Nógrád Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-18 / 192. szám
Világtükör 7. oldal 1997. augusztus 18., hétfő Atlanti krónika A visegrádi hármak és a NATO Rendszeres magyar-cseh-lengyel egyeztetés a csatlakozásról A visegrádi hármak - Lengyelország, Csehország és hazánk - miniszterelnökei augusztus 22-én Krakkóban találkoznak, hogy megtárgyalják és egyeztessék a NATO-csatlakozással kapcsolatos időszerű kérdéseket. Horn Gyula, Wlodzimierz Cimoszewicz és Václav Klaus Madrid után határozta el a rendszeres konzultációt, amelynek során Kovács László magyar, valamint Dariusz Rosati lengyel és Josef Zielienec cseh külügyminiszter július 18-án Prágában tanácskozott. Meciar ellentmondásai A sajtó kudarcnak véli a győri találkozót ÍJjabh hiba a Büren: alig néhány órával a Progressz M—35 teherűrhajó dokkolása előtt az űrállomás fedélzeti számítógépe hibás parancsot kapott, ezért minden manővert felfüggesztettek. A héten visszatért Vaszilij Ciblijev parancsnok és Alekszandr Lazutkin azt közölte, hogy az eddigi hibákért is a földi irányítás a felelős. Felfüggeszti a tárgyalásokat Gláfkosz Kleridesz ciprusi elnök, a görög közösség vezetője, ha Rauf Denktas, a török közösség vezetője nem hajlandó a teljes ciprusi problémakör megvitatására. A görög politikus a tárgyalásokról hazatérve Lamakában nyilatkozva „súlyosnak” és „válságosnak” nevezte a megbeszélések után kialakult helyzetet. A német rendőrség a hét végén nagy erők mozgósításával, és mintegy négyszázötven szélsőséges őrizetbe vételével akadályozta meg, hogy újfasiszta csoportok tüntetéseket tartsanak a tíz évvel ezelőtt meghalt Rudolf Hessnek, Hitler egykori helyettesének emlékére. Múzeum lesz Franjo Tudj man szülőháza Veliko Trgoviscé- ban. A független Horvátország első elnökének szülőházát korabeli fényképek alapján állítják helyre. Elmaradt a zászlóégetés Ungváron, amelyet egy szélső- jobboldali ukrán szervezet, az UNA-UNSZO hirdetett meg. A kárpátaljai megyeszékhely polgármesteri hivatala ugyanis betiltotta az akciót, amelynek során elégették volna a megye területén élő kisebbségek nemzeti lobogóit. Kiszabadult az emberrablók fogságából Csecsenföldön két orosz tévés .újságíró. A „Vzgljad” című népszerű moszkvai műsor két munkatársát - lljasz Bogátirjovot és Vlagyiszlav Csemyajevet - több mint két hónapig tartották rabságban csecsen fegyveresek, akik több százezer dollárt követeltek szabadon engedésükért. Arafat elutasította Netanjahu izraeli kormányfőnek azt a követelését, hogy számoljon le a júliusi kettős robbantásért felelős szélsőségesekkel. A palesztin vezető megátkozta azokat az izraeli rendszabályokat, amelyeket a jeruzsálemi merénylet után vezettek be. Gyújtogatás okozta azokat a tüzeket Olaszországban, amelyek az ország különböző részein erdőket, bozótosokat, védett területeket pusztítottak el. A gyújtogatások már olyan méreteket öltöttek, hogy azt csak a hatóságok határozott közbelépése szoríthatja vissza. Az elmúlt években - írja egy tanulmányában Tálas Péter, a Stratégiai és Védelmi Kutató- intézet tudományos főmunkatársa - ritkán fordult elő közös fellépés a három ország részéről az integrációs politikában. Különösen furcsa ez annak fényében, hogy minden ellentmondása ellenére milyen aktív és eredményes volt a hármak együttműködése a Varsói Szerződés feloszlatása és a szovjet csapatok Közép-Euró- pából való kivonása idején. Jóllehet ehhez hozzájárulhatott, hogy a három ország tulajdonképpen négy, hiszen Csehszlovákia mindkét utódállama örököse a visegrádi tagságnak. Ám Szlovákia ezúttal nem találtatott kellően érettnek arra, hogy meghívást kapjon a csatlakozásra. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete és a Lengyelország közötti első kapcsolatfelvételre még az 1989. júniusi rendszerváltó választások előtt került sor, májusában ugyanis - Budapestet követően - másodszorra Varsóban tett látogatást az Észak-atlanti Közgyűlés delegációja. A hivatalos diplomáciai kapcsolatok felvételére pedig Manfred Wörner főtitkár 1990. szeptember eleji látogatása alkalmából került sor. Jóllehet a NATO-tagságra való törekvés a visegrádi országok közül Lengyelországban vált a legkésőbb hivatalos politikává, a hármas csoport 1991 októberétől megfogalmazott NATO-igényei csak ezt követően kerültek komolyan napirendre az északatlanti szövetségen belül. Amikor 1993. január 1-jén a Cseh Köztársaság önállóvá vált, Prága már csaknem hároméves NATO-kapcsola- tokra tekinthetett vissza. Nem is akármilyenre, hiszen az egykori Varsói Szerződés volt tagállamainak politikusai közül Jirí Dientsbier akkori csehszlovák külügyminiszter tett elsőként látogatást 1990. március 3-án a brüsszeli NATO-központban. Prágát kereste föl először - 1990 szeptemberének elején - Manfred Wömer is. Sőt: Václav Havel államfő volt az első politikus a visegrádi hármak országaiból, aki 1991. március 3-án fölszólalhatott a NATO Állandó Tanácsában. A cseh-szlovák válás azonban kezdetben sok szempontból kedvezőtlenül érintette Prágát: az ország területe, lakosságának száma és nemzetközi súlya kisebb lett, külpolitikai mozgástere pedig a korábbiakhoz képest beszűkült. Ezt követően a védelem és a biztonság kérdése másodlagossá vált a hivatalos Csehország számára. Abban, hogy a biztonságpolitikából mégsem iktatták ki teljesen a csatlakozás lehetőségét, igen nagy szerepet játszott a másik két ország egyre markánsabb integrációs törekvése. Ellentmondásos módon a mielőbbi tagságra ösztönzi Prágát az is, hogy a várakozásokkal ellentétben Németországgal (a szu- détanémet kérdés miatt), illetve Ausztriával (a cseh-oszt- rák határ közelében lévő atomerőművek miatt) korántsem felhőtlen a viszonya. Az elmúlt évek során a visegrádi politikusok, különösen azt követően, hogy a NATO- tagság elérése mindegyikük külpolitikájának vezérfonala lett, előszeretettel utalnak arra, hogy hadseregeik és országaik védelmének átalakítása már a NATO-csatlakozás jegyében folyik. Ugyanakkor nem tagadható, hogy az országokat sújtó gazdasági válság radikálisan szűkítette a korábban mindenütt túlméretezett védelmi szféra pénzügyi lehetőségeit. Tavaly a védelmi költségvetés hazánkban a bruttó nemzeti össztermék 1,2, Csehországban 2,28, Lengyelországban pedig 3,1 százalékát tette ki. Ferenczy Europress „Nem mindennapi zűrzavar alakult ki a győri Horn-Me- ciar találkozót követő sajtótájékoztatón” - írja a pozsonyi Pravda. - „A jelenlévő újságírók egymástól kérdezgették, hogyan is kell értékelni az elhangzottakat: megállapodtak-e valamiben, vagy sem?” Vladimír Meciar a lap szerint most kijelentette, hogy az alap- szerződés kisebbségre vonatkozó részeit ellenőrizni hivatott vegyes bizottság szlovák tagozatának mégis lesznek magyar nemzetiségű tagjai. Ezzel kapcsolatban a bécsi Die Presse hozzáfűzi: „Meciar állítólag jelezte, hogy a magyar kisebbségnek csak azokat a tagjait hajlandó elfogadni a kisebbség képviselőiként, akik támogatják kormánya irányvoBrit, francia és amerikai katonákból álló különleges egységet állított fel Boszniában a NATO. Az alakulat feladata a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzsics boszniai szerb vezető elfogása - jelentette a The Sunday Times. A brit lap úgy tudja, hogy az akció már a hét közepén elkezdődött; pontosabban a „főpróbát” már megtartották a Pálétól északra húzódó hegyekben, ahol Karadzsics tartózkodási helyét sejtik. Az „éles bevetést” állítólag szeptember 13-14-re tervezik. A kommandó létéről már érkeztek hírek, ám azok valódiságát a Pentagon cáfolta. A mostani közlés azért érdemel a korábbinál nagyobb figyelmet, mert a szerb különleges rendőri egység parancsnoka Televíziós szenzáció tartja izgalomban Eszak-írországot: első ízben kerülhet sor nyílt, közvetlen vitára a képernyőn a katolikusok és a protestánsok között. A BBC második csatornáján Martin McGuiness, a Sinn Fein és a katolikus irányzatok szószólója folytat eszmecserét kedden Ken Magginniss-sze\. a protestáns unionisták biztonsági szakértőjével - aligha indulatok és szenvedélyek nélkül. Eddig kölcsönösen elutasítottak minden ilyen lehetőséget, és ha nem is valószínű, hogy nalát.” Az osztrák lap a találkozót így értékeli: „Miként az várható volt, látható eredmények nélkül végződött a két miniszterelnök megbeszélése.” A pozsonyi lapok arra hívják fel egyébként a figyelmet, hogy Horn Gyula szemmel láthatóan nem tudott kicsikarni Meciar- ból a nemzetiségek nyelvhasználatát szabályozó törvénnyel kapcsolatos ígéretet. Az Új Szó föl is teszi a kérdést: „Mi a garancia arra, hogy Meciar ezúttal állja a szavát?” A cseh Mlada fronta Dnes szerint Horn Gyula hiába várta, hogy felajánlva Szlovákia közeledésének elősegítését az Európai Unióhoz és a NATO-hoz, cserébe engedményeket kap a szlovákiai magyar kisebbség helyzetével kapcsolatban, Meciar elutasította az ajánlatot. pénteken bejelentette: emberei a jövőben nem nyújtanak védelmet a volt boszniai szerb elnöknek. Erről a szerb terroristaellenes egység vezetője, Goran Sarics állapodott meg a NATO illetékeseivel. A Fehér Ház ezzel párhuzamosan értésre adta: Kara- dzsicsnak aggódnia kellene a nemzetközi közösség növekvő türelmetlensége miatt. Wesley Clark tábornok, az Észak-atlanti Szövetség európai erőinek parancsnoka pedig Páléban újfent jelezte, hogy Karadzsics- nak meg kell adnia magát. Az Európai Unió „sajnálkozik” amiatt, hogy a boszniai szerb alkotmánybíróság megsemmisítette Biljana Plavsics- nak, a boszniai Szerb Köztársa- ság elnökének döntését a helyi parlament feloszlatásáról. meggyőzik egymást, maga a „békés egymás mellé beszélés” ténye is biztató. Különösen a szeptember 15-re összehívott béketárgyalások szempontjából, hiszen azon valamennyi fél részvételére számítanak. A katolikus-protestáns vita nem felvételről, tehát nem szerkesztett változatban kerül augusztus 19-én a BBC műsorába. hanem közvetlen adásban. Ami azért is reménykeltő, mert az egymással szemben álló felek végre nem halálos lövésekkel és bombákkal feleselnek egymással Észak-írországban, hanem - élőben. FEB Fogytán a nemzetközi közösség türelme Akció Karadzsics elfogására Katolikus-protestáns vita Televíziós szenzáció Észak-írországban A jövő évtől új fejezet nyílik a Volkswagen „Bogarának” történetében A kicsi kocsi újra száguld Kereken ötven esztendeje kezdték meg annak a kocsinak az exportálását, amelynek karrierjéhez egyetlen más automobilé sem fogható. Természetesen a Bogárról van szó, amely hazai sikerei után 1947-ben előbb a holland, aztán a teljes európai, végül 1949-ben az amerikai piacot is meghódította. Az eredetileg népautónak szánt (és annak is keresztelt) Volkswagen a háború után - érthető módon - nehezen hódította meg a piacot. Német autó fusson a korábban ellenséges országok útjain? Még a legnagyobb fantaszták is nehezen tartották elképzelhetőnek. így aztán az első exportkontingens mindössze 6 darabból állt. Az idő alaposan rácáfolt a kishitűségre: az elkészült 53 761 224-ből 32 187 179 darabot adtak el a világ több mint kétszáz országában. S mert a kereslet évről évre nőtt, a wolfsburgi gyár mellett egymás után jöttek létre a világ különböző pontjain az újabb és újabb VW-üzemek: előbb 1953-ban Brazíliában, majd a Fülöp-szi- geteken, Ausztráliában, Dél- Afrikában... A bogárhátú olyan kapós volt, hogy a VW sokáig nem is gondolt más típus gyártására. Valódi forradalmi újítás volt a márka számára, amikor Wolfs- burgban ismét kísérletezni kezdtek, és a motort hátulról előre hozták. Aztán szép lassan meg is szűnt a Bogár gyártása, előbb Németországban, majd a tengerentúlon is. Á nosztalgia korát éljük, érthető, hogy ismét megnőtt az igény az egykoron oly igénytelen népautó iránt. Csakhogy persze már a mai technika fel- használásával. Jövő januárban Detroitban mutatják be a Mexikóban készülő új bogárhátút, amelynek árusítását tavasszal kezdik el Amerikában, nyáron pedig Európában. Az alap lényegében a Golf lesz: négyhengeres, vízhűtéses orrmotorral, beépített légzsákkal, blokkolásgátló fékkel, sok biztonsági és luxusfelszereléssel, 15 és 18 ezer dollár közötti áron. Csak a fazon marad szemre a rési. (svulav) .Î4..Â. Ünneoélues Dillanat 1949 ianuáriában: a Volkswaaen boaárhátúia betör az amerikai uiacra Kézcsók a diktátornak. A 85 éves Todor Zsivkov, az egykori Bolgár Kommunista Párt főtitkára az utolsó mohikán az egykori „nagyok” közül. Ma házi őrizetben él. Engedéllyel ellátogathatott a Rodope-hegységbe, ahol voltak, akik így fogadták. fotó: feb/reuter