Nógrád Megyei Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-17 / 139. szám
2. oldal SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT Megyei Körkép Jogásznak készül, francia tagozatos lesz, kitűnő magyarból és németből Szép kiejtés, irodalom, sport Pálinkás Annamária francia szakra készül Az idei altalános iskolások tanulmányi versenyében megyei szinten szép sikerrel büszkélkedhet a pásztói Gárdonyi Géza Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulója, Pálinkás Annamária. A Nyelvünkben élünk versenyben első, a Kazinczy szépkiejtési versenyben harmadik, német nyelvből pedig második helyezést ért el. Megyei elsőként eljutott az országos döntőbe ahol az előkelő hetedik helyet szerezte meg.-Tősgyökeres pásztói vagyok, bár édesapám, aki a MÁV-nál dolgozik, palotási származású. Édesanyám viszont pásztói - mondja Annamária. Az elért eredményeimet elsősorban Simon Mária igazgatónőnek, egyben magyartanáromnak köszönhetem. Nagyon sokat foglalkozik velem. Áz elmúlt évben is megyei elsőként jutottam az országos döntőbe, a „Nyelvünkben élünk” kategóriában, akkor nem kerültem az értékelt tíz közé, az idén viszont a hetedik helyen végeztem. Ugyancsak a megyei eredményem alapján részt vehettem a szépkiejtési országos találkozón. A háromnapos rendezvényen megkaptuk a Kazinczy- jelvényt.- Milyen volt eddig a bizonyítvány?-A nyolc év alatt végig kitűnő tanuló voltam. Elsősorban a humán tárgyakat szeretem, a magyart, a történelmet és a német nyelvet. Ötödikes korom óta minden tanulmányi versenyen részt veszek és megyei szinten első helyezéseket sikerült elérnem. Emellett az iskolai atlétikai versenyeken is elindulok, elsősorban futásban. Hobbim a versés novellaírás.- Hogyan tovább?- A pásztói kéttannyelvű gimnázium francia tagozatán szeretnék továbbtanulni. Távlatokban pedig egyelőre a jogász pálya áll legközelebb hozzám. K. L. Dési vendégek az Ipoly partján - Testvérvárosi látogatók Balassagyarmat erdélyi testvérvárosában, Désen tárgyalt a hétvégén az Ipoly-partiak polgármestere és alpolgármestere. A romániai forradalom első napjaiban vette föl a kapcsolatot Dés első demokratikus vezetésével az akkor Németh Géza vezette balassagyarmati ön- kormányzat. A kapcsolat azonban a forradalmi helyzetben nyújtott segélyen kívül említhető eredményt nem hozott egyik félnek sem. Ezen kívánnak változtatni a gyarmatiak. A hétvégén Juhász Péter polgár- mestert, Tözsér Zsolt alpolgármestert, valamint Szabó Endrét Dés polgármestere fogadta Erdélyben. Mint megtudtuk, találkozójukon megállapodásra jutottak a Désnek gyűjtött 3-4 ezer darabos könyvadomány Balassagyarmatról való elszállítását illetően is. Erre valószínűleg azt követően kerül majd sor, hogy a désiek tiszteletüket teszik az Ipoly-parti Vásáron, ahová a városvezetők mellett üzletemberek is készülnek a határon túlról. A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Válasz a „Mellébeszélő távbeszélők?” című cikkre Elégedettek is vannak A DECKT (helyesen: DECT) rendszer „antennára épülő fejlesztés”. Egy működőképes rendszer, amelyet már több száz előfizetőnk használ. Megelőlegezem, hogy a KNC Rt. szerződését is tanulmányozta a cikk szerzője, és az írásból csak véletlenül maradhatott ki az, hogy a 92-es szerződésben sem ígértünk hagyományos, vezetékes rendszert, csak azt, hogy telefonfővonalat és szolgáltatást biztosítunk. Egyébként KNC Rt. koncesz- sziós joga, hogy döntsön a kivitelezés módjáról. Többszöri elolvasás után sem bukkantam arra való utalásra, hogy bizony Rimócon is vannak majdnem félszázan, akik már megelégelték ezt a telefonos huzavonát. Ők elfogadják a DECT-rendszert. Róluk nincs szó ebben a címoldalas írásban... És arról sem, hogy a KNC Rt. hajlandó felállítani a DECT-tomyot alig ötven várakozó telefonigényeinek a kielégítése érdekében is. Még egy újdonság: a rimóci gyűlésnek célja is volt. Egy ajánlat a KNC Rt. részéről. A leendő előfizetők kipróbálhatják a DECT-rendszert: a terület-felhasználási engedély kiadása után 30 nappal megkezdik a telefonhálózat kiépítését, ezután hét hónap próbaidő következik. Ha a DECT-rendszer mégsem működne, amelyre igen kevés az esély, abban az esetben a KNC Rt. kötelességet vállal egy másik telefonrendszer kiépítésére. Ignác Fodor vezérigazgató KNC Rt. Kultúra, multik, drog és az egészség Tisztelt illetékesek! Mi a véleményük, nem szükségeltetik-e valamilyen intézkedés a Salgótarjánban élő fiatalok egészségének, személyiségük homo sapiens-értékének fenntartására? Tapasztalatom szerint sok művelt fiatal él ma Salgótarjánban, de sajnos ennek ellentéte is érzékelhető: alkoholizálás, drog- fogyasztás, a városban tapasztalható rongálás. Nem vagyok a fiatalok szórakozását szolgáló intézmények, kereskedelmi egységek ellenzője, de az egyes helyeken tapasztalható jelenségekre az illetékes szerveknek jobban kellene figyelniük. Néhány szórakozóhely környékén ugyanis rendszeresen látni 13-14 éves fiatal lányokat, fiúkat illuminált állapotban, a késő esti órákban. Az illetékesek feladata lenne a fokozott figyelem az ilyen helyekre! Tudomásom szerint a városi rendőrkapitányságnak feladata, hogy a káros jelenségekre felhívja a figyelmet, s legyen razzia; ez megoldást eredményező lehet. Akár hetenként is szükség lenne ilyen intézkedésre! Fontos lenne annak felderítése, hogy van-e a városban forgalomban drog? (Nagy a valószínűsége, tapasztalataim alapján.) A hivatalos szerveken lrí- vül persze a szülőknek is komoly felelőssége van. A minap beszéltem egy 14 éves lány édesanyjával: félti gyermekét, nehogy hasonló helyzetbe kerüljön. A lánya nem fogadja el intelmeit, amikor nem engedélyezi 21 óra után a diszkóban való __ m aradását; kijelenti, „őt a barátai kigúnyolják ezért.” Kedves édesanyák, akik annyit áldoznak gyermekeikre! Fogjanak össze, valamennyien jobban figyeljenek gyermekeikre a tragédiák elkerülése miatt, legyen az drog, alkohol, kutyaharapás, gépjárművekkel folytatott, a KRESZ-t sértő randalírozás. Fontos feladata illetékeseinknek az is, hogy a fiatalok foglalkoztatásának feltételeit megoldják, szórakozási, kulturális igényeiket szervezeti alapokon oldják meg, ne a mul- tiknak a világot behálózó kultúrája” folyjon még a vízcsapokból is! Ezek nem az emberi értékeket szolgálják, szűk csoportoknak jelentenek nagy hasznot, a fiatalok többségének pedig lelki romlást! Ozsvárt Barnabás Salgótarján • • NYÁRI KULONLEGESSEGEK, nem csak ínyenceknek! Opel A la Carte Egy különleges nyári ajánlat, hogy Ön nagyobb kínálatból és könnyedén kiválaszthassa álmai autóját. Előétel: Astra Light könnyen fogyasztható, ízletes csemege 5-ajtós 1.814.800 Ft-tói Sedan 1.959.600 Ft-tól Caravan 2.057.000 Ft-tól Frissensült: Astra pecsenye ízlés szerint fűszerezve, tetszés szerinti körettel bármely Astra modellhez* a háromféle kedvezmény egyike választható: • l év teljes körű, ingyenes CASCO, vagy • 100.000 Ft kedvezmény az autó vételárából, vagy • 100.000 Ft-tal csökkentett kezdő befizetés, az Opel Bank által kínált részletfizetési konstrukcióval vásárolt autóknál *a Start, Light és ice modellt kivéve Desszertek: Astra és Vectra ice gazdagon díszített, hűsítő finomságok jól felszerelt Astra és Vectra modellek, ajándék légkondicionálóval A konyhafőnök ajánlata Az akció ideje alatt készül el a szentgotthárdi motorgyárban az egymilliomodik motor, melyhez tartozó autó azonosító számát az Opel Hungary közjegyző jelenlétében előre letétbe helyezi. Az azonosító számot az Opel Hungary szeptember 5-én nyilvánosságra hozza. Az azonosító számhoz tartozó autó vásárlója, akit postán értesítünk, visszakapja az autó teljes vételárát! Az étlap ajánlatai 1997. augusztus 29-ig illetve a készlet erejéig érvényesek. Részletekért keresse a márkakereskedőket! "P*4 321-OPEL 321-6735 INFO OPEL FAX: 321-4466/6735* OPEL-©-