Nógrád Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-12 / 187. szám
• 'r-$£LSü~'&> Tettrekész lokálpatrióta-Világlátott ember, azon gondolkodik, miként tudná megvalósítani azt, amit másutt látott-szólt főnökéről egy alkalmazott... 2. oldal Hét nap az idősekért Minden komák megvan a szépsége, tartja a mondás, csakhogy ezt idős korban nehezebb felfedezni. Ehhez is segítséget nyújt az egyhetes tarjáni program. 3. oldal Nyerő és verő újoncok... Hát elkezdődött! Hét végén, öt mérkőzésen, hat NB-s labdarűgócsapatunknak szurkolhattunk, hiszen az NB Ill-ban is megkezdődött a pontvadászat. 7. oldal NOGRAD HÍRLAP MEGYEI BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1997. AUGUSZTUS 12., KEDD VIII. ÉVFOLYAM, 187. SZÁM ÁRA: 34,50 FORINT (SflffiflHEBVl) Ha esik... műanyag ajt A (3: ii (3: Salgótarján, Bi ...sha süt a nap: ók, ablakok! ’) 441-316 !) 442-255 idapesti út 29. Szakember a búza árának alakulásáról Eladni vagy tárolni ? A földművelésügyi miniszter a napokban türelemre intette a gabonatermelőket: ne siessenek a búza eladásával, a kedvezőbb ár reményében érdemes várniuk néhány hetet az értékesítéssel. Hegedűs Miklós, a Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója szerint az időjárás ürügyén a gabonapiac egyes résztvevői igyekeznek aZ egyébként jónak ígérkező termést alábecsülni, s ily módon befolyásolni a piacot - mondja az igazgató. - Az árak felsrófolására tett kísérletek nyomán a tőzsdén fel is szökött az étkezési búza ára, de hamarosan vissza is esett. Az nyilvánvaló, hogy az idei búzatermés kedvezőbb a tavalyinál, bár az időjárás rontott a minőségen. Várhatóan nyár végére, ősz elejére megnyugszanak a kedélyek, és a tavalyinál egy kicsit magasabb szinten stabilizálódik majd az étkezési búza ára. Gyümölcs(füst)ölö gyufa - A tűz nem válogat Kormos éj az iskolában Elektromos hiba okozott tüzet a hét végén a Somoskőújfalui iskolában, ahol a konyhából továbbterjedő lángok bekormozták a folyosókat és a tantermek falait - a becsült kár 100 ezer forint. Hétfőn délután Felsőpe- tényben, a régi temetőnél egy akácerdőben fa és fahulladék égett, 20 ezer forint értékben. Ugyancsak tegnap Nógrád- gárdonyba riasztották a balassagyarmati egységeket: a Kas- tési-dűlőben valószínűleg szabálytalan tarlóégetés okozta a renden lévő szalma, több málnatő és gyümölcsfa pusztulását, s ezzel 50 ezer forintos kárt. Nem várt vendégek egy neves személyiség lakásán Megfenyegetett rendőrök Hamis ötezer forintosokkal egyenlítettek ki a napokban számlát, a rendőrség vizsgálatot is kezdeményezett az ügyben. Az eljárás során több házkutatást is tartottak. Mint megtudtuk, H. F. neves, salgótarjáni, közéleti személyiség lakásán is. A kutató rendőröket munkájuk közben megfenyegették. Az ügyben látókörbe került O. E., egy 19 éves hölgy, aki hamispénzzel fizetett egy szórakozó helyen, s akit a rendőrök H. F. lakásán találtak meg. Ilyenkor - s ez minden bűnügyben így történik - a rendőrség annak a lakásán is jogszerűen tart házkutatást, akinél a keresett személyt megtalálják. Az üggyel kapcsolatban azt is megtudtuk, hogy H. F. hozzátartozója magas beosztású személyeibe hivatkozva fenyegette meg a munkájukat végző rendőröket. Rendőrségi forrásból szerzett információk szerint H. F. az ügyben nem gyanúsított, ellene eljárás nem folyik. A rendőrök nem lépték túl a hatáskörüket. A hamispénzgyártás ténykérdés, a terjesztése egyeseknek üzlet, amihez jelentősen járul hozzá az emberi figyelmetlenség. Eredményesebben lehetne küzdeni a hamispénz- gyártók és -forgalmazók ellen, ha az 5 ezreseket nagyobb figyelemmel kezelnék az állampolgárok is. Megnyílt a II. Ceredi Nemzetközi Művésztelep - Birkát esznek a festők Kiállítás a határsávon Egy kamarakiállításra való képanyag már elkészült, a szombaton megnyílt II. Ceredi Nemzetközi Müvésztele- pen. Jelenleg 8 művész dolgozik - de számuk napról napra nőni fog - a Tajti László által működtetett takaros vendégházban, s hozzá tartozó portán. A tábor fő támogatója a Soros Alapítvány, valamint a budapesti székhelyű Új Mecénás Alapítvány. A falu magáénak érezte az ügyet, mivel a helyi önkormányzat és iskola mellett egy vegyeskereskedés és a téesz is a támogatók közé állt. Az utóbbi nem is akárhogyan, egy egész birkával járult hozzá az alkotók élelmezéséhez. A táborban készült alkotásokból augusztus 20-án rendhagyó kiállítás nyílik a maA vajdasági Marjanovic Straja másodszor jött el Ceredre gyár- szlovák határon - mely képek a határsávon lesznek lát- várhatóan ismét nyitva lesz - a hatók. - án Határidő előtt vagy után ? - Szabályos volt-e az igazgató pályázata ? Pásztói képviselők parázs vitája Sérti a város érdekeit a gimnázium új igazgatójának megválasztása - hangoztatta dr. Dobrovoczky István, Pásztó polgármestere a július 24-ei képviselő-testületi ülésen. A polgár- mester és néhány képviselő vitája tegnap folytatódott. Az önkormányzat és szervei szervezeti és működési szabályzatának kiegészítésével kezdte tegnap rendkívüli ülését a pásztói képviselő-testület. A képviselők a városi kórház rekonstrukciójával kapcsolatos tulajdonosi jogok, illetve kötelezettségek érvényesítésére teljes jogkörrel ruházta fel a kórház-rekonstrukciós bizottságot. A jelenlévő képviselők közül hatan elfogultságot jelentettek be, tízen igennel szavaztak, így a testület döntése alapján az engedélyezési tervek készítését a Multimed Kft.-től megrendelik. A munka ellenértéke 16,2 millió forint. (Folytatás a 3. oldalon) Dolgozik a szervezett bűnözés megyénkben is - Egyelőre kedvező a kép „Bedolgozó” nógrádi maffiózók Létezik szervezett bűnözés Nógrád megyében - bólintottak kérdésünkre a megyei rendőr-főkapitányság munkatársai: Ponyi Béla őrnagy, a bűnügyi osztály vezetője és Orosz István főhadnagy, a szervezett bűnözés elleni osztály vezetője. Egy nyilatkozat szerint ugyanis megyénként négy-öt, a fővárosban pedig tíz-tizenkét bűnözői csoport tevékenykedik. A megyei bűnüldözők azonnal hozzáfűzték, hogy nógrádi bűnözői csoportokról azért nem lehet pontos képet adni, mert a szervezett csoportok tevékenysége szerteágazó. Vannak csoportok, melyeknek a központja a fővárosban van vagy más megyében, s nálunk a bűnözői munkamegosztásnak csak egyes részfeladatait ellátó személyek találhatók. A rendőrség látókörében olyanok is vannak, akik ilyen csoportokhoz tartoznak. (Folytatás a 3. oldalon) Innen - Onnan Nyári agráregyetem Tegnap megkezdődött a Nemzetközi Mezőgazdasági Nyári Egyetem programsorozata. À mosonmagyaróvári megnyitón Nagy Frigyes miniszter hangoztatta, hogy az agráruniós tagság azt jelenti: térségünk 450- 500 millió fogyasztót számláló fizetőképes kereslethez juthat hozzá. „Ringárfolyamok” - A Hungaroring alkalmából működtetett pénzváltó kabinokban a hivatalos árfolyamnál magasabb szintet ért el a forint. A német márkáért csupán 95, az amerikai dollárért 171, az angol fontért pedig 280 forintot kellett fizetni. Mérséklődő infláció - A fogyasztói árak júliusban 0,1 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz képest, a múlt év azonos időszakához hasonlítva viszont 18,1 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerek ára átlagosan csupán 0,1 százalékkal emelkedett, de néhány áruféleségért jóval többet kellett fizetni, mint egy hónappal korábban. Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 32. játéldiéten a nyereményösszegek a következők: Az ötöslottón nem volt telitalálat. A négyesekre 1 933 513, a hármasokra 9729, a kettesekre 497 forintot fizetnek. Nem találtak telitalálatos szelvényt a hatoslottón sem. Az egyetlen 5 plusz 1 találatos szelvényre 9 283 883, az öttalá- latosokra 96 182, a négyesekre 2004, a hármasokra 390 forintot fizetnek. A Joker telitalálatos szelvényére 5 445 592 forintot fizetnek. Jövő májusban indul megyénk első inkubátorháza - Nógrádi vállalkozók Kanadában Méltányos bérletet fizetnek a kezdők Az épület valaha a vendéglátó vállalat központja volt Már rendelkezésre áll az az épület, ahol megyénk első inkubátorházát alakítja ki a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (NMRVA). Az átalakítás és engedélyezés tervei már készülnek, az épület pedig jövő májusban nyitja meg a kapuit a kezdő vállalkozások előtt. A tervek szerint a jelentkezők 2-3 évet töltenek majd el e védő környezetben. Mindezt Géczy Gyula, a NMRVA igazgatója közölte tegnapi sajtótájékoztatóján. Az épület korábban a vendéglátó vállalat központja volt, átalakítására - különböző forrásokból - 40-50 milliót költenek. Az inkubátorház minden olyan szolgáltatást nyújt majd, amire a kezdő vállalkozónak szüksége van. Sőt, oktatásokat szerveznek, szakképesítés megszerzése is lehetővé válik. A jelentkezőket 29 iroda várja, összesen 580 négyzetméteren. A felszereléseket a vállalkozók maguknak biztosítják, de egy sor szolgáltatást igénybe vehetnék. Mindezekért - a bérletért is - fizetniük kell, de a piaci árnál jóval kevesebbet. Az épületben helyet kap majd egy 60 négyzetméteres tanácskozó terem, összeköttetést építenek ki az információs sztrádával (Internet), s még vendégszoba is az életre készülő vállalkozókat segíti. Növekvő igény esetén a tetőtér beépítésére is mód van. (Folytatás a 3. oldalon) Vannak még ügyeskedők, ám kiderül a turpisság Elült a közúti vihar Egy éve nem járhatnak nehézgépjárművek az ország közútjain. A hétvégi forgalomkorlátozással kapcsolatos egyéves tapasztalatokról beszéltünk Valkai György- gyel, a megyei Közlekedési Felügyelet igazgatójával.-Mikor vezették be ezt a korlátozó rendeletet és mit lehet mondani az első tapasztalatokról?-Több mint féléves fölké- szülési idő után kísérleti jelleggel tavaly június elsejétől hatályos közlekedési tilalom kezdetben emlékezetes viharokat kavart - mondta a felügyelet igazgatója. - Az első tapasztalatok értékelése azonban bebizonyította, hogy a legnagyobb számú, a parkolóhelyekre vonatkozó panasz többsége is csak a korlátozások miatti tiltakozást takarja. A tényszámok azt igazolják, hogy a vállalkozók által fönntartott, igényesebb szolgáltatásokat is kínáló parkolókat csak 30-40 százalékban vették igénybe. Zsúfolásig megtöltötték az olcsóbb várakozóhelyeket, azután a gépkocsivezetők háborogtak az alacsony színvonal miatt.- A kezdeti szervezetlen állapotok azonban - úgy érezzük- megszűntek. Mi a helyzet napjainkban?- Manapság valóban más a helyzet. Most már nem a járművezetők élnek a kifogásokkal, hanem (Folytatás a 3. oldalon)