsőként egyik legjelentő­sebb partnerük, a CPC Ma­gyarország Rt. mutatkozott be, majd a Diversey Lever Divízió képviselője ismertette akciós újdonságait. Kiderült, hogy az Egyesült Vegyiművek Rt. fél év alatt teljesítette tavalyi for­galmát a CBA-üzletekben. Terítékre került a gyermelyi tészta is, melyből már több mint 20 ezer tonnát fogyaszt a magyar évente. Idén januártól kezdte meg a hazai borok for­galmazását a Henkell Söhnhein Hungária Kft., a fűszeréről hí­res Kotányi viszont épp’ ebben az évben ünnepli alapításának 5. évfordulóját. Igazi ínyencségeket hozott el a Gundel Étterem Budapestről, melyeket II. János Pál pápa is megkóstolt. Szivacsokat, ken­dőket, keféket kínált a Multy Hungária, a Nagykőrösi Kon­zervgyár pedig épp tegnap ün­nepelte 101. szülinapját. Csak malomipari tevékeny­séggel nem foglalkozik a Sunny Malomipari Kft., a Stollwerck pedig most épp’ nem a csokijait hozta el. Az Unilever margarinokkal, ola­jokkal jött el. Ez utóbbiból ren­delt Tátrai István cége, a Gasztro-lánc is, hiszen a regio­nális igazgató szerint ez az olaj fritőzben „éghetetlen”. A salgó­tarjáni Czikora Zoltán tisztító- szereket rendelt kisvendéglő­jébe. T. N. L. Megyei Körkép bátonyterenye hBVrétság 3. owai R3 Új „biztosított” fiók - Paulovics László irodavezető vette át a Providencia biztosító új, balassagyarmati fiókjának jelképes kulcsát a cég budapesti „vezérkarának” képviselőitől. Felvételünkön a vezetők és az új fiók munkatársi gárdája. fotó: rigó tibor Külföldről becsempészett autókat foglaltak le a rendőrök és a vámosok Luxuskocsik rendőrkézen Tekintélyes számú nagy ér­tékű gépjármű jutott nem hi­vatalosan az országba. Ter- mészetesen(?) Nógrádba is. Tegnap a nógrádi rendőrök - együttműködve a fővárosi vám­nyomozóhivatallal - külföldről csempészett milliós gépjármű­veket foglalt le. A forgalomba helyezéseket megyei vállalko­zók hajtották végre, a kocsik műszaki vizsgáztatását Buda­pesten végezték. Tegnapi lapunk „Megkötözte apósát” című írásában telefonel- hallás miatt sajnálatos elírás tör­tént. Sz. Vince ugyanis nem a vejével, hanem a nejével keve­redett szóváltásba, s az ittas fér­fit próbálta megfékezni az apósa, M. P. Csaba, akit az kő­vel is megdobált. Az ittas férfit azért kellett megkötözni, hogy megfékezzék. Hírek Czinke-tárlat Dabas - Czinke Ferenc, Salgótarjánban élő Mun- kácsy-díjas érdemes és ki­váló művész kiállítását Ba- ranyi Ferenc, József Attila- díjas költő nyitja meg a te­lepülés művelődési köz­pontjában szeptember 26- án (pénteken) 16 órakor. Programegyeztetés Karancsság - Az I. István Általános Iskolában tegnap ülésezett a Szécsény kör­nyéki igazgatói munkakö­zösség. Az intézményveze­tők utolsó menetben egyez­tették a pedagógiai progra­mokat. Tisztább turistaút Salgótarján/ Zagyvapál- falva - Az Arany János Ál­talános és Szakiskola 8. a osztályának tanulói Sztrémi Zsolt osztályfőnök vezeté­sével igen nagy munkát vé­geztek a tisztasági világnap alkalmával. A Természet- búvár „Tegyük szebbé szű- kebb pátriánkat” mozgal­mához is csatlakozva a Bag- lyasaljáról Kőkútpusztára vezető turistautat hozták rendbe. A tanulók fárado­zása nyomán a nagyon szép sétaút megszabadult a sok­sok szeméttől. Saját erőből Berkenye - Közhasznú munkások végzik a temető felújítását, melynek során új kaput is felállítanak. Á munkálatokat mindenszen­tekre kívánják befejezni. A saját erős felújítás hatszáze­zer forintjába kerül az ön- kormányzatnak. Visszaszámlálás Pásztó - A Teleki László Művelődési Központban ma kezdődik a bibliaklub fog­lalkozása. Az érdeklődők előadást hallhatnak „Visz- szaszámolni az örökkévaló­ságig” címmel. Zánkai fesztivál Bátonyterenye - Az idén először vesznek részt a 3. Számú Általános Iskola ta­nulói a zánkai Százszor­szép Kulturális Fesztivá­lon. A jelentős kulturális rendezvényre szeptember 24-étől 26-áig kerül sor, amelyen az iskola hetedi­kesei mutatják be műsoru­kat. Kedvező fordulatról beszél a hatodik éve vádlott Angyal István Újból előírható az adótartozás (Folytatás az 1. oldalról)- Hát igen, ebben igaza van, de ha egyszer töröltek valamit, ak­kor azt újra nem lehet felírni. Ez az adóhatározat úgy is szól, hogy ez ellen fellebbezésnek helye nincs. Ha a bűnügyi zár­latot feloldják, és ha a bíróság kihirdeti az ártatlanságomat, bűncselekmény hiányában fel­mentenek, akkor az adóhatóság mit fog csinálni? Ugyanilyen összegben én is perlem az adó­hivatalt. Én behajtom rajtuk.-Ez akkor egy újabb per. Hányadik is?- Nem, ezt már a Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta, az APEH védekezését elutasította és a büntetőügy befejezéséhez kö­tötte az eljárást.- Hol tart a büntetőügy?- Folyik. Szerencsére a bíró­ság figyelmét fel tudtam hívni egy olyan cselekményre, hogy a Viktória Ügynökség Kft. több dolgozója sikkasztásban vett részt, akiket én kerestem. A sikkasztás egyszerű módon tör­tént. Kiadási pénztárbizony­latra felírták a nevemet és ők vették fel a pénzt. Ezeket a rendőrség és szakértői az én terhemre írták. A kft. ügye csak egy a bünte­tőügy során, mert több más vádirat is készült. Évente lega­lább egy vádiratot készített az ügyészség. Ezeknek az ügyek­nek a döntő többségében már bizonyítottam, hogy nem én vagyok a hunyó, hanem más, és az ügyészség egészen messze van attól, hogy a jogállamiság érdekére is hivatkozhasson, hi­szen nem is volt kíváncsi az én véleményemre és bizonyítéka­imra. Nemrégiben eljuttatták hozzám az 1991. június 1-jétől 1991. november 22-éig vezetett napi pénztárjelentés-tömböket. Ezekben jól látható, hogy több olyan szállító cég is ki lett fi­zetve, akik ennek ellenére be­nyújtották fizetési meghagyá­sukat. Persze az is lehetséges, hogy valóban nem lettek kifi­zetve, de akkor a sikkasztás té­nye még megalapozottabb volt munkatársaimnál.-Már most kezd kiderülni, hogy valójában nem az történt, amit az ügyészségen leírtak. Három megyei ügyész ellen in­dítottam büntetőeljárást mint magánvádló. A legfőbb ügyész a tárgyalásra nem adta ki az ügyészeket. A fellebbezéshez olyan dokumentumot csatol­tam, melyben a Legfelsőbb Bí­róságot kérem, hogy tettenérés­ként minősítse.- Bár sejtettem, de nem akar­tam elhinni, hogy a legfőbb ügyész nem járul hozzá, hogy az ügyészek megjelenjenek a büntetőbíróság előtt, pedig a bí­róság alkalmasnak találta a be­csatolt dokumentumaimat a büntetőügy lefolytatására.- Mit szándékozik ezután tenni?- Fellebbezek, az Alkot­mánybírósághoz fordulok.- Mit remél, mikor lesz vége az Angyal-ügynek?- Bízom abban, hogy az álta­lam felkutatott, megtalált és be­csatolt dokumentumok, illetve a bíróságnak az a gyakorlata, hogy beszerzi az eredeti doku­mentumokat, többek között az APEH-től is, közelebb hozza a befejezést. S ennek során meg tudja majd állapítani, hogy An­gyal István nem adócsaló, nem csaló, hanem egy kft.-t egy vá­ros javára alapított, amelyet a rendőrség ügynökei szétvertek. Úgy érzem, valami nagy fordu­lat állt be és vélhetően a koráb­bitól eltérő szempontok alapján ellenőrzik azokat a hiteles, ere­deti dokumentumokat, amelye­ket eddig senki nem nézett meg. Ezek a dokumentumok a nyomozati anyagban is megta­lálhatók. - pa ­Smitnya Sándor, Nógrád Megye Közgyűlésének elnöke: Van ilyen veszély Patikák szűnhetnek meg Nógrádban (Folytatás az 1. oldalról) -Hétfőn az is kiderült, hogy formailag nincs egy kézben a nógrádi patikarészvények 51 százaléka.- A Győr-Moson-Sopron megyei Gyógyszerkereske­delmi Vállalat vette meg a részvények 48,8 %-át, a Do­mestore Kft. kezében van kö­rülbelül 10 %, névleges tulaj­dona van a Fusio Invest Kirí­nék, s elképzelhető, hogy jelen­téktelen tulajdon van még a Dunaholdingnál is. A rész­vénypakett 37-39 %-a önkor­mányzati tulajdonban van. Az önkormányzatok nyilatkoztak arról, hogy együtt kívánják ér­tékesíteni a csomagot. Azt az álláspontot fogadtuk el, hogy meghallgatva a tiszti főgyógy­szerész és a kamara vélemé­nyét, nyilvános tendert írunk ki. Ez hétfőn annyiban változott, hogy a megyei gyógyszerész­kamara érdeklődést mutatott a kisebbségi csomagra.-A legnagyobb tulajdonnal rendelkező győriek nem jelez­ték, hogy felvásárolnák az ön- kormányzati csomagot?- Képviselőjük úgy tájékoz­tatott, hogy még nem döntötték el. Számukra is most derült ki, hogy kik a tulajdonosok, ezt követően állítják össze a ter­vüket. A Coloniapharma Rt. és a gyógyszerellátás szempontjá­ból azt tartanám célszerűnek, hogy a biztonságos működés miatt a lehető legjobb áron ér­tékesítsük a kisebbségi csoma­got. Nem lenne szerencsés, ha különféle villongások lennének a részvénycsomagokat birtokló tulajdonosok között, mert za­varná a cég működését. Ellehe­tetlenítené a részvénytársasá­got, ha nem lehetne kinevezni az igazgatóságot, a felügyelő­bizottságot. Ragaszkodni fo­gunk ahhoz, hogy az önkor­mányzati részvénycsomag mi­nél előbb megfelelő áron talál­jon gazdára és lehetőség szerint a kamarához kerüljön.- Mire lehet számítani a kö­vetkező közgyűlésen?- Addig megpróbáljuk el­kezdeni az értékesítést, de egyértelműen állást foglaltak az önkormányzatok, hogy nem kapkodják el a részvények ér­tékesítését.-Lát-e olyan veszélyt, hogy a privatizációs folyamat lezáru­lása után gyógyszertárak szűn­hetnek meg Nógrád megyében?-Van ilyen veszély. Ha az igazgatóság és a felügyelő-bi­zottság létrejötte után változ­tatni kíván az üzletpolitikán, onnantól ez a többségi tulajdo­nos döntésén múlik. Hozzáte­szem, hatósági előírások is vannak ilyen esetben, amelye­ket be kell tartani. A kisebb­ségben lévő önkormányzati kör, amelyik összefogott, egyértelműen el szeretné ke­rülni ezt a helyzetet, ezt garan­ciaként kikötjük az adásvétel­ben. D. I. Irány Spanyolország! - Lapunk jóvoltából kétsze­mélyes spanyolországi üdülést nyert a mátranováki Szaba­dos János (a képen balra), ö nyerte ugyanis szeptember 19-ei sorsolásunk fődíját, melyet lapunk főkönyvelőjétől, Karnis Erikától (középen) és Varga Györgytől, a Gyöngy­szem Utazási Iroda vezetőjétől vett át. fotó: gyurián tibor

Next

/
Thumbnails
Contents