Nógrád Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-19-20 / 167. szám

1997. július 19., szombat Látóhatár 7. oldal Zárszó a nyári egyetemen: nagy értéket jelentenek a „salgótaijáni júliusok” Tovább égnek a fáklyák Nicole Weigel, Christiana Pape, Docso Docsev ,Jövőre, veletek, ugyan­itt” - hangulatban köszöntek el egymástól a 22. Salgótar­jáni Nyári Egyetem hallgatói. Többségük határainkon kí­vülről - magyarlakta terüle­tekről és távolabbi országok­ból - érkezett. Az „Éltető örömök - pusztító szenvedé­lyek” című kurzus zárónap­ján négyükkel beszélgettünk arról, hogy miként érezték magukat, milyen - szellemi és érzelmi - munícióval utaznak haza és mit tanácsolnak a kö­vetkező év programjának ki­alakításához? Nicole Weigel, müncheni if­júságkutató: -Jónak tartottam, hogy a programban megfelelő arányban kaptak helyet az el­méleti és gyakorlati kérdések. Kitűnő szakemberekkel sikerült találkozni, megismerkedni. Azt hiszem, hogy a különböző or­szágokból (Jugoszláviából, Olaszországból, Romániából és természetesen Magyarország­ról) jelen volt résztvevők egy részével hosszú távú kapcsola­tokat is megalapoztunk. Christiana Pape, egy 10-16 éveseket tanító dortmundi is­kola pedagógusa:-Nagyon jól éreztem magam, élveztem a magyaros vendég­szeretetet, tetszett, hogy a kü­lönböző országokból jött hall­gatók milyen gyorsan megértet­ték egymást. Két javaslatom lenne: kevesebb témát kellene napirendre tűzni és azokat rész­letesebben, ráérősebben kellene megvitatni. A délutáni trénin­gek is kapcsolódjanak a fő té­mákhoz. Az is jó lenne, ha az érintettek - a fiatalok, az ifjú­sági szervezetek képviselői - is szót kapnának a programban. „ ÖocW.^Docsev, iskolapszi­chológus a bulgáriai Gabrovo- ból: -Miután ugyanezekkel a problémákkal küszködünk, amelyekről itt szó esett, jól tu­dom hasznosítani az elhangzot­takat. Magas színvonalú elő­adásokat hallottam, példás szervezőmunkát tapasztaltam, udvarias, jó kedélyű szerve­zőkkel találkoztam. S ezúttal is elbűvölt a finom magyar konyha. Azt szeretném, ha kö­zösen tudnánk a továbbiakban is dolgozni a „Demokrácia az ifjúságért” projekt keretében. Biacsi Maja szabadkai szoci­ológus: - Én már tavaly is itt voltam, s az akkor kialakult jó kapcsolatok révén sikerült két salgótarjáni előadót - Török Ivánt és Ponyi Sándort - meg­hívni a Vajdaságba. Remélem, ezúttal is „tovább tudjuk égetni a fáklyát”. Nagy érték, hogy egyáltalán vannak ezek a „sal­gótarjáni júliusok”, s mindent meg kell tenni annak érdeké­ben, hogy a jövőben is legye­nek. - csongrády ­Biacsi Maja fotó: r. T: Otszázéves örökség... A művelődési miniszter köz­reműködésével a napokban az Országgyűlés Könyvtárába kerülhetett Werbőczy híres Hármaskönyvének egy példá­nya. Szinte ereklyeként adták és vették át az 1513/14-ben a Nógrád megyei Alsópetényben íródott mű árverésen vásárolt eredeti példányát. Valódi öröm: a parlamenti könyvtár gyűjteményéből a jö­vőben nem hiányzik majd a „Tripartium”. Első hallásra bölcsnek, lelkesítőnek tűnhet a szituáció mai konzekvenciája is: ahogyan Werbőczy jogtör­téneti szempontból híres Hár­maskönyve a korai magyar jogalkotás modernizációs re­meke volt, úgy hasonlóan kell a mai magyar Országgyűlés­nek is időtálló törvényeket al­kotnia... Bizony ebbe, a sajtó szá­mára megfogalmazott alkalmi bölcsességbe bejßborzong az ember. Hiszen nem kevesebbet sűrít ez a lelkesült gondolat, mint azt, hogy a közel 500 éves törvénykönyv a XVI. századot követően a nemzet modernizá­ciójának olyan eszköze volt, amit ma is példaként lehet kö­vetni a törvényalkotóknak. El­képesztő félreértés! A kétségtelen jogtörténeti jelentőségű mű árnyékában el lehet felejteni, hogy a Hár­maskönyv kizárta a parasztsá­got a „ nemzetből” ? Milliókat rekesztett ki az alkotmányos jogokkal rendelkező polgárok köréből. Ha 1513-14-ben „csak” a köznemesi párt ér­dekei szerint szerkeszti, rögzíti Werbőczy a szokásjogot, ak­kor is nemzetietlen, de a Dó­zsa parasztfelkelés megtorlá­saként a törvénykönyv kiegé­szült azokkal a szintén Wer­bőczy által szövegezett törvé­nyekkel, amelyeket az 1514-es év őszi Országgyűlése a ke­gyetlen bosszú ambíciójával szavazott meg. ' Természetesen a köznemesi párt érdekei szerint! A jobbá­gyot ekkor kötötték a röghöz, és véglegesítették földesurá­nak feltétlen és örökös szolga­ságában. A földesúri adó, a robot, a tized, a kilenced ekkor válik elviselhetetlen teherré, ekkor ítéltetik arra a magyar parasztság, hogy látástól va- kulásig dolgozzon, küszköd­jön, mások boldogulására. Bi­zony nemhogy modernizációs mintaelemei nincsenek a Hármaskönyvnek, de egyene­sen máig fújó nemzeti tragédia szelét csapta fel: a bosszú­vágytól diktált törvények meg­bénították a gazdaságot, lehe­tetlenné tették a polgároso­dást. A pártérdek, nemesi ön­zés nyomán a parasztság, a jobbágyság „országszerte egyformán” alkalmatlanná válik gazdasági hivatása be­töltésére. Ez a tragikus törvényi „szabályozás” éppen hogy év­századokra széttaposta a mo­dernizáció esélyeit. Sőt ezen­kívül sok millió nyomorúságba taszított állampolgár szívéből ölte ki a bizalmat, ragaszko­dást az állam iránt, a király iránt. Lehet olyan törvényes­séget tisztelni, amelyik elpusz­tít? Nem! Az ilyen hatalmat el­lenségesnek kell tekinteni. Olyan hatalomnak, amit ki kell játszani, önvédelemből be kell csapni... 1848-ig Werbőczy Hármas­könyve a nemesség bibliája volt, de mi lett 1848-ra a ma­gyar parasztsággal? Micsoda mély nyomorúságba süllyedt, és micsoda emberfeletti küsz­ködéssel kezdhetett csak pol­gárrá válni a XX. századra, hogy aztán az 50-es évektől megint csak elkezdődjék egy új megnyomorítás, egészen más ideológiai alapokon. Bizonyo­san állítható, hogy a magyar falu, a magyar mezőgazdaság, a polgárosodás ügye a XX. század legvégére sem heverte ki Werbőczyék törvénykezését. S a mai korszerűsítési törekvé­seknek is gyakorta ugyanaz a „felsőbbséggel szembeni” bi­zalmatlanság, gyanakvás a gátja, amit nemzedékeken át megörököltünk 500 év alatt Werbőczy jobbágyaitól. Bi­zony ma is milliókból hiányzik a ragaszkodás és ma is na­gyon nehéz szeretni ezt a hazát a pártérdekek önzése miatt. Biztos, hogy milliók javára születnek a törvényeink? S ilyen helyzetben adják hí­rül ünnepélyesen az Ország- gyűlés épületében, hogy ma is modernizációs törvénykezési minta lehet a Hármaskönyv . . . Bizony beleborzong az ember a képtelen lehetőség fenyege­tésébe: Isten őrizzen meg min­ket attól, hogy bárki is kire- keszthetö legyén a nemzet­ből” ! Erdős István Indokolatlanul túlpolitizáltak az emberi, társadalmi viszonyok az egykori szocialista országokban Vége felé jár a mézeshetek időszaka - Késésben a kultúra... Dr. Buda Béla orvos, pszichiáter, pszichoterapeuta a közelmúltban kétszer is Salgótarjánban járt. Először a szociális intézményekben működő középvezetőknek tartott előadást a szervezés, vezetés té­makörében, majd a TIT Salgótarjáni Nyári Egyetemének vendé­geként az ifjúság mentálhigiénéjének helyzetéről beszélt a kocká­zatok tükrében. A sokoldalú tudományos tevékenységet kifejtő ne­ves személyiség készséggel válaszolt kérdéseinkre.-Ön miért tulajdonít kiemelt szerepet a vezetésnek, a veze­tőknek, hiszen a társadalomban gyakorta az ellenkezője látszik?- Az előző társadalmi rend­szerben a vezetést nagyon be­szűkítették. Kötött programok szerint képzelték el a társadal­mat a tervgazdálkodás, a költ­ségvetési elosztási elvek sze­rint. Alig volt igazában lehető­ség a valóságos vezetésre, s csak a szabadabb viszonyok között, amikor már begyűrűz­tek bizonyos nyugati problé­mák, akkor kezdtek elvárni a vezetőktől szakértelmet, krea­tivitást. Akkor jelent meg a ve­zetőképzés, amiben nagyon sok ember vett részt, de ez részben formális volt, másrészt pedig a nyugati módszerek és ismere­tek nem voltak hasznosíthatók a szocialista vállalati körülmé­nyek között. Mégis sok feladat és probléma tudatosult a veze­tőkben a rendszerváltozás ide­jére. Versenyhelyzet A nyolcvanas évek végétől, a kilencvenes évek elejétől, az újonnan alakult szervezeti struktúrákban sok helyen a ve­zetőknek tényleg meghatározó szerepük volt. A vezetés min­dig előnyös helyzetben van, ha új organizáció keletkezik, és ha a vezetők maguk válogathatják meg (kulcs)munkatársaikat.- Az új munkahelyi struktú­rában dolgozó ember nagyon is odafigyel, hogy mikor mehet betegállományba, mert a fel­adatát végre kell hajtani. Ha nem, akkor jön egy másik, akit odatesznek helyette. Ilyen helyzetben a vezetés lehetősé­gei jobbak. A vezetés ugyanak­kor a jelen időszakban növekvő problémák elé kerül és én azt hiszem, hogy a mézeshetek időszaka vége következik be. Ha ugyanis nagyon kiterjed a privatizáció, külföldi magáncé­gek is versenyhelyzetbe kerül­nek. Sok vezető ismét nehéz vagy éppen krízishelyzetben érzi magát. Annak ellenére, hogy a külföldi vállalatok a személyzet különböző szintjei­nek képzésére, továbbképzé­sére nagy súlyt fektetnek. Hunka van, de...- Valamikor, a hetvenes évek­ben párt- és állami határoza­tokkal próbálták generálni a szervezettség javítását, azután minden elsikkadt. Most hogyan látja a helyzetet?- A szervezeti kultúra keve­set fejlődik. Nyugaton is termé­szetes módon alakult ki, nem művileg, hanem a szokások és a hagyományok hozták létre. Ná­lunk lassan halad előre, de hát még rövid az idő, végül is ez lesz a változás egyik motorja. Valószínűleg többet kellene foglalkozni a szervezeti élet problémáival. Azt hiszem, s remélem, hogy ez is megoldó­dik. Az'egykori szocialista or­szágokban mindenütt túlpoliti­zált az élet. Ma a sajtó, a tömeg­tájékoztatás aránytalanul és ér­demtelenül sokat foglalkozik a relatíve jelentéktelen politikai eseményekkel. A fantom pártok fantom eseményei fenntartják a közvélemény figyelmét, mi­közben nagyon sok olyan szfé­rája lenne az életnek, ami az embereknek sokkal fontosabb. -Hogyan ítéli meg ebben a kérdéskörben a nyilvánosság szerepéi?- Ezt ambicionálja a modem szervezetek PR (public relati­ons) szükséglete, illetve image- keltése, a saját ügyeik nyilvá­nosságra hozása. Most ügyetle­nül megírt fizetett cikkek jelen­nek meg, amit esetleg nem is újságíró írt, hanem aki éppen megkapta a feladatot. Ki kel­lene hogy alakuljon egy szakúj­ságírás, és olyan újságírók kel­lenének, akik például a szerve­zeti viszonyokba egy kicsit be­ássák magukat. Nyugaton a színvonalas magazinok így azért tudnak közvélemény­formálók lenni. De azt hiszem, hogy a munkaszervezetekről is az tudna igazán írni, aki egy ki­csit is megismeri a vezetés vi­lágát, aki volt szervezetekben, üzemi újságírásban.- A régi rendszerben a mun­kahely járt, az alkotmányos jo­gok része volt, bár morogtunk, hogy nem fizetik meg. Pszichi­kai szerepét most látjuk, amikor munkanélküliség van. Sokszor a munkanélküli sokkal többet keres, mint amikor dolgozott és mégis nagyon elégedetlen, mert hiányzik a kényelmes, langyos mélyvíz. Mert aki ma dolgozni akar, az azért tudna dolgozni.-Reméljük, hogy ez a kör­nyezet megtermeli majd a szükségletet és megtermeli az új típusú újságírást is, mert még mindig nem a vállalkozás do­minál a sajtóban, hanem a régi kapcsolatrendszer. Egyszer azonban bekövetkezik, hogy valóban versenyeznek a lapok egymással.- Kifejtené a véleményét a munkanélküliség és az öngyil­kosságok összefüggésével kap­csolatban?- Országosan csökkent az öngyilkosságok száma és tu­dományos adataink szerint a munkanélküliségnek nem tu­lajdonítanak speciális szerepet az öngyilkosságban. De min­denképpen egy olyan stressz, amely az életben meglévő más problémákkal -családi, önér­tékelési gondokkal, lelki beteg­ségekkel - együtt számít. Más­részt a munkanélküliség komp­lex jelenség. Korábban is, ha a sajtó az öngyilkossággal fog­lalkozott, mindig volt valami durranása. Az öngyilkosoknál szétesnek a családok, az elvált férfiak negyven százalékos apák. Egy fodrászlány öngyil­kossága kapcsán a durva, rideg munkahelyi viszonyok merül­tek fel háttérként. Azt nem ve­szik észre, hogy problémájuk van. A környezet mindig egy okot keres és ez világszerte így elhangzott, hogy egészen ma­gas napszámot fizetnének és fogdossák az embereket. Mint­egy 15 százaléka a munkaképes lakosságnak munkahelyi segé­lyen van, mégsem lehet nap­számost kapni. Több ezer forin­tos napszámért dolgozni nem megy el senki. Holott mindenki tudja, hogy tele vagyunk a kör­nyező országok magyarjaival, akik sokszor hozzák magukkal az ottani román, szerb barátai­kat és nyakra-főre dolgoznak. S mindenki nagyon boldog, mert nyer az üzleten. Ez is mutatja, hogy dolgozni lehetne, de ne­héz szerezni értő embereket a munkákhoz. Jól tetten érhető a Dr. Buda Béla professzor Salgótarjánban van. Az öngyilkosságban öi^ magában nem döntő dolog a munkanélküliség. De mint megterhelés, mint utolsó csepp a pohárban kétségtelenül lehet az. Egy végső tőrdöfés, ami el­veszi még azt a lehetőséget is, hogy az egyén bizonyos pénz felett rendelkezzék.-Egy dunántúli városban a helyi gondokról konzultáltunk és ott is a munkahely-nélküli­ség emelkedett ki. Ez egy sző­lőtermelő vidék volt és végül lelki passzívvá válás, ami hoz­zájárul az önpusztításhoz. Szex és alkohol- 1972-ben jelent meg A szexua­litás modern elmélete című könyve. Akkor utalt rá, hogy ezen a területen nagy elmara­dást kell behoznunk. Most mi a helyzet, sikerült-e?- Sajnos, nem sokat fejlődött a szexualitás sem. Ez is, úgy látszik, hogy áldozatul esik a túlpolitizáltságnak, az életszín­vonal, az életigények túlhajtá- sának és az ebből következő túlmunkának.-Éppen most készítem elő egy szerző cikkét egyik szakla­punkba. ’90-ben végzett egy felmérést a magyar szexuális viszonyokról és ezt ’96-ban megismételte. Úgy néz ki, hogy csökken az érdeklődés a szexu­alitás iránt, elhasználódnak az emberek, és hát az alkohol is nagyon nagy probléma. A kul­turáltság szintje, sajnos, nem nő, ezt mutatja, hogy az abor­tusz még mindig a fő születés­szabályozási eszköz. Az iskolai szexuális nevelés még ma sem indult meg. Az egyházak szere­pének a növekedése ebben is megnyilvánul, pedig ez nem lenne szükségszerű. Nyugaton ez nem jellemző az egyházakra. Egy bizonyos politikai prüdéria is keletkezett. Ezt én magam is megéltem. Amiatt veszítettem el irányító állásomat, mert túl szabadosnak ítélték felvilágo­sító munkánkat. Lassú fejlődés- Én mindig bízom abban, hogy a társadalmak organikus egységek és fejlődőek. Majd csak átalakul most már a társa­dalom, túljut ezeken a nyűgö­kön. Persze az emberi viszo­nyok lassan fejlődnek. Gondol­junk csak arra, hogy ha mé­giscsak bekövetkezik a demok­ratizmus, akkor megjelenhet­nek szabadon a lakossági igé­nyek, érdekek. Az önsegítő, ön­tevékeny szervezetek pedig felerősítenek dolgokat.-Tehát a kultúra normális fejlődési lehetőségei megindul­nak és talán behoznak valamit a késésből. Ámde e késés követ­kezményei valószínűleg az idő­sebb generáció életében már nem javulnak. Ehhez legalább egy évtized, másfél évtized kell. Mi már ebből nem sokat élvezünk. Pádár András

Next

/
Thumbnails
Contents