Nógrád Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-15 / 190. szám
1997. augusztus 15., péntek Emberek - Sorsok 7. oldal Alkonyévek - Nyugdíjasok rovata lapunkban Szívét a fiatalok is megirigyelhetnék „Mint kalitkába zárt madár” Vannak emberek - s ők a többség - akik sohasem kapnak kitüntetést. Nem kárpótol senki, holott két világháborút, forradalmakat átvészeltek, részt vettek az ország újjáépítésében. Haláluk után nem írnak róluk nekrológot, bár egész, olykor hosszú életüket átdolgozták, sok-sok téglát beépítettek abba a hatalmas épülettömbbe, amelyet népgazdaságnak neveznek. Ők a kisemberek. Testet-lelket megmozgató tréning - Minden nagyon jó, csak az étel gyenge Szívbe markoló történetek András Szécsényben lakik. Nyolcvankilenc éves. Két élő gyermeke, nyolc unokája, s ugyanannyi dédunokája van. Nyugdíja 19 ezer forint. Ete- sen, a régi bányászkolóniában született. Hihetetlenül nehéz gyermekkora volt. Mostohaapja csak betegágyban kiötölhető kínzásokkal gyötörte. Összekötözött kezénél fogva - nem egyszer, nem is kétszer - az ajtófélfára akasztotta, forró vagy jéghideg vízzel locsolta. A lócára kötözte, s addig verte, amíg el nem ájult. Intézetbe került, ahonnan az anyja két év után kihozta. Libát, disznót őrzött, végül kiscselédnek szegődött. Iskolába nem járt, írni, olvasni nem tud . . . Rezzenés nélküli arccal sorolja, mígnem hirtelen elakad. Szemgolyóit kutatóan a távolba fúrja.- Salgótarjánban szolgáltam. Terményt szállítottunk. Házról házra, ki mennyit rendelt. Nézze meg! - Majdnem tövig elfaragott, ceruzavékony teste kihegyeződik. - Mázsás zsákokat cipeltem. Ekkorka ember létemre is bírtam. Szóval - vált hangnemet- a gazdám elém állt: Sürgősen asszonykézre van szükségem. Nősülj meg! Huza- kodtam, vonakodtam. Hát mire? A háztűznézőbe vivő kocsiról leugrottam. Kézzel- lábbal tiltakoztam . . . Aprókat bólogat. Arcának vastag redőiből némi szín csurran ki.-Negyvenhárom évig éltünk együtt, ha nem is jó sorsban, de békésen. Régimódi, hatalmas zsebkendőt húz elő. Megtörli a szemét, később belefújja az orrát is.- Néhány éve halt meg.- Katona nem voltam - sodródik vissza beszélgetésünk eredeti medrébe - viszont a németek csak elkaptak, s munkaszolgálatosként Németországba hurcoltak. Deportáltak... Na! - üt a két térdére, s annak jeléül, hogy nem szívesen beszél e témáról. Feláll, s további sorsát így summázza: Semmi különös nem történt a továbbiakban. Az Egri Útfenntartó Vállalattól kerültem nyugdíjba, de nyugállományban még 15 évet lehúztam a helybeli termelőszövetkezetben. Csak dolgoztam, dolgoztam. Nyaralni? Megöregedtem, de a Balatont még nem láttam. Kissé sután mutat körbe.- Az összes vagyonom. Mások meggazdagodtak, én a 75 évnyi nehéz fizikai munka után csak ezt érdemeltem, holott nem ittam, még csak nem is dohányoztam. A házat egyedül lakom. A kertet a lányom dolgozza. Ezelőtt kórházat csak kívülről láttam. Orvost? Azt sem tudtam, ki a háziorvosom. Az elmúlt hónapban viszont három hétig nyomtam az ágyat. Sérvre operáltak, de nézze csak azt a füvet? Hamarosan lekaszálom. Kissé kackiásan fordul velem szembe.- Tudja mit mondott az orvos? Ezzel a szívvel még száz évig is elélhet!- Legyen igaza! - kívánom én is, mire ő váratlanul kifakad.- Minek? Úgy élek, mint kalitkába zárt madár. Rácstól rácsig és nincs tovább. Kizárólag a családom tartja bennem a lelket, mert nagyon szeretnek. A látásom romlik, a hallásom gyengül. Televízió, rádió nem az én világom. Beszélgetni meg? Kivel? Hosszan elkísér, s mintha végig csak utolsó szaván meditálna, többször megismételi: Úgy bizony! Kivel? Az interjú alanya Korín András volt, Szécsényből. Nógrádi Kovács György Egészséges időskorúnál természetes, testi-lelki rokkantnál bámulatos a töretlen életkedv. De sajnos, nagyon kevesen érik meg éppen, egészségesen az öregséget, s a bajokat súlyosbítja, ha a hatvanon felüli társ, család nélkül marad. Amióta feleségét elvesztette, Salgótarjánban, a fiánál lakik a nyolcvannégy éves Németh Károly. Napi 8-9 órát azonban a gorkijtelepi idősek klubjában tölt el. Ez a közösség a harmadik családja, ahol még arra is van módja, hogy részt vegyen egy sajátos felkészítő, az időskorúak egészségügyi, szociális és egyéb gondjait felvillantó tréningen. Olyannyira egyedülálló az Út az egészséghez Egyesületnek ez a - pályázati támogatással megvalósított - egyhetes előadássorozata, hogy épp a megcélzott rétegnek talán keveset eláruló gerontológiai program elnevezést kapta. Mindezen túl, résztvevői szinte az információkra szomjasan várták reggelente, hogy megérkezzen az előadó, akit kérdésekkel is lehetett ostromolni. Németh Károly szerint ezúttal egy testet-lelket megmozgató rendezvénynek lehettek szereplői a klubtagok. Nem véletlen, hogy így fogalmaz, neki ugyanis leginkább a lábait viselték meg az örökmozgó munkakörök: sokáig volt pincér, üzletvezető, folyton lótott-futott. Nála jóval kevésbé kedélyesen tekint utóbbi éveire a tőle egy évvel fiatalabb klubtársa. Hol szúrós, hol könnybe lábadt szemmel szegezi önmagának és környezetének a kérdést: - hogyne lennék elkeseredve?! A feleségemnek lábszárfekélye van, most megy majd vele kórházba. Én ápolom a trombózi- sos lábammal. Bevásárolok, elvégzem, amit kell, csak nagyon nehéz... Megdöbbentő, mintha végszóként hangoztak volna mondatának utolsó szavai: a tőle távolabb üldögélő asszonyok ott folytatják, ahol a férfi abbahagyta, pedig nem figyeltek panaszkodó társukra. Kmetti Mihályné rózsás arcszíne akaratlanul álcázza az átélt műtétek, súlyos betegségek sorozatát. A hetvenkét éves, kazári származású asszony cukorbeteg, csonkolták a veséjét és szívinfarktuson esett át. Operációinak se szeri, se száma, a szemében mégis vidámság csillan. Fiatal korában tizennyolc évig néptáncot tanított. Ki tudja, talán ennek az időszaknak köszönheti kitörölhetetlen lelki derűjét, melyet orvosai is dicsérnek... Mindemellett Kmettinét már most, nyár végén sem a dolgok napos oldala foglalkoztatja.- Nemsokára itt a fűtési szezon, s hiába van egymagámra havi húszezer forintom, ha a rezsi - kiszámoltuk - tizenhétezerbe fog kerülni..! A törékeny, szemmel láthatóan legyengült Schmirer Jó- zsefné igyekszik átvenni a szót, de még a beszéd is megpróbáltatást jelent számára. Strúma- műtéten esett át, halkan, lassan ejti ki a szavakat:- Mindenki olyan aranyos itt, elfoglaltságunkról, szórakoztatásról is gondoskodnak a klubban, de az a baj, hogy gyenge az étel. Korábban kia- dósabb, sűrűbb volt a leves, a főzelék. Most is ízletesek a fogások, de alig van bennük pár szem hús. Ha ezen javítanának, nem kellene otthon betegen nekifogni főzni... (mj.) Ahol jó lenne pótolni az otthon melegét... fotó: án Hogyan élűnk, hogyan éljünk? - Hogyan élünk, hogyan éljiiiüt? - Hogyan élűnk, hogyan éljünk? Ha jön az időskor: így szebb a jövő - Anyagiak, hit, Rózsaszín szemüveg Félre a stresszel, félre a rossz közérzettel! Az élet szép, csak úgy is kell felfogni. Az Elle című francia magazin 10 tanáccsal szolgál azzal kapcsolatban, hogy miként tehetünk szert rózsaszín szemüvegre, különösen akkor, ha egyre közelebb az időskor? 1. Tegyünk meg mindent azért, hogy a nap 24 órájában semmit és senkit ne kritizáljunk. Utána könnyűnek és szabadnak érezzük magunkat, mint a madár. 2. Még a legkisebb izgalmat is kerüljük. Nyugodtan keveredjünk könnyed csevegésbe azzal a jóképű férfival (dekoratív nővel), akivel a liftben ösz- szehozott a sorsunk. 3. Felnőtt fejjel se tagadjuk meg önmagunktól gyermekkorunk kedvenc ételeit: a sült krumplit, a vattacukrot, a mogyoróvajat. Ne legyen rossz lelkiismeretünk. 4. Nyugodtan kérdezzük meg, ha meglátunk egy csodás szőnyeget, hogy nem kapunk-e árengedményt. A munkahelyünkön érdeklődjünk a fizetésemelésünk felől. 5. Énekeljünk egy dalárdában. Ez edzi a légzésünket, emellett jó hangulatba is hoz. 6. Sokat kiránduljunk: behunyt szemmel, mezítláb fussunk a réten, érezzük a természet közelségét. 7. Olvassuk el újra és újra első szerelmesleveleinket. Azonnal a hetedik mennyországban érezzük magunkat. 8. Az élet legszebb dolgait ne halasszuk másnapra, hanem már ma élvezzük ki őket teljes egészében. 9. Elegyedjünk gyakran beszélgetésbe, akárha a közértben vagy egy színházi pénztárnál állunk is sorba. Gyorsabban múlik az idő, és csodálkozni fogunk, hogy arcizmaink mennyire ellazulnak. 10. Gondoljunk többet önmagunkra, és foglalkozzunk kevesebbet másokkal. Csak akkor tehetjük embertársainkat is boldoggá, ha mi magunk jól érezzük magunkat. Terápia hívőknek Az amerikai pszichiáterek egy része az utóbbi években egyre inkább hajlik arra, hogy feladja korábbi semleges magatartását - esetenként ellenkezését - a vallással szemben. Rájöttek ugyanis, hogy páciensük hitbéli elkötelezettségének igenis hasznát vehetik. Persze sokan vannak még, akik szilárd meggyőződéssel hangoztatják, hogy a kétféle lelki világot élesen el kell határolni. Egyes vallási vezetők attól félnek, hogy a pszichoterápia Isten (vagyis hit) nélküli egoizmushoz vezeti a keresztényeket, Néhány lélekgyógyász viszont amiatt aggódik, hogy a hiten alapuló kezelés elfedheti a klinikai módszereket alkalmazó terápia szükségességét. „Én sohasem győzködöm a hozzám fordulókat, hogy Jézus a válasz mindenre - magyarázza Ken Zeigler keresztény pszichoterapeuta. - Inkább azt mondom, Krisztus az az alapzat vagy váz, amire ráépíthetik az életüket.” Már csak azért is fontos a páciensek eligazítása, mert a legkomolyabb nehézséget az jelenti számukra, hogy miképpen tiszteljék fenntartások nélkül Istent, miközben állandóan bonyolult és bizonytalan kimenetelű helyzetekbe sodródnak. Magyarán, az újabb és újabb csapások után megkérdőjelezik a Mindenható irántuk való szeretetét. A vallásos pszichiátert felkereső személy biztos lehet abban, hogy az előírt terápia nem hat rombolóan korábbi erkölcsi normáira. Például az orvos nem tanácsol válást, helyette inkább kihangsúlyozza a házasság megbonthatatlan szentségét, és arra kéri a páciensét, hogy ennek fényében változtasson életén. „Amennyiben valaki nem rendelkezik a hitbelihez hasonló mély elkötelezettséggel, hogyan is várhatnám el tőle, hogy a megoldáson is teljes erejéből fog dolgozni?” - kérdezi Russell Lingle keresztény házassági tanácsadó. Manapság olyan gondokkal kerülünk szembe, amelyekre nem nyújt gyógyírt a Szentírás - sokkal inkább egy velünk egy hiten álló, ám modem tapasztalatokkal bíró pszichiáter. Érré már a gyülekezeti vezetők közül is számosán ráébredtek, és mind többen küldik nyájuk problémás tagjait a terápiákra. Túléléstől kocogásig Csupa szindróma a világ. Angliában mindennapos probléma lett az újfajta túlélési szindróma. így nevezik azt a tünetegyüttest, amely a leépítés alatt álló vállalatok alkalmazottait kínozza, akik nem tudják, fejük felett le- beg-e az elbocsátás réme, vagy azon kevesek közé tartoznak, akik megúszták. Az úgynevezett affluenza- szindróma viszont azoknak a tüneteit írja le, akiknek legfőbb gondja pénzügyeik rendbetétele. Különleges jelenség példányok is, mint amilyen a Reggio Calabria-szindróma. E kórkép történetesen a maffiózókat gyötri, akik az oly sok stressztől gyakran kapnak gyomordaganatot és fenyegeti őket a fogamzásképtelenség réme is. Az értelmező szótárba bekerült a Dániel-szindróma is. A skizofréniában szenvedők tudatállapota ez, amikor Dánielhez hasonlatosan ellenállhatatlan késztetést éreznek arra, hogy beugorjanak az oroszlánketrecbe. Az idegorvosok sokat mesélhetnének a Jeruzsálem- szindrómáról, a zarándokok sajátságos tüneteiről, akik a szent helyeken transzba esve magukat képzelik Keresztelő Szent Jánosnak, esetleg Jézusnak vagy Mohamednek, ki-ki a maga istene szerint. Régóta ismert kórkép a Stendhal-szindróma, amely az elragadtatott múzeumlátogatókat szokta hatalmába keríteni, miként Stendhalt is, amikor 1817-ben Firenzében járt és valóságos eksztázisba esett, vágtató pulzussal szédelgett a képzőművészet csodái között. Nem kell azonban messze mennünk, hogy elhatalmasodjon rajtunk korunk legjellegzetesebb tünetegyüttese: csak ülünk tétlenül a vibráló képcsőre meredve órák hosszat, ez a tévé-szindróma. Ön és a pénz Az emberek hat féle módon viszonyulnak a pénzhez - állapította meg Olivia Mellan amerikai pszichológus. 1. A gyűjtögető típus szereti pénzét akár ládikóban tartani. Fogához tudja verni a garast. Ezért rendkívül nehéz őt bármely kiadásra rávenni, hiszen a szíve* vérzik, ha költenie kell. Nem meglepő, hogy ajándékai mindig szerények. Többnyire még közvetlen környezetére is alig áldoz. Kapni annál jobban szeret. A karácsonyi ajándékokkal is úgy tesz, mint a pénzével: gondosan betakarítja. 2. A nagyvonalú képtelen spórolni. Ha baráti társaságban van, könnyen rá lehet venni: fizessen még egy kört. Ha gondolkodna, anyagi okokból mindenképpen aggódna a jövőjéért. Szereti az életet és nem tagad meg magától földi jót. Ha nem vigyáz, könnyen felkophat az álla. 3. Az aszkéta állandóan filozofál. Szerinte a pénz a jellem megrontója. Nem véletlen, hogy erről a fajtáról sokszor egészség csak halála után derül ki: valójában milliomos volt. Ha meg is engedhetne magának dolgokat, önmagát sanyargatva szerényen tengeti napjait. Ha pénzhez jut, megfontolások nélkül félreteszi. Ennek a ténye nem zavarja lelkivilágát. 4. A közönyös arra sem szán néhány percet, hogy legalább a számlakivonatokat megszemlélje. Úgy gondolja, ha egyből a papírkosárba dobja a hivatalos értesítéseket, minden gondtól mentesül. Természetesen fogalma sincs arról, mennyi a jövedelme vagy a megtakarított pénze? 5. A stratéga állandóan spekulál és pénze megfialtatásán töri a fejét. Előszeretettel nézi a tőzsdei árfolyamokat. A modem pénzügyi tranzakciós lehetőségeknek köszönhetően többnyire jómódban él. Mivel számára a pénz talán a legfontosabb dolog a világon, gyakran nézeteltérése támad a jólelkű nőkkel. Ezeknek ugyanis nem szupervillákra, milliomos ismerősökre, drága bundákra vagy luxusutakra van szükségük. 6. A kiegyensúlyozott ember tudja, hogy a pénz szükséges rossz, ami nélkül nem lehet akkor sem élni, ha az ember nem a bankbetétek és letéti jegyek szaporítását tekinti élete mindent elsöprő fontosságú céljának. A jubileumokra szívesen áldoz. Ugyanakkor tud takarékoskodni és előretervezni. Ekkor pénzét ésszerűen köti le és majd ha eljön az ideje, hasznos dologra fordítja.