Nógrád Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-19 / 219. szám
Megyei Körkép 1997. szeptember 19., péntek Diósjenői tanévkezdés: hatodik éve ingyen tankönyvek Táskákban a használható régiek Az évről évre csökkenő állami támogatás az önkormányzat növekvő mértékű hozzájárulását hordozza magában. De az alma mater sem várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön: idén is megszervezte önsegélyező, gyűjtő-elosztó akcióját a diósjenői diákok javára. így persze - főként a szülők fülének - már egészen másként hangozhatott a becsengetés, hiszen a csemeték zömének iskolatáskájában olyan kiadványok sorakoztak, melyekért a családoknak egyetlen forintot sem kellett kiadniuk. A gyerekek taníttatását előmozdító események menete - öt éve - mi mással is indulhatott volna, mint azzal, hogy ingyen kapták a tankönyveiket. S az önkormányzat hagyományt teremtett felajánlásából, melyhez - mint Mocsári Gergely, a diósjenői iskola igazgatója elmondta - a tantestület és bizonyos mértékig a diákcsapat is társult. Mégpedig azzal, hogy az iskolavezetés elkezdte ösz- szegyűjteni a még használható könyveket, s ilyen módon például a mostani évkezdéshez mintegy 300 ezer forinttal járultak hozzá. Természetesen újakat is beszereznek, de ezekre kevés az igény. Az önkormányzat vállalt része félmilliót tesz ki, de ezzel nem merül ki a helybeli fiatalok érdekében kifejtett segítő tevékenysége: a legrászorultabbak- nak segélyt ad, valamint a jövedelmektől függően kedvezményes diákétkeztetésre is lehetőséget teremt. (mj) A szövetkezetek szerint létkérdés a kormányzati földtörvény elfogadása Kiskapu vagy valós ellenérv ? A termőföldről szóló törvény megalkotását három évvel ezelőtt kezdeményezték a kormánynál a MOSZ - köztük a Nógrád Megyei Termelők Érdekvédelmi Szövetségének - tagszervezetei. Úgy érezték, a jelenlegi diszkriminál, mert a földvásárlást csupán magánszemélyeknek engedi meg, vagyis kizárja a szövetkezeteket és a társas gazdaságokat. A földtörvénytervezet most folyó nyilvános vitájában a kormány három év után lehetővé kívánja tenni az előbbieknek a földvásárlást. Az ellenzék olyan kiskaput vél felfedezni, amelyen át a külföldiek is bejuthatnak földvásárlóként. Néhány megyénkbeli mező- gazdasági szövetkezet vezetőjét is megkérdeztük: véleménye szerint miről is van szó? „Tíléltib”- El vagyunk késve, ennek isz- szuk a levét. A külföldiek riogatásával akarja megakadályozni az ellenzék a szövetkezeteket a földvásárlás jogának megszerzésében. Valójában azonban nem a külföldieket kívánják megakadályozni, hanem a szövetkezetek ellen lépnek fel. Ez pedig a mezőgazdasági termelők szembeállításának veszélyét hordozza magában - vélekedik Rados János, az őrhalmi mezőgazdasági szövetkezet igazgatóságának elnöke.- Nálunk még nem jelentkezik, hogy a részarány-tulajdonosok földjüket kivegyék, ami összefügg azzal, hogy a tulajdonuk kijelölése nem történt meg. A kárpótoltak 70-75 %-a a szövetkezetnek adta művelésre bérbe tulajdonát. Olyanok, akik földet kívánnak venni, nincsenek községünkben. Bizonyára riasztja őket földjeink gyengébb minősége, az ebből adódó alacsonyabb hozam, továbbá az, hogy itt milyen terményeket érdemes termelni. A szövetkezeti rendszert az előző kormány intézkedései sújtották. Szerencsére ezt túléltük. Az ország ellátásán kívül a külkereskedelmi mérleg javításában is meghatározó szerepe van továbbra is a mezőgazda- sági szövetkezeteknek. Politikai felhangok — A koalíció most partner, segíti kinyitni a társadalom szemét. A földtörvény körül kirobbantott vitának politikai felhangjai vannak. Ha a jelenlegi alapokkal megyünk az Európai Unióba, akkor nekünk befellegzett. Sokkal többet kell tennünk, beleértve a szövetkezeti földvásárlás törvényi lehetőségét is - folytatta Urbán Pál, a dejtári mezőgazdasági szövetkezet elnöke.- A ma működő szövetkezetek létkérdése, hogy földtulajdont birtokoljanak, mert ez a megújuló termelés alapja - mondta Holman József az érsekvadkerti mezőgazdasági és szolgáltató szövetkezet elnöke. — Amíg ez nincs meg, addig nem érdemes tőkét invesztálni a mezőgazdaságba. A megyében nincs olyan helyzetben a gazdaságok többsége, hogy azon meditáljon: vegyen vagy ne vegyen, mert nincs hozzá pénze. Az ellenzék külföldiek ellen koncentrált agitációja valójában a szövetkezetek ellen irányul, félrevezeti a lakosságot. Félnek a szövetkezetek versenyképességétől. Támogató javaslat- Szükség van olyan törvényre, mely garantálja a szövetkezetek földvásárlásának jogát. Egy példával indoklom saját területemről. Szövetkezetünkben harminc állandó dolgozónak személyenként harminc-harminc aranykorona-tulajdona van. Úgy tűnik, nem tudnak vele mit csinálni. Mi ebben segítenénk nekik a földvásárláshoz való törvényes jogunk elnyerése után. * A Nógrád Megyei Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetségének a közelmúltban megtartott elnökségi ülésén egyhangúlag támogatták a kormány földtörvényről szóló előterjesztését, mellékelve kiegészítő javaslataikat is. Venesz Károly A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Egy kisgyerek volt a rosszkedv „áldozata” ,Ez nem tehertaxi! A minap Zagyvarónára utaztunk a 10.05 órás csuklós autóbusszal. Salgótarjánban, a Pécskő Üzletház előtt tömeg várta a felszállást. Három kisgyerek újságot szorongatva a hóna alatt igyekezett felszállni. Egyikük már a lépLassított, de nem állt meg a busz „Nem potyázni akartunk” Mély felháborodásomban fogtam tollat. Salgóbányán üdülő barátnőimet a Somoskőújfalui diszkóba hívtam szórakozni. A diszkó hajnal 4 órakor bezárt, lesétáltunk a buszmegállóba, ahol már többen várták a 4.25 órakor induló buszt. Az esőben ücsörögtünk 45 percig - salgói fiatalok és mi, négyen -, amikor megérkezett a busz. Lassított, úgy tűnt, megáll, de a vezető beletaposott a gázba és otthagyott bennünket. A salgói fiatalok meg sem lepődtek, azt mondták, nem ez az első eset. A sofőröknek ugyanis az a meggyőződésük, hogy ilyentájt csak „részeg tarjániak” állnak a buszmegállóban, akik „potyázni” akarnak egy kört Salgóbánya felé. Vajon honnan tudja ezt egy buszvezető ránézésre megállapítani?! Tóth Melinda, Salgótarján csőn járt, mikor a sofőr durva hangon felcsattant: — Hé, Öcsi! Ez nem tehertaxi! Azonnal szállj le! Neked mondtam! A megszólított engedelmeskedett ... Még láttam pityergő arcát, ahogyan a busz elhúzott mellette. Mi, akik maradtunk, még sokáig hőbörögtünk a történtek miatt, de a sofőr tudomást sem véve róla, folytatta munkáját. Pedig szomorú dolog, ha egy gépkocsivezető -ha esetleg rosszul indult a napja — egy gyereket szemelt ki áldozatul, hogy levezesse a dühét. Susánné Balogh Mária, Báma Elmarad a felelősségre vonás ? Leállított nyomozás Szeptember 12-én lapjukban közzétettek egy cikket „Mulatós biciklitolvajok” címmel. En is egy sértett vagyok. Július 8-án reggelre fiam mountain bike-kerékpárját lopták el. Azon éjjel a berceli óvodából eltulajdonítottak egy videót és egy music centert. Három rendőr és két nyomozó jött Balassagyarmatról, s már este meg is lettek a tettesek. Bevallották, hogy Fótra adták el az árut. Azóta semmi nem történt, sőt a körzeti megbízottat is leállították az ügy nyomozásával, mert a tettes visszavonta a vallomását. Elég szomorú, hogy 50 bicikliből 15-öt találtak meg. Hencz Károlyné Bércéi 1—H PIACI ÁRAK B.-gyarmat Pásztó B.-terenye Salgótarján tojás 13-14 Ft/db 13-15 Ft/db 14-16 Ft/db 12-17 Ft/db burgonya 30 Ft/kg 35-40 Ft/kg 30-35 Ft/kg 22-30 Ft/kg vöröshagyma 65 Ft/kg 55-65 Ft/kg 50 Ft/kg 3050 Ft/kg fokhagyma 300 Ft/kg 220-300 Ft/kg 250 Ft/kg 350450 Ft/kg sárgarépa 60 Ft/kg 100-150 Ft/kg 60 Ft/kg 120130 Ft/kg petr. gyökér 80 Ft/kg 100-160 Ft/kg 100 Ft/kg 150160 Ft/kg karfiol 60 Ft/kg 75 Ft/kg 70 Ft/kg 90-100 Ft/kg kelkáposzta 50 Ft/kg 65 Ft/kg 85 Ft/kg 4060 Ft/kg karalábé 50 Ft/db 50 Ft/db 30 Ft/db 60 Ft/db fejes káposzta 30 Ft/kg 30-35 Ft/kg 30 Ft/kg 30 Ft/kg savanyú káposzta 100 Ft/kg 100-110 Ft/kg80120 Ft/kg alma 60-100 Ft/kg 40-100 Ft/kg 80 Ft/kg 60120 Ft/kg paradicsom 70-110 Ft/kg 60 Ft/kg 6080 Ft/kg 35-60 Ft/kg zöldpaprika 35-90 Ft/kg 55-150 Ft/kg 7090 Ft/kg 40150 Ft/kg banán 160 Ft/kg 180 Ft/kg 170 Ft/kg 129-169 Ft/kg bab (fejtett) 160 Ft/kg 80-110 Ft/kg 120 Ft/kg 100 Ft/kg uborka 40-90 Ft/kg 60-100 Ft/kg 80 Ft/kg 80110 Ft/kg zöldbab80-100 Ft/kg8090 Ft/kg szőlő 100-160 Ft/kg 70-100 Ft/kg 70120 Ft/kg 70100 Ft/kg Hétvégi Ügyeletek Orvosi készenlét Salgótarján. A hétvégi orvosi (sürgősségi) ügyeleti ellátás péntek délután 16.30 órától hétfőn reggel 7.30 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyermek) az Ady Endre út 3. szám alatt, a volt Bőr- és Nemibeteg- gondozó épületében lévő egészségügyi létesítményben kereshetik fel. Telefon: 32/410-853 számon. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - szombaton és vasárnap reggel 8.00 és 9.00 óra között veszik át a tejet. Bátonyterenye, Szécsény, Rútság. A megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás. Héhalom. Arany J. út 2. Lelkisegélv-telefonszolgálat: Balassagyarmat: 35/313-000, Salgótarján: 32/311-600. Gyógyszertárak nyitva tartása A hét végén, szeptember 19-én délután 16 órától szeptember 22-én reggel 8 óráig az alábbi gyógyszertárak tartanak ügyeletet a megyében: Salgótarjánban: a Füleki út 53-55. szám alatti Borostyán patika', Balassagyarmaton: a Rákóczi út 22. szám alatti Winkler L. gyógyszertár, Pásztón: a Kölcsey út 18. szám alatti Gyógyír patika; Szécsényben: a Rákóczi út 67. sz. alatti gyógyszertár; Bátonyterenyén: Kisterenye, Vasút út 5. szám alatti gyógyszertár tart ügyeletet; Rútságon: nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái látják el gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szervezetének magánállatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szolgálata (szeptember 19- én 17.00 órától 22-én 7.00 óráig): Rétság és környéke (Diósjenő, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Romhány, Nézsa): dr. Görgey János, 2646 Drégelypalánk, Kossuth u. 42. Tel.: 35/367-130; Balassagyarmat és környéke (Szanda, Érsek- vadkert, Terény, Magyamándor): dr. Baráth József, 2694 Magyamándor, Iskola u. 20. Tel.: 35/372-217; Szécsény és környéke (Őrhalom, Varsány, Ri- móc, Endrefalva): dr. Renner Károly, 2671 Őrhalom, Ifjúság u. 2. Tel.: 32/370-081; Salgótarján és környéke (Cered, Karancskeszi, Luciáivá, Bátonyterenye, Mátraterenye, Kishar- tyán, Nógrádmegyer): dr. Gál József, 3123 Cered, Petőfi u. 83. Tel.: 32/406-058; Pásztó és környéke (Szurdokpüspöki, Jobbágyi, Cserhátszentiván, Ecseg, Csécse): dr. Lukáts Tamás, 3053 Ecseg, Béke u. 9. Tel.: 32/490-007, 30/535-846; Palotás és környéke (Kálló, Bércéi, Szirák és környéke): dr. Baboss Csongor, 2175 Kálló, Kossuth u. 4L Tel.: 32/477-033; Nógrád Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás hatósági állatorvosi ügyelet (szeptember 19-én 14.00 órától 22-én 8.00 óráig): Rétság és környéke (Diósjenő, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Romhány, Nézsa): dr. Mácsik László, 2659 Érsek vadkert, Petőfi út 12. *Tel.: 35/340-015; Balassagyarmat és környéke (Szanda, Érsek- vadkert, Terény, Magyamándor): dr. Érsek Ervin, 2699 Szügy, Toldi M. út 3. Tel.: 35/344-233; Salgótarján és környéke (Cered, Karancskeszi, Lucfalva, Bátonyterenye, Mátraterenye, Kishar- tyán, Nógrádmegyer): dr. Bene Tibor, 3060 Pásztó, Ibolya út 2. Tel.: 32/360-543; Pásztó, Palotás és környéke (Szurdokpüspöki, Jobbágyi, Cserhátszentiván, Ecseg, Csécse, Kálló, Bércéi, Szirák és környéke): dr. Baboss Csongor, 2175 Kálló, Kossuth út 4L Tel.: 32/477-033. Szentmisék és istentiszteletek Salgótarján: Római katolikus templomok: Főplébánia: szombaton 7.30 óra és du. 17.30 órakor, vasárnap 9.30 óra és du. 17.30 órakor lesznek a szentmisék. Zagyvapálfalván: vasárnap 9.00 órakor lesz istentisztelet. Zagyvaróna: szombaton este 18.00 órakor, vasárnap 10.00 órakor lesz istentisztelet. Rónafalu: vasárnap de. 8.30 órakor. Baglyasalja: minden második vasárnap szentmise 7.45 órakor. Szent József-templom: szombaton 7.00 óra és este 18.00 óra, vasárnap 8.30 és 10.00 órakor lesz szentmise. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap Salgó úti templomban 10.30 óra, Zagyvapálfalván 13.30 óra. Baptista imaház: istentisztelet vasárnap 9.30 óra. Református templom: istentisztelet vasárnap 10.00 óra. Adventista egyház salgótarjáni gyülekezete (Munkásotthon tér 5. (SZÜV mögött): istentisztelet péntek este 18.00, szombaton délelőtt 10.45-12.00, délután 14.30-15.30 óra. Hit Gyülekezete: istentisztelet a városi sportcsarnokban minden vasárnap 15.00 órától. Balassagyarmat: Római katolikus templom: szombaton 7.00 óra és este 18.00 órakor, vasárnap 7.00, 8.30, 11.00 és este 18.00 órakor tartják a szentmisét. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap 9.00, 10.00 és 18.00 óra. Református templom: istentisztelet vasárnap 10.00 óra. Szécsény: Római katolikus templom: szombaton este 18.00 óra, vasárnap 7.00, 9.00, 11.00 és 18.00 órakor szentmise. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap 8.30 óra. Hit Gyülekezete: istentisztelet a művelődési házban vasárnap 16.00 óra. Pásztó: Római katolikus templom: istentisztelet szombaton 18.00, vasárnap 9.00 és 17.00 órakor. A Szentlélek-templomban: istentisztelet vasárnap 11.30 óra. Rétság: Római katolikus templom: istentisztelet szombaton este 18.00 óra, vasárnap 8.00 és 10.00 órától. Evangélikus imaház: vasárnap 9.30 órától evangélikus isten- tisztelet. Református istentiszteletet minden páratlan vasárnap 15.00 órától tartanak a művelődési házban. Bátonyterenye: Római katolikus templom: Nagybátony (falu):, istentisztelet szombaton 18.00 órakor, vasárnap 11.00 órakor. Bányaváros, ISZI-ben: isten- tisztelet vasárnap 8.30 óra. Maconka: szentmise vasárnap 9.30 órakor lesz; Kisterenye: szombaton 18.00 órakor vasárnap 8.30 órakor tartanak szentmisét. * Szentkút: Kegytemplom: szombaton 18.00 órakor mise, vasárnap 6.00, 7.00, 8.30-kor istentisztelet, 10.30 órakor szentmise. Hétköznaponként 9.00-kor kezdődik az istentisztelet.