Nógrád Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-21 / 168. szám
Megyei Körkép PÁSZTÓ 1997. július 21., hétfi Gálával búcsúzott az I. Saigon Nemzetközi Rocktábor Lőttek Szürke hétköznapjainak Négy szlovák és öt magyar zenekar randevúzott egy héten át Salgótarjánban, a Borbély Lajos Szakközépiskolában, az I. Saigon Nemzetközi Rocktábor lakójaként. Az együttesek gálakoncerttel búcsúztak a várostól szombat éjszaka. Színpadon a tábor egyik résztvevő zenekara Nos, ázsiai vendég nem volt - pedig adódna a tábor nevéből -, mindössze arról van szó, hogy a salgótarjáni Saigon zenekar, s annak örökmozgó vezetője, Oláh Zoltán, alias Szürke hívta életre ezt a próbálkozást. Kicsit továbbképzés jelleggel, amit bizonyít, hogy az EDDA együttes három tagja is tartott bemutatót számukra, kicsit a megmérettetés okán is, mivelhogy Som Lajos és Hajnal Gábor, a Piramis egykori alapítói is „szemlét” tartottak a rockpazenéje jelentette, vagy a mármar jazz-be hajló Jazz Vision Fülekről. Rajtuk kívül itt volt még a Jutka bábszínháza Ér- sekvadkertről, a RAF II Duna- szerdahelyről, a Frivol Bá- tonyterenyéről, az AENEAS Losoncról, a Bermudy Fülekről és a Totálkár Páhiból. Az együttesek a valamikori szakmunkásképző ebédlőjét rendezték be főhadiszállásként, s ott folytak a próbák reggeltől délig, majd délutántól késő éjfélig. Közben a Dolina kisvendéglő biztosította számukra az energiát. Az EDDA együttes három tagja - Alapi Pisti (gitár), Hetényi Zoli (dob) és Kicska Laci (bőgő) - folyamatosan csiszolta a fiúk, illetve az egyetlen hölgy tudását.-Az egészben a legnehezebb a szervezés volt - emlékszik vissza Szürke. Mintegy 650 ezer forintba került a tábor, nem számítva egy sor vállalkozó jótékony adakozását. Meg kell említenem Juhász József segítségét, aki nélkül megbuktunk volna, de kisegített egy mikrobusz- szal. Nem jöhetett volna létre a buli, ha nem áll mellénk a megyei közgyűlés, Salgótarján polgármestere, s persze Takács Tamás, a sportcsarnok vezetője. A sor persze nem teljes.- Mi lesz a következő teendőd?- Húszadikán éjszaka véget ér a koncert, másnap kezdem a jövő évi tábor szervezését. Úgy látom, hatalmas igény van rá, s két-három zenekar talán épp ennek köszönhetően készítheti el demo-felvételeit, netán első lemezét. T. N. L. lánták között.- Én már nem is nevezném palántáknak a srácokat - meséli Szürke a gála előtt -, hiszen egytől egyig jól felkészült csapattal találkozhattunk. A legnagyobb meglepetést számomra a balassagyarmati No Future trash-metal Nemzetközi állatvédelmi találkozó Jákotpusztán Európai normák nyomában Ha Európához kívánunk csatlakozni, az állatvédelem terén is át kell vennünk az uniós normákat. Sajnos, hazánkban még törvény sem született a kérdésről, ezért is nagy jelentőségű a Jákotpusztán ma kezdődő, ötnapos szakmai találkozó. Dr. Keszthelyi Tibor, az Eto- farm vezetője ezúttal svájci szakembereket is meghívott. A konferenciák során szó esik majd az állatvédelem ezredforduló utáni európai helyzetéről, a mai magyar valóságról, az állattartás, állatkísérletek etikai kérdéseiről, a vadon élő és az állatkerti állatok védelméről, valamint az állatvédelem és a társtudományok egymásra hatásáról. A konferenciát - mint eddig szinte mindig - ezúttal is kiállítás teszi színesebbé. Ezúttal poszterek láthatók majd a tanácskozás helyszínén, melyek közül némelyiket meg is vehetik az érdeklődők. Rájuk is számít a házigazda, s ismét lesz lovaglás, szamaragolás, túrázás, teadélután, folklórest és szabadtéri party. (németh) Fábry Sándor már törzsvendégnek számít Salgótarjánban Kertnyitás a „Józsinál” Megnyitotta kapuit Salgótarján főterén a kerthelyiség, melynek törzsvendégei közt a Focus Rádió műsorvezetőivel és Fábry Sándorral, az ismert humorista közíróval is gyakorta találkozhatunk majd.-Délután kettőtől este 10 óráig tartunk nyitva, rendezvényeknél természetesen tovább is - mondja Kojnok Nándor, a kerthelyiséget üzemeltető DAX Bt. ügyvezetője. Tavaly nagy sikert aratott Demjén Ferenc estje, a helyi jazz-balettesel produkciója, a mozivetítétések s hogy ki ne hagyjam, a vitrio los humorú Fábry Sándor, ak az idén is fellép majd nálunk Minden pénteken zenés prog rammal készülünk. HONDA. MA RÚZS AUTÓSZALON ÉS SZERVIZ 3100 Salgótarján, Rákóczi út 135/A. Tel./fax: 32/441-666, 441-888. SZERVOKORMÁNY, LÉGKONDICIONÁLÓ, ELEKTROMOS ABLAKMOZGATÁS, ELEKTROMOS TÜKRÖK, KÖZPONTI ZÁR, IM. RIASZTÓ, ÁLLÍTHATÓ KORMÁNY, LEHAJTHATÓ HÁTSÓ ÜLÉSEK, ÁLLÍTHATÓ ÖVMAGASSÁG, EL. FÉNYSZÓRÓÁLLÍTÁS, SZÍNEZETT ÜVEGEK, DÍSZTÁRCSA, FÉNYEZETT LÖKHÁRÍTÓK, SZERVOFÉK, KATALIZÁTOR, DIGITÁLIS ÓRA, PÓTFÉKLÁMPA. 2 EV GARANCIA, KORLÁTLAN KM FUTÁS! 4 AJTÓS, 1400 cm3, 90 LE. MM 0 MÉG JAPÁNBAN IS, CIVIC AZ ÉV AUTÓJA! Rendezésre vár a szénbányászat helyzete Kovács László a szakszervezeti kongresszus nógrádi eló'készületeiró'l A Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége kongresszusának előkészületei a megyei bizottság június közepén tartott tanácskozásával kezdődtek Nógrádban. A munka végére pedig az augusztusban sorra kerülő megyei küldöttértekezlet tesz pontot.-Négy nehéz év munkája vár összegezésre, megjelölve természetesen a további célokat és megvalósításuk leghatékonyabb módszereit - mondja Kovács László, a bányaipari dolgozók, a bányásznyugdíjasok Nógrád megyei bizottságának elnöke.- Mindezt olyan módon szeretnénk megtenni, hogy ne sikkadjanak el azok a tapasztalatok, tanácsok, amelyeket a taggyűléseken, a bizalmi tanácskozásokon mondtak el a szak- szervezeti tagok. S itt választjuk meg azokat a küldötteket is, akik Nógrádot képviselik majd a késő őszi kongresszuson.- A rendszerváltást követően megváltozott a bányászszakszervezet helyzete, szerepe is.-De még mennyire! Egyszerre súlyos gondok kellős közepén találtuk magunkat. A megyében felszámolták a másfél évszázados múltra tekintő szénbányászatot. A munkanélküli bányászoknak, a nyugdíjasoknak nem a szakszervezeti mozgalom volt az első dolguk, gondjuk. Az foglalkoztatta őket, hol találnak munkát, hogyan, miből élnek ezek után. A szakszervezet sem tudott igazán segíteni gondjaikon. A szervezeti élet szétzilálódott, a vezetés elbizonytalanodott, az anyagi források elapadtak. Sokan hagyták ott akkoriban az alapszervezeteket.- Mit lehetett tenni ilyen körülmények között?- Ha lassan, nehezen is, rendezni kellett sorainkat. Megújult a vezetés, rendszeresebbé váltak a találkozások, a tanácskozások a szakszervezeti tagokkal, a szervezeti élet élén- kebb lett. Kapcsolatot kerestünk a megyei közgyűléssel, a városi önkormányzatokkal, a civil szervezetekkel. Talán nem túlzás, ha azt állítom, hogy a bányászszakszervezet több mint háromezres tagságával a legszervezettebb, a legjelentősebb társadalmi, politikai erő ma Nógrádban. — Ez mind rendjén van. De a volt bányászok, a bányásznyugdíjasok élete ezzel még nem lett könnyebb.- Új munkahelyeket nem tudtunk teremteni, de erőnkhöz mérten igyekeztünk enyhíteni gondjaikon. Sikerült elérni, hogy a szénjárandóságot pénzre váltsák és a korábbi, meglehetősen szerény összeg is gyarapodott. Emellett kedvezményes áron szénvásárlási akciót szerveztünk, és mintegy 850 család élt a lehetőséggel. Létrehoztuk a Bányásznyugdíjas Alapítványt, amely a legnehezebb körülmények között élő nyugdíjasokat segíti ma is. Közbenjárásunkkal csaknem 180 volt bányász pihen, gyógyult Sikon- dán, a szanatóriumban. Törekedtünk arra is, hogy szélesítsük kapcsolatainkat a lakosság különböző rétegeivel. Salgótarjánban a bányászakadémia előadássorozatán, vitafórumain szép számban vett részt a műszaki értelmiség. Bátony- terenyén a nők helyzetén próbált könnyíteni a szakszervezet. Ugyancsak Salgótarjánban nyugdíjasklub alakult. A megyei bizottság segíti a hagyományok felkutatását, ápolását a hajdani bányásztelepüléseken. Támogatjuk a bányászzenekart, a dalkör működését, fennmaradását. S közben készülünk a jövő évre, hogy méltóképpen megemlékezhessünk a nógrádi bányászkodás 150. évfordulójáról.- Mit tesznek a kongresszusi küldöttek tarisznyájába? Milyen javaslatokat visznek az országos tanácskozásra?- Bizony nehéz lesz a tarisznya, mert sok megoldásra váró gond kerül bele. Közülük a legfontosabb, hogy a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége a lehető legrövidebb időn belül megnyugtatóan rendezze a szénbányászat helyzetét a kormánnyal. Ebbe a bányák újranyitása éppen úgy beletartozik, mint a bezárt bányák körzetében új munkahelyek létesítése. Követendő példaként mondom, hogy 1968-ban a bányák bezárásával Nógrád 280 milliót kapott a kormánytól új munkahelyek létrehozására, így újult meg többek között a bányagépgyár, épült fel a Ve- gyépszer, a Ganz-Mávag, a Fű- tőber, a kazári és a jánosaknai gyár. Nem kevesebb mint 3 ezer ember kapott lehetőséget a munkára. S egyáltalán nem mindegy a nógrádi szénmedencében élő embereknek, hogyan alakul a szénbányászat jövője. Ami pedig a szakszervezeti mozgalmat illeti, a munkát a területi elvre és gyakorlatra kell alapoznunk. Új, a kapitalizálódó viszonyoknak megfelelő munkastílust, módszereket kell keresnünk, hogy sikeresebben képviselhessük a szakszervezeti tagok érdekeit. Az érdek- védelmi munka egyik legfontosabb feladatának pedig azt tartjuk, hogy valamennyi üzemben megkössék a kollektív szerződéseket, megvédj ük azokat a vívmányokat, amelyeket korábban már megszereztünk. Szükség lenne arra is, hogy újrakezdjék tevékenységüket a szakszervezeti jogsegélyszolgálatok és a szakszervezetek képviselői ne csak a parlamentben kapjanak helyet, hanem az ön- kormányzatokban is. Azt hiszem, ezek a legfontosabb dolgok, amelyeket a kongresszus asztalára szeretnénk tenni. Bízva abban, hogy a tanácskozás vállalja az 1903 óta működő szakszervezeti mozgalom legnemesebb hagyományait, a baloldali elkötelezettséget, a valódi érdekvédelmet, a szolidaritást.-Hol tartanak most a megyei küldöttértekezlet előkészületeivel?- Programunknak megfelelően halad a munka. Folynak az alapszervezeti taggyűlések, a csoportbizalmiak tanácskozásai, amelyeken vezetőséget, bizalmiakat és kongresszusi küldötteket választanak. Megalakultak a megyei küldöttértekezletet előkészítő munkabizottságok is. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, a szakszervezeti tagok körében élénk az érdeklődés, kritikusan mérlegelik a munkát és sok hasznos tanácsot adnak a jövőre vonatkozóan. V. G.