Nógrád Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-23 / 222. szám

1997. szeptember 23., kedd Népszavazás talán november 16-án Eskütétel a megyeházán Nógrád megye települései­nek jegyzői vettek részt és tettek esküt tegnap a me­gyeházán azon az értekezle­ten, amelyet az 1997-es nép­szavazás, az 1998. évi or­szággyűlési, önkormányzati képviselő-választás, vala­mint az 1999. évi kisebbségi önkormányzati választás első hivatalos felkészítő ta­nácskozásaként tartottak. Dr. Barta László, Nógrád megye főjegyzője ismertette a Területi Választási Munka- csoport tagjainak névsorát: vezetője dr. Barta László, a vezető jogi helyettese Rába­közi Istvánná dr., a vezető in­formatikai helyettese Sánta Imre lett. A népszavazással kapcsola­tosan dr. Barta László el­mondta, hogy a pontos idő­pont még nem ismeretes. Amennyiben október 7-éig a parlament jóváhagyja, a tör­vényi és egyéb eljárási szabá­lyokat figyelembe véve nagy az esély a népszavazás no­vember 16-ára történő kitűzé­sére. Az Országos Választási Iroda útmutatása alapján pár­huzamosan készülnek a ter­vezetekből, a hatályos tör­vényből. Nem hagyható fi­gyelmen kívül az október el­sején hatályba lépő alkot­mánymódosítás, mely szerint a népszavazást a köztársasági elnök tűzi ki. A népszava­zásra és az országgyűlési képviselői választásokra or­szágosan 5 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből 1,5 mil­liárd forintot informatikára költenek, országosan csak­nem 14 ezer ember dolgozik a népszavazás és a választás előkészítésén, lebonyolításán. A választási munkacsopor­tok vezetőinek október 27-éig településenként, ezen belül szavazókörönként össze kell állítani a választók nyilvántar­tását, a nyilvántartásba vétel­ről szóló értesítést. A köz­szemlére tétel időpontja októ­ber 29-e és november 6-a kö­zött történhet, természetesen be kell kalkulálni az esetleges csúszásokat. Kifogást lehet benyújtani a kifüggesztés utolsó munkanapján 16 óráig. A pontosított nyilvántartáso­kat a szavazást megelőző nap 16 óráig lehet megtekinteni a polgármesteri hivatalokban. Ugyanezen időpontig lehet kiadni igazolást mindazok számára, akik megszüntették lakhelyüket. A választói kiér­tesítéseket október 29-éig kell megtenni. Mindenki ott volt, aki dolgozik a népszavazásokon Kórházból jött éppen és az árokba érkezett Megkötözte apósát Gúzsba kötözött férfit talál­tak a balassagyarmati rend­őrök szeptember 19-én, nem sokkal 19 óra után, mikor egy verekedés hírére Szandára érkeztek. A történtek vizsgálata során kiderült, hogy a megkötözött Sz. Vince nemrégiben jött ki a kórházból, ahol addiktológiai kezelésen volt. Pénteken dél­után szóváltásba keveredett a vejével, amely a tettlegességig fajult. Ezt látva az unokája se­gítségért szaladt. A férfi veje végül leteperte az apósát, megkötözte kezét, lábát és az árokpartra helyezte. Sz. Vince innen gurult be az árokba, ahol a rendőrök megta­lálták. A rendőrség garázdaság és személyi szabadság megsérté­sének alapos gyanúja miatt megkezdte az ügyben a vizsgá­latot. P. A. Megyei Körkép it dlÈ BATONYTERENYE ES Új név, új épület - A szomszédos Arany János Általános Iskola és Szakiskola egyik épü­letével bővült és új nevet kapott a salgótarjáni - tegnaptól - Nyitnikék Óvoda. A kicsik egy teljesen felújított épületben tölthetik napjaikat és .. : moshatják kezeiket, fotó: gyurián tibor Nyoma sincs a rendszerváltozás előtt betemetett bővizű melegvíz-forrásnak Pásztói kincs, ami nincs (Folytatás az 1. oldalról) Mikszáth Kálmán Kéttany- nyelvű Gimnázium és Posta- forgalmi Szakközépiskola ma­tematikatanárával, aki kapcso­latba lépett egy érdeklődő fran­cia befektetővel. Az illető akár egymillió frankot is hajlandó lenne befektetni. Azt sem tudni, hány fokos volt a víz, beszélnek 50, sőt 63 fokosról is. Dr. Dobrovoczky István, Pásztó polgármestere a témával kapcsolatban az alábbiakat hozta lapunk tudomására:- A pásztói gyógyvízről ju­tott el hozzám hiteles informá­ció és pletyka is. Ez a kincs pil­lanatnyilag inkább teher, mint kincs. Senki nem tudja, hogy milyen mennyiségű és milyen hőmérsékletű víz szunnyad a föld alatt. A jelenleg használt víz gyógyhatása hivatalos vizs­gálatokkal alátámasztott, mennyisége viszont kevés, a strand meglehetősen leromlott állapotban, évente változó üzemeltető keze alatt vegetál. Hál’ istennek most már me­gyei területfejlesztési tervben nevesítetten is szerepel a pász­tói strandfürdői kút gyógyvíz­hasznosításának megvalósítha­tósági tanulmánya, melynek ke­retében a képviselő-testület döntése értelmében pályázatot nyújtottunk be - többi között - a gyógyvíz hasznosítására vo­natkozó tanulmányterv készíté­sére, de mindez a pályázat el­nyerése és az anyag elkészülte után is csak egy tanulmány lesz. V. K. Őszi szemétszüret a begyen - „Gondolkozz világméretekben, cselekedj otthon!” - Ez az először 1992-ben, az ENSZ által meghirdetett világtakarítási akció ez évi jelmondata. A salgótarjáni Gagarin Általános Iskola évek óta részt vesz az akcióban. Idén az iskola és kör­nyékének hagyományos megtisztítása mellett a Pécskő hegy-Dolinka turistaútvonal mentén is összegyűjtötték a hulladékokat. Képünkön a Gagarin Általános Iskola 7. c osztályának di­ákjai Simon Tibor tanár vezetésével „szüretelik” a Pécskő szemetét. fotó: gyurián RÉTSÁG 3-oldal Hírek Energia-támogatás Megyénk városaiban több százan várnak az energia­támogatásra. Salgótarjánban ezerötszázat meghaladó az igénylők száma, Pásztón pedig több mint háromszáz. Szécsényben viszonylag kevesen, százharminchatan tartanak erre igényt. Játszóház Mátrakeresztes - A telepü­lés iskolájában szeptember 23- án (ma) 11.30 órakor kezdődik a játszóház. A ki­csinyek ezúttal terményből és természetes anyagokból készíthetnek képeket. Iskolagaléria Ságújfalu - Losonczi Ildikó festményeiből nyílt kiállítás az általános iskola galériá­jában. A képek október 20- áig naponta megtekinthetők. A festőművész iskolai láto­gatása során az érdeklődő diákoknak ízelítőt adott az akvarell-montázs és a szita­nyomat készítéséről. Életem és ételem Salgótarján - Milyen sze­repe van a táplálkozásnak az N egészség megtartásában? Erre a kérdésre ad választ Sirkó Kálmánné előadása, mely az Egészséges életért klub ma 17.30-kor kezdődő összejövetelén hangzik el. Pataktisztítás Szilaspogony - Az önkor­mányzat tíz közmunkásból álló brigádja a csapadékvíz­elvezető árkokat rendezi, valamint a patakok medrét és környékét takarítja. Rézkarctárlat Szügy - A rézarc születése címet viseli Pénzes Géza ba­lassagyarmati grafikus tár­lata, mely október 21-éig (hétköznapokon) látogat­ható a Szügyi Általános Is­kolában. A kiállítás mai megnyitóján Fogarasi Béla gitárművész játszik. Fogadószoba Bátonyterenye - Romhányi Gyula jegyző szeptember 24- én (szerdán) tartja foga­dónapját 8-12 óráig a város­házán. Juhász Gábor or­szággyűlési képviselő foga­dóórát tart szeptember 26- án (pénteken) 15 órától a polgármesteri hivatalban. Egyre több, közösségéért áldozni tudó emberre lenne szüksége a nemzetnek — „Megvalósult, amiről álmodtunk” Hétköznapi csoda történt Kisbágyonban Vasárnap délután Kalácska Béla, a nógrádi egyházmegye es­perese felszentelte a megszépült evangélikus gyülekezeti házat Kisbágyonban. A XIX. század végén épült kántortanítói lakást és imatermet, valamint öreg haranglábat a falu szülötte, Kopka László, az Egri Nyomda Kft. vezérigazgatója újíttatta fel, ezzel segítve a hitélet megerősödését, szolgálva a falucska értékeinek megőrzését a jövő generációja számára. Nemcsak a maroknyi vallási közösség, hanem az egész falu ünnepe volt a vasárnapi - így gondolták sokan, akik feleke- zettől függetlenül részt vettek az istentiszteleten és az azt kö­vető szeretetvendégségen. Babka László, a közeli Egy- házasdengeleg lelkésze, egyben a kisbágyoni gyülekezet lelki gondozója - Kalácska esperes neki nyújtotta át az objektum kulcsát. Mit érzett akkor? — Megelevenedett bennem a múlt. A maroknyi evangélikus gyülekezet - amely mint fília, a sziráki anyagyülekezethez tar­tozik - kisebb fajta csodát élt át az utóbbi időben. Egy hónap le­forgása alatt, ezen évszázad legjelentősebb renoválási mun­káit végezték el a volt kántorta­nító lakásán, gyülekezeti ter­mén -amely kizárólag isten- tiszteleti helyként szolgál 1929 óta, ahogy megszűnt az evangé­likus iskola- és az 1953-ban épült haranglábon. Éyekkel ezelőtt lassú ütemben elkezdő­dött az épület felújítása: haran­gokat villamosítottuk, megerő­sítettük a tetőszerkezetet.. . Elfogyott az erőnk, leginkább a pénzünk, s nem tudtuk, mikor folytathatjuk a munkát, érünk a végére. A hétköznapi csoda megtörtént: alig egy hónap le­forgása alatt megvalósult, ami­ről csak álmodni mertünk, épü­letegyüttesünk egészen új ruhát öltött. Hálánkat és köszönetünket tudjuk csak kifejezni e nagy ajándékért Kopka László evan­gélikus testvérünknek önzetlen adományáért, mellyel gyüleke­zetünket segítette. Kalácska Béla, a nógrádi evangélikus egyházmegye es­perese szerint a történelmi egy­házak megsínylették az elmúlt évtizedeket:- Sok szempontból is így van, de most e szép nap kap­csán csak az elkobzott épülete­inkre gondolok, megtépázott, elkobzott infrastruktúránkra. Ezért számunkra százszorosán fontos minden új vagy felújított épület megszentelése, mint pél­dául a kisbágyoni gyülekezeti házé is. A történelmi egyházak között az evangélikusok is je­lentős munkát végeznek szociá­lis területen is. Energiáink vé­gesek, anyagi lehetőségeink korlátozottak. Ezért is örvende­tes, hogy, mint a régmúltban je­lenünkben is egyre több testvé­rünk vállal — ha teheti - patró- nusi szolgálatot a közösségért, a köz javára. Nemzetmegtartó, -gyarapító erő minden jótékony cselekedet, amelyet adóked­vezménnyel kellene támogatni és nem megnehezíteni. Kisbá­gyonban a hitélethez teremtőd­tek meg kiváló feltételek, a „hogyan” marad számunkra példaértékű, most már „csak” dolgoznunk kell. Kopka Lászlónak meggyő­ződése, hogy egyre többen lesznek azok, akik fontosnak érzik, hogy adományozzanak a köz javára:- A pénz feladatáról sokat hallottunk és tanultunk, de alapvető fontosságú, hogy ál­tala tegyük lehetővé az élet kü­lönböző területein emberibb közösségek kialakulását, vagy kialakulásuk esélyeit. Az élet különböző területeit mondtam, s nem véletlenül, hiszen öröm­mel támogatom a megye foci­sportját, a kisbágyoni labdarú­gókat is: amikor ezt tesszük, közvetett módon a közösségért cselekszünk. Boldogok va­gyunk, hogy most evangélikus gyülekezetünknek segíthettünk, s a falu közepén ezzel a szép épületegyüttessel értéket is te­remtettünk. Amikor megismer­hettük gondjaikat, családom­mal együtt elhatároztuk, segí­tünk befejezni azt, amit fájó szívvel félbehagytak. Szabó Gy. Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents