Nógrád Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-16 / 216. szám
1997. szeptember 16., kedd 5. oldal Hazai Körkép A képviselő magányossága. Izsó Mihály kisgazdaképviselő tegnap délben ülősztrájkot kezdett a Parlamentben. A honatya azért tiltakozik, mert nem ért egyet a földtörvény módosításával. Mint mondta: mindaddig demonstrál, amíg az Országgyűlés nem veszi le napirendjéről a témát. Elemózsiáról maga, ügyeletes orvosról a T. Ház gondoskodott. FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Átvilágítják az egészségügyi szolgálatokat Betegjogi irodákat nyitnak Túlzottak és alaptalanok a híresztelések, amelyek az Országos Egészségbiztosítási Önkormányzat számos képviselőjének összeférhetetlenségéről szólnak. A törvény által megszabott 30 napos határidőn belül ugyanis várhatóan minden érintett lemond a képviselőségével ösz- szeférhetetlen funkciójáról - jelentette be tegnap dr. Kovács Pál, az egészségbiztosítási ün- konnányzat új elnöke. Hozzátette: ő maga már szeptember 8-án lemondott parlamenti képviselői mandátumáról. Az önkormányzat munkájáról szólva elmondta, hogy a közgyűlés nyolc szakmai munkabizottságot választott. A közeljövőben minden megyében részletes felmérést készítenek az egészségügyi szolgálatokról és az egyes területeken jelentkező lakossági igényekről. Egyidejűleg áttekintik az egészségügyi szolgálatok finanszírozási rendszerét is. Szerkesztőségünk kérdésére dr. Cser Ágnessel, a biztosító főigazgatójával egybehangzóan megerősítette: a közeli hetekben betegjogi irodákat nyitnak Budapesten és vidéken. Az irodák feladata az lesz, hogy a járulékfizetőket szakszerű információkkal és szükség esetén jogi képviselettel lássák el, ügyfeleik jogaikkal megfelelő módon élhessenek és eligazodjanak a bonyolult jogszabályok között. N. Zs. Gazdasági élénkülés - több adóbevétel Jól alakulnak a pénzügyek A központi költségvetés hiánya augusztusban mintegy 35 milliárd forinttal nőtt, így a nyolcadik hónap végén a passzívum 224,7 milliárd forintot tett ki - jelentette be tegnap László Csaba. A pénzügyi tárca helyettes államtitkára a költségvetés helyzetét kiegyensúlyozottnak nevezte, noha a vám- és import- bevételek várhatóan 30 milliárd forinttal elmaradnak a tervezettől, a magánerős lakásépítés támogatására pedig mintegy 10 milliárd forinttal többet folyósítanak az előirányzottnál. Mindezt ugyanis ellensúlyozza, hogy a gazdasági növekedés nyomán az adóbevételekből 40-50 milliárd forint többlete származhat a költség- vetésnek. A gazdálkodó szervezetek társaságiadó-befizetései egyébként augusztusban meghaladták az 5 milliárd forintot. Fogyasztási adóból 25,5, személyi jövedelemadóból pedig 44,8 milliárd forint folyt be. A csúszóleértékelés ütemének esetleges mérsékléséről szólva hangsúlyozta: a gazdaságpolitikának törekednie kell arra, hogy az inflációs folyamat és a leértékelés mértéke ne szakadjon el egymástól. A PM továbbra is a folyó fizetési mérleg 2 milliárd dolláros hiányával számol az idén, de nem elképzelhetetlen a passzívum 1,7 milliárd dollárra történő csökkentése sem. tétímyék mmyík A teljes hold- fogyatkozás 20 óra 16 perckor kezdődik és 19 óra 08 perckor 21 ora 18 percig tart. földárnyékba ér. s' -, A Hold 18 óra 11 perckor lép be a félárnyékba. 23 óra 22 perckor a Hold teljesen kilép ez árnyékból. Teljes holdfogyatkozás (1997. szeptember 16.) Holdfogyatkozás Hold Magyarországon legközelebb 2000januárjában figyelhető meg hasonló természeti jelenség. 22 óra 25 perctől kezd visszatérni a napfény a holdkorongra. • Az Országgyűlés elé terjesztették a népszavazási javaslatot Példátlan történelmi esély A parlamentben tegnap két alkalommal is szó esett a novemberre tervezett népszavazásról: napirend előtt és napirendi témaként. Önmagában ez a tény is jelezte a kérdés hordere- jét. A felszólalók nem vitatták a NATO-ba, illetve az Európai Unióba való belépés jelentőségét. Szekeres Imre, az MSZP frakcióvezetője rámutatott, hogy az Európai Unióba a NATO-n keresztül vezet az út. Keleti György honvédelmi miniszter azt emelte ki, hogy nem egyik napról a másikra, hanem 10- 12 év alatt kell felkészülnünk a teljes jogú NATO-tagságra. Pokorni Zoltán (Fidesz) is a népszavazás jelentősségét húzta alá. Kovács László külügyminiszter terjesztette az Ország- gyűlés elé az országos népszavazás elrendeléséről készített kormányjavaslatot. Ebben a referendum időpontjaként 1997. november 16-a szerepel, amikor is az állampolgároknak három kérdésre kell igennel vagy nemmel szavazniuk. A kérdések: 1. Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság a NATO-hoz csatlakozva biztosítsa az ország védettségét? 2. Egyetért-e azzal, hogy hazai szövetkezet és más belföldi gazdálkodó szervezet megkülönböztetés nélkül termőföldtulajdont szerezhessen, ha tartósan mezőgazdasági tevékenységet folytat? 3. Egyetért-e azzal, hogy külföldi természetes és jogi személy ne szerezhessen termőföldtulajdont mindaddig, amíg a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról népszavazás nem dönt? Kovács László expozéjában kiemelte, hogy az ország a NATO-ba szóló meghívással példátlan történelmi esélyt kapott, és a csatlakozás a legolcsóbb és leghatékonyabb módja biztonságunk garantálásának. A termőföldtulajdonnal kapcsolatos kérdéseket szerinte úgy fogalmazta meg a kormány, hogy gátat állítson a külföldiek földszerzése elé, de ne vágja el az EU-hoz történő csatlakozásunk útját. Az érdemi vitára ma kerül sor. A termőföldről szóló törvény módosításának múlt héten megkezdett vitája is folytatódott tegnap. S. Á. A parlament dönt arról, mire kér választ a népszavazáson Kérdések a kérdésekről Az ellenzék által összegyűjtött, a földtulajdonról népszavazást sürgető több mint kétszázezer aláírás arra mindenképpen kötelezi az Országgyűlést, hogy a hitelesítést követően harminc napon belül állást foglaljon a referendum kiírásáról. Arra azonban nem, hogy azt a kérdést hagyja jóvá, ami az aláírásgyűjtő-íveken szerepel. A hatályos törvény szerint ugyanis a népszavazásra bocsátandó kérdések megfogalmazása kizárólag a t. Ház joga. Dr. Bragyova András, a Jogtudományi Intézet szakértője érdeklődésünkre elmondta: az 1989-ben született népszavazási törvény szakmai szempontból meglehetősen felemás, egyes vélemények szerint néhány ponton az alkotmányos előírásokkal sem összhangban levő jogszabály. Paragrafusainak több olyan része is van, amely különféle módon értelmezhető. Nem csoda tehát, hogy olyan vélemények is elterjedtek: a honatyákat nemcsak az összegyűjtött aláírások száma, hanem az aláírásgyűjtő-ívekre nyomtatott kérdés is kötelezi.- Az egyértelmű: az Országgyűlés az aláírások benyújtásától számított 30 napon belül köteles határozni arról, hogy a kért ügyben referendum kiírására kerüljön sor - mondja a szakember. - De az is egyértelmű, hogy szabad keze van a szavazólapokra nyomtatott kérdések összeállításában. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az illetékes parlamenti bizottságok javaslatát is mérlegelve, a Ház földügyben jóváhagyhatja az ellenzék kérdésfeltevését. Ugyanígy lehetősége van azonban arra is, hogy a kormány által közzétett változat mellett döntsön, vagy éppen kompromisszumos megoldást keressen és fogadjon el. Ez utóbbi esetben az ellenzék akkor sem tudna akaratának érvényt szerezni, ha netán az Alkotmánybírósághoz fordulna beadvánnyal. Az Országgyűlés jogosítványainak megváltoztatásához ugyanis magát a vonatkozó törvényt kellene megváltoztatni. Erre pedig jelenleg sem ideje, sem módja nincs. Takács Mariann Hivatalosan is közhasznúak lehetnek Csaknem 50 ezer civil szervezet működési feltételeit szabályozza az úgynevezett nonprofit törvény, amelynek a tervezetét legutóbbi ülésén fogadta el a kormány. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium előterjesztését tegnap Magyar Bálint miniszter ismertette. Azzal - mint mondta - a koalíciós frakciók teljes mértékben egyetértenek, így lehetséges a javaslat gyors parlamenti vitája és a törvény jövő évi életbe léptetése. A törvénytervezet alapján - a pártok, a szakszervezetek és a biztosító egyesületek kivételével - közhasznúvá minősíthetőek a társadalmi szervezetek, az alapítványok, a közalapítványok, a társaságok, továbbá minden olyan köztestület, amelynek alapítólevele ezt lehetővé teszi. Az átminősítés alapvető feltétele, hogy a nonprofit szervezet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében végezzen vállalkozási tevékenységet, és elért eredményét ne ossza fel. A törvényességi felügyeletet az ügyészség, a pénzügyi ellenőrzéseket pedig az adóhatóság, illetve az Állami Számvevőszék látná el. A jogszabály szerint a „közhasznúság” azzal járna, hogy a szervezetek személyijövedelemadó-, társaságiadó-, helyiadó-, illeték-, vám- és egyéb kedvezményeket kapnának, és támogatóikat ugyancsak bizonyos adókedvezmények illetnék meg. A civil szervezetek évente 195,6 milliárd forinttal gazdálkodnak, e tekintélyes ösz- szeg sorsát rendezi a törvény. Gyors referendum. A* MSZP parlamenti frakciója tegnap Horn Gyula pártelnök részvételével tanácskozott. Tárgyaltak a népszavazás ügyéről is, s a NATO-csatlakozással összefüggésben kinyilvánították: a frakció teljes mértékben kihasználja a rendelkezéséré álló jogi lehetőségeket annak érdekében, hogy az Országgyűlés idejében meghozza a referendum kiírásához szükséges döntést. Idegenellenes ellenzék? Az SZDSZ azon az állásponton van, hogy már ezen a héten le kell zárni az országos népszavazással kapcsolatos parlamenti döntés általános vitáját - jelentette ki Szent-lványi István frakcióvezető a képviselőcsoport hétfői ülése után. A szabaddemokraták szerint a szavazólapokon a kormány kérdéseinek kell szerepelniük, az ellenzék által megfogalmazott kérdés ugyanis idegenellenességeí sugall. Semjén a szövetségről. Sem a pártelnöknek, sem az elnökségnek nincs joga arra, hogy a kizárólagos FKGP-KDNP választási szövetség mellett döntsön. Ez ellentétes a KDNP érvényben levő választmányi határozatával, amely a lehető legszélesebb körű ellenzéki együttműködést tűzte ki célul - szögezte le a KDNP hétvégi nyilatkozatával kapcsolatos véleményét hétfőn Semjén Zsolt, a kereszténydemokraták alel- nöke. Zárt Nyírfa-tárgyalás. Október végén a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa elé áll Földi László, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója és három vádlott-társa, akiket államtitoksértéssel és jogosulatlan adatkezeléssel vádolnak. Az ügyben zárt tárgyalást tartanak. Tíz betörés ugyanoda. Egy hónap alatt tizedszer törtek be á MIÉP debreceni székházába. Szabó Lukács, a párt megyei elnöke politikai szándékot gya1 nít a sorozatos betörések mögött. A legutóbbi betörés feltételezett elkövetőit Szabó Lukács tetten érte, s egyiküket bevitte a rendőrségre. Vitatott tender. A lopott gépkocsik felismerésére szolgáló berendezések tendereztetése során a Belügyminisztérium - saját pályázati kiírásától is eltérve - diszkriminatív módon járt el. Ezt Rostás Ákos, a Fővárosi Közgyűlés közbiztonsági bizottságának kisgazdaelnöke nyilatkozta hétfőn. Meghalt Berkes! András. Életének 78. évében, hosszas betegség után elhunyt Berkesi András. A József Áttila-díjas író vasárnap halt meg. Égi fogyókúra Ha felhőtlen lesz az égbolt, látványos és viszonylag ritka csillagászati esemény, teljes hold- fogyatkozás szemtanúi lehetünk ma este. Legutóbb tavaly szeptember végén volt hasonló jelenség, ám ez akkor kora hajnalra esett, így valószínűleg nagyon kevés amatőr csillagász szemtanúja volt. Azt megelőzően 1990 februárjában éppenséggel kedvező lett volna az esti időpont, csakhogy akkor a csikorgó hideg riasztotta el az érdeklődőket az égi látványosságtól. A meteorológiai előrejelzések szerint azonban ma semmi nem zavarja majd az élményt. Az időpont ideális: 20 óra 15- kor kezdődik és 22 óra 25-kor fejeződik be a holdfogyatkozás. A hőmérséklet kellemesnek, az idő derültnek ígérkezik.-bor Ha biztonságos fűtést akar, az OCEAN -t választja! OCEAN Fűtéstechnika • Kéményes és turbo-parapetes, fűtő és kombinált gázkazánok, 9,3 - 31 KW teljesítménnyel ( U K1K KA • Bojlerek, radiátorok. IMPORTŐR: City-Gáz Kft. Tiszafüred, tel.: 06/59-353-122, Szidó Kft. Cesléd, tel.: 06/53-316-470 OCEAN FŰTÉSTECHNIKA Nagy és Kiskereskedelmi forgalmazók: KCKM Fűtéstechnika Gáz-Klíma-Centrum Döbrei Kér. Kft. Domotherm Kft. Technovie Kft. H&H Kft. Építő Term. Kér. Kft. Pakitrade Kft Merkapt Kft Er-Gáz Kft. Solar-D Kft- Tóth és Társa Bt. Páskuly Zoltán Csikós Kér. Bt Papp Kft. Lutherm Bt. Balogh Üzletház Poly-Mix Kft. Csom-Gáz Kft. Berdó József Békéscsaba Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Budapest Debrecen Debrecen Debrecen Eger Eger Encs Fehérgyarmat Göd Hévízgyörk Jászárokszállás 06-66/321-546 06-1/168-7892 06-1/251-2774 06-1/138-4064 06-1/262-3833 06-1/129-0244 06-1/352-8973 06-1/262-5900 06-1/140-9746 06-1/285-2311 06-52/430-191 06-52/319-789/22 06-52/410-573 06-36/322-531 06-36/315-647 06-46/385-387 06-44/362-383 06-27/334-901 06-28/436-178 06-57/431-692 Ve-Gáz Kft. Hegedűs István Szerelvénybolt Kft. Fárbás Gábor Mivas Kft. Gázcentrum BRS. Bt. Sebők és Társa Bt. Ibi Tuba Szöv. Cs és Cs Kft. Banu-Szer Kft. Nagymengyi Zsolt Simkó József Jelen Kér. Bt. Goda és Társa Bt. Berta Bolt Kft. Layer Kft. Hegedűs Olivér Globál Szerelv. Bolt Thermix Plus Kft. Poly-Mix Kft. Karcag Karancslapujtő Kecskemét Kiskunhalas Miskolc Miskolc Nagykáló Nagykáta Nyíregyháza Nyíregyháza Ózd Sátoraljaújhely Szarvas Szeged Szeged Szeghalom Szolnok Tarnalelesz Üllő Vác ISO 9 0 0 1 06-59/314-084 06-32/447-351 06-76/416-622 06-77/322-766 06-46/329-011 06-46/412-421 06-42/263-713 06-29/440-056 06-42/315-807 06-42/413-121 06-30/556-683 06-47/322-470 06-66/312-964 06-62/330-859 06-62/470-604 06-66/371-177 06-56/375-757 06-36/367-070 06-29/320-466 06-27/317-104