Nógrád Megyei Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-12-13 / 85. szám
PALOCORSZAG ’97 Kiállítás és Vásár Salgótarján Városi Sportcsarnok 1997. április 16-20. Meglopott Tündérország Szomorú költészet napi ünnepségre került sor Balassagyarmaton azon posztamens előtt, melyen néhány napja még Szabó Lőrinc szobra állt. 3. oldal BUTORBAmm^J AKCIÓS PADLOSZONYEGVASAR ISO 9001 márkából bevezető áron 1 050 -1 850 Fl/m\ Több mint 120 fajta szín és minta. Salgótarján, Baglyasi út 2. Tel: 32/441-521 BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉÇSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1997. ÁPRILIS 12-13., SZOMBAT-VASÁRNAP VIII. ÉVFOLYAM, 85. SZÁM ÁRA: 34,50 FORINT bemutató április 12.y 9 h "21 " Autós Sarok K HATVAN, Bercsényi u. 18-22.J Ma: Salgótarjánban az MDNP elnöke és főtitkára Munkanélküliség, válságkezelés van remény, van értelmes cél és vannak eszközök arra, hogy programunkat megvalósítsuk. Csak akarni kell!” A Magyar Demokrata Néppárt „Alkotó ember, emelkedő nemzet” című programtéziseiből való ez az idézettöredék, amely a párt április 12-ei, tarjáni programjának is a mottója. Az MDNP ma 14 órakor, a József Attila Művelődési Központ klubtermében tart nyilvános fórumot. Napirenden a munkanélküliség és a válságkezelés témaköre szerepel. Előadók: dr. Szabó Iván, a Magyar Demokrata Néppárt elnöke és dr. Farkas Gabriella, az MDNP főtitkára. Ugyancsak előadónak kérték fel Schalkhammer Antalt, a bányászszakszervezet országos elnökét és Hranek Ferencet, a salgótarjáni cigány kisebbségi önkormányzat elnökét. Éppen harminchat éve startolt Gagarinnal a Vosztok-1 Ma van az űrhajózás napja Ittasan vádolta az igazoltató rendőröket, józanul bocsánatot kért tőlük Alkoholos álvallomás A bátonyterenyei Ózdi úton este 22 óra körül igazoltatták a rendőrök a közelmúltban R. Gyula helybeli lakost. Az illető italos volt, ámde nem annyira, hogy fel ne jelentse a rendőröket - az általa jogtalannak mondott - cselekedetükért. Megemlékezést tartottak pénteken a salgótarjáni Gagarin Általános Iskolában az űrhajózás napja alkalmából. Verses, az első űrhajósról, az űrhajózásról és űrkutatásról szóló összeállítással emlékeztek diákok és tanárok. Két furcsa bejelentés érkezett a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra csütörtökön délután. Nagy értékű lopásról, illetve feltűnő költekezésről számoltak be. A rendőrök összefüggést gyanítottak. Szimatuk nem csalt... Az első bejelentés szerint a salgótarjáni nagyállomáson egy öltözőnek használt konténerbe ismeretlen tettes behatolt és elvitt onnan 25 ezer forintot, vaPénteken déli 12 órára „időzítette” egy ismeretlen a Budapest Bank levegőbe repülését. A rendőrség azonnal munkához látott. A bombát kereső rendőrök azonban egy fia robEz alkalommal adták át a kiváló munkáért járó, az iskola által 1976-ban alapított plakettet Tótokné Bozsik Éva és Márkó Ferencné pedagógusoknak, Tamás Pál oktatástechnikusnak, és Lakatos Zsuzsa nyolcadik c osztályos tanulónak. lamint személyes iratokat. A másik bejelentés arról szólt, hogy két gyerek a Total benzinkútnál ezrekért játékot vásárolt. A rendőrök hamarosan nyomára akadtak a tetteseknek, akik régi jó ismerőseik. A két testvér közül az egyik tíz, a másik tizenegy éves. (Munkatársunknak sikerült szóra bírni a gyermekeket. A velük folytatott beszélgetést hétfői lapunkban olvashatják.) banóanyagot sem találtak. Noha az utóbbi időben mind eredményesebb a bombariadók elkövetőinek a felderítése, ez esetben a riogató személy kilétét még nem sikerült felfedni. Állítása szerint az igazoltatás során ellopták kétszáz márkáját, ráadásul bántalmazták is. Az Ügyészségi Nyomozóhivatalhoz került az ügy, ám egy idő után megtagadták a nyomozást, Két szécsényi középiskolás és egy ságújfalui kisiskolás is sikert ért el a Város- és Faluvédők Országos Szövetségének hatodik alkalommal meghirdetett ifjúsági pályázatán. A szécsényi Miskédi Miklós, a salgótarjáni Kós Károly Építőipari Szakközépiskola tanulója (tanára: Kovács István) bűncselekmény hiányában. Amint megtudtuk, azért, mert az igazoltatott úriember az esetet követő néhány nap múlva - immár kijózanodva - beballagott a Bátonyterenyei hollókői parasztházmakettjével szerepelt, a ságújfalui negyedik osztályos Pinczés Rudolf (tanára: Holes János) a Kubinyi- kastély, a szintén szécsényi Geczkó Csaba, a balassagyarmati Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola diákja pedig egy parasztház kicsinyített mását készítette el. Rendőrkapitányságra, ahol elmondta: nem lopták meg, kétszáz márkáját megtalálta, s nem történt bántalmazás sem. Nem tudni, hogy a megvádolt rendőrök megbocsátják-e az ittas ember ocsmány vádaskodását, annak eldöntése viszont az ügyészi nyomozóhivatalra vár, hogy hamis vád ügyében eljámak-e R. Gyula ellen. Miskédi Miklós első, Pinczés Rudolf és Geczkó Csaba második helyezést ért el. A pályázatokat pénteken délelőtt a budai vár lovagtermében Pinczésné Kiss Klára ságújfalui pedagógus értékelte, a díjakat Ráday Mihály, a szövetség alelnöke, valamint 5. Hegedűs László elnök adta át. Innen-Onnan Giczy György Pásztón - A helyi Nemzeti Kör -a Kereszténydemokrata Néppárt városi szervezetének támogatásával - szervezte azt a péntek esti ösz- szejövetelt, melyen részt vett Giczy György, a párt országos elnöke. Varangy mentés - A Salgótarján határában lévő vízválasztói horgásztavak mentén a vonulással együtt megkezdődött a varangymentési akció: iskolás gyerekek, pedagógusok, természetvédők vödrökkel a kezükben járják végig az út menti - előzőleg gondosan kimélyített - árkokat, és szedik össze belőlük a hidegben kiugrálni rest békákat, zömmel barna erdei varangyokat. Száz hektár hamu - A legmagasabb, ötös riasztási fokozatot rendelték el a tűzoltók pénteken délután a Zabar-Utaspusztán tomboló százhektáros fenyvestűz miatt: mivel a salgótarjáni egységeken kívül senki nem tudott vonulni, a rimaszombati járás szlovák tűzoltóit hívták segítségül. Délelőtt Salgótarjánban, Ponyipusztán öt hektár fenyves pusztult el, a kár 800 ezer forint. Bujákon fatelep, Lucfalván lakás égett - a kár nagyságát mindkét esetben vizsgálják. Szépülő szökőkutak Szorgos munkáskezek fáradoztak tegnap Salgótarján köztéri szökőkútjai környékén. Telefonon próbáltunk érdeklődni a vízműveknél, hogy igaz-e a látvány, mire egy úr közölte, hogy nem csalás, nem ámítás: nemcsak az Erzsébet téri szökőkutat teszik rendbe, hanem még a másik kettőt is. A Fő térit és az MTESZ-székház melletti csobogót is. Annyit még elárult, hogy mindezt közösen teszik a városgazdálkodással, de több információt nem adott, mivel erre nem ő a jogosult. Önmagáról vall a tizenéves tolvaj testvérpár Enyveskezű sihederek Vakriadó a Budapest Bank tarjáni fiókjában Kacsa volt a bomba A város- és faluvédők pályázata - Díjátadás a budai vár lovagtermében TTM •• / 1 /I • 1 <AI / o n • Közös értekeink írju őrzői Fotósunk a fotón - Budapesten, a Néprajzi Múzeumban a Magyarország tájait bemutató idegenforgalmi kiállítás egyik képén lapunk riportere, Rigó Tibor életnagyságban szerepelt. Valaki munkája közben Hollókőn kapta lencsevégre. fotó: gyuriántibor Középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek megyeközi vetélkedése Surányi gyerekek győzelme Háromévente rendezik meg a gyógypedagógus Koncz Dezsőről elnevezett országos vetélkedőt, melyen értelmi fogyatékos gyermekek mérik össze képességeiket. Pénteken a cserhátsu- rányi Általános Iskola és Diákotthonban zajlott a 6-7-8. csoportos, többnyire túlkoros diákok megyeközi döntője. Babák Valéria, a surányi intézmény igazgatóhelyettese lelkesen kalauzolt végig a több helyszínen zajló versenyen. Bács-Kiskun, valamint Szolnok megye csapatát látta vendégül a házigazda intézmény, mely Nógrád megyét képviselte az országos döntő előtti megmérettetésen. Surányban a pedagógusok egy emberként segítették a gyermekek felkészülését, ám dicséretes szervezőmunkájáért külön meg kell említeni Kiss Józsefié tanárnőt, aki „gyűjtötte” a támogatókat, s mindent megtett azért, hogy a gyermekek sikerélményhez jussanak. Vetélkedésükre már hónapokkal ezelőtt megkezdték a felkészülést. Születésnapi meghívót kellett készítsenek, melyet az ez alkalomra épített „postán” adtak föl; s miközben a zsúrhoz terítettek a csapatok, számos olyan feladatot is meg kellett oldjanak, melyek akárkinek becsületére válnának. A Kecskemétről és a Szolnok megyei Homokról érkezett diákok közlekedési és természetvédelmi ismereteiket is összemérték a surányíakéval. A sportjátékokba pedig a bátony- terenyeiek is bekapcsolódtak, bár Nagy Lajos tanár úr növendékei csak megfigyelőként vettek részt a versenyen. Babák Valéria példaértékűnek tartja azt az összefogást, melyet az a május 13-15-e között megrendezendő országos döntőn való felkészüléshez biztosított. Pékek, cukrászok, élelmiszer-kereskedők nyújtottak segítő kezet a fogyatékos gyermekeknek, s két, egyenként 30 ezer forintos támogatás még a megyeházáról is érkezett ez alkalomból Cserhátsurányba. S hogy nem hiába, bizonyíték arra a végeredmény. Harmadik lett a kecskeméti csapat 133.5 ponttal, a homokiak 141 ponttal lettek ezüstérmesek. A hazai pálya előnyét élvező cserhátsurányi gyerekek pedig joggal örülhettek, hiszen 158 pontjuk a végső győzelmet jelentette számukra. T. L. Tavaszi horgászszezon - Felvételünk a zagyvarónai vízválasztói középső tónál készült: Hohol Barnabás és Kupi László hódol nemes szenvedélyének. fotó: rigó tibor