Nógrád Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-05-06 / 155. szám

6. oldal Látóhatár 1997. július 5., szombat Énekelni, gitározni, festeni és rajzolni szeret Hazarendelte a felesége Jacques Florentin, a pásztói Mikszáth Kálmán kéttannyelvű gimnázium 64 éves francia illetőségű matematikatanára a tanév végén válaszút elé került, és emiatt búcsúzni kényszerült Pásztóról. Elutazása előtt kérdeztem az okokról. Jacques Florentin itt hagyja a lovát fotó: esla- Franciaországban öt gyerme­kem van, közülük a 18 éves lá­nyomat egyetemi felvételi vizsgára kell felkészítenem. Ez az egyik ok, a másik pedig a fe­leségem, aki - úgymond - ul­timátumot adott, ha továbbra is maradok, akkor elválik tőlem. Ezért a családi békét választot­tam - mondja Florentin úr.- A tanítás mellett mivel töl­tötte idejét?- Rendszeresen eljártam a templomi misékre, énekeltem a kórusban. Több esetben fellép­tem a zeneiskolás hegedűsök­kel előadásokon. Emellett gitá­rozni, festeni és rajzolni szere­tek. Megismerhettem a várost fölülről is dr. Fölkér Tibor se­gítségével, aki sárkányrepülő­jével felvitt a fellegekbe. Ked­venc időtöltésem a lovassport, még Franciaországban megsze­reztem a lovasmesteri vizsgát. Szeretem a lovastúrákat, ame­lyek keretében jártam Lengyelországban, Oroszor­szágban és Litvániában. Ideke- rülésem után vettem egy lovat, ami a Popelye névre hallgat, és vele bebarangoltam a Cserhát vidékét. Sajnos, most meg kell válnom tőle, miután nem vihe- tem haza Franciaországba.-Most hazautazik. Hogyan ítéli meg a kétéves itteni tartóz­kodását?- Mivel eleget teszek felesé­gem kérésének, végleg el kell köszönjek ettől a kedves város­tól, ahol sok barátot szereztem. Jó volt a kapcsolatom az itteni intézményvezetőkkel, a kollé­gáimmal, az egyház képviselő­ivel. A matematika-oktatás ke­retében úgy érzem, hogy sike­rült megfelelő összhangot te­remtenem a tanítványaimmal. Fájó szívvel, de élményekkel teli örömökkel búcsúzom el Pásztótól. Szerettem volna még eltölteni egy-két évet, de az élet közbeszólt. Kerekes Érettek, éretlenek és tudósok Franciaország híres elképesz­tően szigorú érettségivizsga­rendszeréről. Jellemző erre az az eset, ami a ’70-es években történt: öt közismert francia tu­dós - természetesen nem az is­kolapadban - az érettségizők­kel együtt megírta a minisztéri­umban meghatározott tételek szerinti írásbelit. Ötük közül három megbukott, egyikük kö­zepest kapott, s csak egyikük írt jeles dolgozatot. Arról nem szólt a híradás, hogy a dolgoza­tot ellenőrzők tudták-e, hogy kinek a munkáját javítják. El­képzelhető ezek után, hogy a diákság milyen sikerrel vett részt a maturanduson. (Ezek után bizonyára nem meglepő, hogy a rendkívül nehéz érett­ségi vizsgáról olyan remek fil­met lehetett forgatni, mint ami­lyen az „Éretlenek” volt.) Szívet melengető érzés volt, hogy ismeretlen emberek franciául köszöntek Angyalbőr helyett gyereksereg Tanári diplomával a kezében döntenie kellett Sebastian Do- relnek, hogy bevonul sorkatonai szolgálatra, vagy külszolgá- latosként Magyarországra jön tanítani. A 25 éves fiatalem­ber az utóbbit választotta. így került Pásztora, a Mikszáth Kálmán kéttannyelvű gimnáziumba fizikatanárnak. A kül­detésbe menyasszonyát, Claire Watsont is magával hozta. A tanév végével hazautaztak szülőhazájukba. benne, hogy az élet úgy hozza, hogy valamikor visszatérhetek Pásztora, pályakezdésem színhelyére. Örültem, hogy menyasszonyom velem volt, hiszen együtt sokkal köny- nyebb volt eltölteni ezt az egy évet. Claire apja angol, anyja francia, Angliában kommuni­káció és média szakon szerzett diplomát. Itt az iskola könyv­tárát vezette. Párizsban levele­zőn végzi a marketing szakot.- Milyennek ítéli meg az is­kola francia nyelvű könyvtá­rát, mennyiben segíti a tanuló­kat? - kérdez­tem Claire Wat­sont.- Nyelvtani könyvekből megfelelő mennyiség van, miként a szak­maiakból és szépirodalmiak­ból is. A köny- nyebb tájékozó­dás érdekében rendeltem egy enciklopédia jel­legű könyvet is, ami kitűnően használható.- Mi a véle­Claire Watson- Most, hogy letelt a szolgálat, az tudatosult bennem, hogy jól választottam, nagyon sokat ta­nultam az itteni emberektől. Az oktatás mellett magam is sokat tanultam, hogy a fizika- kémia szakos diploma mellé megszerezzem a doktori címet is. Szeretném pályafutásomat egyetemi tanárként folytatni Párizsban - mondja Sebastian.- Hogyan tovább?- Júniusban lesz otthon egy vizsgám, majd júliusban az esküvő. Sikerült egy kis pénz megtakarítani, hiszen minket a francia állam fizet, amiből itt számomra rendkívül furcsa je­lenséget fedeztem fel, hogy a férfiak egymással kezet fog­nak, a nőkkel viszont nem, vagy csak igen ritkán. Ezt ha­zánkban komoly sértésnek ve­szik. Miután megmagyaráz­ták, hogy itt ez a bevett szo­kás, természetesen megnyu­godtam. Szívet melengető érzés volt viszont, hogy a városban sé­tálva ismeretlen emberek franciául köszöntek nekünk. Az ilyen élmények és a jó la­káskörülmények kellemessé tették az itteni tartózkodásun­kat. Most, hogy hazatérünk, Sebastiannal készülünk az es­küvőnkre. Kerekes Lajos menye a magya­rokról?- Ideérkezé­jól meg tudtunk élni. Bízom semkor egy Sebastian Dorel tiedd Csütörtök Péntek De a külvilág azért ott volt, ha csak tudatuk utolsó szikráinál is. Összeharapták szájukat, tor­kukban fontak az elfojtott kiál­tások, némák maradtak, majd­nem némák. Miközben, akár a Nap lánglobogó csóvái, úgy csapott ki belőlük mindaz, amit akkor éreztek. És amihez a vi­lágnak mégsem volt semmi köze. * A hangszóró nehezen törte át a zajt. Köröskörül sokan be­szélgettek, valahol egy táskará­dió is zenélt. Tina viszont azonnal felült:- Az én nevemet mondta!- ugyan már! -Paul pislo­gott karja alól. Oldalára fordult a matracon. A meleg kezdett elviselhetetlenné válni. Délután kettő múlott. Már túl voltak az ebéden is.- Ki tudhatná, hogy itt vagy? Mást is hívhatnak így. Tina nem felelt. A strand hangszórója ismételte a hívást. - Tina Liefess kisasszonyt vár­ják a bejáratnál. Most már nem lehettek két­ségei:- Igen, rólam van szó, Paul. A kijáratnál várnak, azt mondta. Paulról hirtelen lehámlott a lustaság máza. Mintha valami megfeszült volna benne, egy rugó, vagy a tettvágy? Két mozdulattal összekapta a hol­mikat:-Gyere, menjünk. De előtte öltözz fel. A strandra nem sok holmit vittek magukkal. Egy könnyű ruhát, szalmatáskát, benne a lány szépítőszereivel. A fiúnál még ennyi sem volt. Az öltöző­sátorból kikapta ruháit, egy pil­lanat alatt magára húzta őket, aztán Tinához fordult:- Hadd menjek előre, jó?- Miért vagy ilyen furcsa? Elismerem, nem mindennapos, hogy itt és most keresnek, de... -Tina nem tudta, mire vélje a dolgot. Paul azonban csak intett és elsietett előre, a strand bejá­ratát jelző fehér rácsos kapu irányába. Tina lassan lépkedett arrafelé. Paul szándékosan oldalról került a kapuhoz, nem túl gyor­san mozgott. Mint aki szinte csak véletlenül jár arrafelé. A rács két oldalán fiatalok álltak, beszélgettek, lányok illegették magukat, fiúk cigarettáztak. A rácsos forgóajtónál nem volt nagy forgalom. A fehér trikós jegyszedő lányok hangosan ne­vetgéltek. Paul szeme ide-oda járt, kö­rülbelül sejtette, kit kell keres­nie. Ki az, aki nem sajnált né­hány frankot, hogy bemondassa Tina nevét, és itt várjon rá? Aki ezt megtette, előtte nyilván nem kis erőfeszítéssel kiderítette azt is, hogy Tina itt lehet a stran­don. Vagy csak vaktában tette? Úgy sejtette, ilyen remek idő­ben ebben a tengerparti város­kában minden nyaraló a stran­don lehet? Hol is lenne másutt. .. ? Testében leapadt a délben mégoly ágaskodó vágyakozás, most egészen másfajta érzések ébredtek benne. Vadász és űzött vad volt egyszerre, ez a párosítás meglepte, még soha­sem gondolt rá, nem is volt egyszerre mindkét szereplője egy ilyen ősi drámának, a vadá­szatnak. De most könnyen azzá lehet, tudta jól. Vad is, vadász is. Nem sok ideje maradt, mert mögötte közeledett Tina. Paul abban reménykedett: aki hívta Tinát, még nem tudja, hogy az nincs egyedül, hogy éppen ő van vele. Napszemüvege elta­karta arca egy részét. Észrevette őket. Ketten vol­tak, huszonévesek, de nála va­lamivel idősebbek. Rosszar- cúak, úgy vélte. Feszülten áll­tak és figyeltek a kijövőkre. Paul egészen közel ment hozzá­juk, már látta a szemük fehérjét is. Körülnézett még egyszer -és látott másokat is. Színes sapkáját levette, megtörölte homlokát, feltette ismét. Kivárt, pedig már nem volt sok ideje. Igyekezett azért a közelükben maradni. Mint aki szintén vár valakire ... Amazok végre felfigyeltek Tinára, két rövid szót váltottak halkan, aztán az egyik előrein­dult, a másik ott maradt, körül­nézett. A közelben elhaladt né­hány autó. Paul minden izma megfeszült, tudta már, mit fog tenni, ha amazok ... És pontosan úgy történt, ahogyan sejtette. Egy autó állt meg a járda mellett, éles fék­csikorgással. Használt BMW volt, manapság már elég ritka típus, sötétkék. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents