Nógrád Megyei Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-17 / 89. szám
1997. április 17., csütörtök SZECSENY Nógrádi Megyei Hírlap Baráthi Ottó jegyzete Kevés a sok is ? A zt mondják, a politika a ki nem mondott szavak tudománya is. Ezért is keltett még az országház folyosóin is megdöbbenést az a hír, miszerint valaki kijelentette: akár növelni is lehetne a képviselők számát. Persze, hogy megállt a levegő, hiszen a történet eleddig éppen az ellenkezőjéről szólt, amióta - csaknem három éve immár - ez az országgyűlés megkezdte tevékenységét, sokan felvetették szüksége van-e egy kis országnak ilyen nagy létszámú parlamentre? Természetesen, mint mindenen, ezen is lehet vitatkozni, a működés olcsóbbsá- gát azonban aligha lehet vitatni. Az már egy más kérdés, hogy az elérhető megtakarítás aligha billentené helyre a költségvetési mérleg nyelvét. Ugyanakkor egy esetleges -időben megvalósított- létszámcsökkentés a Parlamentben gesztusértékű lehetett volna még akkor is, ha ez az elbocsátott tanárok és orvosok tízezreit aligha vigasztalta volna. Bizonyította volna viszont azt, hogy a megszorítások mindenkire vonatkoznak, s egy normálisan működő demokráciában nincsenek kiváltságos helyzetben lévők, s az egyenlőknél egyenlőbbek. A képviselők létszámának csökkentése nem történt meg, hiszen a kormány három év alatt nem tudta, vagy nem akarta előkészíteni 'és a Parlamentnek benyújtani a választójogi törvény módosítására vonatkozó javaslatát, e nélkül pedig a képviselők nem emelkedhettek felül önmagákon. Pedig - ím, láss csodát! - képesek voltak erre az összeférhetetlenségi törvény elfogadásánál. De aztán kiderült, semmiféle egzisztenciális kockázatot nem kellett vállalniuk. Nos, ami nem jött össze három év alatt - abszurd a gondolat is!-, sikerülhet a választások előtt egy évvel, hiszenfelröppent a hír - és ezt a kormányfő sem cáfolta -, napirenden van a választójogi törvény módosítása. Ebből pedig következhet az is, hogy kiderül: a sok is kevés, növelni is lehetne a parlamenti képviselők létszámát. Ok is van erre: a nemzeti kisebbségek képviselete. S ez fölöttébb nemes szándék. T)ár az ellenzék szerint ez D már a választási kampány kezdete. Megyei Körkép Jé W BATONYTERENYE SS Egy beruházás, ami soha nem térült meg - Hozzáláttak a bontáshoz Lemossák a föld színéről a szénmosót Látványnak impozáns, gazdasági haszna ma már nincs FOTÓ: RIGÓ TIBOR Bomba nem robbant, de a viccelődök lebuktak Elcsípték a telefonálókat Úgy tűnik, a bombariadók ideje még mindig nem áldozott le. Tegnap délelőtt 10 óra 20 perckor érkezett a 107-es segélyhívón a rendőrségre a bejelentés, mely szerint a „Bartók általános iskolában időzítővel ellátott bomba van, nem tudom, mikor robban.” Bomba nem robbant, a meglepetés azonban annál inkább: Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala ezúton értesíti a lakosságot, hogy 1997. április 18-án 6-tól 21 óráig az Európa-napi rendezvény lebonyolítása miatt a városközpontban jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani. Lezárásra kerül a Rákóczi út Arany János út és Pécskő út közötti szakasza, a Kissomlyó út, valamint a Fő téri és Mérleg úti parkoló is. A Március 15. út teljes hosszán mindkét oldalon megállási tilalom lesz bevezetve. Részleges behajtási és várakozási tilalmakra kell számítani a sportperceken belül megállapították a szakemberek, hogy a hívás az Ózdi út 35. előtti nyilvános telefonfülkéből érkezett, a bá- tonyterenyei rendőrkapitányság forrónyomos csoportja az URH-sokkal karöltve elcsípte a két bejelentőt. A gyermekkorú Sz. Á. és O. F. egyébként a fel- robbantással fenyegetett általános iskola két tanulója. csarnok és a Népjóléti Képzési Központ környezetében is. Kérjük a lakosságot, hogy ezen a napon lehetőség szerint a városközpontot ne gépjárművel közelítsék meg, amennyiben azonban ez elkerülhetetlen, parkolásra az SBTC-klub környéki szanált területeket, illetve a „Nemzetitömb” melletti területet vegyék igénybe. A városközpontot érintő tömegközlekedési járatok ezen időszakban a 210. sz. úton közlekednek, az utazók a Fő téri és OFOTERT megállóhely helyett a postai aluljárónál lévő megállóhelyeket vehetik igénybe. (Folytatás az 1. oldalról) hasznosításról, mert az emberek bontanak éppen.- A szénmosó központi nagy épületének kivételével mindent lebontatunk - mondja Szűcs József a Joulimpex Kft. szállítmányozási és kereskedelmi igazgatója. - A munkálatok két hete kezdődtek, jelenleg a szénmosóhoz tartozó bunkerek, szalaghidak bontása történik. (Folytatás az 1. oldalról) Az SZDSZ feltehetőleg végiggondolta a jelenlegi politikai helyzetet, népszerűségi mutatójának csökkenését, és átmenetileg visszavonta a reflektorfényből elnökét, aki belekopott a politikai küzdelembe. Feltehetően nem az 1997-es év lesz Pető Iván politikai hattyúdala. Az MSZP vezetésén belüli személyi változásokra utaló híresztelésekről Csintalan elmondta, hogy a párt két hónapos mérlegelés után úgy döntött, hogy a „személyi ügyek kevésbé felelősek a szavazatvesztésekért”. Most pontosan személyi A bemutató a szécsényi Körösi Csorna Sándor Gimnáziumban látható; tanulságos, és késztethet az egészséges életfelfogásra, a veszélyek elhárítására. Ezt a döntést sokféle hasznosítási próbálkozás előzte meg, de az épületegyüttes annyira speciális jellegű, hogy ebben a formájában nem akadt befektető, aki látott volna benne fantáziát. Mivel a megyében a szénbányászkodás alapvetően megszűnt, semmiféle reális esély nincs az eredeti funkcióban történő hasznosításra. Az önkormányzat részéről felmestabilitásra van szüksége a szocialistáknak. Egy újabb, a kormánykoalíció összeférhetőségére vonatkozó kérdésre pedig azt válaszolta, hogy több az összetartó elem az el választónál az MSZP és az SZDSZ kapcsolatában. Az említett pártokat az elvégzett munka is összetartja, ez pedig teljesen más logika a velük együtt nem működő pártok logikájánál. „Felelőtlenségben könnyebb együttműködni” - mondta, hangsúlyozva, hogy nem erkölcsi felelőtlenségre, hanem irányítási kötelezettségekre gondol. Mit tesz, és mit tehet még a kormány? - hangzott Korill FeSzerémi Gyula, a tanintézet igazgatója is ezt hangsúlyozta a megnyitón. A kiállítás anyaga, dokumentumai valóban megrázóan birült egy kezdeményezés ipari park létrehozására, a nagy központi épület hasznosítását illetően pedig vannak elképzelések, ezekről azonban egyelőre korai lenne bármit is mondani. Terveink szerint nyár végére minden kiszolgáló létesítményt elbontunk, beleértve a szénmosáshoz szükséges gépeket is, semmi más nem marad a területen, csak a központi épület. renc egyik kérdése. Csintalan szerint a szavazatok begyűjtése érdekében „látványos, drámai fordulatot” ne akarjon már a kormány. Az ország gazdasági helyzetének stabilizálását vállalták fel a ciklusra, s a hátralévő egy évben „ezt a művet kell befejezni”. Az országirányítás nehézségeit annak a péknek a látásmódjához hasonlította, aki, hogy ha észreveszi kenyere minőségének romlását, akkor nem áll be a boltokban az ő termékét csepülők közé, hanem otthon, szakmai stábjával átgondolja a szükséges módosításokat és azzal áll elő - a minőségjavítás érdekében. zonyítják, hogy a drog, az ital, a kábulat útja a sír és az autóroncsok felé vezet. .. A megnyitón jelen voltak az iskolaorvosok, ifjúságvédelmi szakhatóságok képviselői is. A kiállítás következő állomása a Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola lesz. RÉTSÁG 3-0,dal Hírek Könyvbemutató Balassagyarmat - Dr. Praznovszky Mihály Az öreg batár utasai című Mik- száth-kötetét április 17-én, csütörtökön, azaz ma 17 órai kezdettel mutatják be a Madách Imre Városi Könyvtárban. A közönségtalálkozón a szerzővel Németh János István, a kötetet napvilágra segítő Mikszáth Kiadó igazgatója beszélget. Közreműködik: Csábi István és Tibay András előadóművész. „Burkolt” utak Ecseg - Az önkormányzat a Nógrád Megyei Fejlesztési Tanácstól útfelújításra kért anyagi támogatást. Ameny- nyiben kérésüket teljesítik, akkor a Szécsényi út hatszáz métere kap új burkolatot. Csóványos-egyesület Berkenye - Az elmúlt hét végén megalakult a Csóványos Kulturális Egyesület, amelynek tagsága Ipoly- szögtől a Naszályig terjedő települések lakosságára terjed ki. Az egyesület célja a helyi demokrácia fejlesztése, a kulturális, a természeti és épített környezet értékeinek megóvása, újak létrehozása, a társadalmi részvétel biztosítása a települési és regionális tervek kidolgozásában. A szervezet kis- táji lap kiadását is tervezi. Polgárőrség alakult Bátonyterenye - A napokban 16 fővel megalakult a helyi polgárőr egyesület. Az elnöki tisztséget Bakos Ferenc nyugdíjas rendőr tölti be, helyettese Márton József lett. Az egyesület várja további tagok jelentkezését is, akik szeretnének lakókörnyezetük biztonságáért tevékenykedni. Az első feladat már adott: a közeljövőben megrendezésre kerülő rali rendfenntartó munkáiban vesznek aktívan részt. Gázvezeték Zabar - A kivitelező ígérete szerint a gázberuházás a község belterületén, ebben a hónapban hat kilométer hosszban befejeződik. Azok az állampolgárok, akik a szervezés kezdetén igent mondtak, attól függően, kik mikor fizették be a vállalt hozzájárulást, ötvenezer forintból „megúszták”. Salgótarján önkormányzata értesíti a lakosságot: Forgalomkorlátozás a belvárosban Az MSZP „fenegyereke” a Salgótarjáni Városi Televízióban a nagypolitikáról Csintalan a jó pék szemével láttat Egészségvédelem, és amit a diákok tehetnek érte - Kiállítás Szécsényben Kábítószerek, emberi és autóroncsok „Ne veszítsd el a fejed, van mód egészséges életre” - hirdeti annak a kiállításnak a jelmondata, amely az ifjúságra leselkedő veszélyekre és lehetséges következményeire hívja fel a figyelmet. Jótékonysági koncert egy moziért Április elején rendezték meg Pásztón, a városi művelődési központban azt a jótékonysági rockfesztivált, amelynek bevételét a mozi indításának segítésére szánták. A koncert a nemes cél mellett kitűnő lehetőséget biztosított az amatőr együttesek bemutatkozására is. Antalné Prezenszki Piroskát, a művelődési központ igazgatóját arról kérdeztük, hogyan vetődött fel a jótékonysági rockfesztivál szervezésének ötlete?-Az Anatomy amatőr együttestől keresett meg minket Kovács Dánielhogy jótékony- sági koncert keretében szeretnének bemutatkozni a pásztói nagyközönség előtt is - mondja az igazgatónő. - Korábban olvastak arról, hogy a pásztói mozi indítását az anyagi fedezet hiánya gátolja, így hát kézenfekvőnek tűnt: szervezzünk koncertet a moziért. Bíztunk a sikerben, annál is inkább, mivel egy nemrégiben végzett művelődés-szerkezeti felmérés szerint a fiatalok hiányolják Pásztón a koncerteket. A szervezést is magukra vállalták, így vett részt a pásztói Honeyflak, a salgótarjáni Subliman és Moorgate, s a helyi Bastard együttes. A szervezésben sokat segített technikusunk, Antal Dávid is.- Milyen mérleget vonnak?- A koncert bevétele 36 500 forint volt, amelyet elkülönítettünk a számlán. Ez a pénz a mozivetítésre alkalmas nagyterem hang- és fénytechnikájának modernizálására kerül majd felhasználásra. Természetesen örülünk ennek a pénznek, de ha őszinte akarok lenni, a felmérés után sokkal több résztvevőre számítottunk, ezzel szemben 150 jegyet adtunk el. Érdekes volt a közönség összetétele is, azt gondoltuk, többnyire fiatalok fognak eljönni, de elég sok középkorú néző is volt. A zenekarokat csak a legnagyobb elismerés illeti, tényleg nagyon becsületesen tettek eleget önként vállalt feladatuknak.- Mi a hálátlan feladat?-A közönség soraiban jó páran akadtak, akiket figyelmeztetni kellett a helyes viselkedésre. Az a véleményem, hogy ezek a fiúk, akik nem kíméltek pénzt, időt, fáradságot, több tiszteletet érdemelnének a közönség részéről. Sok gyakorlás kell addig, amíg valakik eljutnak egy műsor leadásáig, ami sokba is kerül, kezdve a terembérlettől a reklámig, a technika biztosításától a szervezésig. A kulturált szórakozás azonban sajnos úgy tűnik, feledésbe merül. — Ennyire rossz érzései voltak a koncert után?- Szerencsére azért akadt kellemes érzés is, például amikor a koncert kezdete előtt többen odajöttek hozzám, és azt mondták: azért jöttek el ide, mert szeretnének hozzájárulni, hogy újra legyen mozi Pásztón. Ilyenkor aztán elfogja az embert egy jóleső érzés ... Mégis érdemes volt belefektetni a munkát! H. E. rïTEGÎ^UVÛ Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Külügyminisztérium és az Európai Unió Phare Központja szeretettel meghívja a város lakosságát 1997. április 18-án az Európa-nap rendezvénysorozatára. A Fő téren egész napos kulturális és sportprogramok kerülnek Program: megrendezésre. 10.00-10.25 Megnyitó 11.15-12.45 Az EU csatlakozás Salgótaijánból. Fórum a Népjóléti Képzési Központ főépületében. 14.30-16.30 Az Európai Unió és az európaiság oktatása. Szakmai tanácskozás osztrák és brit előadóval a Bolyai János Gimnáziumban. 14.30 Versenyhelyzet Magyarországon az EU csatlakozás előtt. Helyszín: Pénzügyi és Számviteli Főiskola. 17.00-18.10 Gála Helyszín: József Attila Művelődési Központ színházterme. 18.30-19.00 Az Európai Unió parkjának megnyitása. Helyszín: Fő tér. 20.00 Európa Csillagai tűzijáték. Helyszín: Fő tér.