Nógrád Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-23 / 170. szám
8. oldal SporTTüköR 1997. július 23., szerda Focifülesek Balga József edző irányításával megkezdte felkészülését a Pásztó-Hasznos FC NB III-as együttese. Az elmúlt idényben szereplő együttesből Molnár Krisztián visszatért Jobbágyiba, s hírlik, hogy Kodák Gyula és Kéri Tamás Kisbágyon felé kacsingat. Kérdéses még Veres Miklós sorsa, hiszen a játékmester ez idáig nem jelent meg a foglalkozásokon. A kerettel készül viszont a tavaszi idényben a Nógrád- Volánt erősítő Galbács Sándor, a Mátrakeresztestől visszatérő Bognár Zsolt, valamint Herczeg Zoltán és Chovan Péter Karancske- sziből. Az alföldi ,,kirándulásról” visszatért Mátyus Sándor is a csapattal készül, csakúgy, mint Szeles Tamás, aki az elmúlt idényben profi labdarúgóként szerepelt az NB Il-es kiskundorozsmai együttesben. így fél évig el kell tekinteni az esetleges szerepeltetésétől. *** Megtartotta évadnyitó értekezletét az SBTC labdarúgó-utánpótlás szakága. Kmetty József szakágvezető irányításával megtárgyalták a magasabb osztály elvárásaihoz igazodó nagyobb követelményeket, döntöttek arról, hogy az edzők közül ki melyik korosztályt fogja irányítani az új idényben. Az ifi/A-t továbbra is Patkó József edzi, míg az ifi/B-nek Páka György lett a trénere. Az ugyancsak országos bajnokságban induló U/15-ösöket Pintér Zsolt dirigálja, míg 14 éves társaik mestere Kovács János lett. A megyei serdülő bajnokságban szereplő csapatot Hornyák János fogja irányítani, míg a Petőfi Sándor Iskolában működő előkészítő csoportokkal Páka György és Sipkó Sándor dolgozik majd együtt. *** Végleges, hogy Kisnémeth Imre távozik a szécsényi NB III-asból. A magyar ifjúsági válogatottat is megjárt, egykoron a Kispest- Honvéd kispadját koptató kiváló kapuvédő az ugyanebben az osztályban játszó Monor-Ecker együtteséhez szerződött. Tetézve ezzel a szécsényi szakvezetés nem kevés gondjait, hiszen jelenleg csupán a junior korú Vi- kor István áll Sipkó Sándor edző rendelkezésére. Szörfözni jó! - Mármint annak, aki tud is. A képünkön látható ausztrál Simon Law tudhat, hiszen világbajnok e „műfajban”. A lencsevégre kapott produkcióját a dél-afrikai Dur- banban, a szörfvilágbajnokságon mutatta be. feb-reuters Megkezdődött Gyarmaton a kispályás labdarúgó-bajnokság - Üj csapatok, új arcok Vitán felül a Vita volt a jobb Nyolc együttes részvételével megkezdődött Balassagyarmaton a kispályás labdarúgó-bajnokság. Új csapatok, új arcok, vízilabda-eredmények - röviden így összegezhetnénk az indulást és az első forduló tapasztalatait. Oázis-Kontakt - ÉMÁSZ Elektron 5-1 (2-1). Gl.: Márton 2, Kopcsányi, Csábi, Gadá- csi, illetve Hatala T. A létszámhiányosán kezdő Oázis-Kontakt még így is jobb volt, s esélyeshez méltó, magabiztos győzelmet aratott. Oktatási GAMESZ - Dolce Vita 0-13 (0-4). Gl.: Tani, Vadkerti 3-3, Ocsovai, Búzás 2-2, Cseri, Szilágyi G., Virág. Vitán felül a Vita volt a jobb. Szécsényben - Posta 3-7 (1-5). Gl.: Percze 2, Kuris, illetve Uram 4, Péter, Krupa, Beke. A szécsényiek elismerésre méltóan helytálltak, de a postások igazolták, nem csak a kézbesítésben járatosak. Vízmű Kft. - PÖTE 4-4 (1-1). Büntetőkkel 3-1-re nyert a Vízmű. Gl.: Oláh R. 2, Pintér I., Pintér Á., illetve Fábri, Tresó G., Petrovszki, Szilágyi L. A forduló legizgalmasabb mérkőzésén a büntetők döntöttek, amelyben a Vízmű Kft. győzelmét kapusának, Vido- musznak köszönheti. A további menetrend 2. forduló (július 24.) I. pálya: 17.00 ó„ ÉMÁSZ Elektron - Posta, 18.00 ó., Okt. GAMESZ -Szécsény. > II. pálya: 17 ó., Dolce Vita - PÖTE, 18 ó., Oázis-Kontakt - Vízmű Kft. 3. forduló (július 31.) I. pálya: 17.00 ó., Szécsény Oázis-Kontakt. 18.00 ó., Vízmű Kft. - Dolce Vita. II. pálya: 17 ó., Posta - Okt. GAMESZ, 18 ó„ PÖTE - ÉMÁSZ Elektron. 4. forduló (augusztus 7.) I. pálya: 17.00, Dolce Vita - Posta, 18.00 PÖTE - Szécsény. II. pálya: 17 ó., ÉMÁSZ Elektron - Vízmű Kft., 18 ó., Okt. GAMESZ - Oázis-Kontakt. 5. forduló (augusztus 14.) I. pálya: 17.00, Okt. GÁ- MESZ - PÖTE, 18.00, Dolce Vita - ÉMÁSZ Elektron. II. pálya: 17 ó., Oázis-Kontakt - Posta, 18 ó., Vízmű Kft. - Szécsény. 6. forduló (augusztus 21.) I. pálya: 17.00, Szécsény - ÉMÁSZ Elektron, 18.00, Oázis-Kontakt-JDolce Vita. II. pálya: 17 ó., Vízmű Kft. - Okt. GAMESZ, Posta - PÖTE. 7. forduló (augusztus 28.) I. pálya: 17.00 ó., Posta - Vízmű Kft., 18.00, PÖTE - Oázis-Kontakt. 19.00 ó., eredményhirdetés. II. pálya: 17 ó.. Dolce Vita - Szécsény, 18 ó.. ÉMÁSZ Elektron - Okt. GAMESZ. (káef) Ismét győztek junior vízilabdázóink A magyar csapat folytatta győzelmi sorozatát a Kubában zajló junior férfi vízilabda-világbajnokságon, s a negyeddöntőjében 8-6-ra legyőzte Szlovákia együttesét. A szlovákok egyszer sem vezettek a mérkőzésen, így a magyar junior válogatott győzelme tulajdonképpen pillanatnyilag sem forgott veszélyben. Az ellenfél csak emberelőnyből dobta góljait, a magyar játékosok viszont inkább akcióból voltak eredményesek. A magyar együttes tagjai közül a kapus Szécsi Zoltán nyújtotta a legjobb teljesítményt. Góljainkat Bárány (3), Kiss G. (2), Kiss Cs., Matajsz, Császár (1-1) dobták. A csoportelsőként a legjobb nyolc közé jutott magyar együttes legközelebb Horvátországgal mérkőzik. A nagyon várt találkozót magyar idő szerint szerda hajnalban játsszák. NoteszNap Bizonyára többen emlékeznek a labdarúgásunk első emberéről az egyik napilapunkban közölt megnyugtató képre. Mert a nagyméretű kép nyugalmat áraszt. A főnök ül egy bőrfotelben, jól fésülten, világos öltönyben, kockás nyakkendőben. Mellette dús levelű szobanövény, előtte - uralva a képet - egy focilabda, rajta a futballfőnök óvó-védő jobb keze. A kép szinte szugge- rálja a jámbor olvasót, hogy jó kezekben van az ország labdarúgása. És igaz is! Hiszen felemelő érzés, hogy ez évben is elkezdődött a legjobbak bajnoksága. Az idén is történt - nemzetközi mércével mérvei -| figyelemre méltó átszervezés! újból örülhetünk az NB I/B-nek, így aztán - milyen remek határozat! - Európában nálunk jut 10 millió lakosra a legtöbb NB lies csapat, még ha egy részüket szerényen „B"-nek nevezzük is: (Az NB-H-ről ne beszéljünk, mert ez a „vezetés” érzékeny pontja.) S még labdarúgásunk folyamatos hanyatlásáról, vegetálásáról és holmi maffiáról merészelünk beszélni! Óriási kárt okozva ezzel a magyar focinak, elriasztva például a nézőket. Mert még vannak ám nézők! Vannak bizony. Az előző bajnokságban az egyik fővárosi csapat fontos mérkőzésén állítólag 283-an (!) „szorongtak" a lelátókon. De sebaj! Nem keseregtek. Ez is nyilván az európai kupában induló gárda taktikai eszköztárába tartozik . . . Ezzel is meg lehet az ellenfelet téveszteni. Mi, magyarok már csak ilyen fineszesek vagyunk és szeretünk meglepetést okozni. Bizonyára sokan emlékeznek arra, hogy néhány évvel ezelőtt a francia bajnok PSG játékosai mennyire meglepődtek (szinte megbénultak!), amikor a magyar bajnok elleni összecsapáson 1500 hallgatag néző fogadta őket. így kell ezt csinálni! Labdarúgásunk irányítói úgy érzik, hogy ők remekül dolgoznak. Mindig akad meglepő ötletük. Most például az utánpótlást szeretnék rendbe tenni, de... Semmi de! Bírálatra nem gondolok . . . Nem is merek gondolni, mert még eltiltanak engemet is a focimeccsek látogatásától... Maradjunk annyiban, hogy megkezdődött... Czene Gyula Kupameccsek az éteren át A Magyar Rádió Sportszerkesztősége szerdán közvetítést ad mindhárom pályára lépő magyar csapat európai kupamérkőzéséről. À 17 órakor kezdődő Újpesti TE - Klasvikar Itrottarfelag (feröer-szigeteki) UEFA-Kupa előselejtezőről a Petőfi adó sportműsorában 17.03 órától 17.15-ig, majd a Petőfi-délután keretében -17^15-től 18.45-ig számolnak be. A második félidő a Calypso Sporthíradóban 18.00- tól 18.15-ig követhető nyomon. A Pjunik Jereván (örmény) - MTK FC Bajnokok Ligája előselejtező (17 óra) a Kossuth adón a Sportvilágban 19.05 órától 19.25-ig lesz hallható. A Bohemians (ír) - Ferencváros UEFA-Kupa előselejtezőről (20.45 óra) a Petőfi adón 22.00- tól 22.40-ig adnak közvetítés. Jó rádiózást! Hírek a foci világából Ricardo Sa Pinto fellebbezést nyújt be a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez. Sa Pinto, aki július 2-án a spanyol Real Sociedadhoz igazolt, még az FC Porto játékosaként 12 hónapos eltiltást kapott, mivel márciusban bántalmazta a portugál válogatott szövetségi kapitányát, Artur Jorgét. *** A német labdarúgó Bundesliga első osztályába feljutott Kaiserslautern szerződtette Ciriaco Sforzát, az olasz Intemazionale svájci középpályását. A válogatott játékos megszerzéséért az angol Everton is mindent megtett, a jelek szerint azonban a szigetországiak hiába fáradoztak. A Kaiserslautem 3.6 millió dollárt fizet Sforzáért, aki négyéves megállapodást írt alá. Az Ipswich Town játékosa, Craig Forrest 840 ezer dolláros vételár fejében költözik a West Ham Unitedhez.-Egy nagy klub nagyszerű ajánlatát fogadtam el - nyilatkozta a 29 éves hálóőr, miután aláírta a hároméves szerződést. Forrest 13 évet töltött az Ipswich Townnál. Az elmúlt idényben a Chelsea együttesében is szerepelt. Négymilliós sakkbajnokság Négymillió forint lesz a díjalapja az október 21. és 31. között Budapesten rendezendő Hungaropharma Magyar Szuper Sakkbajnokságnak. A gyógyszerkereskedelmi részvénytársaság által felajánlott összegből a hat résztvevős verseny legjobbja 1 250 000 forinttal gazdagodik! A hat induló: Alekszandr Csernyin (2640 pont), Lékó Péter (2635), Almási Zoltán (2615), Portisch Lajos (2610), Pintér József (2590) és Sax Gyula (2570). A verseny értékszáma 2610, azaz FIDE XV. kategóriás, így ez lesz a Magyarországon eddig rendezett legerősebb verseny. Kolumbia nyert - Világbajnoki selejtező meccsen Kolumbia labdarúgó-válogatottja 1-0-ra győzött Ecuador ellen Amerre megfordult, leginkább csak győzött a Salgótarjáni KC - Beszterce fiú csapata Sikerre ítéltetett serdülő kézisek Kiemelkedő sikereket vallhat magáénak a Salgótarjáni KC- Beszterce fiú serdülő kézilabdacsapata, amely megnyerte a korosztályos megyei bajnokságot, remekül szerepelt a győri Balázs Kupán, országos elődöntőbe jutott a diákolimpián, s az előző évhez hasonlóan megnyerte a Budapest- baj nokságot.- Mindenekelőtt szeretnék köszönetét mondani a Salgótarjáni KC elnökségének a lehetőségek biztosításáért, a gyerekeknek és a szülőknek pedig a példás, sportszerű hozzáállásért- kezdte beszélgetésünket Szabó Attila, a csapat edzője.- Kik voltak ellenfelek a Bu- dapest-bajnokságban?- Az NB I-es Elektromos, a nagy múltú Budapesti Honvéd, az NB I-es Százhalombatta, az NB I/B-s Csömör, a felnőtt csapatunkkal azonos csoportban szereplő Szigetszentmiklós és más csoportokban szereplő NB-s csapatok korosztályos együtteseivel küzdöttünk. A csapat tagjai. Álló sor (balról jobbra): Őze Péter, Szabó Aladár, Bognár Attila, Szabó Sándor, Pá(fi Gábor, Szabó Attila edző. Ülő sor: Kovács Zoltán, Szabó Tamás, Szklenár Zsolt, Szopoczi János, Molnár Károly, Kajsza Tamás, Babják Péter. Könyökölnek: Uhrin Gergely és Simon Attila. Hiányzik a képről: Pap Lajos.- Hogyan alakult az eredménylistátok?-Tizennégy mérkőzést játszottunk, ebből tízszer győztünk, kétszer döntetlenre végeztünk és kétszer vereséget szenvedtünk. Összesen 22 ponttal lettünk aranyérmesek, a 20 pontos Szigetszentmiklós és 19 pontos Budapesti Honvéd előtt.- Miként értékeled a fiúk teljesítményét?- Személy szerint nem szeretnék senkit kiemelni, mindenki nagy lelkesedéssel, odaadással dolgozott az edzéseken és játszott a bajnokságban.- Kik voltak a csapat legeredményesebb játékosai?- A házi góllövőlistát 37 góllal Szabó Tamás vezette. Őt követte Szabó Aladár (34), Pálfi Gábor (32) és Bognár Áttila (30). Ők voltak az úgynevezett „húzóemberek”. Mulicza Ferenc