Nógrád Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-28 / 174. szám
8. oldal SporTTüköR 1997. július 28., hétfő Nagyító alatt a BSE labdarúgócsapatának bajnoki teljesítménye Céljuk: jó középcsapattá válni ! A BSE-Nógrád Volán labdarúgócsapatának vezetői a két évvel ezelőtti harmadik vonalból történt kiesést követően egy hároméves ciklus utáni - hazai játékosokra történő csapatépítést követő - visszakerülést határoztak meg a csapat céljaként. A határidő két évre rövidült le, köszönhetően a bajnoki rendszer átszervezésének, de nem utolsósorban a csapat kitűnő tavaszi szereplésének, hiszen tizenöt mérkőzésből tizennégy győzelem mellett egy gólnélküli döntetlent produkáltak. A csapat sikeredzőjével, Tóth Ferenccel a szezont értékeltük. . került igen tehetséges fiatalok - Petrás, Jelen, Babcsán, Pál, Pálmán - már kész emberként azonnal hadra foghatók.- Mikor kezdődött a felkészülés az NB ll-re?-Július 7-én kezdtük el a munkát, jól ki kellett használnunk a rendelkezésünkre álló rövid időt, ezért vegyes felkéadidas A BSE labdarúgócsapata. Álló sor, balról: Naszály Aladár támogató, Kovács, Pál, Pintér, Orgoványi, Petrovszki, Tóth Ferenc edző, Zentai László technikai vezető, Pénzes, Szlonkai, Hodászi, Dombóvári, Kados, Szilágyi G., Lombos István menedzser. Ülő sor, balról: Huttyán, Varga, Szilágyi L., Oláh R., Pálmán, Oláh T., Majoros, Fábri, Szalánszki, Tresó, Petykó.- Mi volt a célkitűzés a bajnokság kezdetekor?- Az 1-5. helyek valamelyikének megszerzését tűztük ki célként, úgy, hogy elsődleges feladat a csapatépítés volt. A célkitűzés a téli felkészülés során annyiban változott, hogy mivel a hiányposztokon erősíteni tudtunk, így az első három helyre „szűkítettünk”. Természetesen nem tartottuk lehetségesnek az Öblös gárdájának megelőzését, soknak tűnt a hátrány.- Jövőre tervezték az NB Hiba jutást, ez egy évvel előbb sikerült. Gondolom, ezért nem szomorú?-Szomorú ugyan nem vagyok, de remélem, hogy a labdarúgást szeretőket, a várost nem élte váratlanul a siker, s a szükséges anyagi támogatást - mely a magasabb osztályú zavartalan szerepléshez kell - biztosítják részünkre. Bízom benne, hogy a támogatók száma bővülni fog, nem pedig csökkenni, hiszen az ő támogatásuk nélkül a működésünk elképzelhetetlen. A vállalkozók mellett az önkormányzat, a Határőrigazgatóság és Nógrád Volán támogatása az, mely alapvetően meghatározza működésünket, úgy tudom, erre bizton számíthatunk a jövőben is. Minden támogatónknak ezúton is köszönetét mondok.- Visszatérve a csapat szereplésére: nagy különbséget mutat az őszi és a tavaszi szereplés. Ón szerint miért?- A nyári felkészülésünk nem sikerült a terveinknek megfelelően. Különböző elfoglaltság miatt több játékosom nem .látogatta az edzéseket és a rangadóknak minősülő mérkőzéseket talán ezért is veszítettük el. A tavaszi szereplés merőben mást mutatott, hiszen Oláh Tibor leigazolása a háló elé sorsdöntőnek bizonyult. Olyan kritikus mérkőzéseken, mint az Öblös és a Karancsla- pujtő elleni döntő érdemeket szerzett a három pont begyűjtésében. Jelenléte óriási tartást adott a csapatnak. “-Kiknek a teljesítményével volt elégedett?- Én a csapat teljesítményével voltam elégedett, azt emelném ki. Nincsenek „sztárok”, a csapatmunkának, az egymásért is küzdeni tudásnak köszönhető az a siker, amit elértünk. Támadóinknak ugyanúgy ki kellett venni részüket a védőmunkából, mint védőinknek a támadásokból. Egyénileg nem emelek ki senkit, azért sem, mert ha egy-egy csapatrészből kiesett egy játékosom, azonnal érezhető volt az összeszokottság hiánya.-Elégedett csapatával, ennek ellenére tervezi-e a csapat megerősítését?- Legnagyobb erősítésünk, hogy együtt maradtunk, ennek ellenére mindenképp’ szükséges lenne egy-két játékos leigazolása, hiszen a magasabb osztályban nem biztos, hogy az ifiből a felnőtt kerethez most felszülést alkalmazunk. Sajnos, csak napi egy edzéssel készültünk, pedig terveim között szerepelt egy rövid napközis felkészülési időszak is. A bajnoki rajtig tíz edzőmérkőzést terveztem (ma 17.30 órától az St. Acélt, szerdán ugyanekkor a Villteszt, csütörtökön 17 órától a Hatvant, szombaton szintén 17 órától Ipolyvecét fogadják).-Mit vár csapatától az NB Ill-ban ?- Jó középcsapattá válhat az együttes, ezt szeretném, erre tartom képesnek a fiúkat. A mezőny megismerése után egy év elteltével - annak ismeretében, mire leszünk képesek - lehet foglalkozni a távolabbi elképzelésekkel. (káef) BSE - Őrhalom 6-2 (2-1) Balassagyarmat, 100 néző, vezette: Jelen BSE: Oláh T. (Pálmán) - Orgoványi, Petrovszki, Gulyka, - Tresó (Hodászi), Pintér, Kovács T., Szalánszki (Babcsán) - Fábri (Petrás) Magyar, Oláh R. Edző: Tóth Ferenc. Őrhalom: Markó (Hegedűs) - Varga L„ Paumann Zs., Pál, Béres, - Holes, Gyurovics, Szolik - Szan- dai, Naszály, Tedás. Edző: Holes Imre. Gl.: Kovács T. (2), Oláh R., Petrás, Magyar, Hodászi, ill. Tedás, Szandai. Bemutatjuk az idei NBA-döntő legnagyobb sztárjait - Karl Malone Már nem örök második a Postás Minden bizonnyal Jordan-korszaji néven őrzi meg az emlékezet a kilencvenes éveket. Nem is ok nélkül. A valaha élt legzseniálisabb sportoló az ujján pörgette a planétát. Nem volt és valószínűleg soha többé nem is lesz Michael Jordan- hez fogható játékos. Ám az első éppen attól első, hogy mindig van mögötte második. Az egyik örök fényözönben él, a másik viszont csak kuksol az árnyékban. A Jordan-korszak elvitathatatlan alvezére, a hálátlan „másodhegedűs” szerep megfor- málója, az elmúlt évtized leghíresebb kárvallottja Karl Malone. Aligha találunk az NBA fél évszázadában még egy olyan periódust, amelyben a formáját tíz éven át a legmagasabb szinten állandósító acélember ne ülhetett volna fel a trónusra. De rá azt mérte a balsors, hogy Michael Jordan kor- és kartársa legyen. Vagyis: felkapaszkodhatott a trónszék felé vezető lépcsősoron, de az utolsó lépés megtétele már tilos volt a számára. Talán éppen ezért döntöttek úgy az NBA „atyaúristenei”, hogy az 1996-'97-es szezon legjobb játékosa Karl Malone. Ami persze így, ebbçn a formában nem igaz, hiszen Jordan ismét - ha csak egy icipicivel is, de ismét - jobb volt vetélytársánál. Azonban a sors igazságtalansága lett volna, ha a 12 éve kosarazó Malone nem szerzett volna legalább egy valamire való „plecsnit” profi pályafutása során. Az NBA legerősebb játékosának tartott Malone 25 592 pontjával és 10 542 lepattanójával a Utah Jazz legeredményesebb játékosa. Az elpusztíthatatlan Kari 1985 óta csupán négy (!) meccsről hiányzott, legutóbb 1991 őszén mulasztott egy bajnokit. Minden idők legeredményesebb pontszerzőinek abszolút rangsorában felnyomult a kilencedik helyre és a büntetődobásban is tisztességgel „kézbesített”: 6505 személyi góljával az örökranglista hetedik helyezettje. Kilenc gyermeket nevelő özvegy édesanyja, aki hajdanán napi két műszakot is vállalt a louisianai fatelepeken, így kommentálta fia sikerét: „Ázt hittem, megint Michael nyer!” A győztes ennyit mondott: „Kösz Michael, hogy egy évre kölcsönadtad a trófeát.” Még a ’80-as évek elején, amikor a Louisiana Tech főiskolai csapatának erőssége volt, egy helybéli újságíró a megbízhatóságára célozva Postásnak becézte és azóta is mindenki a Postásként emlegeti. Salt Lake City-ben tálálható háza pincéjében, a nyári holtidényt kihasználva hosszú heteken át végzett kondicionáló edzéseket a ma már tökéletes izomzatú Malone. Pályafutása során többször választották csapata legjobbjának és rendszeres résztvevője az All Star- gáláknak is. De ahhoz, hogy posztján senki se veszélyeztethesse, nagyon keményen meg kellett dolgoznia. Kari így vélekedik erről: „Itt mindenki kritikusnak hiszi magát, mindig csak a hibáidat keresik, hiába edzel kitartóan és javulsz a pontszerzésben; a védőjátékodat kezdik kritizálni és te kénytelen vagy komolyabban gyakorolni a védekezési elemeket is, ha vissza akarsz nekik vágni.” Erre jópéldá Malone büntetőkihasználása, amely az újoncként elért csúfos 49-ről mára kis híján 80 százalékosra emelkedett. Edzője, Jerry Sloan is igen büszke teljesítményére: „Száz százalékot javult, mióta a Utahba került! Mások sokszor egy csipetnyivel sem válnak jobbá az évek során, de nem így Kari. Ő mindig célratörően edzett, hogy még jobb lehessen és mára már alig akad hozzá hasonló sokoldalú játékos az NBA mezőnyében.” A 80-as évek végén átlagban csaknem 30 pontot szerzett meccsenként, aminél mindössze a már sokat emlegetett Michael Jordan ért el többet. Csapattársával, John Stock- tonnal, aki a mezőny egyik legjobban képzett védője, tökéletesen megértik egymást. Valójában már 1984-ben ösz- szecsiszolódtak és 1992-ben már ki sem lehetett hagyni őket a Dream Teamből. Stockton elégedetten nyilatkozta róla: „Nagyon boldog vagyok, hogy vele játszhatok, mert jelentősen megkönnyíti a dolgom.” (penny) Karate, világbajnoki érmekért a BS-ben - Tarjáni is a siker Talpamé csapatával ezüstérmes lett Igencsak korai ébresztő várt a földkerekség legjelesebb karaté- saira szombaton a magyar fővárosban: ugyanis már a reggeli órákban verekedniük, szakszerűbben küzdeniük kellett, merthogy 9 órakor megkezdődött a férfi és női klubcsapatok világ- bajnoksága a Budapest Sportcsarnokban. A férfiak kezdtek előbb, de ebben sok örömüket nem lelték a piros-fehér-zöld színekért lel- kesedők. Tudniillik a féltucat magyar csapatból öt igen gyorsan elvérzett, egyedül a KO- WAX gárdája állta a sarat, amely az egyenes ágon macedón, egyiptomi és jugoszláv riválisát legyőzve a legjobb nyolc közé jutott. Az elődöntőbe kerülésért lezajlott csatát viszont az Európa-bajnoki címvédő isztambuli gárda nyerte Molnár Tamásékkal szemben, akik így a vigaszágon folytathatták. A folytatásban a KO- WAX a bronzérem közelébe jutott, a dobogó harmadik helyét azonban nem sikerült megkaparintania. Ádáz küzdelemben ugyan, de elveszítették a helyosztót a horvát ellenféllel szemben, így végül is a jónak mondható ötödik helyen zártak. A nőknél nagyszerűen meneteltek a magyarok, két gárda is eljutott a szűk élmezőnybe. A Seishinkai I. csapatban tatamira lépett a salgótarjáni Talpainé Rózsahegyi Éva is (a csapat tagjai még: Tanja Petrovic, Varga Orsolya, Hegedűs Csilla). A legsikeresebb magyar gárda két pont különbséggel maradt alul az aranycsatában jugoszláv riválisában szemben. A Seishinkai 11. csapata (Király Ildikó, Vincze Angéla, Szűcs Izabella, Páll Andrea) a bronzéremért küzdhetett meg, ám a horvát ellenfél diadalmaskodott. Forma-1 Német Nagydíj, Hockenheim - A hazai szurkolók előtt „csak” egy második hely sikerült Michael Schumachernek Berger győzelemmel tért vissza a száguldás világába Vasárnap rendezték meg a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság Német Nagydíját. A hockenheimi viadalt az osztrák Gerhard Berger nyerte, megelőzve a német Michael Schumachert és a finn Mika Hákkinent. Berger élete 10. Grand Prix-sikerét aratta. A Német GP-t a kiállások tették igazán érdekessé, a pilóták kevés akciót mutattak be. A 30. körben Alesi (Benetton) már másodszor ment ki üzemanyagért és új gumikért, a rutinfeladat 8.5 mp alatt sikerült, ezzel a nyolcadik helyre tudott visszasorolni. A 34. körben Bergernek jelezték: álljon ki a depóba! (Még ugyanebben a körben a vyilliamses Villeneuve kicsúszott, kiesett a versenyből.) Berger 6.4 mp-et vesztegelt a boxutcában és Fi- sichella (Jordan)mögé állt visz- sza. A fiatal olasz nem tudta föl tartóztatni a rutinos osztrákot, aki hamar visszavette a vezető helyet. Az addig remekül teljesítő Fisichella balszerencsés volt: az utolsó körökben defektet kapott, még elvánszor- gott a depóig, ahonnan vissza is tért a pályára, ám a hetedik pozícióból kiállt. Berger remek versenyzéssel, megérdemelten diadalmaskodott. A Német Nagydíj végeredménye: 1. Gerhard Berger (osztrák. Benetton-Renault), 2. Michael Schumacher (német, Ferrari), 3. Mika Häkkinen (finn, McLaren-Mercedes), 4. Jarno Trulli (olasz, Prost-MuBerger egy percnyi kétséget sem hagyott afelől, ki győz FOTÓK: TRACO gen-Honda), 5. Ralf Schumacher (német, Jordan-Peugeot), 6. Jean Alesi (francia, Benetton-Renault). A vb-pontverseny élcsoportja, pilóták: 1. M. Schumacher 53 pont, 2. Jacques Ville- neuve (kanadai, Williams-Renault) 43, 3. Alesi 22, 4. Berger 20, 5. Heinz-Harald Frentzen (német, Williams-Renault) 19, 6. Eddie Irvine (brit, Ferrari) 18. Konstruktőrök: 1. Ferrari 71 pont, 2. Williams-Renault 62, 3. Benetton-Renault 46, 4. McLaren-Mercedes 28, 5. Jordan-Peugeot 17, 6. Prost-Mu- gen-Honda 16. A Forma-l-es vb-sorozat 11. futamát augusztus 10-én a mogyoródi Hungaroringen rendezik meg a Magyar Nagydíjért.