Nógrád Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-04 / 154. szám
1997. július 4„ péntek Sporttükör 9. oldal Túl távol került egymástól gép és konstruktőre „Légibaleset” Bátonyban Nem mindennapi „pácba” került egy mátraverebélyi repülőgép-modellező, s gépe. Bő egy hete ugyanis elszakadtak egymástól... Június 25-én a délutáni órákban a szokásos edzését tartotta a mátraverebélyi Zagyi Máté a HUN-245 jelű gumimotoros repülőgépével. A gép hirtelen túl messzire került, s körülbelül négy kilométernyire a gazditól, a bátony- terenyei úgynevezett „Akasztósdombon” ért földet. A tulajdonos - aki megfigyelte gépe földet érését - azonnal a modell keresésére indult, mely a Westel erősítőtorony közelében landolt. Körülbelül fél órával az eset után a helyszínre is ért, ám ott hosszas keresés után sem találta gépét. A repülőn sajnos nem jelölték meg a tulajdonos nevét és címét, így a becsületes megtaláló legjobb szándéka ellenére sem tudja azt visszaszolgáltatni. Pedig Zagyi Máténak és a Mátraverebélyi Repülő-modellező Klubnak igencsak szüksége lenne a gépre, hiszen a versenyszezon közepén tartanak. Ludányi István klubelnök kéri a megtalálót, juttassa vissza a modellt Zagyi Máténak a Mátraverebély, Damjanich út 75. szám alá. A fáradságot előre is köszönik. Szálkái Jenő labdarúgó-emlékmérkőzés Válogatott a Palotás ellen A hagyományoknak megfelelően a hét végén, vasárnap 16 órai kezdettel Szálkái Jenő labdarúgó-emléktornát rendeznek. A volt járási sportfelügyelő emlékére a megyei II. osztály Déli csoportjának válogatottja és az NB III Mátra-csoportjában a negyedik helyezett, Palotás csapata lép majd pályára. Előtte koszorúzás lesz Szálkái Jenő sírjánál, a mátraszőlősi temetőben. A válogatott csapat felkészítője Juhász Károly, a Városi Labdarúgó-szövetség elnökségének tagja. - esla Jövőre több támogatást kapnak a testnevelők Dicséretes nógrádi munka Kibővített elnökségi ülést tartott a napokban a Nógrád Megyei Testnevelő Tanárok Egyesülete. Az országosan is elismert szervezet első félévi tevékenységéről és rendezvényeiről Bagyinszki Jenő elnök tájékoztatta a jelenlévőket. Ugyancsak ő szólt arról a közelmúltban Pincehelyen megtartott tanácskozásról, amelyen az országos elnökség határozta meg az elkövetkezendő időszak programját. Ezen a tanácskozáson is dicsérőleg szóltak a Nógrád megyében folyó munkáról, az egyesület és a megyei spörtszervek eredményes együttműködéséről. Ezt követően Kovács Balázs és Hámori Imre testnevelő adott tájékoztatást az október másodikén Romhányban sorra kerülő, megyei testnevelő tanárok sportnapjának előkészületeiről és programjáról. Elmondásuk szerint a már hagyományos rendezvény ez évben — első ízben - nemzetközivé válik, mivel kispályás labdarúgásban pályára lépnek a szlovákiai Sahi testnevelői is. A tanácskozáson jelenlévő Répássy László megyei sportigazgató elmondta, hogy a jövőben nagyobb szerepet vállalnak a testnevelő tanárok egyesületének adminisztrációs tevékenységében és várhatóan 1998-tól növekszik a szervezetnek nyújtott megyei támogatás is. Tájfutó junior világbajnokság, magyar részvétellel Furtner belga bevetésen A belgiumi Leopoldsburgban rendezik meg július 8-14. között a 20 éven aluli tájfutók világbajnokságát. A magyar színeket hat-hat női, illetve férfi sportoló képviseli, köztük a salgótarjáni Furtner István (Jo- uleimpex-Domyay SE). A junior vb-n induló magyar csapat névsora, férfiak: Cserpák Zsolt (Nyíregyháza), Friedrich Gábor (MOM), Furtner István (St. Jouleinpex-Dor- nyay), Laki Balázs (Megaló- dusz), Tas Dávid (MOM), Vajda Zsolt (Veszprém). Nők: Bíró Alma (MOM), Farkas Zsuzsa (Diósgyőr), Hecz Katalin (Szeged), Gyalog Zsuzsa (Tabáni Spartacus), Tokaji Mónika (Szeged), Zsebe- házy Eszter (Fabulon). Autósport - Stabil célba érőknek bizonyulnak a bátonyterenyei újoncok Meleg váltás az anyósülésen Még mondja valaki, hogy a nehéz gazdasági helyzet kiöli az emberekből a vállalkozókedvet! Büszke ellenpéldaként két (pontosabban: négy, de erről majd később) bátonyterenyei fiatalt említenék. Novák János és Orosz Csaba ugyanis nem tanult elődeik „kárán”, s belevágtak az autóversenyzésbe, a ralizásba... szervizcsapat fele, Verebélyi Tamás ült be. Nem kis gondot okozott ez a másik felének, à menedzseri tisztet is betöltő Szvórád Andrásnak, hiszen az egyszemélyes szerviz nem épA versenygép mellett, az időközben távozó navigátor, Orosz Csaba (balra) és a menedzser- szervizfőnök, Szvórád András (a kis képen a pilóta, Novák János) fotó. gyurián tibor A 24 éves, nős Novák János (ő a pilóta) és a 23 éves Orosz Csaba (neki jutott a navigátor szerepe) a tavalyi Karancs Kupa túraversenyen ült először egymás mellé egy versenyre, s azonnal úgy döntöttek: jövőre egy magasabb szinten folytatják. Az elhatározást tett követte, hiszen idén az egri Genius ASC színeiben már több versenyen is elindultak Ladájukkal. Első rali harmadosztálybeli versenyükön, a gyöngyösi Mátra Kupán egy 1500 köbcentis kölcsönmotorral indultak, így a népes és eléggé „kiismerhetetlen” H-csoportba, azaz a hobbiautók kategóriájába sorolták őket. A 128 induló közül végül az abszolút értékelés 55., a H-csoport 14., a Hl kategória 9. helyén értek célba. A következő erőpróbán, a jászberényi Építők Kupán végre „eredeti” kategóriájukba, a jobbára szériaautókat felvonultató N2-be neveztek. A 195 kilométer össztávú verseny egy salakpályán megrendezett üldözéses prológgal kezdődött a 105 induló számára, melyet szépen teljesített a bátonyterenyei páros. A másnapi verseny hat gyorsaságiját egy katonai gyakorlópályán tartották meg. A versenyen a fair play-ből is sikeresen vizsgáztak a fiúk, hiszen egy homokbuckára „felha- salt” Tarbantot visszasegítettek a pályára. „Jó tett helyébe jót várj” - tartja a közmondás, ám Fortuna istenasszony ezúttal hátat fordított szereplőinknek, ugyanis a következő speciálszakaszon kétszer is szétesett a zöld paripában a gázkár, s ezután akkora hátrányba kerültek Novákék, melyet már lehetetlen volt behozni, pláne azután, hogy eta- pon (!) defektet kaptak. Ezután csak a biztos célba éréssel törődtek - ez legalább sikerült, mégpedig kategóriájuk nyolcadik helyén. A június végi oroszlányi Arai Kupa előtt nagy változás állt be a páros életében: Csaba kiszállt az autóból, így helyére - villámigazolással - az addigi pen láblógatós meló... Megoldhatatlan feladat azonban nincs, az „új” versenyző duó ezúttal technikai gondok nélkül fejezte be a versenyt (az egyetlen malőr: a kocsi hátsó szélvédőjét kiütötte a tetőantenna...). A harckocsipályán megrendezett verseny után az N-csoport 24., az N2 kategória 12. helyével büszkélkedhetnek ralisaink (az előttük lévő helyeken Suzukik osztoztak). A páros valószínűleg ebben a felállásban folytatja majd a szezont, melyhez anyagi segítséget nyújt Szegedi István gumijavító, a Pazdeía szerviz és a Szuperinfó. A következő versenyen már szeretnének pontfogó helyen célba érni, amelyre a július végi, debreceni futamon van is esélyük. Most új tervek járnak a a fiúk fejében: jövőre egy 2105-ös, azaz „kocka” Ladával szeretnének indulni egy osztállyal feljebb, a Rallye Il-ben. Reméljük, ez az elhatározás is valóra válik, akárcsak a tavalyi! Andó Ákos WlMBLEDONKÁK - HÍREK A NYÍLT TENISZBAJNOKSÁGRÓL Elsőként Martina Hingis jutott be a női egyes döntőjébe. A 16 esztendős svájci teniszezőnő a csütörtöki elődöntőben 62 perc alatt 6:3, 6:2-re győzte le az orosz Anna Kumyikovát. * Wimbledon „örök vesztese”, Ken Rosewall 62 évesen még mindig a résztvevők között található. Az egykori kiválóság 44 éve szerepelt először a nem hivatalos füvespályás világbajnokságon, s egyéniben négy alkalommal (1954, 1956, 1970, 1974) is a döntőben bukott el. A veterán sportoló ez alkalommal a 45 évnél idősebbek férfi páros mezőnyében szerepel, s esze ágában sincs befejezni hosszú pályafutását. * Elképzelhető, hogy szívműtétre lesz szüksége a svédek 21 éves teniszezőjének, a Goran Ivani- sevicet búcsúztató Magnus Normannak. Orvosa szerint egy oda nem illő szívközeli ideg okozza a svéd teniszező panaszait. Kajak-kenu Eb Kitűnő rajt Csütörtökön délelőtt az 1000 méteres versenyszámok előfutamaival megkezdődött Plovdivban a kajak-kenu Európa-baj- nokság. A magyarok a várakozásnak megfelelően jól kezdtek: Storcz Botond (K-l), Beliczai Béla (C-l) és a Horváth Csaba, Kolonics György páros (C-2) futamgyőztesként, a Kämmerer Zoltán, Borhi Zsombor, Al- mási Péter, Hegedűs Róbert kvartett (K-4) második helyezettként, a Barócsi Andrea, Kovács Katalin kettős (K-2) harmadikként máris bejutott a szombati döntőbe. Pótvizsgára, azaz a mai középfutamban való indulásra csak Bâta Kinga és a Gyet- vai, Veréb kajakpáros kényszerül. Sportturmix Tornán az ifik Elutazott a romániai Márama- rosszigetre Nógrád megye ifjúsági labdarúgó-válogatottja. A csapat a vendéglátó sportiskola, illetve a Steaua Bucuresti és a szlovákiai Losonc járás válogatottjával egy nemzetközi tornán vesz részt. Czene József edző a felvételi vizsgák, illetve a szabadságok ellenére igyekezett a legjobb csapatot összeállítani. Túl a selejtezőn A finnországi síparadicsomban, Vuokattiban megkezdődött az olimpiai távú triatlon Európa- bajnokság. Az első napon a felnőtt férfiak selejtezőjét rendezték meg. A legjobb 50 versenyző jutott be a szombati döntőbe. Az öt magyar induló közül Hóbor Péter, Páncsity Balázs és Kuttor Csaba sikerrel vette ezt az akadályt. Edzőtáborban A közelgő lausanne-i világbajnokság és az olaszországi Nyári Universiade eseményeire készülőben kéthetes edzőtáborba utazik a magyar női felnőtt, valamint a junior tomászváloga- tott. Kalmár Zsuzsa szövetségi kapitány elmondása szerint a keret tagjai egy hetet Tatán, majd újabb egy hetet Budapesten töltenek el. Nem lesz verseny Pénzhiány miatt elmarad a július 8-ára tervezett szentpétervári atlétikai verseny. A Jóakarat elnevezésű viadal Oroszország második legnagyobb atlétikai rendezvénye lett volna. A labdarúgó NB III Mátra-csoportjának ifjúsági mérkőzései - 29. és 30. forduló Csak sereghajtók lettek a nógrádiak PHFC - Újszász 3-2 (3-1) Pásztó, 100 néző,vezette: Ficze. PHFC: Árminiczki - Nagy S., Pádár, Prezenszki G„ Tóth Z., Tóth Gy., Beró, Kelemen, Dancsok, Prezenszki I., Kubi- nyi. Csere: Molnár, Nagy, Bó- zsár, Prezenszki P. Edző: Veres Béla. Gl.: Kubinyi (3). A gólarány nagyobb is lehetett volna, ha Kelemen értékesít egy büntetőt és Kubinyi is jobban kihasználja adódó lehetőségeit. * * * Multi-Rocco - Palotás 8-3 (3-2) Budapest, 100 néző, vezette: Tóth. Palotás: Komáromi - Jakus R„ Csorba Cs„ Kiss Gy., Proksza, Jambrich, Kajzinger, Kiss Cs., Csorba A., Tóth, Albert. Csere: Pete, Szálkái. Edző: Zemplényi Zoltán. Gl.: Jakus R., Csorba A., Csorba Cs. A palotási fiatalok már két góllal vezettek az elején, de a fáradtság és a kiállítás miatt összeroppantak. * * * Palotás - Gyöngyös 3-0 (3-0) Palotás, 100 néző, vezette: Balpataki. Palotás: Csorba Cs. - Jakus R., Pete, Kiss Gy., Proksza, Kajzinger, Szálkái, Kiss Cs., Csorba A., Tóth, Szűcs. Cs.: Jakus P., Komáromi, Jambrich. Edző: Zemplényi Zoltán. Gl.: Csorba A., Tóth. Az utolsó bajnoki mérkőzésre összeszedték magukat a palotási fiatalok és megérdemelten nyertek. A gólarány nagyobb is lehetett volna, ha a hazai támadók nem ügyetlenkedik el helyzeteiket. * H« H« REAC - PHFC 5-0 (2-0) Budapest, 50 néző, vezette: Hermann. PHFC: Árminiczki - Nagy, Pádár, Beró, Prezenszki P., Sidi I., Kelemen, Kürti, Prezenszki I., Molnár, Dancsok. Csere: Sidi II, Kopka. Edző: Veres Béla. A tartalékos vendégcsapat nem tudott méltó ellenfele lenni a jobb erőkből álló hazai fiataloknak. Kerekes Lajos * * * A bajnokság végeredménye 1. Gödöllő 30 20 7 3 63-24 67 2. Dunakeszi 30 18 10 2 69-21 64 3. Füzesabony 30 16 9 5 60-30 57 4. REAC 30 17 5 8 65-37 56 5. Monor 30 15 6 9 74-50 51 6. Dreher 30 15 6 9 66-43 51 7. Besenyőt. 30 11 11 8 52-41 44 8. Selyp 30 11 7 12 64-55 40 9. Jászber. 30 11 7 12 50-51 40 10. Multi-R. 30 10 9 11 59-60 39 11. Gyöngyös 30 11 2 17 48-54 35 12.Újszász 30 10 4 16 57-85 34 13. Kisújsz. 30 7 6 17 36-58 27 14. Szécsény 30 6 5 19 26-83 23 15. Palotás 30 6 4 20 38-79 22 16. PHFC 30 5 4 21 23-79 19 Egy kicsit más - Sikeresen visszavarrták az amerikai ökölvívó, Evander Hollyfield fülét, melyből honfitársa, Mike Tyson harapott le egy darabkát hétvégi mérkőzésükön. A célnak állítólag megfelel - de azért nem olyan, mint új korában. .. FOTÓ: FEB-REUTERS