Nógrád Megyei Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-31-06-01 / 125. szám

1997. május 31., szombat Magazin 5. oldal Fullajtár Andreának már most nagy drámai ereje van Csalog Zsolt jaj kiáltása az elesettekért / „El az ember valahogy tovább” Monodrámát a befutott, nagy egyéniségek szoktak előadni, mert igen nehéz műfaj. Meg a főiskolai hallgatók, akiknek kö­telező „túlélniük” mint nehéz vizsgafeladatot. Fullajtár Andrea egyelőre az utóbbi minőségében mutatkozott be Salgótarjánban, de évek múlva akár az előző csoportba is tar­tozhat. Ezt igazolja a Balassi Bálint Könyvtárban Csalog Zsolt Csendet akarok című darabjában nyújtott produkciója. Egy, a társadalom peremére, konkrétan a budapesti utcára szorult, csövezésre kény­szerült asszony monológjában nemcsak - máris - komoly szakmai felkészültségéről, hanem drámai erejéről is bizonyságot tett. Átélten és átélhetően tolmácsolja a szerencsétlen sorsú, valósá­gos nőalak, Etelka élettörténetét. Hitelesen, szuggesztíven mutatja be, hogy mi mindent ki kell - ki lehet - bírni egy embernek, ha szinte minden és mindenki ellene esküszik is. Az anya nélküli, ne­héz gyermekkort egy sikertelen, több sebből vérző házasság, a ki­kerülhetetlen válás követte, majd a betegségek sora, a munkanélkü­liség, a hajléktalanok kiszolgáltatottsága. Vajon mennyiben felelős ő maga a sorsáért és mennyiben kárhoztathatok a körülmények, az ilyen, olyan társak? - kérdezi Csalog Zsolt, egyszersmind segítsé­gért, megoldásért is kiáltva. Közben persze számos egyéb, megta­pasztalt, megszenvedett életigazság is elhangzik Etelka szájából a pesti emberek közömbösségéről - legalábbis a vidékiekhez képest -, az érzéketlen gazdagokról, a lumpenek között is meglévő nagy társadalmi különbségekről.- Nincs az a kétségbeesett szituáció, nincs az a zsákutca, amely­ben nem lehetne valami fogódzót találni - sugallja az író, s nagy­szerűen érzékelteti ezt a „csak azért is”-érzést Fullajtár Andrea élettársához, a többszörösen rokkant, vak, féllábú, férfiasságát el­vesztett, alkoholmámoros, de nem buta csavargóhoz való „se vele, se nélküle” viszonyában. „Él az ember valahogy tovább” vonja le a végső, „keserédes” következtetést. Csongrády Béla Hatvan éven túl is a nagy szerelemre vár Feljövőben egy régi csillag Az Esthajnalcsillag című film nem érdemelne sok szót, ha nem Shirley Mac- Laine játszaná a főszere­pet. A szupersztár és a si­keres író, a mind a mai napig rendkívül vonzó nő 14 esztendő óta most elő­ször szerepel új filmben. Pontosabban: régi-új film­ben. Csaknem másfél évti­zede ugyanis a „Becéző sza­vak” Aurorájaként moziláto­gatók tömkelegét ríkatta meg, és most ugyanebben a szerep­ben tér vissza. Csak éppen húsz évvel idősebben. Szerepbeli élete változatla­nul kaotikus: egyik fia bör­tönben, a másik egy nagy senki; lányunokája zűrös sze­relmi ügyekbe keveredik; bo­nyodalmak egy szeretővel, aki a gyermeke lehetne. Tiszta őrület; ugyanakkor vicces, mogorva, melankoli­kus. Saját bevallása szerint a szerep egy része önmagának. A Journal für die Frau című német magazin munkatársá­nak azt is elárulja, hogy Au­Shirley MacLaine rora élete sokban hasonlít az övére. A lánya például soha nem kérte ki a tanácsát, pedig ő szeretett volna jó anya lenni. És így, hatvanas évei közepén kerek perec kijelenti: biztos abban, hogy életének nagy szerelme még előtte áll.- És az - fogalmaz - olyan lesz, mint egy földrengés ... A halhatatlanok hisznek a számmisztikában Bee Gees és a 7-es szám Kevés popegyüttes dicseked­het azzal, hogy olyan sokáig együtt maradt, mint a Bee Gees; igaz, a csapatot testvé­rek alkotják. Több mint százmillió ela­dott koronggal dicsekedhet­nek. A kritikákat a legidősebb fivér egy mondattal intézi el: - Megtanultuk, hogy mindezt kellő humorral fogadjuk. A Gibb-fiúk hisznek a számmisztikában. Első sike­rüket ’67-ben érték el. A ’77- es „Szombat esti láz” klasszi­kus szám lett. ’87-ben az „Újra győzni fogsz”-szal tér­tek vissza, miért ne remény­kedhetnének az idén? Sőt Barry 7 éves korában hatá­rozta el, hogy popsztár lesz. Nos, májusban őket is fölve­szik a Rock'n'Roll Halhatat­lanjai közé. „Mikszáth-emlékkönyv” - Tanulmányok az író születésének 150. évfordulójára „Kísértetek, komédiások, különcök” Ünnepi köteteket mutattak be e hét közepén Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Azokat, amelyek Mikszáth Kálmán születésének 150. év­fordulója tiszteletére, szinte az idei könyvhét „előestéjén” láttak napvilágot. Az Országos Mikszáth Em­lékbizottság emlékkönyvét nem is jelentethette volna meg más kiadó nagyobb illetékességgel, mint a „nagy palóc” nevét vi­selő horpácsi. A kötetben ti­zennyolc -jól ismert és ke­vésbé ismert, hazai és külföldi - Mikszáth-szakértő dolgozata kapott helyet, köztük a Nógrád megyéhez ezernyi szállal kö­tődő Praznovszky Mihályé és az itt élő Kovács Annáé. A sokszínű tanulmányok kö­zös vonása a témaválasztás, a megközelítés eredetisége, ideo­lógia-mentessége. Olvasni itt - sok más mellett - Mikszáth Jó­kai életrajzáról, a pályakezdő Mikszáth motívumvilágáról, magyarságképéről, Budapest­hez, a parlamenthez, a termé­szethez fűződő viszonyáról, Az amerikai menyecske című re­génytöredékéről, szlovák, cseh és német kapcsolatairól. „Az­zal, hogy a magunk szempont­jait, módszereit és hangját vál­laljuk, arra biztatjuk a század­végi olvasót, hogy a maga sze­mével tekintsen Mikszáth elbe­szélő világára - írja az előszó­ban Fábri Anna, aki szerkesz­tette is az emlékkönyvet. Külön kell szólni a kötet duplán korhű -mind a mik- száthi évtizedekhez, mind nap­jaink ízlésvilágához igazodó- külleméről, „nyugtatóan” ol­vasmányos tördeléséről, sok érdekességgel is szolgáló képa­nyagáról. Az elegáns tipográfia Csipka Rozália munkáját di­cséri. - csébé ­Szétszórtan, a világhír küszöbén - A Kapcsolat kitör és kazettát gyárt Szerencseisten, gyere el Tarjánba is ! Tegyük fel, hogy a Szerencseisten eljön, megveszi a Komolytalan Kapcsolat első - s éppen ezért legújabb - kazettáját, s valahol, a sokadik szám után úgy dönt, neki megéri támogatni ezt a ban­dát, akár pénzzel is. Ebben az esetben a Szerencseisten máris új nevet kap, az lesz belőle, ami minden kezdő zenekarnak, tánc­művésznek és naiv festőnek a legjobban hiányzik: szponzor. Kávézás közben, próba után, színre lépés előtt Színházi esték Innen épp az igazi szülök hiányoznak FOTÓ: P. Tr 41 Salgótarjánban jó ptJ későn kezdődött és ) már nagyon régen véget is ért az 1996/97-es színházi bérletsorozat, tehát az év hónapjainak jó részén nem volt, illetve nincs elő­adás a városban. Mintegy ezt a hiányt igye­kezett pótolni a József Attila Művelődési Központ, amikor úgynevezett szólóelőadás ke­retében meghívta a Budapesti Kamaraszínház és az MTM Kommunikációs Rt. közös produkciójában bemutatott da­rabot, a francia Jean de Let- raze komédiaszerző Kié a baba? című zenés vígjátékát. A választásban - mint aho­gyan a színháznál is - beleját­szott, hogy itt a (kora)nyár, a kikapcsolódás, a szórakozás évszaka. A közönség azonban nem honorálta egyik intéz­mény igyekezetét sem: hiszen jó, ha ötöd háznyian látták az előadást. S ezúttal nincs iga­zán mit sajnálniuk a távolma­radóknak. A habkönnyű komédiában - saját, jól felfogott külön érde­keik szerint - többen is vállal­ják a három hónapos Mackó apaságát, illetve anyaságát, de - mint lenni szokott - idővel minden kiderül s ki-ki elnyeri a párját, eléri célját. Bár taps fogadja az első színre lépéskor Balázs Pétert - aki rendezte is a darabot -, s a gyér számú néző a finálé után is illendően veri össze tenye­rét, ez mit sem változtat a té­nyen: gyengécske vígjáték ha­sonló színvonalú előadásának tanúi lehettek. A szöveg közötti dalok és tánclépések erőltetettek, mint ahogyan némelyik színész igyekezete is, hogy életet le­heljen a nehezen megformál­ható, lehetetlen figurába. Szi­lágyi Zsuzsa vénlánya a leg­természetesebb, így legőszin­tébben nevettető is. Cs. B. „A rajongó” Robert De Niróval a salgótarjáni Apolló Kamarában Elrabolják a baseball-sztár kisfiát Ezek után tisztázzunk néhány alapfogalmat: a Szerencseisten a Komolytalan Kapcsolat egyik számának „hőse”, s e cikk vé­gén majd újra megjelenik, igaz, akkor már angolul. Maga a Kapcsolat pedig egy grunge- hardcore zenét játszó, félig- meddig alternatív hattagú for­máció, olyan, amiből éppen ti­zenkettő egy tucat. De: a tizenkettő közül legfel­jebb három büszkélkedhet az­zal, hogy megérte az ötödik születésnapját, s összehozott legalább egy, stúdióban felvett, zeneileg is kiérlelt tartalmú ka­zettát. Hőseink a napokban tértek vissza Losoncról, a Powerso- und stúdióból, ahol potom har­mincezer forintért szalagra rög­zítettek tizenegy darab egyéni stílusú - közhelyesen: alterna­tív - felvételt. Ezeket majd újabb tizenöt ,rongyért” sokszorosítják, hogy aztán június végén a pia­con (nem a KGST-piacon!) is feltűnjön a SHY DEMO, a ter­vek szerint ötszáz forintnál va­lamivel olcsóbban. így éppen kijön a nullszaldós költségve­tés, feltéve, hogy a borítót gyártó nyomda nem lesz túl szőrösszívű, maga a borító pe­dig szívességből (ergo ingyen) készül az egyik alapító tag gra­fikus barátnőjénél. Ekkora információ-zuhatag után jöhet egy rövid névsorol­vasás: Székvölgyi Lóránt és/ vagy DJ Szigeti (Dénes) játszik a szintetizátoron, Fekete And­rás és Szabó Levente a gitáron, Fekete Zoltán a basszusgitáron, Kovács Gábor pedig a dobon. Puszta Gábor, azonkívül, hogy énekel, még szövegeket is ír, méghozzá angolul, mert a ze­nekar szerelne kitömi, persze csak a távolabbi jövőben. (Je­lenlegi vágyuk ugyanis az, hogy vagy száz példányt elad­janak a Shy Demoból. ..) Az anglicizmus egyébként nem a sznobizmussal egyenlő, hanem inkább a hagyományőr­zéssel. Egyszer, régen ugyanis volt Tarjánban egy Rebeca Le­wis nevű angol hölgy, aki az ILS-ben tanított, a Kapcsolat­ban pedig énekelt. Aztán haza­ment, s most a magyarok éne­kelnek angolul, helyette is. A banda további jellemzői dióhéjban: kevés fellépés, egy majdnem továbbjutást adó he­lyezés a tehetségkutató verse­nyen, utána éjszakai bolyongás Pesten, majd egy ízben váratlan bevétel: ötezer forint az egész zenekarnak, egy dex ionos fel­lépésért. Példakép nincs, csak valami, többé-kevésbé tetten érhető stí­lusazonosság a Sexepillel és a Pearl Jam-mel. A zenekar szétszórt, nem is annyira lelkileg, mint inkább fizikailag: hárman Debrecen­ben tanulnak, két ember Salgó­tarjánban van, egy Kisterenyén - így egy-egy próbához a fél országot össze kell trombitálni. Most mindenesetre sikerült, s így nemsokára megjelenhet a rétegzenét kedvelők számára nyilván értékes, árát tekintve is kibírható kazetta. Addig is tessék elképzelni, hányféle dallamot lehet írni egy olyan szövegre, hogy: Where can I find my fortune-Godl / watched above and l was down /Does he blind me or hide/Too tired in these days/Do l have to die to calm down . ..-ye­Adva van Bobby Rayburn, aki a San Francisco Giants játékosaként a világ egyik legnagyobb - 40 millió dollárt érő- baseball-sztárja és Gil Renard, a késkereskedő, aki viszont a világ egyik legszür­kébb, teljesen ártalmatlan­nak tűnő kisembere. Mivel ez utóbbi szereplőt a zseniális Robert De Niro játssza „A rajongó” című akciójelene­tekkel tűzdelt thrillerben, két­ség sem férhet hozzá, hogy kel­lemesen borzongató, kitűnő színészi játékot nyújtó két órácskát szerez majd a nézők­nek. Gil Renard, az átlagember ugyanis él-hal példaképéért, Bobby Rayburnért, (a kisportolt Wesley Snipes), mégpedig any- nyira, hogy sztárja „érdekében” még egy vetélytárs sportoló meggyilkolásától sem riad vissza. Az események azonban akkor pörögnek fel igazán, amikor az elborult elméjű Re­nard elrabolja a baseball-sztár kisfiát. . . A filmet a látvány- és akció- specialistásnak számító Tony Scott rendezte, azonban ezúttal a lövedékek helyett több teret engedett a röpködő baseball - labdáknak és mérges szemvil­lanásoknak. ,JK rajongó” a tar­jánk Apollo Kamarában május 29-étől „terrorizálja” a közön­séget. Sz. G. Szegény „árva” Mackó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents