Nógrád Megyei Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-13-14 / 214. szám

1997. szeptember 13., szombat # . SZECSENY Nógrád Megyei Hírlap Baráthi Ottó jegyzete „Száguldás \ mint a minap felszálltam a pesti gyorsra, valami sa­játos izgalom fogott el, sőt rö­videsen nosztalgikus hangu­latba is kerültem, ami nem csoda, hiszen első munkahe­lyem a vasút volt. A 60-as évek végén a budapesti MAV- vezérigazgatóságon dolgoz­tam, s azóta is figyelemmel kí­sérem a Magyar Államvasu­tak helyzetét, meg a vasutasok sorsának alakulását. Ahogy aztán jobban körül­néztem a vonaton, mindjárt elmúlt jó hangulatom: minden kopottnak, kifosztottnak, ko­szosnak tűnt. A kalauz később r elmondta: a személykocsi 40 éves, felújítására nem telik, az utasok egyébként is mindent ellopnak, villanyégőket, kilin­cseket, zárakat, még a hamu­tartókat is. Felhasogatják az üléshuzatokat, festékkel pin- gálják az ablakokat. Ráadásul nincs olyan bűncselekmény - rablástól a nemi erőszakig -, amit vonaton el ne követné­nek. Az ablakból kitekintve sem szívderítőbb a látvány: az ál­lomásépületek lerobbantak, a peronok elhanyagoltak. A vasúti pálya mentén kidobált műanyag flakonok, konzerv- és sörösdobozok, tejeszacs­kók, és ki tudja, milyen szemét még, jelzik az utasok „kultu­rált” magatartását. sínautóval” Közben az istennek sem ha­ladunk, kiderül, hogy a pálya tele van lassújelekkel, például mindjárt Nagybátony és Mát- raverebély között, s aztán még jó néhány szakaszon. Ugyanis a felépítmény nem bírja a ter­helést, pedig a dízelmozdo­nyok 160 km!óra sebességgel is tudnának haladni, ehelyett időnként és egyes szakaszo­kon 20 km-es sebességgel „száguldunk”, mint évszá­zaddal korábban. A hatvani állomáson csak lézengenek az utasok, a ren­dező-pályaudvar -ahol egy­kor tehervonat-vonták sora várt indításra - szinte kihalt, a vasúti aluljárók talán sok évvel ezelőtti megépítésük óta sem voltak felújítva. Az em­bernek az az érzése, mintha itt is mindenütt lassújelek lenné­nek kirakva, amelyek a ko­rábbi nyüzsgő életet és nagy forgalmat is lefékezték volna. Talán ezért dolgozik ma a korombeli 160 ezer helyett csak 80 ezer ember a vasút­nál, ezért csökkent az utasfor­galom és a szállítási teljesít­mény is nagyságrendekkel. J Ja sürgősen nem történik il valami jelentős változás a MAV-nál, akkor expresszek helyett sínautókkal utazha­tunk. így pedig hosszú és fá­radságos lesz utunk a hőn óhajtott csatlakozásig. Döntés a pásztói gimnáziumigazgató-ügyben Egy évig nem lesz gond ? (Folytatás az 1. oldalról) A döntés jogszerűségéről kér­deztük az önkormányzat jegy­zőjét, dr. Tasi Borbálát: - Az ülésen minden a szabályoknak megfelelően zajlott. A testület határozatképes volt, álláspon­tom szerint jog szerinti döntést hozott. Korábbi lapszámunkban már utaltunk arra, hogy a nevelőtes­tület levélben kérte a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal állásfoglalását. Információink szerint a vizsgálat lezajlott, a törvényességi észrevételt az üggyel kapcsolatosan postázták a testület részére. H. E. „ Telefonra várnak Rónafalun Karácsonyra talán megszólal Ez év február 14-én fize­tett be telefonra a rónafa­lui Kadlót Pál, s - mint szerkesztőségünknek je­lezte - mind ez ideig nem érkezett meg hozzá a vo­nal. Van ugyan az utcá­jukban néhány oszlop, de vezeték még nincs rajta. Mikor lesz telefonom? - kérdezte.- Már zajlik a hálózatépí­tés engedélyeztetése — mondta el érdeklődésünkre Budai Tóth Gabriella, a Ke­let-Nógrád COM Rt. „PR- menedzsere.” — A koncesz- sziós szerződés szerint ilyen esetben tizenhárom hónap is eltelhet, amíg az ügyfelünk telefonhoz juthat, de remé­lem, hogy ennél rövidebb időt vesz igénybe a vonal kiépítése. Fentiek alapján nem el­képzelhetetlen, hogy kará­csonyra megszólal Kadlót Pál lakásán a telefonkészü­lék. tnl ái Karfiolrózsa, tüskés uborka, díszcsengő-paprika a Bereczki-kör jubileumi kiállításán „Szemmel lopnak” a kertészek Megyei Körkép ffpi bátonyterenye Étvágygerjesztő látvány nem csak gyermekeknek FOTÓ: gyuíuán TIBOR Negyedszázada először lépett ki munkájának szemrevaló terméseivel a nagyközönség elé a salgótarjáni Bereczki Máté kertbarátkor, amelynek Ivády Viktor a vezetője. A két és fél évtized hozománya egy­aránt mérhető a kapavágások számával, a kertek és kamrák gyarapodásával, nem utolsó­sorban az ízig-vérig kertész- kedök sugárzó optimizmusá­val. Mostani seregszemléjük ha­gyományaikhoz híven a József Attila Művelődési Központ elő­terében tegnap délelőtt nyílt meg. A hetvennégy főt szám­láló közösség figyelemre méltó tevékenységéről megnyitóbe­szédében Domonkos Tamás, a salgótarjáni városháza ifjúsági tanácsnoka is elismerően szólt. Szintén elismerés csendült ki a szemlélődő, rácsodálkozó, a látványtól nem ritkán meglepett nagyközönség elejtett szavaiból is. Szólt ez az étvágygerjesztő körtének, óriáspaprikának, mé­zes szőlőnek, arany almának és megannyi más, fogyasztásra kész alapanyagnak, amelyek íz­lésesen kellették magukat a műgonddal kreált bemutatós­tandokon. A számozott kerti „költemé­nyek” mindegyike más módon is megméretett: a tabániakkal nagy barátságban lévő húsz­éves újszászi kertbarátkor zsű­rizte a terméseket, vagyis a termesztőiket. Elnökük, Fodor Imre meghatottan azzal kezdte az eredmények ismertetését, hogy szinte valamennyi kiállí­tott darab díjra érett. A pálmát Gregor Istvánnak ítélték, aki egyebek mellett ismét megmu­tathatta a díszcsengőpaprika-fá­ját, amelyen pirosra érett ha­rapni valók „csilingeltek.” A második díjat Kvacsek Istvánné kapta. A hetvennyolc esztendős asszony standján például a kar­fiolrózsákkal, pirospaprikákkal már-már művészien díszített savanyúságnak, a különleges tüskés uborkának volt sok né­zője. A harmadik legjobb An­gyal István lett, míg a különdí- jat Erdész Kázmér vehette át, szemvidító kaktuszkompozíció­jáért. A tegnapi és minden ez utáni '(szeptember 14-én zárul a be­mutató) kiállítás-látogatónak mottóul szolgálhatnak Fodor Imre vallomásszerű szavai:- Én minden kiállításról „lo­pok,” viszek haza valamit. Nem a kezemmel, a szememmel. A látogatók a helyszínen tombolát vásárolhatnak, melyet a zárónapon sorsolnak. mj. Balassagyarmaton szintén szerveztek „dunántúli” állásbörzét Helyszínen is bemutatkozik a Rába A Nógrád Megyei Munkaügyi Központ a Győr-Moson-Sop- ron Megyei Munkaügyi Köz­ponttal közösen Salgótarján után Balassagyarmaton is szervezett állásbörzét a kör­zet munkanélküli lakosai számára. A börzén összesen mintegy 250 fő érdeklődő jelent meg. Mindkét helyen a győri székhelyű Rába Rt. és az Uni- ontex Kft. ismertette azokat a lehetőségeket, amelyeket a me­gyénkben elhelyezkedni nem tudó szakemberek számára kí­nálni tudnak. A Rába Rt. elsősorban forgá­csoló szakmában keres munka­társakat. A bérek a szakmai gyakorlattól és az elvégzett munkától függően változnak és elérhetik a 400 Ft-os órabért is. Biztosítanak tizenharmadik havi fizetést, ezerkétszáz forint étkezési hozzájárulást és támo­gatják a heti egyszeri hazauta­zást a jogszabályban foglaltak szerint. A cég nyugdíjpénztári befizetéssel is gondoskodik al­kalmazottairól. Munkásszállást és albérleti hozzájárulást nem tud biztosítani. Az Uniontext Kft. sokféle szakmában keres munkatársat, a szakképzetleneket fonó szakemberré képzi. A bérek 40- 50 000 Ft között vannak ha­vonta, a három műszakos mun­karendben 40 százalékos mű­szakpótlék-átalányt fizetnek. Az étkezési hozzájárulás ugyancsak ezerkétszáz forint, albérleti hozzájárulás nettó öte­zer forint, és havi kétszeri ha­zautazás költségét vállalja a cég. A jelentkezőknek a Rába Rt. helyszíni látogatás keretében is bemutatja a lehetőségeket, a munkakörülményeket. RÉTSÁG 3-oldal Hírek őszi tárlat előtt Szécsény - Hagyományos őszi tárlatának legfontosabb mozzanatához érkezett a művelődési és művészetok­tatási központ: szeptember 15-én, hétfőn gyűjti be a bemutatóra jelentkezett al­kotók munkáit. S még ezen a napon sor kerül a zsűri­zésre is. Kórustoborzó Salgótarján - A fesztivál­kórus minősítésű Salgótar­jáni Pedagógus Kórust meghívták az első magyar országos énekkari ver­senyre, ahol vegyes kategó­riában indul. A sikeresebb szereplés érdekében bővítik a létszámot. Elsősorban fér­fiak (basszus és tenor szó­lamban), de nem csak peda­gógusok jelentkezését vár­ják. Meghallgatás: Balassi Bálint Könyvtár, szeptem­ber 17., szerda, 17 óra. „Nagy-tárlat” Budapest/ Balassagyarmat- Nagy Márta balassagyar­mati festőművész kiállítása szeptember 17-én, szerdán 17 órakor nyílik a Csepeli Munkásotthon Galéria 21 kiállítótermében. Megnyi­tóbeszédet mond: dr. Keré- nyi Ferenc irodalomtörté­nész. Szakmai fórum Salgótarján - „A közal­kalmazottak jogállása és a közoktatási törvény kapcso­lata a változások tükrében” címmel az Információ- Kommunikáció Bt. szakmai továbbképzést szervez szep­tember 17-én, szerdán 9 órai kezdettel a megyeházán. Előadó: dr. Csordás Mária munkajogász, az Érdek­egyeztető Tanács mellett működő munkaügyi közve­títői és döntőbírói szolgálat tagja. Véradás Pásztó - Szeptember 15-én, hétfőn 10-től 17 óráig a mű­velődési házban tartanak ki­helyezett véradási akciót, amelyre várják az önkéntes véradókat. Fogadószoba Bátonyterenye - Dr. Balázs Ottó polgármester szeptem- . bér 15-én, hétfőn 12.30- 16.30 óráig tartja fogadó­napját a városházán. Nem emelkednek a miniszteri fizetések? Politikai üzenet a Parlamentből Szabadegyetem Nagy alkotók Salgótarján - „Nagy alko­tók - különleges művészeti értékek” témakörben indít képzőművészeti szabade­gyetemet a József Attila Művelődési Központ. A foglalkozások időpontjai és témái: szeptember 30.: Hie­ronymus Bosch\ október 14.: Az impresszionizmus; október 28.: Antonio Gaudi és Fritz Hundertwasser, no­vember 11.: Gustav Klimf, november 25.: Pablo Pi­casso. Előadó Bálványos Huba grafikusművész, főis­kolai tanár. A foglalkozások 17 órakor kezdődnek, in­gyenesek. A sorozatot a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, illetve a Mű­vészeti és Szabadművelő­dési Alapítvány támogatja. (Folytatás az 1. oldalról)- Minden polgármester helyzete más és más lesz, mert az ő fizetésüknek csak a felső határát húzták meg. Akik fize­tése eddig nem érte el a megha­tározott maximumot, azok ese­tében a testületnek van még mozgástere.- A pénzügyminiszter szerint ez a spórolás nem lesz jelentős tétele a költségvetésnek.- Ennek inkább politikai üzenete van. Nagyon sok kriti­kát kaptunk amiatt, hogy a ma­gunk pénzét mindig emeljük, ezzel párhuzamosan a lakossá­got pedig sanyargatjuk. Mesz- szire vezet, hogy egy ilyen tí­pusú munka javadalmazása ér­tékrend szerint helyén van-e vagy nincs.- Ez a Parlament, ez a koalí­ció volt, amelyik nagyon ke­mény összeférhetetlenségi tör­vényt fogadott el az elmúlt év­ben, ennek következtében az országgyűlési képviselők egy sor olyan jövedelemszerző le­hetőségből ki vannak zárva, amelyek másoknak rendelke­zésre állnak.- Valahol nevetséges, hogy egy miniszter alapilletménye bruttó 300 ezer forint, a ver­senyszférában ezt egy vállalat középszintű osztályvezetői ál­lásában lehet megtalálni.- Volt már ellenzéki képvi­selő, aki azt mondta, nem fog nemmel szavazni a javaslatra, de mindenképpen választási kampány fogásnak tartja.-Ez tipikusan a „van sap­kája, nincs sapkája” esete. Ha megemeljük a fizetést, abban az ő fizetésük is benne van.- Szerintem ebben minden­kinek világosan állást kellene foglalnia, ha kampányfogásnak tartja, utasítsa el a javaslatot és álljon oda a választópolgárok elé. Mint Varga Tibortól, Szé­csény polgármesterétől meg­tudtuk, ők eddig sem a megha­tározott maximum, hanem pénzügyi forrásaik függvényé­ben fizették ki a tiszteletdíjakat, így például a polgármesteri fi­zetés sem éri el a plafont. Itt te­hát még van mozgástér és mód az emelésre.-A város vezetője azonban azt tartja a legfontosabbnak, hogy a költségvetés a helyére kerüljön. A tiszteletdíjat egyébként nem is veszi fel minden szécsényi képviselő, többen különböző alapítvá­nyoknak utalják át a pénzt. Varga Tibor megérti és eti­kusnak tartja a kormányfő ja­vaslatát. - A többet természete­sen könnyebb beosztani - mondta, de az embernek azzal is foglalkoznia kell, hogy mi­ként él a környezete. Márpedig például Nógrádban nagyon visszafogottak a jövedelmek.-A közvélemény mindig is soknak találta a miniszterek és az országgyűlési képviselők fi­zetését az átlagjövedelmekhez képest- válaszolta lapunknak Kovács Gábor, a megyei köz­gyűlés alelnöke, aki az előző ciklusban a KDNP országgyű­lési képviselője volt. - A fela­datokhoz (ha azt lelkiismerete­sen végzik, és ha tehetségük is van hozzá) igazában az nem sok, ennél többet lehet keresni a gazdasági élet különböző terü­letein vagy a pénzügyi világ­ban. De mégsem a minisztere­ket sajnálom. Ugyanis a minisz­teri fizetésekhez kötődnek az önkormányzati tisztségviselők juttatásai is a legkisebb telepü­lés polgármesterétől a megyé­kig. így is nehéz alkalmas pol­gármesterjelölteket és képvise­lőket találni, jogász végzettség­gel jegyzőket pedig még nehe­zebb.- Mindezek alapján nem tar- ' ' tóm helyesnek - folytatta Ko­vács Gábor, hogy távozó par­lament döntsön olyan kérdés­ben, amely őket csak négy-öt hónapra érinti. Volt országgyű­lési képviselőként én tartóz­kodnék ilyen döntéstől. De az is méltánylandó, hogy a lakossá­got sújtó terhekből a kormány­zat is részt kíván vállalni négy­öt hónapra, ha már eddig több nem tellett tőlük. D. I.

Next

/
Thumbnails
Contents