Nógrád Megyei Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-12-13 / 161. szám
1997. július 12., szombat ^^ffsZÉCSÉNY Nógrád Megyei Hírlap G. Szűcs László jegyzete Kell a vasút, mindenhol T Táltozó világunkban kevés V olyan vállalat létezik, ami - látszatra legalábbis - változatlan maradt. Az egyik ilyen a több mint másfél száz éves Magyar Államvasutak; volt idő, hogy az ország egyik legnagyobb gazdasági egysége volt. Nem véletlenül emlegették úgy, hogy „állam az államban." Saját, országos szervezeti rendszerrel, önálló ipari és kereskedelmi bázissal, szociális, művelődési, egészségügyi és lakásügyi „hálóval", nyugdíjhivatallal. Saját dátummal a naptárban: a „Vasutasnap"-pal. Július második vasárnapján ismét a vasutasokat köszönti az ország. Mert bár mostanában egyáltalán nem a legnagyobb vállalat, és hovatovább távolról sem hasonlít néhány évvel ezelőtti állapotára, de azért üzemel. „Kell a vasút Európában!” hangzik a MÁV Rt. jelmondata, - bizonyítani akarván ezzel is, hogy az Eurokonform kötött pályás közlekedés a cél hazánkban is. S hogy nemcsak szavakkal ünnepelnek, bizonyítja az is, hogy éppen az elmúlt napokban Budapest és Hegyeshalom között 160 kilométeres pályát adtak át, amelyen 200 km-es végsebességgel száguldó kocsik veszik fel a versenyt a két szomszédos főváros közötti légiközlekedéssel. „Kell a vasút - mindenhol!” - mondjuk mi, nógrádiak, amikor elszorult lélegzettel figyeljük: mikor szűnik meg a nyugat-nógrádi térségben a mellékvonali közlekedés vagy tapasztaljuk, hogy a nemzetközi fővonalnak nevezett salgótarjáni egyvágányú pályán az új menetrendben ismét nőtt az egyébként is magas menetidő. ígéretekben nincs ugyan hiány, de a puszta tény az, hogy miközben Amerikában dollár- milliárdokat költenek az új vasútvonalak kiépítésére és Nyugat-Európában is reneszánszát éli a sínen való közlekedés, nálunk nem biztos a vasútvonalak sorsa. Erről nem a jelenlegi vezetés tehet. „Ahány talpfát felszednek a mellékvonalakon, annyi szeget vernek a vidék koporsójába." - nyilatkozta pár hónapja Urbán Árpád balassagyarmati képviselő, amikor következetesen szembeszállva a központi akarattal, megvédte a térség sebesvonatát. Tényekkel bizonyította, hogy Angliában, ott, ahol megszűntek a vonalak, megállt a fejlődés, s csak akkor indult újra, amikor - tízszeres áron! - újraépült a vasúti pálya. MÁV dolgozóit őszinte szívvel köszöntjük: kívánunk mindannyiunknak egy megújult, európai színvonalú vasúti közlekedést, - persze nemcsak a fő-, hanem a mellékvonalakon is! Beléptünk a harmadik pollen-időszakba Parlagfüpusztítás kézzel és géppel (Folytatás az 1. oldalról) időszerűségével, jelentőségével. S a hangsúlyt ma már leginkább arra helyezik, hogy mindenki vegye a fáradtságot, a kaszát, sarlót, fűnyírót, ne csak az intézményes takarítást végző cégektől várja ezt el. Megyénkben a tisztiorvosi szolgálat kérésére a háziorvosok is részt vesznek az allergia megelőzését szolgáló egyéni „idénymunka” szükségességének tudatosításában. A növény felismerése és - városokban - a köztisztasági brigád értesítése, újbóli érkezésének kivárása ugyanis nem elégséges a nyári közellenség visszaszorítására. Zagyvapálfalvai lakosok szűkebb környezetükért Ösvény helyett lépcső Salgótarján Zagyvapálfalva városrészében egyre több, az ott élő lakosság kényelmét, illetve kapcsolatrendszerét szolgáló intézkedésre, akcióra kerül sor, köszönhetően a pálfal- vaiak baráti körének és ön- kormányzati képviselőiknek is. Most, pontosabban július 12- én, szombaton reggel fél kilenctől szó szerint tovább építhetik jövőjüket is szolgáló környezetüket a városrész lakói. Az ott élők jelentős részét érintő, régi és jogos elképzelés megvalósítására nyílt ugyanis lehetőség. Megépülhet a Gorkijtelepet és a Déryné-Hársfa-Makarenkó utakat összekötő lépcső, melyet jelenleg csupán egy kitaposott ösvény helyettesít. A lépcsőépítés előkészületi munkálatai (nyomvonal kitűzése, földmunkák) lapátot, csákányt, ásót is igényelnek, így a társadalmi munkában résztvevőktől azt kérik a szervezők, hogy lehetőség szerint ezekből a szerszámokból is vigyenek magukkal. A lépcső végleges elkészítésének ideje a szombati előkészítéstől függ, ezért érdemes minél többen részt venni a közös érdek mielőbbi valóra váltásában. Megyei Körkép BÁTONYTERENYE Üj autómárka-kereskedés nyalt egy patinás szervizben Balassagyarmaton Renault-val szállni élvezet ! Jönnek a franciák! Balassagyarmaton az Ady Endre út 22/a- ban, a Nyéki család rezidenciáján tegnap nyitotta meg kapuit a Renault Hungária autókereskedelmi hálózat legújabb mintaboltja. A nyitás alkalmából akciós árak mellett kedvező finanszírozási lehetőségek várják az ügyfeleket. Néhány idősebb autóőrült láthatóan kiéhezve várta a meghívókban beígért lehetőséget, miszerint majd mindenki kipróbálhatja az év autóit. Valóban lenyűgöző a Renault Mégane Scénic különösen magas és levegős, három hátsó üléssel ötszemélyesített az utastere. Vagy a Classic, sportos, sebességre teremtett vonalaival, magán viseli a Renault- okra egyébként is mindig jellemző franciás eleganciát. Néhány perc múlva a konferanszié, Szabó László — aki egyébként pap és a tulajdonos jó barátja - köszönti a meghívottakat, s a fiatal cégvezetőt: Nyéki Ákost. E tehetséges ifjú vállalkozóról megtudjuk, hogy az esztergomi ferences gimnázium elvégzése után lett autószerelő mester. Ebbéli tevékenységét persze sokan ismerték és elismerték már a városban. Majd néhány évig Németországban - ahol multiplikátör mesteri képesítést szerzett - sajátította el a szakma világszínvonalú követelményeit. Hazatérése után, majd egyéves kapcsolatfelvétel és barátság után Varga András, a Renault Hungária területi menedzsere támogatásával ez év májusában realizálódott a szerződés. Ez utóbbi fiatalembertől megtudtuk, hogy a Renault Nyéki Magyarországon a cég hatvan- egyedik szalonja, s hogy a Renault Hungária márkakereskedő hálózat, mint az egyik legpatinásabb hazai autóscég e hon negyedik legsikeresebb szállítója, eddig eladott 2196 gépkocsijával. Végül Tőzsér Zsolt Balassagyarmat alpolgármestere elvágta a város immár ötödik autószalonjának ajtaját záró szalagot. A vásárlókat bevezető árak fogadják majd. Két napig pedig egyedülálló akcióval kedveskedik a cég: bárki kipróbálhatja e francia csúcsmodelleket, feltéve ha tud autót vezetni. cha Gondok a megye mezőgazdaságában - Kamarai munka, milliókkal Elmaradó támogatások, banki segítség (Folytatás az 1. oldalról) a Nógrád megyei területfejlesztési koncepció alapján az illetékesekkel egyeztetve kidolgozta hároméves programját és feladattervét. Ebben többi között szerepel, hogy az ország más területeihez képest a fejlesztéshez 60-70 százalékos kamat- támogatás szükséges. A program megvalósítását akadályozza, hogy a szakminisztérium, a kormányhatározat alapján számított mértéket nem akarja elfogadni és biztosítani hozzá a szükséges pénzt. Ezt az év elején már tartalékolni kellett volna. Az elnökség szerint a beruházásokhoz a támogatás mértékét lakosságarányosan kell kiszámolni, amit még 25 százalékkal szükséges növelni. Ez erre az évre 597 millió plusz támogatást jelentene a megyének. Az előbbiek vonatkoznának a meghirdetésre került területfejlesztési pályázatokra is. A kormány által finanszírozandó 50 milliárd forgóeszköz finanszírozással kapcsolatban a felszólalók elmondták, hogy kedvező hatást válthat ki, de csak abban az esetben, ha az agrárfejlesztési bizottság pályázatokat elbíráló lendületét, gyorsaságát a pénzügyi lebonyolításra vállalkozó bankok is átveszik, hogy az őszi munkálatoknál már érezhető legyen ennek előnye. Az ezzel kapcsolatos pályázat elkészítését a kamara segíti. V. K. Megyei fogathajtó-bajnokság és gazdaverseny - Huszár- és tornabemutató Lovashétvége Cserhátsurányban Szombaton és vasárnap fogathajtóverseny és ezzel egybekötött mulatság lesz Cserhátsurányban. Szombaton a Jászberényi Huszárbandérium felvonulása után kezdődik a maratoni hajtás. A kettesfogatok időversenye lesz az első a keménynek ígérkező 12 kilométeres pályán. Másnap kora reggel folytatódik immár büfésátorral és kissé vásári hangulatban a lovashétvége. Díjhajtás, huszár- és tornabemutató, akadályhajtás, majd kissé játékos gazdaverseny lesz. Az eredményhirdetésre délután öt óra tájban kerül sor, ahol e verseny hagyományaihoz híven, lovas- és fogatfelszerelések találnak gazdára a legjobb hajtok között. A rendezvény védnökei a Megyei Lovas Szövetség, a Palóc Lovas Baráti Kör és Egyesület, illetve a helyi önkormányzat. Ezúton is köszönet nekik, hogy e mulatság megszervezésével az amúgy belterjes fogatversenyeket a nagyközönség elé vezetik, ezáltal is élővé téve a lovashagyományokat régiónkban is. cha RÉTSÁG 3-0,dal Hírek Vállalkozói akadémia Salgótarján - Július 14-én, hétfőn 8.30 órakor a Duna Televízió „Mit kell tenni, s mint kell kezdeni?” című vállalkozói akadémiájának műsorában a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány mutatkozik be. A megyei központ munkatársai beszámolnak tevékenységi területeikről, az alapítvány szolgáltatásairól. Véradó nap Piliny - Véradás lesz a Vöröskereszt és a véradó állomás szervezésében július 14-én, hétfőn, a falu orvosi rendelőjében. A lakosok tizenegy és tizenhat óra között vehetnek részt ezen. Az ezt követő legközelebbi véradás július 17-én, csütörtökön, nyolctól tizennégy óráig a salgótarjáni vértranszfúziós állomáson lesz. Angol vendégek Bátonyterenye - A városba érkezik július 18-án az angliai Rotherham városi fúvószenekar. Amennyiben az időjárás engedi, szabadtéri koncertet adnak pénteken, 18 órai kezdettel Kistere- nyén, a mozgalmi ház előtt. Ha az időjárás esősre fordul, akkor a Kastélykerti Művelődési Házban tartják a hangversenyt. Pályázati siker Pásztó - Több mint kétmillió forint, vissza nem térítendő támogatást nyert a város önkormányzata az Országos Foglalkoztatási Köz- alapítványhoz benyújtott pályázatán. A munkanélküliek önfenntartását szolgáló pályázat feltétele, hogy tíz hónapon keresztül 30 munka- nélkülit kell foglalkoztatni. A támogatási összegből 830 ezer forintot munkabérre, a többit a tárgyi eszközökre és készletbeszerzésre lehet fordítani. Jehova Tanúi A gyülekezet július 13-án, vasárnap két előadást tart: Salgótarjánban 10 órakor, a Rákóczi u. 13. sz. alatta ,éljünk józan gondolkodással egy elfajult világban” címmel, Bátonyterenyén 14 órakor, az Ózdi u. 11. sz. alatt „Jó hír egy erőszakos világban” címmel. Ma zárja kapuit a salgói környezetvédelmi tábor Lepkemustrától kutatóútig Környezetvédelemből, a természet óvását, megfigyelését, kutatását megköny- nyítő eszközök használatából is ízelítőt kaptak a július 12-én véget ért salgóbányai tábor résztvevői. A környezetvédelmi táborozással, a megkapóan szép táj egy-egy különösen szép részletének közelebbi megismertetésével azokat a gyerekeket jutalmazta a szervező Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet, akik megyei szintű kömyezetismereti, biológiai, földrajzi versenyeken jelesül szerepeltek. Megnyerte ehhez a megyei környezetvédelmi, valamint a Nógrád Ifjúságáért Alapítvány támogatását, a madártani egyesület és a természet- járó egyesület szaktanácsadói segítségét is. Az ifjú természetszeretők közös időtöltésének első napjait az esőzések miatt módosították, de fedél alatt is élményteli órákat töltöttek. Amikor aztán az idő engedte, megkezdődhettek a kirándulások, apró felfedezések, rácsodálkozások a Med- ves magosán, a Kápolnahegyen, a Karancs lejtőin vagy éppen a Boszorkánykőnél. Ökológiai kutató útjuk során megismerhették az erdők élővilágát, állatnyomokat vizsgáltak, lepkefajokat határoztak meg, kőzeteket gyűjtöttek. Izgalmas feladatnak bizonyult a fészek-meghatározás, a madártani ismeret bemutatása is. Segítségre vár kezdeményezéséhez a cigány kisebbség Sikert arat, ki vályogot vet? (Folytatás az 1. oldalról) körülmények között gyártott vályogtégláról, melynek megvásárolható gépsorát már meg is tekintették Debrecenben. Az így alkalmazott megoldás számos előnye egyikeként említették a szövetség tagjai az alapanyag, a szállítás és az építkezés egyéb feladataival járó, a megszokottnál lényegesen alacsonyabb belekerülési, hozzájutási költségeket. 1998 tavaszán szeretnék elkezdeni a konkrét kivitelezéseket. Ehhez azonban (a már megkeresett intézmények, mint például az OTP támogatásán kívül) még nem vezet teljes egészében kitaposott út. A meghívott megyei pártképviselők közül megjelent Tamássy István (SZDSZ), Betz József (FKgP), Kapás Imre (SZDSZ) elmondták, hogy közvetlen anyagi támogatást nem tud pártjuk nyújtani, de a pályázatok benyújtása és az ügy pozitív támogatása érdekében mindent elkövetnek. Dr. Petercsák Zsolt, a megyeszékhely önkormányzatának jegyzője szintén biztosította a szövetség vezetőségét, hogy a betegsége miatt távollévő Puszta Béta polgármestert tájékoztatja az elhangzott elképzelésekről.-Az első egymillió forint megszerzése a legnehezebb - mondta Csonka Tibor, s reményét fejezte ki, hogy a már meglévő 500 ezer forint mielőbb meg fog kétszereződni. Reméljük, ez a tudósítás is segíteni fog ebben. B. M. Cserbenhagyás után: mese a zsarolókról És akkor jött a ló... Gyereket gázolt szerdán este fél nyolckor a nógrád- megyeri Petőfi úton egy motoros - a salgótarjáni fiút súlyos sérüléssel vitték kórházba. Romhányban, a Zrínyi úton csütörtökön reggel személy- és teherautó ütközött, a balesetnek két köny- nyü sérültje van. Délután a salgótarjáni Hunyadi úton egy autós váratlanul áttért a menetirány szerinti bal oldalra, s ott nekiment egy másik kocsinak - majd a sofőr bejelentette a rendőrségen, hogy őt „zsarolják”. Mire a jáfőr kiért, az autós eltűnt, s csak éjszaka sikerült előkeríteni. Amikor a rendőrök rájöttek, hogy kit fogtak, látható ittassága miatt vérvételre akarták előállítani, ám a férfi ellenállt, s összetört egy ajtót. Végül mégis levették a vért - amíg az eredmény meg nem érkezik, egyelőre cserbenhagyás vétsége miatt folyik az eljárás. Zsarolásról egyébként szó sem volt... Különös baleset történt csütörtökön este Somoskőújfalu külterületén, egy erdei úton: a helybeli V. R. rendszám nélküli motorja egy kanyarban ütközött a szemből érkező lovaskocsival. A helyszínre küldött rohammentő a sáros, felázott terepen nem boldogult, így a motor súlyosan sérült utasát, a fiatalkorú M. T.-t végül terepjáróval szállították kórházba.